Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-11-04 / 44. szám
1976-n«s téM n'impiárR é-ve ző sízők között a legfeltűnőbb jelenség V. Rocsev volt, aki körül állandóan zajos és soknyelvű újságíró- sereg nyüzsgott. A spornt, magas, szőke legény szerényen, szorgalmasan és igen barátságosan válaszolt a legkülönfélébb kérdésekre. Rocsev alig észrevehető akcentussal beszélte az oroszt és közben szélesen mosolygott. A fiatalember kétségtelen népszerűségét azonban egyáltalán nem a széles mosoly és a barátságos válaszok eredményezték. Sokkal inkább az a tény, hogy Rocsev valódi vezér- egyénisége volt a szovjet együttesnek, amelynek egyre gyarapodó sikerei feléje fordították a figyelmet. — Hová való ön, Vaszilij? Hol tanult meg ilyen jól síelni? Ez az állandóan ismétlődő kérdés és az utána következő lakonikus rövid válasz rendszerint új kérdést szült: — Bakur faluból? És hol van az a falu? A BAJNOKOK ClME: AZ EGÉSZ ORSZÄG. Találomra választottuk első példánkat. De vehetjük a Szovjetunió bármelyik válogatott csapatát, bármelyik sportág képviselőjét, fellapozhatjuk a résztvevők névsorát és a szemünk máris szinte káprázni kezd a hallatlan változatosság láttán, a sok város, lakótelep és falu nevének olvasásakor. Az ország 85 városából és falvából állt össze a szovjet válogatott csapat a montreali olimpiára és 56 város, falu ünnepelhette fiainak és lányainak olimpiai érmeit. Mindez élénken bizonyítja: a Szovjetunióban az a szó, hogy sportperemkerület eléggé viszonylagos fogalomnak számít. A Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő Testnevelési és Sportbizottság nemrégen érdekes tájékoztatást közölt. 1978-ban a szovjet sportolók a világ- és Európa-bajnok- ságokon 131 arany-, 94 ezüst- és 66 bronzérmet szereztek. A továbbiakban hosszú felsorolás következett a bajnokok és helyezettek nevével és adataival, közöttük annak a városnak a nevével, amelyet az illető versenyző képviselt. Ezeknek az adatoknak az ismertetése egyenértékű lenne az ország területi és adminisztratív felosztásának részletezésével, hiszen a bajnokok között, szinte az összes szövetségi köztársaság képviselőit megtalálhatjuk. Vlagyimir Nyevzorov például, aki a szovjet versenyzők közül elsőnek nyert cselgáncsban világbajnokságot, később Montrealban pedig az olimpiai aranyérmet is megszerezte, az Észak-Kaukázusban elterülő Adigej Autonóm Köztársaság Majkop városában él és dolgozik, a tornász Nelli Kim a kazahsztáni Csimkentből érkezett Montrealba, az 1976-os olimpia tőrvívó bajnokcsapat tagja, Nalija Giljazova Kazanyból, a Tatár Autonóm Köztársaság fővárosából való. A világ legerősebb emberének, Vaszilij Alekszejevnek az Oroszország kellős közepén elterülő Rjazany a hazája, az ötszörös sakkvilágbajnoknő, Nona Gaprindasvili a napfényes Grúziát képviseli, a gyorskorcsolyázó Szafro- novot egy leningrádi sportegyesületben készítették fel. Sorolhatnánk tovább, vég nélkül a neveket. Az a tény, hogy az utóbbi időben egyre több olimpiai és világbajnok tűnik fel a szovjet falvakban, annak bizonyítéka, hogy az országban fokozott mértékben fejlődik a sport és a testnevelés. Az állam egyre nagyobb összegeket fordít a testkultúra céljaira, amelyet az emberi egészség fejlesztése szempontjából rendkívül fontos tényezőnek tart. Csak 1976- ban 11,5 milliárd rubelt használtak fel az egészségügyre és a testnevelésre a Szovjetunió állami költség- vetéséből. Oj létesítményeket építenek, a régieket egymás után korszerűsítik. Népszerűsítik a testnevelést és a sportot, tudományos alapon folytatják a tehetséges fiatalok felkészítését, teljesen függetlenül attól, hogy hol laknak a jövő bajnokai és csúcstartói. A szovjet versenysportnak nemcsak az az érdeke, hogy a legrejtettebb helyeken is kinevelődjék a válogatott csapatok utánpótlása, hanem az is, hogy állandóan fejlődjék ennek az utánpótlásnak tudása, felkészültsége. Az ország sportmozgalmának fejlesztésével foglalkozó állami szerv, a Szovjetunió Sportbizottsága egyaránt segítséget nyújt a válogatott csapatok vezetőinek ős a helyi edzőknek a szakmai munka színvonalának állandó emeléséhez, a korszerű sporttudomány legjobb eredményével való megismeréséhez, a legjobb edzésmódszerek azonnali elsajátításához. A Szovjetunióban folyó testnevelési és sportmunka főbb Irányai a következők: a legjobb versenyzők és játékosok, valamint edzőik erőfeszítésének központosítása, egységes és komplex sportközpontok kiépítése, az egyes sportágak szakosított csoportjainak megszervezése a sportegyesületek keretén belül. Erre törekszik a szovjet sportvezetés, ennek megvalósításán fáradozik a szovjet sporttársadalom. „OROSZ“ CSAPATOK NEM OROSZOKBÓL. A nyugati sajtótermékekben televíziós és rádiós közvetítésekben, plakátokon és reklámanyagokban valahányszor szovjet csapatok szerepléséről van szó, a versenyzőket egyszerűen „oroszokénak nevezik. Anélkül, hogy nyomozni kezdenénk eme immár hagyományossá vált meghatározás forrása, keletkezésének oikai és körülményei után, megjegyezzük: ez a meghatározás szűk látókörű és helytelen. Nevezhetjük-e például csak „orosznak“ a Szovjetunió labdarúgó-válogatottját, amélyben az orosz Kolotov és Fjodorov mellett ott játszott a grúz Klpiani, az örmény Andreaszjan, az ukrán Onylscsenko, Burjak és Blo- hin? De ugyanúgy megemlíthetjük az 1972-es olimpán aranyérmet szerzett kosárlabdacsapatot, amely az 1976-os montreali 'olimpián Is dobogóra állhatott a harmadik hely megszerzésével. A csapat sikereinek legfőbb kovácsa, támadásainak állandó szervezője a csapatkapitány Paulasztkasz volt, akivel nagyszerűen megértette magát a belorusz Jegyesiko, az orosz A. Bjelov, az észt Tomson és az ukrán Zsigilij. Egészen más dolog például, hogy a Szovjetunió szabadfogású birkózó- válogatottjában túlnyomó részt az észak-kaukázusi és a Kaukázuson túli terület képviselői szerepelnek. E területeken a birkózás évszázados hagyományokkal rendelkező, rendkívül népszerű, mondhatni nemzeti sportág. Magától értetődik, hogy ezeken a helyeken jóval több világhírű birkózó van. Ugyanakkor a síválogatottban az oroszok vannak túlnyomó többségben, mivel az Orosz SZSZK területének nagyobb részén hosszú a tél. Ám ezeket a csapatokat sem nevezik tisztán „orosznak“, mint ahogy a birkózók együttesét sem keresztelhetjük el „kaukázusinak“. Éppen a szabadfogású birkózásban bontakozott ki a háromszoros olimpiai bajnok belorusz A. Medvegy tehetsége, a sífutócsapat tagjai, V. Rocsev és Ny. Bazsukov pedig a Komi Autonóm Köztársaság népét képviseli. A testnevelés és a sport széles körben elterjedt az ország minden köztársaságában, még ott is, ahol 1917 előtt tulajdonképpen azt sem tudták, hogy ml az a versenysport. A közép- ázsiai Üzbegisztánban például napjainkban 2,5 millió ember sportol rendszeresen, minden ezerre 268 minősített sportoló jut. Elegendő megemlíteni, hogy a montreali olimpia nem hivatalos pontversenyét megnyert szovjet válogatott csapatban mind a 15 szövetségi köztársaság képviselői szóhoz jutottak. A szovjet emberek fizikai nevelésének egész rendszere úgy van felépítve, hogy mindenkinek lehetősége van sportbeli tehetsége kiaknázására, tudásának fejlesztésére. A sportiskolába vagy a vitorlázó klubba beiratkozó kisfiútól senki sem kérdezi: milyen nemzetiségű — orosz-e, vagy azerbajdzsán? A sport újoncainak, a kezdő versenyzőknek további sorsa tőlük maguktól, akaratuktól, jellemüktől, munkabírásuktól és tehetségüktől függ. egy köztársaság a tizenöt KÖZÜL. A több tucat világ- és Euró- pa-bajnok között, akik tekintélyt parancsoló címüket 1976-ban nyerték, van egy kislány, a Tádzsik SZSZK- ból. Neve: Zebinyisszo Rusztamova. A montreali olimpián bronzérmet szerzett. Zebinyisszo fiatal, nyílt arcú, barátságos mosolyú lány. A „tűzvo- nalban“ azonban ez a vidám kislány összeszorított ajkú, komoly harcossá változik, akinek neve ma már az egész világon közismert. A Szovjetunióban először akkor figyeltek fel rá, amikor a Szovjetunió népeinek VI. nyári spartakiádján aranyérmet nyert íjászatban. Egy hónappal az után általános meglepetésre, váratlan győzelmet aratott a világbajnoksá gon. A spartakiádra úgy érkezett, mint egy az ismeretlenek közül, akinek nevét a szakemberek sem igen ismerték, de Dusanbeba már országos bajnokként tért haza. Zebinyisszo Rusztamova a dusanbei egyetem történelem-, nyelv- és irodalomtudományi tanszékén tanul. A sportszeretetét nővére, Nurinisszo oltotta belé, aki íjász sportmester és kiváló úszó. A lányok nagyanyja még parandzsát viselt, fekete leplet, amely eltakarta a tádzsik nők arcát az Idegen sze mek pillantása elől. Nem Is olyan régen volt ez, mindössze néhány évtizeddel ezelőtt. A közép-ázsiai köztársaságokban élő mai lányok nemcsak könyvekből tudják, mennyire elnyomottak voltak nagyanyáik, hanem az öregek elbeszéléseiből, visszaemlékezéseiből is. Tudják, de elképzelni nem képesek. Mint ahogy azt sem, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom élőt ti időkben nemcsak a nők, hanem a ' férfiak sem tudták ezekben az országokban, hogy mit jelent a sport. Tádzsikisztán a sivatagok, a félig sivatagnak számító hegyvidék és a Pamir hegység örök hó és jég birodalmának területe. Egyike a legmagasabban fekvő szovjet köztársaságok nak, csak alig hét százaléka sík vi dék. A köztársaságot 1 280 000 ember lakja, közülük 350 000 foglalkozik testneveléssel és sporttal. A homok- sivatagokban forrásként csörgedező városi élet oázisaiban és a helyi településeken egyformán épülnek stadionok, sportpaloták, tornatermek és versenyuszodák. A köztársaságban jelenleg mintegy 500 sportlétesítményt üzemeltetnek. Ki sportol ma a Tádzsik Szovjet Szocialista Köztársaságban? Mindenekelőtt 180 000 iskolás, valamint 35 000 paraszt. Aztán mérnökök és munkások, egyetemisták és tiszt viselők. A sportszervezetekben évente száz sportmester, 60 000 minősített sportoló készül fel. Az ötven működő sportiskolában több mint 25 000 tehetséges kisfiú és kislány készül a jövendő nagy feladataira. Van a köztársaságban másfél tucat Ifjúsági és továbbképző sportiskola, sőt egy továbbképző főiskola is. Természetesen, ha más köztársaságokkal, például az Orosz SZSZSZK-val, vagy Ukrajnával kapcsolatban sorolunk fel ilyen adatokat, sokkal tekintélyesebb számot kapunk, hiszen ezek a köztársaságok mind területileg, mind- pedig gazdasági erőforrások tekintetében többszörösen felülmúlják Tádzsikisztánt, és sporthagyománylak is jóval mélyebben gyökereznek. A lényeg azonban az, hogy ma már Tádzsikisztánt, ezt a parányi köztársaságot, amely teljes fejlődési szakaszt átugorva, a feudalizmusból lépett át egyenesen a szocializmust építő társadalmi rendszerbe, sem lehet „sportperemkerületnek“ nevezni. A Szovjetunió — peremkerületek nélküli sportnagyhatalom. A bajnokok az ország bármely részén nevelkedhetnek ... (SZ — T. V.) & ÚJ SZÓ Index: 46 097 Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Dr. Rabay Zoltán, CSc. Helyettes főszerkesztők: Szarka István és Csető János. Szerkesztőség 893 38 Bratislava, Gorkého 10. Telefon: 309, 331-252, 332-301, főszerkesztő: 532-20, szerkesztőségi titkárság: 550-18, sportrovat: 505-29, gazdasági Ogyek: 506-39. Távíró: 092308. Pravda — Kiadóvállalat Bratislava, Volgogradská 8. Nyomja a Pravda, az SZLKP nyomdavállalata — Pravda, 02-es Nyomdaüzeme, Bratislava. PRÖBANYOMÄS. Magánszemélyek a következő címen adhatják fel hirdetéseiket: 893 39 Bratislava, Jirásková 5., telefon: 577-10, 532-64. A szocialista közü- letek a hirdetéseket erre a címre küldjék: 893 39 Bratislava, Vajanského nábrezie 15/11., telefon: 551-83, 544-51. Az Oj Szó előfizetési díja — a vasárnapi számmal együtt — 14,70 korona. Az Oj Szó vasárnapi számának külön előfizetése negyedévenként 13 korona. Terjeszti: a Postai Hírlapszolgálat. Előfizetéseket elfogad minden postai kézbesítő. Külföldi megrendeléseket: PNS — Ostrednő expedíció a dovoz tlaőe, 884 19 Bratislava, Gottwaldovo námestie 6. A SÜTI regisztrációs száma 5/2. Az észt Aavo Pikkuus (balrúl) a vilég legjobb kerékpárosai kézé tartozik PEREMKERÜLETEK NÉLKÜLI Oleg Biobin sokszor okoz nehéz perceket a kapusoknak . (Archív-felvételek ]
