Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-09-30 / 39. szám
A TAPASZTALAT SZEREPE AZ ÁLLATOK ÉS AZ EMBER MAGATARTÁSÁBAN Az emberrel foglalkozó, s az ügyben érdekelt összes szaktudományok bizonyítják, hogy az emberi pszichikum struktúrájában, mely a termelőmunka folyamataiban és sajátosan az emberek közötti kapcsolatokban nyilvánul meg, általában két jelentős tevékenységi területet tudunk megkülönböztetni. Ezek egyrészt a pszichikum belső funkciói, melyeket az ember általános tapasztalatszerző gyakorlatában rendszeresen végzünk, s egyidejűleg a pszichikum külső funkciói, ezeket az ember gyakorlati aktivitásaként ismerjük. Az első funkciót az emberi tudat fogalma alatt foglaljuk össze, a hozzá tartozó megismerő érzelmi és akarati összetevőkkel egyetemben, a másik pedig az emberi viselkedés fogalma alatt ismert funkció. Ide a notorikus (a mozgást szabályozó funkció, a külső gyakorlati tevékenység és a hozzá tartozó fiziológiai és szociális jellemzők összessége tartozik. E két funkció egymást kölcsönösen serkentő feltételekhez kötött dialektikus egységet alkot. Az emberi tudat tartalmi összetevői határozzák meg az egyén viselkedésének konkrét formáit és fordítva. Megkíséreljük kimutatni. hogy a tudat tapasztalati tényezője úgy működik, mint az emberi pszichikum meghatározó, szabályozó komponense. Az ismert szovjet pszichológusok, Sz. L. Rubinstein és A. N. Leontiev I. P. Pavlovval egyetértve érvéinek: „a pszichológiai folyamatok, tulajdonságok és állapotok ténylegesen csak az emberi tevékenység struktúrájával szoros egységben létezhetnek. A tudat és a magatartás, mint az emberi pszichikum két alapdimenziója, kölcsönösen egyesül olyanformán, hogy a pszichikum felépítésében a tevékenység bizonyos típusainak a tudat bizonyos típusa felel meg.“ Itt, természetesen nem egyoldalúan, de egymást kölcsönösen ösztönözve, a gyakorlati tevékenység változásai határozzák meg a tudattartalmak változásait, és fordítva, az emberi tudat tapasztalati tartalmának változása határozza meg az egyén gyakorlati magatartásának változásait. Hasonló eredményekre jutott kutatásai során A. K. Uledov is, így indokolt: „a jelenkori pszichológia már kellőképpen alátámasztotta az emberi pszichikum struktúrája és az emberi tevékenység kölcsönös összefüggésének alapelvét“. E szerint az alapelv szerint a pszichológiai folyamatok belső szerkezetét meghatározza a külső anyagi tevékenység és fordítva, a külső anyagi tevékenységet meghatározza a pszichikum belső működése, s épp az emberi tudat tapasztalati tartalma révén. A marxizmus—leninizmus itt bebizonyítja, hogy az emberi szubjektum működési területét, gyakorlati struktúráit, s minden összetevőjét úgy keli felfogni, mint olyan alkotórészek összességét, melyeket az anyagi termelés tartósan és szükségszerűen meghatároz. Az emberi tudat szerkezetének minden összetevője. élettani működése, feladatköre, már keletkezésének pillanatában, de jelenleg is, objektíve függ a termelési folyamat gyakorlati tényezőinek nyomásától. Ebben az értelemben a gyakorlatban az az elsődleges meghatározó feladata, hogy az emberi pszicbika felépítésének minden összetevőjét és függő változásait megszabja. Az ember a munka révéin kapcsolódik a természethez, magatartása formálásában pedig a szociális szempontok figyelembevételével közvetített munka-termelékenységi viszonylatoknak jut együttható aktív szerepe. De ez az ember magatartását meghatározó, a tudatstruktúrát speciálisan szabályozó élettani működésben is megnyilvánul. A tudat alapvetően meghatározza az ember önmegvalósító tevékenységének folyamatát, de a társadalmi rendszerek progresszív változásainak megszervezését is, a munka-termelés gyakorlati talaján, a fejlődés minden szakaszán. Ezért ..nemcsak fejlett anyagi és technikai alapra van szükségünk, hanem a társadalom minden polgárának magas fokú öntudatára is. Minél fejlettebb a tömegek millióinak öntudata, annál sikeresebben teljesítjük a kommunista társadalom építésének terveit“. Marx Károly a Szent család című művében a társadalom története dialektikájának e jelentős mozzanatára helyezte a hangsúlyt. Aláhúzta, hogy a társadalmi-történelmi mozgások esetében, eltérően a természeti-történelmi mozgásoktól, különleges fel adatot teljesít az ember öntudatos tevékenysége. Megírta, hogy sajátosan társadalmi lényegét tekintve, „a történelem nem más, mint az ember öntudatos tevékenysége, aki a saját céljai után megy“. Az ember, mivel a természethez való viszonya aktív s a munka által közvetített, öntudatosan tűzi ki a követendő célokat. Előre meghatározott célok szerint dolgozik és termel, vagyis mielőtt megtenné az első lépéseket a dolgozói-termelői gyakorlatban, fejében már készen van az adott tevékenység célja. Különösen ebből a szempontból jelent az ember célszerű, tapasztalati beállítottságú viselkedése minőségileg magasabb magatartásformát, mint amilyent az állatvilágban megfigyelhetünk. Ezt V. 1. Lenin is hangsúlyozta, mikor azt magyarázta, hogyan lehet céltudatosan irányítani a szocialista társadalom fejlődési változatait a munka és a termelés terv szerű megszervezésével. A szocializmus fejlődésének kiindulópontjaként, de céljaként is — különös hangsúlyt helyezett a sokoldalúan fejlett emberi tudat értékeire. A szocializmus és a kommunizmus munka-termelési viszonyait V. I. Lenin mint a munka-termelési viszonyok tervszerű szervezetét jellemezte. Ebben az összefüggésben kifejtette a társadalmi lét és a társadalmi tudat fejlődésének dialektikáját, mint olyan hatásokét, melyek az emberi tudat és az anyagi lét változásait kölcsönösen ösztönzik. Hangsúlyozta, hogy az ember sokoldalú fejlődése nemcsak egyoldalúan meghatározott objektív fejlődési folyamat, mert a sokoldalúan fejlett ember jelentősen, és egyidejűleg alapvetően meghatározza a társadalmi lét tényleges fejlődését, mikor céltudatosan hat rá a munka-termelési folyamat tervszerű megszervezésével. Közismert, hogy az állatvilág képviselőinek magatartásában, de az ember magatartásában is, megfigyelhetjük a fejlődést, a lét külső fel tété leire adott elemi, primitív reagálás elsődleges formáitól a legmagasabb fokon szervezett reflextevékenységig. A legszervezettebb állati idegrendszer reflextevá- kenysége a megfelelő ingerbelyzetekben nagyon sok esetben emlékeztet az emberi psziché élettani működésére. Az állati idegrendszer reagálásának ösztönös formái a fejlődési változások foiyamán többé- kevésbé a „célszerű“ magatartásformákra támaszkodnak, s éppúgy az átvétel konkrét formái, a külső világról szerzett tapasztalatok befogadása, feldolgozása és felhasználása egyre magasabban szervezett „pszichés“ funkciók kialakulását tette lehetővé az állatfajoknál. Biológiai magatartása itt természetesen csak úgy fejlődhetett, hogy benne a lét változó körülményeire adott visszahatások esetében az ösztönös, aktív válaszok jutottak túlsúlyba. Az életfeltételekre adott, többnyire aktív reagálásformák a biológiai fajokat elkerü'hetetlenüi alárendelt viszonyba juttatták, csak alkalmazkodtak az adott, változó körülményekhez. Az ember célszerű magatartásának kialakulásában nyomon követhetők a ko-ikrét fejlődési fokok. Az emberi magatartásiformák fejlődése kimutatható, mivel az élet változó társadalmi és természeti viszonyaira eleinte spontán, empirikusan alapozott válaszokat adott, s ma a legmagasabb fokon szervezett, céltudatos visszahatás különböző formáit összekapcsolja a tudományos-techn'kai felszereléssel. Az ember és a természet viszonyát már a céltudatos magatartás sajátosan jellemző, túlsúlyban levő ismérvei jellemzik, melyeket az emberi pszichikum szabályoz és a termelő munkafolyamat közvetít, amely oko- zatilag győzött az ösztönösségsn. Bár tudjuk, hogy ez a folyamat — a tudatosság győzelme az ösztö- nösség felett — még nem fejeződött be. Az ösztö- nösség elemei a társadalmi fejlődés minden fokán fellelhetők még a tudatos magatartás mellett. Itt azt a tényt akarom hangsúlyozni, hogy az emberi tudat konzerválja az ösztönösség elemeit, s nemcsak a megismerés és gondolkodás konkrét feladatrendszerében, hanem az egyén gyakorlati magatartása és a munka-termelési folyamatok lebonyolítása során is. Szükségesnek tartom hangsúlyozni azt a tényt, hogy az ember saját magatartásában a spontaneitást csak oly mértékben képes kiküszöbölni, amilyen mértékben magatartását a tudat mind szélesebb körű elméleti ismeretei befolyásolják. Oly mértékben sikerül leküzdeni saját ösztönösségét, amilyen mértékben sikerül felvérteznie tudatát a környező világgal kapcsolatos, egyre általánosabb információkkal. Az emberi magatartás megbízható értékei, viszonya a bonyolult társadalmi-történelmi és természeti-történelmi változások folyamatához itt csak a tudat elméleti felkészültségének értékeivel határozhatók meg, tapasztalataival a belső forma objektív törvényszerűségeiről és a világnak, mint egésznek kialakulásáról és működéséről. Miért? Az ember magatartását, változó viszonyát a lé: objektív feltételeihez itt két szempontból jellemez hetjttk. Ez egyrészt aktív meghatározó, okozatilag szükségszerű visszahatás az ingerállapot tényezőire, amikor is az ember az adott körülményekre reagáló aktív feleleteivel elvileg azonosul az élőlények birodalma legmagasabb fokon szervezett képviselőinek magatartásával. Az ember magatartása persze mindenekelőtt specifikus, társadalmilag közvetített munkaaktivitás. A külső ingerre adott válaszadás során az ember céljainak megfelelően végzi el a szükséges műveleteket azoknak a tapasztalatoknak az alapján, melyek csak az emberi tudatra jellemzőek. Főleg ez a céltudatos aktivitás különbözteti meg az emberi szubjektum magatartását a többi élőlény magatartásától és végső soron különíti el a természetben. Kiválva a sorból, hatalma alá hajtj. i a természetet a sajátosan csak az emberre jellemző tevékenységgel, a tapasztalatok megszerzésével, feldolgozásával és felhasználásával. Az ember szubjektív tapasztalata itt úgy szerepel, mint tudatos viszony, visszahatás az ingerállapotra, mely a pszichikum minőségileg magasabb, anáiizáló- szintetizáló megismerő' tevékenysége, amellyel még az állatvilág legfejlettebb idegrendszerü egyedei sem rendelkeznek. E sajátosan emberi viszonylat visszahatásjeilegét a tudat tartalmi adatai értékének szempontjából kifejezhetjük úgy is, mint reakciót, meiyet az embernek önmagáról, valamint a természethez és a társadalomhoz való viszonyáról szerzett, általánosított tapasztalatai irányítanak. Forrna szempontjából e sajátosan emberi visszahatás jellege kifejezhető úgy is, mint a tudatosított egyedi fej lődés viszonya a világhoz, melyet a munka- és tevékenységi folyamatok során átformál, céltudatos magatartásával megvalósít. „Az állati pszichikum objektív tartalma csak a jelenségek objektív létezésének visszatükröződése. A tárgyak lényege, amely a köztük levő okozati viszonyok régióiban nyilvánul meg, hozzáférhetetlen az állati érzékelés számára. A lényeg megismerése szempontjából fontos az olyan absztrahálás és általánosítás, mely lehetővé teszi a képével való műveletek végrehajtását anélkül, hogy közvetlen kapcsolat alakulna ki a tárgyakkal, melyek a képeket felidézik. Ilyen képességgel az állatok nem rendelkeznek.“ E képességekkel csak ott találkozunk, ahol az ember kialakul és fejlődik, tudatában az objektív jelenségek visszatükröződésének logikus műveleteivel, különösen a megismerés elvont, analízáló-szintefi- záló és általánosító képességéinek formájában. Az ember magatartásának fejlődési változásai itt ugyan objektíve tárgyilag adottak, de éppen az ember általánosító képességének hatásaként, egyidejűleg és elkerülhetetlenül egyéni módon közvetítettek. Az emberi magatartás változásait, gyakorlati viszonyát a létfeltételekhez ily módon a tárgyilagos változások, a tudatszerkezet általánosító működése határozza meg. A tudat tapasztalatai tényeken alapuló, általánosító, rendszerező működése meghatá rozó szerepet játszik az emberi magatartás fejlődéséiben és tökéletesedésében. A gyakorlati emberi magatartásformáik a lényeget pontosan tükröző és a tudattartalmat kifejező visszahatás optimális formáját csak úgy kaphatják meg, ha a meghatározó tényezőket a tárgyi formába öntött, általánosított tapasztalat szabályozza. A tudatstruktúra tapasztalati összetevőinek működése itt kétségtelenül objektív és függő viszonyban lévő funkciói éppúgy, mint a magatartás illetékes funkciói. Miközben az objektív ismert tények a tudat fényeivé alakulnak át, feltétlenül figyelembe kell venni a tudatstruktúra megismerési összetevőinek külön jelentőségét, amely a tapasztalati tudat- tartalmak változásait biztosítja. Itt különösen a tudatstruktúra megismerési összetevőjének olyan akti- ’ vitását akarjuk hangsúlyozni, amely az általánosító működéssel kapcsolatos, és tudattartalom tapasztalati értékét megsokszorozza. Dr. KAROL HA]EK, a Szlovák Tudományos Akadémia Filozófiai és Szociológiai Intézetének munkatársa 1979. IX. 30. A VILÁGNÉZET ÉS AZ EMBER ALKOTÓ AKTIVITÁSÁNAK rCJLEdl (£d£ jjfl
