Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-12-30 / 52. szám
K özel ezer pionír, számos vendég és küldött vett részt a Vörös Fülek Pionírcsapat legutóbbi, ünnepi gyűlésén. A sorakozó és a jelentés u-tán Csernok Agnes, a csapatiainács elnöke köszöntötte a vendégeket, a pajtásokat, majd sorra vették, hogy a munkaterv szerint milyen feladatokat teljesítettek ebben az évben. Simon Adrienne olvasta fel az év elején elfogadott vállalást, hogy nyilvánosan ellenőrizzék: milyen mértékben tettek eleget saját vállalásuknak. Feljegyeztük: 20 000 kg vashulladék, 4500 kg papír, 1500 kg csipkebogyó és vadgesztenye gyűjtését vállalták. Továbbá, hogy a mezőgazdasági csúcsmunkák Idején 2500 órát, az lisköla környékének rendezésekor, a sportpálya építésekor 3500 órát dolgoznak le, kiültetnek 100 csemetefát, 100 díszbokrot. A pionírok saját lakóhelyükön 10—10 órát dolgoznak a környezetrendezési és szép Kési akciók alkalmával. Vállalták, hogy a Szolidaritási Alap folyószámlájára befizetnek 1000 koronát, a vietnami és chilei CSAPATGYÜLÉSEN LÁTTUK, HALLOTTUK gyermekek megsegítése érdekében szolidaritási akciókat rendeznek. Sportversenyeket, kirándulásokat, vetélkedőket, kiállításokat szerveznek. A csapatgyűlésen örömmel állapították meg: becsülettel teljesítették, bizonyos esetekben pedig túlteljesítették saját vállalásukat. Vita is volt. A 19. számú raj tanácsa újabb vállalást jelenteti be: szocialista szerződést kötnek az étkezde bronzjelvényes szocialista munkabrigádjával, s annak érteimében ügyelni Jognak az étterem tisztaságára és rendjére. A 9. számú raj tanácsa pedig versenyfelhívást tett közzé a tanulmányi eredmény javítása érdekében. A csapat munkát érvéből adódó fő feladatokat Kovács Ildikó ismertette. A központi jelmondat — „A tegnapi tudás és ismeret holnap már kevés lesz“ — jegyében buzdította társait a fokozottabb, igényesebb tevékenységre. Néhány a több feladatok közül: kiegészítik és bővítik n forradalmi hagyományok emlékszobájának anyagát, bekapcsolódnak a „Mindig kész“ országos honvédelmi versenybe, képzőművészeti kiállításokat rendeznek, megszervezik a krónikások versenyéi, s a legjobb, legügyesebb krónikásokat jutalmazni fogják. Szót ként a csapatgyűlésen Kómár Tibor elvtárs, az iskola igazgatójának helyettese is. Arról beszélt, hogy milyennek kell lennie a példás pionírnak, mit vár szocialista hazánk a pioníroktól. Azután a csapatgyűlés színe elé szólítottak öt rajelnököt. Teleki Béla elvtárs, csapatvezető átadta nekik a dicsérő oklevelet, melyet rajuk a járás: törzskartól kapott jő! végzett munkájuk elismeréseként Kedves és hangulatos műsor bemutatásával tették még ünnepélyesebbé a csapatgyülést a pionírok. A Vörös Fülek Pionírcsapat gazdag számadással zárta az idei naptári évet, s így bizakodva tekinthet a jövőbe. túth Agnes A tanítási szünet idején A bolyi l Bor) alapiskola picnírjaú a tanítási szünet idején is tevékenyek, ilyen szüneti napon rendezlek versenyt az I/B osztály tanulói számára a IX/B ősz tály pionírjai, akik védnökséget vállaltak az elsősök fölött. Az ügyességi verseny érdekes, változatos volt. Három csoportban versenyeztek az elsősök. Jutalmuk egy egy torta volt. A tortákat a kilencedikesek készítették. Király Katalin Iskolánk tanulói, akik Szol- nocska (Solnoéka) községben laknak és a polgári ügyek testületének segítőtársai, ugyancsak szüneti napon köszöntötték műsorukkal a község két újszülöttét, Rontó Zsuzsikát és Kof/asz Alexandriát. Csapat- vezetőnk dicséretét Így érdemelték meg Plónlcky Erzsébet, Praczu Frigyes, Rontó Renáta, • Bakura Erzsébet, Plónicky Gábor tanulók. Geri Gabriella TELI ÜRÖMÖK i GYUKCSEK MONIKA 5. osztályos tanuló Csífár (Cifáre) KÍVÁNSÁGOK jövőre Vége az esztendőnek, a gyermekévnek. Mit kívántok pajtások? Tudjátok jól, hogy nem vagyunk mesebeli tündérek, akik mesés kívánságok teljesítésére képesek, de (tapasztalhattátok ebben az evben lis: minden tőlünk telhetőt megtettünk boldogabb jövőtök érdekében. Mondjátok meg három kívánságotokat, hátha teljesíthetők. Sasvári Ildikó, első osztályos, Bratislava, Duna utcai alapiskola: — Szeretnék tengert láit- n1 II. III..- Új játékokat kapni. — Anyukámnak, apukámnak szép ajándékot adni. Csicsman Diana, második osztályos, Zselíz (Zellezov ce): — Szeretnék iskolabuszon járni az iskolába. — Minél előbb felnőtt isii n i. — Sokszor vakációzni. Török Csaba, harmadik osztályos, Vásárik (Trhové Myito): — Szeretnék bátor és erős lenni. — Sokat utazni, messzi tájakat és országokat betárol. — Ha felnövök, saját magam szeretnék helikoptert vezetni. Lelkes Tamás, negyedik osztályos, Felsőpatony (Horné Potőfí): — Békét és biztonságos jövőt kívánok valamennyi gyermeknek. — Magamnak sikert a tanuláshoz. — Sok, sok könyvet kapni, hogy nagy könyvtáram lágyén. ijj. Kobolka György, ötödik .osztályos, Érsekújvár (Nővé Zámky): —- Kívánom, hogy mindig olyan jó bizonyítványom legyen, minit eddig volt. — Jó labdarúgó, csatár, jöbbszéiső legyen belőlem. — Ha pedig felnövök, geológus lehessek. Huszár Gabriella, hatodik osztályos, Palást (Plástov- ce): — Szeretném a bizonyítványomban levő két kettes ■osztályzatból legalább a matematika osztályzatát kitűnőre javítani. — Szeretném, ha minden év gyermekév lenne. — Szeretném, ha sikeres lenne minden, amibe belekezdek. Belucz Klára, hetedik osztályos, Nagymegyer (Caiovo): — Szeretnék eljutni Zán- kára, a Balaton parti nemzetközi pionírtáborba. — Kívánom, hogy május elsején, amikor Szlovákiában elsőként mutatjuk be a spartakiádgyaikorlatokat, ■hiba nélkül, jól szerepeljünk, továbbjussunk, és így Prágában is felléphessünk. — Tanítónő lehessek, vagy olyan foglalkozású, aki tehet valamit, értékeset és hasznosat a gyermekekért. Bulla Erzsébet, nyolcadik osztályos, Csallőközcsü'tör- tök (Stvrlok na OstroveJ: — Kívánom, hogy mindig egészsége? legyek, és jő egészségnek örvendjenek rokonaim, barátaim, ismerőseim is. — Sikerrel folytathassam tanulmányaimat, hogy valóra válhassék életcélom, történész lehessek. — Szeretném, ha maradéktalanul teljesülne, amit Ady Endre így fogalmazott meg: „Olyan lenne minden kis 'társam, mint én vagyok ...“ Vagyis: minden gyermek, fehér, sárga, vagy barna bórü, úgy élne, mint mi, a szocialista országok gyermekei. ■Boanár Péter, kilencedik osztályos, Losonc (LuCe- necj: — Békét kívánok az egész világnak. — Magamnak sikert a tanuláshoz és a pályaválasztáshoz.-- Azután, erőt, kedvet a felnőtt élethez, vagyis a munkához Szóval, elmondjátok kívánságaitokat, melyek megvalósítása végeredményben nem is olyan lehetetlen. Főleg, ha ti is akarjátok, ha ti is küzdeni, tanulni, dolgozni fogtok a kívánságok megvalósítása érdekében. Reánk, felnőttekre, akárcsak a gyermekévben, mindig számíthattok, ha jó ügyről van szó, hiszen mi ■is azt akarjuk, amit egyikő- tök kívánságként így fogalmazott meg: minden év gyermekév legyen. HAJDÚ ANDRÄS Bolgár diákokat fogadtak vendégként az ipolysági (Sahy) pionírok a városi nemzeti bizottság nagytermében. Tassi Zoltán elvtárs köszöntötte őket. A pionírok a vendégekkel beszélgetve sok érdekeset tudtak meg a bolgár pionírok életéről. Nagy Sándor eivtárs, a pionírház igazgatójának helyettese köszönte meg pionírjaink nevében a bolgár diákok részvételét a találkozó végén. Gyurovtcs Éva Sok lány is benevezett a magytárkányi (Veiké Traikany) alapiskola ifjú lövé. - ’ szainek versenyébe, melyet Szepesi Jenő tanító elvtárs szervezett meg. A lányok közül Szabados Enikő és Tere- besi Éva is jói szerepeltek. Egyébként fiúk, Györgyli Dénes, 9. oszt. Tatár József, 8. oszt. Proscsák István, 9. oszt. voltak a verseny győztesei. Farkas Mónika A bodrogszerdahelyi (Streda nad Bodrogom) alapiskola hatodik és hetedik osztályos pionírjai Horbulák Márta tanítónő vezetésével hangulatos, téli kirándulást rendeztek. Ellátogattak a dukla! emlékműhöz is, melyet megkoszorúztak. Benkö Krisztina A tudományok Iránt érdeklődő pionírok számára a deák! (DíakovceJ művelődési házban érdekes előadást tartott Kovács János tanító eivtárs. A „Vallási hiedelmek és a világűr“ címmel tartott előadás nagyon tetszett a pioníroknak. Pataki Róbert TÖRD A FEJED! I. Különös virágcsokor. Az egyes virágok lepelleveleire írott betűk helyes sorrendbe szedése után megtudhatjátok, hogy milyen virágokból kötött csokrot az új esztendő köszöntésére rajzolónk. Mely virágok azok? II. Kiknek a feladata a „Három láng“ elnevezésű próba teljesítése? III. A naptárkészítők miért nevezik az 1980-as évet másként, mint az ideit? (B. M.) A megfejtés beküldésekor kérjük megírni azt is, hogy a beküldő hányadik osztályos tanuló. A december 16-án közölt rejtvény helyes megfejtése: I. szövetkezet, II. a szovjet pionírok, III. 120 évig — 82 megfejtés érkezett. Sorsolással könyvjutalomban részesülnek: Horváth Jenő, 6. oszt., Gúta (Kolárovo), Balogh Jolán, 9. oszt., Boly (Bof), Juhász Gábor, 5. oszt., Tornaija (Safárikovo), Németh Miklós, 9. oszt., Párkány (Stúrovo), Leszaj Renáta, 7. oszt., Losonc (Luőenec). 1679. XII. 3 • •• ■ I. SZÓ