Új Szó, 1980. március (33. évfolyam, 52-77. szám)
1980-03-29 / 76. szám, szombat
HATÉKONYABBAN, TÖBBET ÉS JOBBAN Ülésezett az SZNT mezőgazdasági- és élelmezésügyi bizottsága Teljes nézetazonosság Szovjet—dél-jemeni közös közleményt írtak alá (CSTK) — Ülést tartott tegnap Bratislavában a Szlovák Nemzeti Tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi bizottsága. Jelen volt Viliam ŠalgoviC, az SZLKP KB Elnökségének tagja, az SZNT elnöke. A résztvevők a szlovák kormány arról szóló jelentését vitatták meg, hogyan teljesítette Szlovákia mezőgazdasága és élelmiszeripara a CSKP KB 13. és az SZLKP KB ezt követő ülésén elfogadott határozatokat, és melyek e két ágazat fejlődési távlatai a 7, ötéves tervidőszakban. Bevezetőben Ján Janovic szlovák mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter tájékoztatta a képviselőket azokról a mozgósító intézkedésekről, amelyek célja az idei tervfeladatok teljesítésének elősegítése. Nagy súlyt helyeznek egyes termények produkciójának növelésére, a felhasznált vegyszerek hatékonyságának fokozására, a betakarítási veszteségek csökkentésére és a termények jobb hasznosítására. Az állattenyésztésben a legfontosabb feladat a szarvasmarhatenyésztés hatékonyabbá tétele, (Folytatás az 1. oldalról) pedagógus“ címmel további harminchét az „Érdemes oktatási dolgozó“ címmel méltányolták. Az okleveleket is a tegnapi ünnepi gyűlésen adta át a szlovák oktatási miniszter, aki ugyancsak átnyújtotta a négy személynek és négy kollektívának „A közoktatás fejlesztésében szerzett érdemekért“ kitüntetést. Viliam Šalgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke tegnap a bratislavai várban fogadta a pedagógusok képviselőit Juraj Buša szlovák oktatási miniszterrel az élen. Jelen voltak: Josef Havlín, Ľudovít Pezlár és Július Hanus elvtársak. Šalgovič elvtárs jókívánságait fejezte ki a pedagógusoknak ünnepük alkalmából, és biztosította őket arról, hogy kommunista pártunk nagyra értékeli azok tevékenységét, akik a tanulók és a diákok nevelésén fáradoznak. • • « A pedagógusnap alkalmából ünnepi gyűlést tartottak tegnap a prágai Karolinum nagytermében. Jelen volt a CSKP KB és a szövetségi kormány küldöttsége Matej Lúčannak, a CSKP KB tagjának, a szövetségi miniszterelnök-helyettesV. I. Lenin helyesen feltételezte, hogy Oroszországban a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme után végbement változások hatással lesznek a nemzetközi proletariátusra. A világ proletariátusa nemcsak hogy rokonszenvez és szolidáris a szovjetek országával, hanem erkölcsi, politikai és anyagi segítséget is nyújtott az új társadalmi rend építéséhez. Lenin nagyra értékelte az amerikai munkások segítségét, akik néhány moszkvai üzem újjáépítéséhez maguk vásároltak berendezéseket. De nemcsak az amerikai proletárok, hanem további kapitalista országok munkásai is segítettek a fiatal szov jet államnak. Leninnek a nemzetközi munkásosztályhoz intézett felhívására 1921-ben válaszként megalakult a Nemzetközi Munkássegély, amely nagy részt vállalt a cárizmus és a háború örökségének, az éhínségnek, a nyomornak, a pusztításnak, a gazdasági felfordulásnak a felszámolásából. A világ dolgozóinak anyagi segítsége, a kapitalista országok öntudatos munkássága által átadott műszaki ismeretek óriási a szemestakarmány-fogyasz- tás csökkentése és az állat-' gyógyászati intézkedések végrehajtása. A most megvitatott jelentéssel kapcsolatban, amely a Szlovák Nemzeti Tanács áprilisi ülésének napirendjén is szerepel, a bizottság tagjai fölméréseket végeztek mezőgazdasági és élelmiszeripari szervezeteknél. Pozitívan értékelték, hogy nő azoknak a vállalatoknak a száma, amelyek sikeresen teljesítik á mezőgazdasági termés stabilizálásának és az állathasznosság növelésének programját. Nagyra értékelik azt a kezdeményezést, amely együttes kötelezettségek vállalásával növeli az elmaradó vállalatok termelését. A bizottság tagjai a tavaszi mezőgazdasági munkák politikai, szervezési, anyagi és műszaki előkészületeivel is foglalkoztak, s megvitatták azokat az intézkedéseket, amelyeket a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium tett a fűtőanyag- és az energiafogyasztás csökkentésére. nek a vezetésével. A delegáció további tagjai voltak: Jan Máj- charčík, a CSKP KB osztályve- vetője és Milan Vondruška cseh oktatási miniszter. Ott volt Marié jaroSová, a Cseh Nemzeti Tanács alelnöke és Hana Rü- žičkuvá, az Oktatási és Tudományos Dolgozók Szakszervezete Központi Bizottságának elnöke. Ünnepi beszédet Milan Vondruška cseh oktatási miniszter mondott. Hangsúlyozta, hogy a szocialista közoktatás a társadalom más nevelő szerveinek hatékony és konkrét segítségére támaszkodik. Együttműködik a nemzeti bizottságok tisztségviselőivel, a Nemzeti Front szerveivel és szervezeteivel, az üzemek, a földművesszövetkezetek dolgozóival a fegyveres erőkkel, a tudományos intézetekkel. Legfontosabb célja a szocialista család formálása, a szocialista ember nevelése. A cseh oktatási miniszter kiváló pedagógusoknak és nevelőknek magas kitüntetéseket adott át, amelyeket a pedagógusnap alkalmából a köztársasági elnök, a szövetségi és a cseh kormány, a Szakszervezetek Központi Tanácsa, a Cseh Oktatási Minisztérium, valamint az Oktatás és Tudományos Dolgozók Szakszervezetének csehországi bizottsága adományozott. fontosságúak voltak. Ez a segítség különböző formában nyilvánult meg. Az egyik legfontosabb volt a kivándorló szakképzett munkásokból álló szövetkezet. A csehszlovákiai proletariátus is kivette részét az új társadalmi rend építéséből. A munikássegély szervezője és kezdeményezője a CSKP volt. Vezetésével hazánkban kivándorlókból álló szövetkezetek létesültek. A legsikeresebb tevékenységet a szlovákiai Interhelpo fejtette ki — Közép-Ázsiá- ban végzett áldozatos munkája révén a nemzetközi munkásszolidaritás példaképévé vált. Az Interhelpo munkásszövet' kezet 1923-ban alakult meg Ži- linán. Tagjai kommunistáik voltak, ezért is volt érthető, hogy valamennyien segítő kezet akartak nyújtani. A távoli Kirgíziá* ban az a vágy hajtotta őket, hogy szabad földön éljenek és építsék a szocializmust. 1925. március 29-én, vasárnap reggel nyolc órakor az In- ternacionálé hangjai mellett indult el Zl-lináról 7000 kilométeres útjára az Interhelpo vonata. Hőerőmű, textilgyár és bőrgyár felszerelésére gépi berendezéHazaérkezett Budapestről a CSKP küldöttsége (ČSTKJ — Hazaérkezett tegnap Budapestről a CSKP küldöttsége, amely Josef Kempný- nek, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a KB titkárának vezetésével részt vett a Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusán. A Ruzynéi repülőtéren a delegációt Karel Hoffmann, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke fogadta. Jelen volt Hankó János, a Magyar Népköztársaság csehszlovákiai ügyvivője. Nagykövet fogadása (ČSTK) — Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke tegnap Prágában fogadta Alek- szandr Botvint, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövetét. Bohuslav Chnoupek Romániába látogat (ČSTK) — Stefan Andreinek, a Román Szocialista Köztársaság külügyminiszterének meghívására a közeljövőben hivatalos baráti látogatást tesz Romániában Bohuslav Chüoupek külügyminiszter. A Szaljut-6 harminc hónapja (ČSTK) — A Szaljut-6 szovjet tudományos űrállomás már 30 hónapja dolgozik a világűrben. 1977 szeptember 21-e óta az űrállomás több mint 600 millió kilométert tett meg. A Szaljut-6 fedélzetén azóta 14 űrhajós dolgozott, köztük Vladimír Remek csehszlovák űrhajós is. A Szaljut-6 űrállomás további működésének biztosítása céljából csütörtökön az esti órákban Föld-körüli pályára bocsátották a Progressz-8 automatikus teherszállító űrhajót, amely különféle berendezéseket szállít a Szaljut-6 fedélze-' téré. IÁN Y «22 JgP-SOR BAN ANDREJ KIRILENKO, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, aki küldöttség élén részt vett az MSZMP XII kongresz- szusán, tegnap hazautazott. BUKARESTBEN megtartotta első ülését a Román Szocialista Köztársaság nemzetgyűlése, amely ismét Nicolae Ceauses- cut választotta meg az ország köztársasági elnökévé. seket szállított, amelyeket a szövetkezet tagjai saját részesedésükből vásároltak. Az Interhelpo első, 303 tagú csportja április 24-én érkezett a Kara- Kirgiz autonóm területre. Pis- pek városka (1926. május 12- től Frunze) és szűzi földje várta őket. A munkások türelmesen és odaadóan viselték a kezdeti nehézségeket. Nehéz és igényes munkájuk eredményei azonban nem sokáig várattak magukra. A puszta sztyeppén megásták az első kutat, felépítették az első hőerőművet, textilgyárat, öntödét. Kirgizia történetében először vetettek cukorrépamagot. Fűrésztelepeket, téglagyáraikat, bőrfeldolgozó üzemeket, lakatos- és asztalosműhelyeket létesítettek, lakóházakat építettek. Az Interhelpo tagjai ily módon juttatták kifejezésre, hogy a proletár internacionalizmus eszméit a munkásmozgalom magáévá tette. A Kirgíziába érkezett munkások élethűen tájékoztatták leveleikben az itthon maradt munkásokat, ismerősöket, családtagjaikat, elvtársaikat. 1926-ban újabb szállítmányt indítottak útnak egy textilgyár komplett (ČSTK) — A nézetek teljes azonossága jellemezte a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa küldöttségének és a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság Legfelsőbb Népi Tanácsának tárgyalásait, állapítja meg a szovjet parlamenti delegáció déljemeni hivatalos látogatásáról kiadott közös közlemény. A szovjet küldöttséget Alekszej Skolnyikov, az SZKP KB tagja a Szovjetunió Központi Népi Ellenőrzési Bizottságának az elnöke vezette. A tárgyaló felek határozottan elítélték az Egyesült Államok kormányköreinek azokat a kísérleteit, hogy felújítsák a nemzetközi kapcsolatokban a (ČSTK) — Csádban már hosz- szabb ideje fegyveres harc folyik az ország egyes katona- politikai frakciói között. Történtek ugyan erőfeszítések a tűzszünet megkötésére, azonban valamennyi próbálkozás siker-* telen volt. Francia forrásból érkezett híreik szerint Goukuuni Ouedei elnök és Hissen Habré hadügyminiszter — a két szembenálló fél képviselői — tegnapra virradó éjszaka tárgyalóasztalhoz ültek, hogy békét kössenek, vagy legalább semleges zóna létrehozásában állapodjanak meg. Mindeddig azonban nem sikerült közös nevezőre jutniuk, és a tárgyalások folytatódnak. (Tudósítónktól) — Magyarország felszabadulásának közelgő 35. évfordulója alkalmából Prágában dr. Hanko János, a Magyar Népköztársaság csehszlovákiai ideiglenes ügyvivője sajtóértekezletet tartott. Méltatta a felszabadulás történelmi jelentőségét a magyar nép életében. A felszabadulás óta, s különösképpen 1948 után, amikor a magyar dolgozó nép véglegesen kezébe vette sorsának irányítását, alapvető változások történtek a magyar társadalom életében. Mindez tükröződik a magyar népgazdaság, a tudomány, a kultúra, a mezőgazdaság, az oktatásügy és az egész társadalom dinamikus fejlődésében, Magyarország nemzetközi tekintélyének elmélyülésében. A magyar diplomata nagyra értékelte a magyar—csehszlovák politikai, gazdasági és kulturális kooperáció és szakosodás bővülését. A Magyar Népköztársaság — mint a Varsói Szerződés és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának tagállama — a nemzetközi politikában a Szovjetunióval és a felszerelésével. A textilgyár termelése határkövet jelentett az Interhelpo tevékenységében. A 17 szakszervezetbe tömörült tagok munkája jelenitősen hozzájárult ahhoz, hogy a vándoréletmódhoz szokott kirgiz lakosság élete gyökeresen megváltozzon. Az első ötéves terv időszakában, amikor az Interhelpo áttért a szocialista terv- gazdálkodásra, jelentősen nőtt a termelés, emelkedett a lakosság gazdasági és kulturális színvonala. Az Interhelpo 1978 főt kitevő tagjai — csehek, szlovákok, magyarok, németek, ukránok, — új otthonra találtak, s élvezhették a Szovjetunió polgárainak valamennyi jogát. Sok évvel előbb, mint az óhaza proletariátusa, részt vettek egy szabad országban a szocializmus építésében. Üj hazájukért s a szabad Csehszlovákiáért közülük sokan áldozták életüket a szovjet hadsereg oldalán küzdő I. csehszlovák hadtest kötelékében. Az 1943-ban megszűnt Interhelpo kommunistái a gyakorlatban igazolták Lenin szavait, miszerint a nemzetközi proletariátusnak nemcsak a tőke elleni harcban kell egyesítenie erőit, hanem a szocializmus építésében is. MÁRIA SLÄDEKOVÁ gyarmati idők hódító módszereit, s lábbal tiporják a népek jogait, szuverenitását és függetlenségét. Elítélték az Egyesült Álla- lamok közel-keleti agresszív politikáját, valamint az Iránra kifejtett durva politikai és gazdasági nyomást. Szolidaritásukat fejezték ki az Afganisztáni Demokratikus Köztársasággal és harcával, amelyet az áprilisi forradalom vívmányainak védelméért folytat. Mindkét fél kifejezte eltökélt szándékát, hogy törekedni 1'og a közel-keleti helyzet globális megoldására, az igazságos és tartós béke megteremtésére ebben a térségben. Az UPI hírügynökség szerint a csádi fegyveres konfliktus már csaknem ezer áldozatot követelt. Az ország lakossága tömegesen menekül mindenek-* előtt a szomszédos Kamerunba, Ugyanebbe az országba francia repülőgépek mintegy 900 Csádban élő európait szállítottak. Az egyes frakciók közötti politikai, vallási és etnikai ellen-> tétek lehetelenné teszik, hugy, Csádban stabil nemzeti egység« kormány jöjjön létre. Politikai megfigyelők szerint a jelenie* gi fegyveres konfliktus meghiúsíthatja az ország nemzeti egy«* ségének megőrzésére irányuló erőfeszítéseket, és Csádot kettészakadás fenyegeti. többi szocialista országgal szó-» ros egységben küzd a jobb hol* napért és a világbékéért. Dr. Sóky Dezső nagykövetség gi gazdasági tanácsos és drv. Hegedűs János kereskedelmi1 tanácsos, a prágai Magyar Ke-* reskedelmi Kirendeltség vezető-! je, az újságírók kérdéseire válaszolva ismertették a magyar gazdaságirányítás alapvető vonásait, s a magyar—csehszlo* vák kereskedelmi kapcsolatok alakulását. Az 1980. évi áruforgalom összértéke eléri az egymilliárd negyvenmillió rubelt. Magyarországnak a szovjet hadsereg általi felszabadítása 35. évfordulóját Csehszlovákiában is méltóképpen megünnep- lik. Április 1-én, a Csehszlovák Nemzeti Front és az illetékes ikerületi, párt- és állami szervek rendelésében a plzeňi Skoda Művekben dr. Kovács Béla magyar nagykövet részvételével emlékünnepség lesz. Előzőlegs március 29-én, a dél-csehországi Kolodéjeben és Zlatá Korú* nában a magyar nagykövetség és a dél-csehországi kerületi, járási, és helyi szervek megkoszorúzzák az 1945 tavaszán, a cseh hazafiak oldalán a német fasiszták ellen harcoló és életüket feláldozó magyar katonák emlékműveit. Magyarország nemzeti ünnepén, április 4-én Týn nad Vltavou-ban, a Jitex üzemben ugyancsak ünnepi gyűlésen emlékeznek meg a testvéri Magyar Népköztársaság jelentős jubileumáról. Az évforduló alkalmából a Prágai Magyar Kulturális Központ, illetve a bratislavai magyar főkon^ zulátus Trebičben, Zilinán, Mar^ tinban és más csehszlovákiai helységekben rendez barátsági napokat és ünnepi megemlékezéseket. Ism) A Szövetségi Bűnügyi Központ felhívása JČSTK) — A Szövetségi Bűnügyi Központ felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy ma 18 óra 20 perces kezdettel a Csehszlovák Televízió első műsora rendkívöli adást sugároz a Prága és Dečín között közlekedő 770-es számú gyorsvonatban február 9- én elkövetett gyilkosságról, amelynek áldozata Yvona Š., a prágai Károly Egyetem Gyermek- gyógyászati Karának hallgatója volt. A Szövetségi Bűnügyi Központ kéri a lakosságot, ilézzék meg a műsort. A TÁRSADALOM FEJLESZTÉSÉNEK AKTÍV RÉSZTVEVŐI AZ INTERHELPO MEGALAKULÁSÁNAK 55. ÉVFORDULÓJA Az internacionalizmus szellemében CSÁD AZ ORSZÁGOT KETTÉSZAKADÁS FENYEGETI MAGYARORSZÁG NEMZETI ÜNNEPE ELŐTT Sajtótájékoztató a prágai magyar nagykövetségen