Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-12-23 / 51. szám
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1979. XII. 23. VASÁRNAP BRATISLAVA XII. ÉVFOLYAM 51. SZÁM Ara I KORONA Somlyó György: MM fi Bl® □ □□ 7 i Ne is mondjátok, tudom én. hogy csupa kis háború a szerelem, a hivatal, az utca, a gyár, hogy a család csöpp egére is naponta nehézbombázók raja száll, felkel reggel az ember, s magányába beássa magát, úgy várja a múló percek körülötte becsapódó sorozatát, tudom én, hogy akaratod és akaratom s a tizediké s a tízezrediké, ha összecsap, úgy robban, akár az atom, é kiszámíthatatlan erőket idéz föl, tudom én, hogy az emberi természet messze még a leszereléstől, attól, hogy az ember fegyver nélkül álljon meg egymás előtt reggeltől estig és estétőt reggelig, s fedezék nélkül, menedék nélkül, csel nélkül, áloózatlanul eressze a senki földjére ólmait, szavait, tetteit, tudom én, ó tudom, hogy még a meztelenül egymáshoz simuló testeken is olykor láthatatlan páncél csikorog, hogy marni kész a csók puha húsai közt is a fog, hogy értelmes, szép, szelíd szavaidon mint gázol ót hirtelen sírva-röhögve a lélek összörnye, a HY, tudom én gyilkos és öngyilkos fegyvereidet, szerelem s szeretet, tudom, hogy az indulatok egy percre se kötnek fegyverszünetet, tudom én, hogy a magányos, örömtelen öregek bombaként szorongatják szűkülő ereikben a vérrögöket, hogy, ha más fegyverük már nem maradt, ezzel küzdjenek az egyedüllét szörnyei ellen, tudom én, tudom én s mi mindent még, jaj, a lélekben s a testben, ne is mondjátok, tudom én mind az emberi nyomort, mit o béke, e vágyva-vágyott, legszebb emberi szó is rejt puho négy betűjébe, tudom azt is, ó tudom én, hogy még a leggyönyörűbb is, művészet, tudomány hány temetetlen holtat hagy minden győztes csatája utón, hogy még az űrrakéták tüneményes röptének is megvan az árnya e földtekén, s hogy békében is ölhet az érdek, o téboly, a vakhit, az ország, a hatalom és a dicsőség, tudom én, hogy az értelmet, s bőralatti, kényesen lüktető, finom artériát, nemcsak a modern erőszak kifinomult gyilka, de az ösztönök durva pattintott kőbaltája is mily könnyedén üti ót, ne is mondjátok, tudom én, de azért mégis mindezek ellen csak a béke a vért. csak a béke, a hosszú, o megszakítatlan, a béke, amely nem puszta szünet a harc-sorozatban, a béke, a hosszú, a nemcsak ránk, a fiókra, unokákra szabott, a béke, amely puha húsa mögött nem rejt kemény csonthéjba zárt egyre növekvő robbanó atomot, a béke, amely nem összecsapódó füqqöny a háború lázas próbái előtt, a béke, amely nem rombolni süríti, de szétrobbantja a bárgyú erőt, a béke, á hosszú, amely oly hosszú, mint egy hosszú nyári nap, mikor háborithatatlonul teheted legkedvesebb dolgaidat, mintha egy örökkévalóság lenne minden percre kimérve, mindennek ellenére, amit tudtok s tudok én is, csak a béke, csak a béke fékezheti meg a békében is tomboló indulatot, mindazt, ami önnön bensejében is ott vicsorog, csak a t?éke a jó pásztor, az okosan terelő, az ősi juhász, a szilaj csikós, aki minden vad mént megzaboláz, csak a béke a rettenthetetlen, villám-szemű idomár, aki előtt értelmes alakot ölteni kényszerül az időfc mélyéből üvöltve gomolygó mindenféle homály, csak a béke, a béke szelídítheti meg bennünk a rengeteg irdatlan őskori, bozontos, uszonyos, ormányos, cézár-fejű, pápa-sörényű, pénz-pikkelyű, ágyú-agyarú, föld-agyú fenevadat, mit a háború rónkvadított az évezredek alatt.
