Új Szó, 1980. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1980-01-18 / 15. szám, péntek
Nem teszünk pontot Zárszó helyett néprajzi cikksorozatunkhoz Negyed évvel ezelőtt, október tizennegyedikén jelent meg lapunk vasárnapi számában Lisz ka József fiatal hazai magyar néprajzkutató kérésünkre írt vitacikke, A tudománynak kéz deliről, november kilencediké tői pedig minden pénteken — kivéve a karácsony előttit — közöltünk egy hozzászólást. Jegyzetek néprajzi kutatásunk időszerű feladatairól alcímmel. A kilenc hozzászóló közül négy — Cséjalvay Ildikó, Fehérváry Magda, Tóth Izabella és B. Ko vács István — hivatásos nép rajzkutató illetve régész, három — Buday Endre, Csáky Károly és Korcsmáros László — amatőr gyűjtő, egy — Száraz Pál — „közel érzi magához a néprajzot“, egy pedig Dusza István — újságíró. Sok vagy kevés ez a hozzászólás? — kérdezheti az olvasó. Válaszadás előtt azonban a vita, pontosabban: a cikksorozat felelős szerkesztője hadd tudassa a feltételezett kérdezővel, hogy még jó néhány pénteki hatodik oldalt megtölthetne a beérkezett írásokból, de nem teszi, meg előzve a sorozatban eddig elhangzottak ismétlődését. Ugyanis a publikálatlanul ma radt írások szerzői kivétel nél kül amatőr néprajzosok, illetve gyűjtők, s lényegében a kollégáik által már föltérképezett, körbejárt témáikat érintik. Vagyis csupán önmaguk specifikus gondjait, amelyek az amatőr gyűjtőmozgalom viszonylagos kuszaságából, rendszertelenségéből és esetlenségéből fakadnak, s amelyek megoldására kizárólagosan hazai magyar néprajzkutatásunk legfontosabb elvi kérdésének tisztázása után érdemes igazán szót fordítani. Azon elvi kérdés tisztázása után, amelyet éppenhogy érintett a hozzászólók egynegyede, s amely elemzéséhez beérkezett ugyan november végén egy dolgozat, de azt a szerző — a Csallóközben élő fiatal néprajzosunk — három nappal a közlés előtt visszakérte. Kár. Minthogy sajnálatos az is, hogy viszonylag kevés hivatásos néprajzos mondott véleményt. Igaz, magánbeszélgetésekből kiderült, hogy mindegyiküknek lenne' véleménye, de csupán lenne. Az egyikük például azzal indokolta meg hallgatását, hogy nem olvassa a sorozatott!), tehát képtelen bekapcsolódni; volt aki úgy vélekedett, hogy pillanatnyilag fölösleges minden párbeszéd; egyik köztiszteletben álló néprajzosunk szerint a hozzászóló hivatásos néprajzosok csupán egzisztenciális bizonytalanságuktól hajtva sürgetik a helyzet tisztázását; s akadt, akinek bölcselkedéséből a kényelem- szeretet és a lustaság sugárzott — mintha nem tudatosította volna, hogy néprajztudományunk eredményeinek megismertetéséhez, kellő értékeléséhez és továbbfejlesztéséhez nélkülözhetetlen az ő közreműködése. 2. Nyilvánvaló, hogy e sorozatnak akkor lesz igazán haszna, a hozzászólók és a többi lelkesen dolgozó szándékának megfelelő értelme, ha a fölvetett problémákra rákérdezünk az illetékes helyeken, többek között a Szlovák Néprajzi Társaságban, a Komenský Egyetem Etnológiai Kabinetjében, a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutató Csoportjában és a CSEMADOK KB néprajzi albizottságában. Az ő bevonásuk ugyanis elősegítheti hazai magyar néprajzkutatásunk legfontosabb elvi kérdésének tisztázását, pontosabban a leíró tudomány funkciójából természetesen adódó tény elfogadását és elfogadtatását, miszerint az itteni magyar néprajzkutatás az egységes magyar néprajzkutatás szerves része, ám esetenként a szlovák néprajzkutatástól is elválaszthatatlan, hiszen a két nép közösen lakta tájegységekben és területeken nélkülözhetetlen az egységes szemléletű és alapállású közös kutatás. És erre már példa is akad, hiszen most készül Hont néprajzi terület monográfiája. amelyben hat szlovák és három magyar falu népi hagyományait dolgozzák föl közösen szlovák és magyar néprajzosok. Persze, a sorozatunkban nem véletlenül hangzott el nagyon sokszor egy szlovákiai magyar tudományos intézmény létrehozásának szükségessége, amely nem csupán néprajzosainkat,\ de az utóbbi esztendőkben szép számmal megszaporodott régészeinket, történészeinket, nyelvészeinket, irodalomtudósáinkat stb. is tömöríteni, hiszen a hozzászólók többsége tud arról, hogy a Szlovák Tudományos Akadémiának jók a kapcsolatai a Szovjetunió és a többi szőnii- lista ország akadémiai néprajzi intézetével, ám azt is tudja, hogy a Szlovák Tudományos Akadémia és az MTA Néprajzi Kutató Csoportjának együttműködéséből nem veszik ki részüket, pontosabban, e munkakörbe nincsenek bekapcsolva. Pedig e kéi néprajzi intézet kö rébe tartozó kétnyelvű etnográfiai területeket ők ismerhetnék a legjobban. S mindehhez hozzáfér,lő, ezek a kutatók szlovákiai magyarként elsősorban azért tanultak néprajztudományt, hogy azokat a szlovákiai területeket, ahol magyarok, illetve szlovákok és magyarok együtt élnek, néprajzilag föl- térképezzéík. Mert e közel egy tucat néprajzos nyilván nem kíván ol/an ún. hídszerepet betölteni, amelyben a két part közt csupán a mederben fül dokolhat. 3. Több hazai magyar néprajz- tudós nem abban a munkakörijén dolgozik, amely munkakör betöltése reményében tanult öt egyetemi esztendőn át, s amely munkakör majdani betöltésének reményében szocialista államunk anyagilag és erkölcsileg egyaránt segítette őt. Akad néprajzosunk, aiki művelődési házban dolgozik, s leggyakoribb teendője a gépírás. Példák sorával bizonyíthatnánk, hogy szellemi pontenciánkkal való gazdálkodásunk nem minden szakterületen ésszerű. Hazai magyar néprajzkutatóink szellemi erejének intézményes egységesítése és kiaknázása szocialista tudományosságunk egyik legidőszerűbb szervezési feladata, hiszen amíg önálló kultúrával rendelkező etnikumok lesznek, a megkülönböztető és összekötő jegyek megállapítása az intézményesített néprajztudomány permanens feladatának számít. Szocialista tudományosságunk fejlettségi szintjén a permanens feladatból hazai magyar néprajzosaink csak akkor végezhetik el igazán jól a rájuk háruló specifikus részt, ha dolgukat egységes elvek alapján, intézményesítetten tehetik. Csak úgy végezhetik jól a társadalmunknak nélkülözhetetlen feladatukat, a valóság pontos feltárását és megismertetését, ha nem csupán a feltárt anyagot, de egymást is látják. Ugyanis ma, mint a többi társadalomtudomány, a néprajz is csupán részeredményeket szülhet team- munka nélkül. 4. Sok vita van akörül, hogy napjainkban a néprajz átalakulóban van, s a szocialista társadalmunkban bekövetkezett nagy változások hatására leíró tudományból történettudomány- nyá válik. A szakemberek szerint azonbaji ez nem jelent igazi válságot, ellenkezőleg, ösztönzést nyújthat az etnicitás még alaposabb vizsgálatához, a meglevő részletkutatások egyeztetéséhez, minek révén az európai civilizációhoz, a városi életformához hasonuló népi kultúrát még alaposabb, szocialista fejlődésünket még jobban elősegítő vizsgálat alá vethetjük. S mivel tudjuk, hogy az anyagi kultúra gyors átalakulását csak lassan követi a szellemi élet átalakulása, világossá válhat előttünk, hogy a folklór területén dolgozóknak még sokáig lesz mit kutatniok. Ehhez, peisze, már nem lesz elég az a támogatás, amelyet eddig a CSEMADOK nyújtott néprajzosainknak. Igaz, kulturális szövetségünk csak az amatőr művészi mozgalom föllendítését elősegítendő végzett és végez gyűjtéseket, átfogó, tudományos intézetet kívánó kutatómunkát nem végzett, mert nem is végezhetett, ami viszont érthető; hiszen a CSEMADOK nem tudományos intézet. Hangsú lyozzuk ezt azért, mert a hozzászólók némelyike úgy említette a CSEMADOK-ot, mintha az az általános és egyedi tár sadalmi küldetéséből eredően rendszeres tudományos kutató munkával bízhatná meg munkatársait. Mi tagadás, a CSE- MADOK valóban elősegítette néprajzkutatásunk kibontako zását, hiszen nem csupán táncot, zenét, dalokat gyűjtetett, — amelyekre műkedvelő csoportjaink munkájának színvo nalát föllendítendö volt elengedhetetlenül szükség —, de a tárgyi néprajz vonzáskörének is engedett, amiről több népművészeti kiállítás és a két Néprajzi közlöny is tanúskodik. Valószínű, hogy ennél jóval többet tehetne a CSEMADOK — mint mi mindnyájan —. de nem lenne szerencsés megoldás, ha magára vállalná egy tudomá nvos intézmény szerepét. Ren dezzen tárlatokat, jelentesse meg továbbra is közlönyeit, amelyekről eddig nagyon gyé ren nyilvánítottak véleményt hivatásos néprajzosaink. Persze, a hallgatás is minősítés, de ne feledjük, hogy a segítő szándékú bírálat hasznosabb és tisztességesebb a hallgatásnál. 5. És elérkeztünk a publicitáshoz, a publikálási lehetőségekhez E területen két dolgot tartunk lényegesnek. Az egyik, hogy a Természet és Társadalom című folyóiratot valóban hazai magyar tudományos életünk eredményeit népszerűsítő lappá kellene tenni, hiszen a lap majdnem teljes mutációban jelenik meg. A másik dolog elsősorban néprajzosaink munkabírásának és -szeretetének függvénye. Ugyanis a Madách Könyvkiadó az utóbbi esztendőkben észrevehetően kegyeibe fogadta a néprajzot, mintegy szítva a szándékot, hogy a népi kultúra életképes vonásai beépüljenek az egységes műveltségbe. Többször elhangzott, hogy kétévenként kiadható volna a hazai magyar és az itteni közös — ama majdani magyar—szlovák — néprajzkutatás eredményeinek válogatása. Akik pedig hazai magyar lapjainktól a néprajzi írások közlését kérték számon, azoknak szívesen rendelkezésre bocsátjuk azt a gazdag listát, amely az utóbbi négy esztendőben Szlovákiában magyar nyelven megjelent néprajzi könyvekről szóló recenziókat és néprajzi problémákkal foglalkozó cikkeket tartja számon. S ha már a könyveknél tartunk, megemlítendő: világszerte azon fáradoznak a tankönyvtrók, hogy a humán tárgyak oktatásába az eddiginél nagyobb mértékben épüljön be a népi kultúra ismeretanyaga. Tankönyveinket lapozgatva látom, ezen a területen nekünk is, szlovák barátainknak is van még mit tenni. Valljuk be, vétek lenne a néprajztudomány több évtizedes eredményeinek mellőzése oktatási rendszerünkből. A népi kultúra helyének, történetének megismerése a nemzeti és nemzetiségi kultúra egészének keretében képzelhető csak el, mint ahogy a nemzeti és nemzetiségi kultúra is csupán a népi kultúra értékeinek összefüggéseiben, sokoldalú kapcsolatai megismerésében tanítható tisztességesen. 6. Úgy tűnik, oldalakat tömhetnénk meg néprajzkutatásunk állapotrajzaival. Ezt bizonyítja cikksorozatunk is, amelyben az egyik Ipoly menti amatőr gyűjtő azon reményének adott kifejezést, hogy lesz ennek folytatása. Mi is reméljük, s bár ezzel az írással lezárjuk a cikksorozatot, néprajztudományunk helyzete, távlatainak taglalása után nem teszünk pontot. SZIGETI LASZLÖ Az antik művészet kincsei Prágában Egyedülálló kulturális ese menynek számít a prágai Valdsteju Palota Lovardájában látható antik képzőművészét! kiállítás, ugyanis első ízben mutatja be teljességben az an rik művészetnek Csehszlovákiában fellelhető emlékeit. Ha zánkban mindeddig hiányzik egy állandó antik művészeti tárlat, ezért a kiállítás rendezői — a prágai Nemzeti Gálé ria, a Nemzeti Múzeum, az Iparművészeti Múzeum és a brnói Morva Múzeum — az ország különböző galériáiban es múzeumaiban található antik képzőművészeti alkotások egy begyűjtésével igyekeztek pótolni ezt a hiányt, s bemulatni annak) a kornak a művészetét, amely az elkövetkező művészeti korszakok forrása, bölcsője volt. Görög amfora i. e. 520-ból A kiállított műtárgyak csak nem mindegyikének megvan a maga külön története. Egy részük a szenvedélyes antik műgyűjtő — II. Rudolf császár — egykor gazdag és rendkívül er -tékes gyűjteményéből való, amelynek nagy része azonban szétszóródott a világ minden tájára. A provinciális római művészetet képviselő emlékek zöme pedig az egykori Pannóniából származik, s a Dél-Szlo- vákiában folyó ásatások során került napvilágra FÉLEZER EREDETI MŰKINCS Az antik világ képzőművészetének mintegy 500 értékes eredeti alkotását a kiállítás rendezői keletkezésük helye és ideje szerint négy fő csoportba osztották Az első, terjedelemre a legszerényebb tárlat, az éget kultúrát és Ciprus művészetét varázsolja elénk több ezer éves távlatból. Aj i. e. 4. évzered neolit kori kis-ázsiai kerámiájából, a mükénéi kerámiából és szobrászatból (i. e. XV— XIII. század) láthatunk néhány emléket. Rendkívül értékes a Kikládokról származó bronzkori márvány bálvány, elbűvöl az erő, ami az alig 13 cm-es “szobrocskából sugárzik. A görög és keleti hatást egyesítő ciprusi művészetet kerámiák és terrakották idézik. niét magára vonja Nikonsthea fazekas füles edénye (kya- thos), amelynek fedele stili' zált állatfej, vagy az i. e. If. századból származó serleg, amelynek díszítése Patroklosz görög harcos temetésére rendezett versenyt ábrázolja. A görög szobrászatot bronzszobrok, sírköveket díszítő portrék képviselik. Említést érdemel a neves szónok, De- moszthenész portréjának III. századból való másolata. Ugyancsak megcsodáljuk a görög üveg utolérhetetlen technológiai és képzőművészeti színvonalát, a kiállított lám-» pák, égetett agyagból készült edények esztétikumát. Az í. e. VI—IV. században virágzó etruszk művészeinek Csehszlovákiában található emlékei ezen a kiállításon lát ha • tők először. A formai expresz szivitásra törekvő etruszk képzőművészet főleg a bronzszob faszaiban és az iparművészeiben hozott létre sajátos alkotásokat. A kiállításon különösen az i. e. 600 ból származó gazdagon díszített etruszk amfora köti le figyelmünket, amely csaknem 40 állatfigurát ábrázol, s az olaszországi gyűjteményeket kivéve a világon csak kevés múzeum büszkélkedhet hasonló példánnyal. Megcsodáljuk a vitrinekben elhelyezett használati tárgyak művészi kidolgozását, a mitológiai jeleneteket ábrázoló bronztükröket és edényeket. AZ EGYKORI PANNÓNIA TANÚI A római művészet emlékei közül főleg a szobrászat kelti fel érdeklődésünket: Hekaté Istennő, Neineszisz görög szobrának római másolata, vagy a II. századból való Afrodi létorzó, a híres hellén mű replikája. Jellegzetesen római mű vészét a szarkofágok relief díszítése. Különösen szép az emberi jellemeket megszemélyesítő, virágfüzérbe helyezett fejekkel díszített szarkofág a III. századból. Majd néhány relief díszítésű sírkő és bronzszobor következik, amelyek közül a Tiberius császár idejében készült római férfi mellszobra a világ legértékesebb római bronzportréinak egyike. A klasszikus mintakép és a helyi képzőművészeti hagyomány sajátos stílust alakított ki a Duna menti római tartoSeptimtus Severus római császár portréja A GÖRÖG MŰVÉSZET EMLÉKEI A gyűjtemény legterjedelmesebb és legjelentősebb része a görög képzőművészetet bemutató tárlat. Az antik görög képzőművészet hagyatéka nem csupán muzeális érték, de példaként, ihlet-forrásként hat egészen máig. A kiállítás betekintést nyújt a görög kerá' mia fejlődésének minden jelentős irányzatába: geometriai díszítés fi. e. IX—VIII. század), korinthoszi vázák (i. e. VII—VI. század), az athéni vörös és fekete figurális kerámia néhány rendkívül szép példányát láthatjuk. Minden látogató figyelmányban, Pannóniában. Dél- Szlovákiában, a Csallóközben és a Duna mentén folyó ásatások alkalmával kerültek elő azok a pannon képzőművészeti emlékek, amelyekből a kiállítás szintén bemutat néhányat. A kiállítás mély benyomást tesz a látogatóra. Ojra felfedezzük az antik művészet maradandó emlékeit, és azzal a meggyőződéssel hagyjuk el a Valdštejn Palota Lovardáját, hogy az antik kor legjobb alkotásainak tömörsége, egyszerűsége, ember- és életközelsége közel áll korunk emberéhez és művészetéhez is. MOLNÁR ANGÉLA 1900. I. 18.
