Új Szó, 1980. február (33. évfolyam, 27-51. szám)

1980-02-14 / 38. szám, csütörtök

Együttműködésünk megsokszorozza erőinket MIHAIL SZUSZLOV BESZÉDE A LEMP VIII. KONGRESSZUSÁN A Szovjetunió Kommunista: Pártja Központi Bizottságának nevében kedden Mihail Szuszlov köszöntötte a LEMP VIII. kongresszusának résztvevőit. Bevezetőben sok sikert kívánt a kongresszusnak és tolmácsolta Leonyid Iljics Brezsnyev üd­vözletét. 5 ■ A szovjet küldöttség vezetője ezután Lengyelország gazdasá­gi eredményeiről beszélt. Ki­emelte, hogy ezekben az ered­ményekben megmutatkozik a LEMP politikájának helyessé­ge. Rámutatott, hogy az Ed­ward Gierek által előterjesz­tett főbeszámolóban nemcsak a sikerekről esett szó, hanem nyíltan beszélt a problémákról és a nehézségekről is. „Pártjaink és népeink inter­nacionalista szolidaritása való­ban felbecsülhetetlen mind Lengyelország, mind a Szovjet­unió, valamint a szocialista közösség többi országának fej­lődése szempontjából“ — mon­dotta Mihail Szuszlov, majd így folytatta: „Baráti szövet­ségünk és sokoldalú kölcsönös együttműködésünk megsokszo­rozza erőinket és lehetőségein­ket. A fejlődés dialektikája szerint minél sokoldalúbb a szocialista országok népgazda­sága, annál nagyobb szükségük van egymásra, s annál szük­ségesebb az egyre szorosabb együttműködés. A szovjet— lengyel gazdasági kapcsolatok bizonyítják o törvényszerűség helyességét.“ „Nagy megelégedéssel álla­píthatjuk meg, hogy az elmúlt évtized e szempontból igen eredményes volt. A szovjet- lengyel árucsere-forgalom csak­nem a négyszeresére növeke­dett. Az elmúlt évtizedben a szovjet—lengyel együttműkö­désben több üzemet építettünk fel. Szép eredmények szület­tek a tudományos és műszaki együttműködés területén is. A szocializmus érdekei meg­követelik azon országok sok­oldalú együttműködésének fej­lődését, amelyek az új társa­dalom építésének útjára lép­tek. Mihail Szuszlov ezután a nemzetközi élet néhány kérdé­sét tekintette át, s megállapí­totta: A forradalmi vívmányok vé­delme, a béke megszilárdításá­ért, a lázas fegyverkezés és a háború veszélye elleni kö2ös harc, a kommunisták interna­cionalista kötelességének telje­sítése a felszabadító mozgalom iránt, mindez elmélyíti a szo­cialista közösség országainak sokoldalú együttműködését és kölcsönös munkáját a nemzet­közi politikában. Közösségünknek a békéért es a társadalmi haladásért olyan nemzetközi légkörben kell har­colnia, amelyre a kapitalista társadalmi rendszerre jellemző ellentétek kiéleződése a jel­lemző. Mi jól tudjuk, hogy amikor kiéleződik a kapitaliz­mus általános válsága, akkor a burzsoázia a kapitalizmus minden fogyatékosságát és hi­báját általában a jelenkor hi­bájaként igyekszik feltüntetni. Ez most is így van: a nyolc­vanas évek küszöbén a nyu­gati sajtó borúlátó előrejelzé­seket tesz közzé. Ezek szerint a népeket a legkülönbözőbb szörnyűségek — az élelmiszer és az energiahiány, valamint a totáiis atomháború veszélye fenyegeti. Nem, a civilizációt nem ren­dítette meg a válság, csak azokat a társadalmi rendsze­reket, amelyek alapja a ter­melőeszközök magántulajdona és a dolgozók kizsákmányolá­sa. E válság ismert jelei a gaz­dasági életben a termelési ka­pacitások krónikus kihaszná­latlansága, a nagy munkanél­küliség, az infláció és a valu­taválságok. A politikában pe­dig a növekvő korrupció, a közvélemény félrevezetése, a kalandor módszerek alkalmazá­sára való hajlam, de legkevés­bé sem tartozik ide a mono­póliumok uralmának veszélyez­tetése. A szellemi életben a kapitalizmus válsága az amo- rális jelenségek elterjedésében, valamint a holnaptól való fé­lelemben nyilvánul meg. A kapitalizmus általános vál­ságának elmélyüléséről tanús­kodik az is, hogy felbomlik az a neokolonialista rendszer, amelynek segítségével az im­perializmus kegyetlenül kizsák­mányolta és bizonyos mértékig még ina is kizsákmányolja Ázsia, Afrika és Latin-Amerika népeit. Egyre határozottabb és szervezettebb az a harc, ame­lyet az említett földrészek né­pei vívnak azért, hogy saját maguk rendelkezhessenek az ország természeti kincseivel, s arra törekednek, hogy a nem­zetközi-gazdasági kapcsolatokat az igazságosság elve alapján építsék át. A felszabadító mozgalom fel­lendülésére az imperializmus minden esetben egyféleképpen válaszol — közvetlen erőszak­kal, vagy az erőszakkal való fenyegetéssel. Az imperializmus reakciós és agresszív körei, félve attól, hogy elveszítik a fejlődő országok népi kizsák­mányolásainak lehetőségét, fo­kozzák a katonai hisztériát, különleges katonai alakulato­kat képeznek ki, amelyeket büntető hadjáratokra használ­nak fel. Hogy ezek a körök tovább növelhessék katonai potenciáljukat, antikommunista kampányokat folytatnak, s a lázas fegyverkezésbe fektetett milliárdokat a Varsói Szerző­dés tagállamainak állítólagos fenyegetésével „indokolják“. Ha a nemzetközi élet leg­utóbbi eseményeiből levonjuk a következtetést, szükségsze­rűen észre kell venni az ese­mények közötti mély, kölcsö­nös összefüggést. A Vietnam elleni kínai agresszió; a NATO döntése, amely a lázas fegy­verkezés fokozására irányul; az amerikai katonai erők össz­pontosítása Irán határainál; a fegyveres csoportok kiképzése és ezek felhasználása a de­mokratikus Afganisztán ellen, ami az afgán kormányt arra kényszerítette, hogy segítséget kérjen a Szovjetuniótól, mind­ezek nem véletlen jelenségek, hanem ugyanazon lánc szemei. Az imperializmus és a reakció törekvéseiből fakadnak. E tö­rekvések célja az, hogy meg­akadályozzák a népek függet­lenségéért, a haladásért és a békés életért vívott harcának fokozódását. Ilyen körülmények között rendkívüli módon fokozódik a lenini nemzetközi politika je­lentősége, azé a politikáé, amelyet a szocialista közösség országai folytatnak. Ennek alapját egymástól elválasztha­tatlan elvek képezik — a bé­kéhez és a világ biztonságához való következetes hűség, amely a szocializmus szilárd védel­méhez, a népeknek az impe­rialista rabszolgaság és a he- gemonizmus bármely formája ellen vívott harcának hatékony szolidaritásához kapcsolódik. A burzsoá propaganda kész­ségesen átvette a kínai veze­tők politikai szótárából a „bün­tetés“ szót. Hasonlóan, mint a pekingi vezetők, amikor Viet­nam „megbüntetésével fenye­getőztek", az Egyesült Államok is arról beszél, hogy latolgatja Irán, és az utóbbi időben még a Szovjetunió „megbüntetését“ is. Erre csak egyszerűen azt válaszolhatjuk: elmúlt az az idő, amikor az imperialisták bármit elkövethettek, és leszá­molhattak mindazokkal, akik számukra kényelmetlenek. Most már a világon léteznek olyan erők is, amelyek képesek ha­tékonyan ellenállni azokkal szemben, akik igényt tartanak a csendőr szerepére. Országaink összehangolt po­litikájának irányvonala felhá­borodást vált ki az imperialis­ta táborban. Osztályellensé­geink minden igyekezetükkel arra törekszenek, hogy aláás­sák a szocialista országok ösz- szeforrottságát, hogy gyengít­sék a világ eseményeire gya­korolt befolyását, valamint azon képességüket, hogy ga­rantálják saját biztonságukat. Ez év májusában ünnepli ne­gyedszázados fennállását a szocialista országok védelmi katonapolitikai szervezete, amelynek a lengyel főváros adott nevet. A Varsói Szerző­dés egész története a vitás kérdések tárgyalásokkal való rendezéséért a leszerelésért és a katonai konfrontációk felszámolásáért folytatott, harc története. A Varsói Szerződés ugyanakkor a szocializmus megbízható védőbástyája és a béke fontos tényezője volt és marad. Büszkén mondhatjuk, hogy az emberiség számára legnehezebb napokban, amikor a nemzetközi láthatáron fel­hők tornyosultak, szocialista közösségünk szilárd és ésszerű álláspontja megnyitotta a hely­zet normalizálásának távlatát. Leonyid Iljics Brezsnyev a moszkvai Pravda tudósítójának adott interjújában ezeket mon­dotta: optimizmussal tekintünk a jövőbe. Ez az optimizmus in­dokolt. Tudatosítjuk, hogy az amerikai imperializmus által szándékosan kiélezett nemzet­közi helyzet azt fejezi ki, hogy az amerikai imperializmus ag­gódik a szocializmus pozíciói­nak megszilárdulása, a nemze­ti felszabadító mozgalom növe­kedése, valamint az enyhülé­sért és a békéért harcoló erők megszilárdulása miatt. Tudjuk, hogy az akadályok ellenére a népek akarata megnyitotta az utat a pozitív fejlődés felé, amelyet találóan „enyhülésnek“ hívunk. A jövő döntő mértékben a béke, a demokrácia, a nemzeti felszabadulás és a szocializ­mus erőinek aktivitásától, és közös akcióitól függ. A nem­zetközi kommunista mozgalom mindig hozzájárult ehhez az ügyhöz. Nem fér kétség ahhoz, hogy korunk e felelősségteljes szakaszában is teljesíti törté­nelmi küldetését. Pártunk és a szovjet nép rendkívül nagyra értékeli azt a tényt, hogy a háború veszé­lye ellen, a béke megszilárdí­tásáért, a nemzetközi kapcso­latokban az igazságosság elvé­nek győzelméért vívott követ­kezetes harcban vállvetve ha­lad a népi Lengyelországgal és a szocialista közösség többi or­szágával. Országaink összefor- rottsága, a békéért, a bizton­ságért, valamint a társadalmi haladásért küzdő népekkel va­ló egybeforrottság történelmi feladat a tartós és igazságos világbéke biztosításának garan­ciája, mondta befejezésül Mi­hail Szuszlov. Kommentáljuk 16 MINŐSÉGŰ MUNKAI! Az ipari termékek minőségével szemben támasztott köve­telmények évről évre nőnek. Jogosan, mert a hibás gyárt­mányok — akár a hazai, vagy a külföldi piacra kerülnek — komoly károkat okoznak népgazdaságunknak. A bonyo­lultabb ipari termékek minőségéért a kivitelező vállalatok és üzemek jótállás formájában kezeskednek hosszabb-rövi- debb ideig, így azok meghibásodása esetén őket terhelik a javítási költségek. Az így keletkezett többletkiadások nagyobb részét azonban végső soron a közösből térítik meg. Ennek kapcsán azonban felmerül a személyi felelős­ség mértékének kérdése. Az ipari termékek nagy többségé­ben névjegykártyához hasonló papírszeleten megtalálható a műszaki ellenőrzést végző dolgozó neve, amit nyilván nem dekoratív céllal, hanem azért helyeztek el a gyárt­mányban, hogy a vétkesek egyikét reklamáció esetén idő rabló keresgélés nélkül megtalálják. Kérdés azonban: min­dig és mindenütt megkeresik-e? A hiba egyik elkövetője sem bújhat meg árnyékban, mert az egyes alkatrészek számozottak és a raktáros — hosszabb időre visszamenőleg is — tudja, ki vette át az anyagot, kiknek a kezén haladt át. Az utóbbi időben több vállalatban és üzemben történtek — éppen az említett tám­pontok felhasználásával — a termékek minőségének javulá­sát szolgáló intézkedések. A bratislavai Kablo vállalatban az egyik szocialista munkabrigád címmel kitüntetett kollek- tiva vezetője elmondotta, hogy a vétkest minden esetben megkeresik és kényszerítik az általa elkövetett hiba kijaví­tására. Arra is van „receptjük“, ha a termék annyira rossz, hogy kijavítani sem lehet. A Tesla vállalatban — és üzemei­ben is — visszaküldik a hibás rádiót a „feladónak“. Ez a módszer — amennyiben a termék piacra dobása előtt al­kalmazzák — megvédi a fogyasztót a felesleges idcgeske- déstől. Ha pedig eladás után szavatossági időben alkalmaz­zák, az elkövetőt és nem a közöst — tehát nem a miénket — sújtja. A termékek minősége javításának természetesen koránt­sem ez áss egyedüli formája. Ahhoz, hogy egy rádió, tévé- készülék, magnetofon, varrógép (és fejlett iparunk száz és száz többi gyártmánya) megfeleljen a veliik szemben tá­masztott elvárásoknak, a munkafegyelem további javítá­sától a körültekintően kidolgozott műszaki dokumentáció­ig, számtalan tényezőre van szükség. A nagyobb vállala­tokban és üzemekben jól felszerelt műszaki-fejlesztési rész legek működnek, megtörténhet azonban, hogy — az egyéb­ként fontos — filléres dolgok gazdaságos technológiájának kidolgozása elvonja az erőket a nagy horderejű, jelentős értékeket képviselő műszaki kérdések megoldásától. A gaz­dasági vezetőknek az eddiginél nagyobb figyelmet kell for­dítaniuk ezekre a munkahelyekre. Nem mindegy ugyanis, hogy mivel, kísérleteznek és mennyibe kerül az, amit csi­nálnak! A minőségre való ügyelés lényegében értékalkotó tevé­kenység. Szükséges azonban, hogy ezek az értékek ne csak abban a szűk körben éreztessék hatékonyságnövelő hatá' sukat, ahol létrehozták, kidolgozták azokat, hanem a belő­lük hasznosítható ismereteket alkalmazzák a termelésben mindenütt, ahol ez lehetséges! Az újítók és ésszeríisítők, valamint a műszaki fejlesztéssel foglalkozó dolgozók ér­deklődését az eddiginél jobban rá kell irányítani a termé­kek minőségének további javításában kapcsolatos műszaki és szervezési problémák, megoldására. És nem utolsósorban sokat tehetnek a gazdasági vezetők a jutalmazási rend­szer nlyan formáinak megteremtéséért, melyek a dolgozó­kat jó minőségű munkára serkentsék. Mindenekelőtt meg kell szüntetni a jutalmazásban az egyenlősdit. Ez ugyan többletmunkát, esetenként számukra kényelmetlen fordula­tokat jelenthet, de ennek vállalása végső soron kifizetődő, mert akik a minőségileg kifogástalanul elvégzett munká­jukért jutalmat kaptak, legközelebb még jobban igyekeznek, a többiek pedig megpróbálnak felzárkózni hozzájuk. Ezen pedig nyer a vállalat és a fogyasztó egyaránt. KOMLÖSI LAJOS A LEGFONTOSABB TÉNYEZŐ: AZ EMBER Egy üzem eredményei és gondjai A Gömörhortoai (Gemerská Hôrka) Cellulóz- és Papírgyára szakágazat tizenhárom üzemé­nek egyike. Majdnem a legöre­gebb, de az egyik legeredmé­nyesebb üzem. Közel száz éve, 1882-ben alapították. Balázs István igazgató mutat­ja be a gyárat, s olyan szere­tettel beszél róla, mint akiről vagy amiről csak az beszélhet, akinek az a valaki vagy valami nagyon a szívéhez nőtt. Még 1950-ben fiatal emberként ke­rült az üzembe, s már évék óta igazgatója a gyárnak. — Az elmúlt huszonöt év kö­zül nem volt egyetlen egy sem. hogy ne teljesítettük volna az állami terv feladatait — mond­ja az igazgató. — Az utolsó tíz évben 50 százalékkal növeltük az árutermelés értékét. Pénzben kifejezve évi termelésünk 100 millió koronáról 150 millió ko­ronára növekedett ebben az idő­szakban, pedig 1954-től egyetlen beruházási akciót sem hajtot­tunk végre. — Hogyan tudtak mégis ilyen jelentős termelés-növekedést elérni? — Én az emberekben, a tech­nikában, s a céltudatos irányí­tásban hiszek — mondja meg­győzően Balázs elvtórs. — Á hatszáz dolgozó 99 százaléka helybeli, illetve környékbeli. A szakma apáról fiúra szállt’ ép­pen úgy, mint az én esetemben Is. Mi fenyőben és a belőle ki­vont anyagban gondolkodunk. Az ember az alap, mert magáé­nak érzi, vallja ezt az üzemet minden dolgozónk. A felépít­mény a vezetők szakképzettsé­gétől, sőt mi több, emberi, kom­munista hozzáállásuktól függ. A munkaidő, a géppark kihasz­nálása, ez utóbbi lelkiismeretes karbantartása és a technika vívmányainak alkalmazása adja tervteljesítésünk második alap­ját. A harmadik tényező — mely élen tud tartani minket a feladatok teljesítésében —• az újítások alkalmazása. —■ De vannak gondjaink — folytatja az igazgató. — Az egyik, hogy az üzem jövője hosszú idő óta, pontosabban 1953-tól bizonytalan. Az üzem még működik, a tervet évről évre túlteljesítjük, de beruházás nincs. Az alapvető szociális gon­doskodást sem tudjuk nyújtani dolgozóinknak. Nézze meg a fürdőt, a pihenőhelyiségeketf!). Az ötödik ötéves tervidőszak­ban egyetlen egy lakást sem tudtunk átadni. Hatszáz dolgo­zónknak csupán a 3,8 százalé­ka lakik üzemi lakásban. Nincs bölcsődénk, nincs óvodánk. Mondjam még? Mondom! A víz szennyezése üzemünk egyik legfájóbb pontja. Saját erőből lehetetlen megoldani, segítség pedig nincs. Ez nem keserű­ség, ezek tények. Engem is elkeserített ez a „helyzetjelentés", ezért fordul­tam felvilágosításért ]án GnUo elvtárshoz a rozsnyói (Rožňa­va) járási pártbizottság vezető titkárához. — Gömörhorka, pontosabban az üzem gondja, a mienk is —* mondja a vezető titkár. — E* a probléma azonban túlnő u járás keretein. A helyzet a kö­vetkező; Ružomberokban épül egy új cellulózgyár, mely a tér* vek szerint fedezni tudja majd hazánk cellulóz-szükségletét. Itt kezdődik Gömörhorka prob­lémája. A gyár okozta vízszeny- nyeződés nagyon- sokba kerül. Gömörhorkára, mint üzemre, s az üzem kiváló dolgozóira szüksége van társadalmunknak. Ha a cellulózgyártás megszűnik az üzemben, akkor meg kell ta­lálnunk azt a termékszerkeze­tet, mely az üzemnek és a dol­gozóknak is megfelel. Ekkor természetesen az üzem felújítá­sa, s a szociális gondoskodás sem marad el. Tudomásom sze­rint jelenleg az üzem dolgozói­nak átlagkeresete 2700—2800 korona között mozog. A jövő­ben a megfelelő termékszerke­zet létrehozása eredményeként a dolgozók életszínvonala is to­vább emelkedik. Komoly politi­kai és gazdasági problémák előtt állunk, de reméljük meg­oldjuk! Gömörhorkánnk. a gyár dolgozóinak, nagy forradalmi múlt fémjelzi elért eredményeit. A gyár jövőjét, fejlődését bizto­sítottnak látom — fejezte be Gallo elvtárs. FECSÚ PÁL 1980. II. 14.

Next

/
Oldalképek
Tartalom