Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-10-21 / 42. szám
f , FIATAL KÖLTŐK VERSEI MOLNÁR lAszlO VARRATOK bimbós füvek közt a föld foszlik a bokrok éjszövedéke feljut a zaj a fény közelébe s eltakarja mit összetört mór. nem úgy érkezem mint ki visszajön elfárad az út nem bírja terhem megáll a hegyen s a völgybe húz ébred az aszfalt és túl a táj megérinteném de feledékeny a kéz feledékenyek az utak Az emlékek alól kilóg egy sor és a nyár Benne élsz majd, hogy ne legyen egyedül, s ő, benned talál hűséges hazát. Ojra csókolja első szerelmed, végigölelhetsz minden ölelést, megfejti majd titkát a rendnek, költő leszel, ő tudós bonckés. Egymásba redőztök. Vándor ölel végtelen éjszakát, Nem szolgál semmi kínt. Csak önmagát. Az örökléten át. KARSAY KATALIN látnom a fa magányát koronája és gyökere közt ezerarcú a távolság vizek csöndjét add nyelvemre halk csobogást tenyerembe téli mező nyugalmát LUNCZER GABRIELLA ALOM Lángol az éj. Elhamvad az út, az árny, a csillagok. Éji bogár száll a tűzbe, pillanatra fellobog. é ENGEDD KENDI MARIA ÁRNYJÁTÉK A képek, ahogy lazán egymásba fonódnak. A fák is, az ágok. Levelek hátán az árnyék. Egy ág félreblllen: koppon a vers, elgurul. Burjánzik a kert - csupa ajándék. SOMOS PÉTER FOLTÁMADÁS Ha minden kint leszolgáltál, mikor kettőn áll a vásár: gyors véget vagy vénás morfiumot. A kábult zuhanás legalján, ahol a parányi gond is élesebb a jajnál, ohol a fennkölt Értelem már képtelen a saját talpán elbicegni a kezdetig, Vis maior - dadogja, és elnyúlna örökre. Még lépni kényszerít a korty levegőért harcoló száj. És megindulsz. Szemedben hiába bujkál, szivedre hurkot hiába vet a halál Mert az izmok mélyéről tör elő. mert milliárdnyi sejtedben munkál a vágy, mely kivívja utolsó jogod:- megkísértve bár az eget pokolért, az életet elölről folytathatod. Az őssejttől. és újra szülöd anyád, a méhében magzatod szüli bűntelennek újra magát. Nyelvén ízes anyatej, mi szádnak ismeretlen fűszer volt csupán; szavak mögött az Igaz értelem. Képzeljék, ml történt a múlt péntekem. Egyik ismerősöm az újságárusnál vett egv sorsjegyet. Kifizette, továbbment a pa-kban egyszer csak meglátott egy padot. „Leülök egy kicsit“ — gondolta. Ül tetiát, üldögé.. Kinyitja az újságot és olvas. Alig öt perc múlva leül melléje egy bar- nazakós flrfl és ő is újságolvasásba merül. Egyszer csak ez a barnazakós észreveszi, hogy a szomszédja kabátzsebéből egy sorsjegy kandikál ki, mire rögtön meg is kérdezi: — Ez mi, sorsjegy? — Igen — feleli neki az ismerősöm és kiveszi a sorsjegyet a zsebéből. — Itt vettem, szerencsét próbálok. Hiszen minden előfordulhat. — Az igaz — momdja a barnazakős. Aztán elkezdi figyelmesebben nézegetni a sorsjegyet, amilyenből van nálunk ezerszámra. — Várjon csak, várjon — mondja hirtelen. — Mutassa csak közelebbről. — Itt van — mondja az Ismerősöm. —' Miért? A barnazakós azt mondja: — Tudja, magam sem tudom miért, de valahogy úgy érzem, hogy ez a sorsjegy nyerni fog ... Méghozzá egy autót. — Ne mondja — mosolyog zavartan az ismerősöm, meg örül is, hogy legalább autót nyer. — Igen, igen — mondja a másik. — Van az úgy, hogy megérzi az ember. Vagy a számok összegéből kikövetkeztetem. Tudja mit, adja el nekem ezt a sorsjegyet. Adok érte ötszáz rubelt. Az Ismerősöm nem tudta, mitévő legyen. Végül is' képzeljék magukat az ő helyébe, képzeljék csak ell El is akarja adni, meg nem is. De hát miért ne? Mit tegyen? És képzeljék el, rááll a dologra. Rizikói Igen. A barnazakós elviszi őt a lakására és ott kifizeti a kerek ötszáz rubelt. Az Ismerősöm Ötszáz rubelt kap a harmimckopejkás sorsjegyért. Ismerősöm hazamegy, mindent elmond a feleségének, aki megkérdezi: — ötszáz? — Kereken — mondja az ismerősöm. — Miért? — Számold csak meg — ajánlja a felesége. Átszámolják kétszer, háromszor, négyszer — egy tízrubeles hiányzik. A barnazakős tíz rubellel becsapta az ismerősömöt. De Így is sok pénz ez. Míg nem került sor a sorshúzásra, sokat töprengtek, izgultak. És ha tényleg autót nyer a sorsjegy? Akkor kár volt eladni. De ha nem? Akkor jól van. Mi lesz, hogyan lesz? És már itt is a húzás eredménye. Isme rősöm kezébe' veszi a nyereménylistát, mély lélegzetet vesz, majd kllélegzik, keresi a sorsjegye számát, mindenre elszántan. Aztán megpillantja: nyert. Pénzt nyert. Négvszázkilencven rubelt... SÁGI TÓTH TIBOR fordítása Borzi László felvétele Horváth László A négylovas hlntók Járhattak ilyen lágy rlngással a simára taposott mezei utakon — gondolta Zoltán s bágyadtan nézte a vonat oldalához szoruló tájat. Tíz esztendeje járt erre utoljára. Az apró szőlőskertek az Otött- kopott présházak még mind ott strázsáitak évszázados helyükön, mintha dombokként ők is szigorúan a tájhoz tartoznának. A leáldozó nap aranylepelbe burkolta a vidéket A vonatkerekek csattogása Is alábbhagyott a szunnyadó táj tiszteletére. Zoltán Máriára gondolt. A múlt gondolatképei homályosan, víziókban jelentek meg előtte. Elaludt a táj s az első kanyarban befolyt a nyitott ablakon. Zoltán fázósan húzta össze mellén a kopott zubbonyt. Hátát a nedves falnak támasztotta, halkan dünnyögött magának. Hideg van itt. A hideg átjárta testét. Fázott. Tekintete végigjárta a szűk cellát. Különös hely. Puszta falak, parányi fűtőtest, deszka prices. A cella sarkában egy pókot fedezett fel, mely szorgalmasan fonogatta hálóját. Gondolatai vad összevisszaságban kavarogtak. Jó lenne aludnll De nem megy. A hideg gondolatai rendezésére késztetni. Hogyan kerülhetett ide? Ide, hol egy gyilkos pók a lakótársa. Igen. A pók. Biztosan számára fonja oly szorgalmasan a hálóját. Fázósan kelt fel fekhelyéről. Sétálni kezdett. Kip-kop-ktp-kop. Négy lépés oda, négy lépés vissza. Kip-kop-kip-kop. Hirtelen megtántorodott. Arcizmai megmerevedtek, teste remegett. A nyirkos homályban Mária arca rajzolódott 'ki. Ijedten kapott a torkához. Mária! Nem, az nem leheti Márta, te vagy? Ujjaival görcsösen kapaszkodott az ablak rácsaiba. Mária, hol vagy? — ordította torkaszakadtából. Teste teljes erejéből nekirohant a szűk cella ajtajának, kezével vadul hadonászott a nyirkos homályban. Összetörtén roskadt le szűk prlccsére. A pók befelyezte a hálókötést. Hosszú lábain fürgén Indult hálója centrumába. Különös teremtmény. Csapdát állít. Áldozata addig vergődik, míg végkimerültségében összeroppan. A pók hálójában ott az első áldozat. Zoltán eszelősen figyelte sorsát. A múlt gondolatképei mint óriási filmvászon peregtek előtte. Huszonöt éves volt, mikor megismerkedett Máriával. Naphosszat barangoltak szőlősdombokon a klsebb-nagyobb présházak között. Akkor még boldogok voltak. Csak később mondott le róla a lány, mikor megtudta, hogy beteg. A pók sürögve fonogatta körül vergődő áldozatát. Zoltán homlokán patakzott a verejték, egész testében remegett. Ujjai görcsösen kapaszkodtak az emlékezés fonalába. Ugyanúgy történt minden, mint a filmekben. A pók egy pillanatra magára hagyta áldozatát. Várt. Nyílt az ajtó. Mária kővédermedten állt a szoba közepén. Válláról lehullott égszínkék pongyolája. Zoltán a szeméhez kapott. Izzó parázsként égette szemé’ a lány mezítelen teste, mikor a súlyos könnyfüggöny mögül meglátta az ágyából felkelő férfit. A pók potroha alá temette áldozatát. Mária sikoltott... Agyvelőt rázó sikolyra éb"edtek a vonat szunyókáló utasai. Zoltán görcsösen kapaszkodott a vészfék fogantyújába ... N. BULGAKOV
