Új Szó, 1980. március (33. évfolyam, 52-77. szám)
1980-03-13 / 62. szám, csütörtök
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1980. március 13. CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA • XXXIII. ÉVFOLYAM 62. szám Ára 50 fillér A munkafegyelemért Egyes gazdasági vezetők szinte már jelszőszerűen hivatkoznak a világgazdasági helyzet nálunk is bonyodalmakat előidéző következményeire, kedvezőtlen időjárási viszonyokra, ilyen meg amolyan objektív gátló körülményekre, csakhogy valamiképp magyarázatot adjanak a tervteljesítés, a munkakollektívák vezetése bántó hézagosságára, sőt kudarcaira is. Mi tagadás, vannak ilyen, nagyon is kemény feltételeket teremtő s általunk aligha változtatható tények. Sőt, tervszerű irányítási rendszerünkben is akadnak olyan elavult formák, amelyek útját állják főként a minőségi fejlődésnek, kerékkötői a vezetők és a vezetettek kezdeményezésének, érdekeinkkel ellentétben hatnak, vagy legalább is nem ösztönöznek eléggé a merészebb, modernebb gazdaságirányítási és -fejlesztési módszerek alkalmazására. Végeredményben a többi között nyilván ez a felismerés is vezette pártunk elnökségét és a szövetségi kormányt minapi, a népgazdaság tervszerű irányítási rendszere tökéletesítése intézkedéseivel kapcsolatos, a jövő ez irányú rendezését megalapozó határa xatának meghozatalára. Csakhogy ki ne látná, aki uyitott szemmel jár, hogy a fentebb említett objektív körülményekkel nem ritkán elködö* »sitik az érem másik oldalát: a szubjektív felelősség kérdését, a vezetők és a vezetettek kötelességmulasztásait, azt, ami csak és kizárólag tőlünk függ és nem a tőkés inflációtól, az árrobbanástól, az energiaválságtól, de mégcsak a természeti erőktől sem. Az ilyen mentsvár-, jobban mondva alibikeresőknek is végre rá kell jönniük, vagy rá kell őket vezetni arra, hogy a megoldás kulcsa nem a mentege- tödzés, hanem a tett. S ez any* nyit jelent, hogy valóban körülményesebb feltételek között, cáfolhatatlanul és kendőzetlenül mind nugyobb feladatokkal birokra kelve, az eddiginél jóval többet kell tenniük mind a vezető posztokat betöltő embereknek, mind — megfelelő erkölcsi és anyagi ösztönzés alapján — a vezetetteknek, bogy feltárják és hasznosítsák a gyakran orrunk előtt incselkedő tartalékokat. Ezeknek egyike a munkafegyelem. Mert tegyük a kezűn-' két a szívünkre és valljuk be, sokhelyütt még amolyan hiánycikk a következetesen, elvsze- rűen és lehetőleg bürokráciamentesen igényelt és ellenőrzött, valamint az öntudatosan vállalt és megvalósított munkafegyelem, Nem mást, mint a munka iránti szocialista viszonyt szorgalmazzuk. A vezetők kötelessége megteremteni annak minden szükséges feltételét, hogy a fegyelmezetten, jól elvégzett munkának mindenütt becsülete legyen, s méltó társadalmi elismerésben részesüljön, a fércmunka pedig ne váljon megalkuvó módon megtűrt jelenséggé. Az utóbbiak feladata pedig egyszerűen, példásan teljesíteni munkaköri kötelességeiket. Ilyen feltételek között ugyanis a dolgozók minden erejüket és képességüket latbavethetik a közös ügy és egyéni boldogulásuk érdekében s ennek differenciáit módon anyagiakban, de ezen túlmenően is hasznát látják ők maguk és hasznát látja társadalmunk is. S ilyen feltételek között ezt minden dolgozótól — „fent“ és „lent“ egyaránt — számon lehet, sőt számon is kell kérni. GALY IVAN Magas bolgár kitüntetés Viliair Salgovič elvtársnak A bősi (Gabčíkovo) Csehszlovák—Szovjet Barátság Állami Gazdaságban az utolsó simításokat végzik a mezőgazdasági gépeken, amelyekkel megkezdik a tavaszi munkákat. A gépjavítók 25 tagú kollektíváin — ezek között van két szocialista munkabrigád is — hazánk felszabadításának 35. évfordulója tiszteletére arra kötelezte magát, hogy 15 ezer liter üzemanyagot, ezenkívül villamos energiái takarít meg, $ a költségek csökkentésével több mint 100 000 koronát nyer. Felvételünkön jobb ról Fekete István mérnök, gépesítő beszélget Bindic's István nal, liodó Antallal és Csiba Pállal, a szocialista munkabrigád tagjaival (B, Palkovič felvétele ~ ČSTK) (CSTK) — Zsivko Popov, a Bolgár Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövete tegnap Bratislavában Viliam Šalgovift- nak, az SZLKP KB Elnöksége tagjának, a Szlovák Nemzeti Tanács elnökének, a Külfölddel Baráti Kapcsolatokat Ápoló Csehszlovák Társaság alelnöke nek átnyújlotta a Bolgár Nép- köztársaság Érdemrendjének első fokozatát. A magas ki tűn tetést Salgovič elvtársnak —< nemrégi kerek születésnapja alkalmából — a bolgár—cseh szlovák barátság és együttműködés megszilárdításában és. fejlesztésében szerzett érdé meiért a Bolgár Népköztársa, ság Államtanácsa adományozta. / Az átadási ünnepségen részt vettek: ján janik és Ľudovít Pezlár, az SZÍ,KP KB Elnöksé gének tagjai, a KB titkárai. Daniel Kutej, az SZLKP KB orz« tályvezetője, František Hagara, Anna Kretová és Benyó Máté, a Szlovák Nemzeti Tanács al- elnökei, július Hanus szlovák miniszterelnök-helyettes és más személyiségek, Ott volt Todor foncsev, Bulgária bratislavai főkonzulja. Zsivko Popov elvtárs nagyra értékelte Salgovič elvtárs hozzájárulását a megbonthatatlan bolgár—csehszlovák barátság erősítéséhez, valamint a kommunizmus és a proletár internacionalizmus iránti odaadását. Kifejezte azt a meggyőződését, hogy a bolgár—csehszlovák kapcsolatok a jövőben tovább fejlődnek ős szilárdulnak a két ország népe és az egész szocialista közösség, valamint a béke és a nemzetközi haladás javára, s előmozdítják a nemzetközi kommunista munkásmozgalom egységét és egybeforrottságát. Tudósítónk jelenti Lipcséből MAGAS MŰSZAKI SZÍNVONAL A VÁSÁRON Nagy az érdeklődés termékeink iránt % A szoros versenyben négy aranyat szereztünk Zavartalan az energiaellátás Előnyben A raktárakban elegendő a széntartalék a többmüszakos termelés Hazánk hagyományos résztvevője a lipcsei tavaszi vásár* nak. A világ minden részéből idesereglenek a legfontosabb gépipari, energiaipari, elektro technikai és egyéb ágazatok képviselői, A március 9-től 15- lg nyitva tartó vásáron fit) ország több mint 9000 termelő-, illetve külkereskedelmi válla lata vesz részt magas műszaki színvonalú termékeivel. Hazánk 39 külkereskedelmi vál lalaton keresztül Ismerteti meg a műszaki érdeklődésű látoga tók ezreivel legfontosabb ener gia- és gépipari, elektrotechnikai, textil-, bőr-, üveg és egyéb ipari ágazataink termékeit, A csehszlovák gyártmányok iránt a szakemberek és a laikusok részéről egyaránt nagy az érdeklődés. Vállalataink több mint 30 újdonsággal neveztek be a ta vaszi vásár aranyérméért folyó versenybe, A verseny ered ményeinek kihirdetésére teg nap került sor. Örömmel nyug tázzuk, hogy a szigorú köve telményekkel négy termékünk állta a versenyt, s megszerez te az elismerő kitüntetést. Tex til-, bőr- és gépipari termé keinkről van szó. Az aranyér meken kívül a termékeink iránti érdeklődést bizonyítja az Is, hogy jelentős üzletkötések re került sor a vásár folyamán. A legtöbb szerződést a Nőmet Demokratikus Köztársaság külkereskedelmi vállalatai val kötjük, tovább mélyítve hz- zel országaink eredményes wgy(i «működését ^ j (CSTKJ — Országos tanácskozást tartottak tegnap Prágá ban a kerületi energiaügyi bizottságok elnökei és titkárai a fűtőanyagok és az energia hordozók gazdaságos hasznostNagykövet fogadása (CSTK) — Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök tegnap fogadta Prágában Leoni* dasz P. Mavromihaliftzt, a Gör ög Köztársaság új csehszlovákiai nagykövetét tisztségének elfoglalásával kapcsolatban tásáróí. Az ülést Miroslav Prikryl fűtőanyag és energiaipari miniszterhelyettes vezette. Bevezetőben a Fűtőanyag- és Energiaipari Minisztérium és a S»lovák Vegyipari Tröszt képviselőt beszámoltak az idei téli energiahelyzetről, és ismertették az energiaellátás idei elörojelzéseit. Annak ellenére, hogy ebben az évben az észak-csehországi barnaszénmedence nem teljesíti széntermelési tervét, ez nincs hatással a villamosenergia-ellátásra, (Folytatás a 2, oldalról/ Dolgozóink nyilatkozataiból, leveleiből HISZÜNK A BÉKEPOLITIKA SIKERÉBEN Hazánk népét a 211, században két világháború is sújtotta, ezért érthető, hogy az európai béke és biztonság Ügyét dolgozóink támugatják. Az enyhülés folyamata lehetővé teszi a békés fejlődést, és az eltérő társadalmi rendszerű országok együttműködését. „Csatlakozunk azokhoz akik a feszültségenyhülés politikáját, követik, és a béke megőrzésére törekszenek — állapítják meg nyilatkozatukban a Rrez- nói Hídelemgyár dolgozói. — Elítéljük a militarista katonai körüknek azokat a kísérleteit, amelyek ellentétesek az egész emberiség vágyával és arne lyek a fegyverkezés fokozását célozzák.“ „Mi, a prága-krői bentlakásos szaktanintézet világtalan és súlyos látáskárosult tanulói felhívjuk a világ minden jó akaratú emberét, hogy még ha- tározottabban támogassák a bé bepolltikát.“ A kroméŕiži Drupus vállalat szocialista munka brigádjainak tagjai ts felemelték szavukat a fegyverkezés és a nemzetközi feszültség kiélezése ellen. „Ez a politika rontja az eltérő társadalmi rendszerű országok kapcsolatait, és veszélyezteti a vílágbékét. Hiszünk abban, hogy egyedül a békeszerető erők következetes magatartása akadályozhatja meg az európai és a nemzetközi feszültség fokozódását.“ /Folytatás a 2. oldalrólf Ľubomír Štrougal találkozott Nyikolaj Bajbakövval Együttműködésünk távlatai ÍČSTK) — Ľubomír Štrougal, szövetségi miniszterelnök teg- nap Prágába« fogadta Nyikolaj Bajhakovot, a Szovjetunió Minisztertanácsának alelnökét, a Szovjetunió Állami Tervbizotl ságának elnökét és a szovjet kormányküldöttség más tagjait. Ľubomír Štrougal és Nyikolaj Baj bakó v megbeszéléseik során tájékoztatták egymást a nép gazdaság fejlődéséről és azok ról a fő feladatokról, amelyeket a két országnak a jövőben meg kell oldania. Ezzel kapcsolat ban szóltak az ötéves népgazdaságfejlesztési tervek élőké szítéséről és a szorosabb együttműködés szükségszerfisé géről. A szövetségi miniszterelnök emellett kiemelte a szakosítás és a termelési kooperáció távlati programjának jelentőségét a csehszlovák népgazdaság fej lesztése számára az elkövetkező években, amely programot a csehszlovák és szovjet küldöttség tanácskozásának befe jesrô részében fogadnak el. A találkozón felülvizsgálták még a két ország mélyreható együttműködésére és közös tevékenységére vonatkozó javaslatokat az üzemanyag, energe tika és nyersanyagbázis fejlesz tése terén, ami országaik gaz dasága sokoldalú fejlődésének legfontosabb feltétele. A szovjet vendégek a dél utáni órákban városnézésre Indultak, s megtekintették a prágai metrót« A bratislavai Mélyhűtő Vállalat 01es számú üzemében be fejezték az új hűtőberendezés átépítését. A két hűtőalagút- ban mínusz 70 fokos hőmérsékletet érhetnek el. Az új berendezés átépítésével fokozódik a fagyasztott gyártmányok minősége. Felvételünkön balról Milan Krumpál és Miloš Jurkovič, az egyik szocialista munkabrigád tagjai (B Palkovič felvétele — CSTKJ