Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)

1979-07-15 / 28. szám

VASÁRNAP 1979. július 15. A NAP kel — Nyugat-Szlovákia: 5.03, nyugszik 20.50 Kőzép-Szlovákia: 4.55, nyugszik 20.42 Kelet-Szlovákia: 4.47, nyugszik 20.34 órakor A HOLD kei----------, ny ugszik 11.54 órakor Névnapjukon szeretettel köszönt) ük HENRIK nevű kedves olvasóinkat IKS-ben született TÓTH László magyar festőművész (+ 1895) • 1879 ben szüle tett Alcides ARGUEDAS bo­líviai iró. történész (t 1946) • 1904-ben halt meg Anton Pavlovics CSEHOV orosz elbeszélő, drámaíró, a világirodalom egyik leg­jelentősebb novellistája (szül. 1880). AZ ÜJ SZŐ JÖVŐ HETI VASÁRNAPI SZÁMÁNAK TARTALMÁBÓL Az SZKP alaptörvénye irta: Valerij Sapko, a történelem­tudományok doktora Incheba '79 Mészáros János cikke Mi, cigányok Zolczer János riportja A kereskedelem is igényli az újat Somogyi László, az SZSZK kereskedelmi miniszterhelyettesének cikke Mára Ferenc ezeregy élete Szeberényi Zoltán írása Valami véget ér Ernest Hemingway novellája Utazunk. Országúton, autóval. Barátom, aki ve­zet, nem kezdő, biztosan tartja kezében a kor­mánykereket, ismeri jól a közúti jelzéseket, el ismeréssel bólint, vala­hányszor olyan jelzőtáb­lát lát, mely egyszerűen, közérthetően adja tudtá­ra: szálló, étterem, pihe­nőhely, fürdő található a közelben, az országút mentén. Ha azonban fel­tűnik egy-egy nagyobb méretű hirdetőtábla, minduntalan tőlem kér di: Mit hirdetnek? Persze, gyakorlott ve zelő, tudja jól, hogy a Dunaszerdahely IDunaj ská Stredaj felé vezető úton, éppen kanyar előtt nem nézhet oldalra, hagy elolvassa: milyen étele­ket kínál a csárda. A csárda. A Sered jelé ve zetö úton nem emelheti fel tekintetét, hogy vé­gigolvassa a felüljáróra kötözött, vászonszalagra írott kilencszavas/! I jel mondatot, hiszen a félül- járó utáni kanyar nem betekinthető. Szádalmás jfablonov) után vészé lyes emelkedőt jelez a hivatalos jelzőtábla, hát éppen akkor, és ott te­kintsen jobbra, a sokszí nü hirdetőtáblára, mely­re még alakokat is fes­tettek? Tudja jól, amire egyébként így figyelmez­tetnek a pszichológusok: Kismértékben indirekt Iá tás segít egy betűsor el olvasásában, de a centra lis látást zavarja, ha a néző hat szónál hosz- szabb szöveget olvas. Vá lasztania kell tehát: vagy hirdetést olvas, vagy biztonságosan vezet. Ezért kérdi minduntalan tőlem: Mit hirdetnek? Elég gyakran persze, mert nemcsak az emlí­tett helyeken láthatók ám hirdetőtáblák, hanem egyre több helyen. Min­denki hirdet valamit. Ke­reskedelmi intézmények, utasokat ellátó vállala­tok, a fürdőigazyatóság, de még a nemzeti bízott Ságok, esetenként az agi- tációs központok is. Az utak mentén szinte tom­bol a hirdetésmánia. Ügy tudom, hogy a jo­gászok gondatlan vészé Igeztetésnek nevezik — és a törvény is bünteti — a vétkes könnyelmű­séget. Például azt, ha va­laki mérgező hatású gyógyszert, vagy vegy szert gyerekek keze ügyében felejt. Nem kel lene így nevezni az utak mentén tomboló hirde­tésmániát is? Persze, törődni kellene azzal is, hogy akik vét­kes könnyelműséggel fel állították a veszély hely zetet okozó hirdetőtáblá­kat, minél előbb eltávo­lítsák. Addig is türelmes meg­adással mindig elolva­som barátomnak, hogy melyik, mit hirdet. HIRDETÉSMÁNIA VAGY GONDATLAN VESZÉLYEZTETÉS? HA PÉNTEK, AKKOR ÁLLÓHELY „Hát igen, előre érez­tem. Már megint va­gyunk vagy százhúszan. Negyvenöt ülő- és har­mincöt állóhelyre. Úgy, fiam, csak nyomd a tö­meget, neked tán még jut ülőhely, ha továbbra is ilyen erőszakos vagy. Hölgyem, azért a kon- tyát ne tömje a számba. Hogy miért nem hagyják fölszállni azt a szegény asszonyt, gyermekével a karján. Legalább ez a koszos nap ne sülne eny- nyire. Mi lesz velünk bent. Hej, drága nejem, mit tudod te, mit állok én ki a családért, amíg hazaérek ezen az exp- resszbuszon, harminc ko rónáért. Hogy ennyi pénzért miért nem ülhe­tek, utazhatom kényei mesen?! Persze, én még csak bírom valahogy, de mi lesz azzal a bácsival, meg itt mellettem ezzel a verejtékes homlokú munkással, aki láthatón fáradt. No, várjál csak, komám, engedjük előre a bőröndöket cipelő né­nikét. Sofőr úr, én vet­tem helyjegyet, és sehol egy üres szék. Tessék át­adni a helyet, kérem. Morognak. Hogyne mo­rognának. No, végre bent vagyunk, mindnyájan. Hahaha, a gottwaldovi expressznek is majd ki­nyomják az oldalát, úgy kell azoknak is, miért nem utaznak vonattal, vagy, egyáltalán miért utazgálnak. A hátamon csurog a víz. Elveszem a kezem, mert még azt hiszi ez a csinibaba, hogy udvarolok neki. Bár nem is lenne olyan rossz. Ki tudja, szándékosan erőlteti-e magát hozzám, vagy a szomszédok tolo­gatják ebben az egymás hegyénhátán helyzetben. Levegőt! Valaki húzza már le azt az izét. Még mindig nem értünk ki a városból. Adja már át a helyét, fiatalember, mert elájulok. Az csak ter­mészetes. No végre, az első megálló. A minde­nit, csak kelten szállnak le, hogy hová teszi a so­főr azt a csomó iskolást. Vigyázzanak az ajtóból. Hát nem látják hogy te­le vagyunk? Majd jón a következő. Mikor? Mit tudom én. A táskámban biztosan összetört a cso­koládé. De az is lehet, hogy szétolvadt, és rá- jolyt a könyvekre. A fe­ne vigye el. És így lesz hétfőn reggel is, vissza­felé. Expresszbuszban, száz kilométer, állva har­minc koronáért. Hát aki még messzebbre utazik, még többért. Hogy a hét elején és végén miért nem lehet beállítani egy mentesítő buszt?! Nem kisegítőt, mentesítőt. Amely megmentene ben nünket attól, hogy össze­préselt állapotban érkez­zünk haza. Ojságírókám, maga nekem ne papoljon a kulturált utazásról. Na végre! Megérkeztünk.“ IDŐSZERŰ GONDOLATOK A felek ismételten megerősítették: mély­séges meggyőződésük, hogy különleges fan tosságot kell biztosítani a nukleáris háború megelőzése és a hadászati fegyverzetek te­rén végbemenő versengés korlátozása prob­lémáinak. Mindkét fél tudatában van an­nak, hogy a nukleáris háború az egész em beriség számára katasztrófa lenne. Mind­ketten kijelentették, hogy nem törekednek, s a jövőben sem törekszenek katonai fö­lényre, mert ennek következménye csupán a veszélyes bizonytalanság lenne, amely a fegyverkezés maeasabh szinti"! idézné elő, anélkül, hogy bármelyik fél b'zt'nsága nyerne ezzel. Annak tudatában, hogy a Szovjetunióra és az Egyesült Államokra különleges fele­lősség hárul a nukleáris háború kockáza­tának csökkentésében és a világ békéjének megerősítésében, Brezsnyev elnök és Car­ter elnök kötelezettséget vállalt arra, hogy nagyobb lépéseket tesz a nukleáris fegyverzetek korlátozására, azzal a távlati céllal, hogy végső soron szüntessék meg ezeket a fegyverzeteket, valamint arra, hogy sikeresen befejezik az egyéb fegyver zetkorlátozási és leszerelési tárgyalásokat. A tárgyalások során Brezsnyev elnök és Carter elnök jóváhagyta és aláírta a Szov­jetunió és az Egyesült Államok között a hadászati támadófegyverzetek korlátozásá­ról létrejött szerződést, aonak jegyzőköny­vét, a hadászati fegyverzetek korlátozásá­ról a jövőben sorra kerülő tárgyalások el­veiről és irányvonaláról szóló közös nyi­latkozatot, valamint azt a dokumentumot, amelynek címe: A hadászati támadófegy­verzetek korlátozásáról a Szovjetunió és az Egyesült Államok között megkötött szerző­déssel kapcsolatos egyetértő nyilatkozatok és közös értelmezések. Mindkét fél kifejezésre juttatta, hogy mé­lyen elégedett a hadászati fegyverzetek korlátozásáról szóló tárgyalások meneté­vel, azzal a ténnyel, hogy az új szerződés megkötésére irányuló sokéves állhatatos erőfeszítésüket siker koronázta. Ez a szer­ződés egyenlő határokat szab meg a felek nukleáris hordozórendszerei számára, a csökkentés folyamatának megkezdése érde­kében a meglevő nukleáris fegyverzetkész­letek csökkentését igényli abból a célból, hogy csökkentse a fegyverzetek minőségi fejlesztésének versenyéből származó ve­szélyt, lényeges korlátozásokat szab meg a hadászati támadó fegyverrendszerek kor­szerűsítése és az ój rendszerek kifejlesz­tése elé. A hadászati támadó fegyverzetek korlá­tozásáról szóló új szerződés és az abboz fűzött jegyzőkönyv igy kölcsönösen elfo­gadható egyensúlyt jelent a felek érdekei között az egyenlőség és az egyenlő biz­tonság alapján. Ezek a dokumentumok je­lentős mértékben járulnak hozzá a nukleá­ris háború megakadályozásához, az enyhü lés elmélyítéséhez, s így nem csapán a szovjet és az amerikai nép érdekeit szol­gálják. hanem megfelelnek az emberiség békevágyainak is. (A szovjet—amerikai tárgyalások közös közleményéből) Nagy öl rózsával jött le a lépcsőn. És én éppen tőle kérdeztem meg: merre talá­lom Vass Ferencnét. — Én vagyok — mondta szerényen, olyasféle megille- tődöttséggel, amelyben a bol­dogság is benne vibrált. Ám az ő boldogsága a kis 7—1Ű éves gyerkőcök boldogsága is volt — ugyanis néhány perc­cel azelőtt osztotta ki nekik az év végi bizonyítványt. ízlésesen berendezett ott­honukban legelőször a falon függő képek ötlöttek sze­membe. Kiderült, hogy a fér jével, Vass Ferenc hírneves szövetkezeti elnökkel együtt rajongói a szép festmények­nek. Tájképek, • csendéletek és nonfiguratív alkotások. Almási Róbert, Schrantz György, Skriba Pál és más festő egy-egy műve. És a könyvszekrények tele köny­vekkel. Három felnőtt gyerek édesanyja Vass Ferencné. Ti­bor a Budapesti «Kertészeti Egyetemen végzett, Feri, aki most katona, a Dunaszerda- helyi Mezőgazdasági Műszaki Középiskolában érettségizett. Tehát lényegében édesapjuk nyomdokain akarnak járni az életben. Éva pedig, aki már Göncziné, az édesanyja hiva­tását választotta, a nyitrai Pedagógiai Karon szerezve meg hozzá a képesítést. — Mióta tanítja a csenkei apróságokat? — kérdezem Vass Ferencnétől. — Csenkén 1950-ben nyílt meg a magyar alapiskola, az­óta itt működöm. Minden tő­lem telhetőt megteszek kis tanítványaimért, szeretem őket, és úgy érzem, ők is szeretnek engem. Sok függ persze attól, hogyan szeret jük a saját vagy a ránk bí­zott gyermekeket. A „majom­szeretettel“ sem a pedagógus, sem az anya nem juthat túl messzire. Idestova 30 esz­tendeje tanítottam az első és másodikos gyermekeket. Úgy gondolom, az eltelt évek so­rán sikerült megtalálnom a kulcsot a gyerekek szívéhez is és agyához is. Türelemre természetesen mindig szük­ség volt. Különösen, ha meg­gondolom, hogy pályakezdé­sem öta mintegy 700 gyere­ket tanítottam. — Hány gyereket tanít évenként? — Huszonötöt-huszonhetet. És egy tanteremben foglalko­zom az első osztályosokkal és í. másodikosokkal is. — Ez nem lehet könnyű.- És a két osztály bizonyára zavarja is egymást. Nézetem szerint eredményes munkát csak úgy végezhetnének, ha mindegyik osztály külön-kü- lön tanteremben tanulhatna. — Ennek mi is tudatában vagyunk. Jelenleg kevés az egyes osztályok létszáma, ezért nem járhatnak külön tanterembe a gyerekek. Rá­adásul nincs is elég tanter­münk, mivelhogy az óvoda is az iskola épületében van. Értesültem arról, hogy a helyi földművesszövetkezet segítségével 1980 szeptembe­réig új óvodát szándékoznak építeni a csenkeiek. (Zlaté KlasyCenkovcej, hogy ne kelljen tovább szoronganiuk a tudásra szomjas kisdiákok­nak. — Mit tart legfontosabb nak pedagógusi gyakorlaté ban? Vass Ferencné elgondolko­dik. Szemrése összeszűkül, élénk, barna szemében vala­miféle erő fénye lobban. — Mindig arra törekedtem, hogy a gyerekek ne csak je­len legyenek az órákon, ha nem meg is tanulják, amit az első két osztályban tudniuk kell. Nagy örömömre ez job­bára mindig sikerült is. Az új tanítási rendszer — bár eléggé megszaporítja a taní­tók munkáját —. a játszva tanításra ösztönzi a pedagó­gust. A szemléltető eszközök használata csak növelheti a hatásfokot. Vass Terézia kitüntetései közül említjük meg: 1976 ban a „Példás tanító“ címet az SZSZK oktatási miniszterétől kapta, az idén tavasszal a köztársasági elnök — peda­gógiai és politikai tevékeny­ségéért — a „Kiváló munka ért“ kitüntetést adományozta neki. kOvesdi János A tanító értékmérője — a gyerek tudása 1979. VII. 15. ŰJSZÚ

Next

/
Oldalképek
Tartalom