Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-07-08 / 27. szám
1979. VII. 8. N C/2 ban sem szerephez, sem befolyáshoz nem Jutottak. Az események fonalát — a kitérő kedvéért — ott szakítottam félbe, hogy Demirel már 1977 júliusában megbuktatta Ecevitet. Csakhogy az Igazság Párt sem került jobb helyzetbe, mint amilyenben Eceviték voltak. Sőt, Demirel kezét megkötötte, hogy a szélsőjobboldal két vezéralakjával kellett koalíciós kormányt alakítania és Türkes, illetve Erbakan, mindkettő miniszterelnök-helyettes lett, belülről próbálta még inkább jobbra tolni a kormányt. Demirel pünkösdi királysága, pontosan 167 napig élt ez a kormány, így semmiféle konstruktív lépést nem eredményezhetett. Többet törődtek a tisztségek szétosztásával, mint az ország ügyeivel, a nepotizmus, vagyis a rokoni protekcionalizmus és a korrupció kötötte le a figyelmet, s amíg balra hadakoztak, nem figyeltek arra, hogy az ország katasztrofális gazdasági helyzetbe, a fizetésképtelenség határára került. Ecevitet megváltóként emlegették akkor. Azt mondták, új Atatürk, olyan politikus, aki képes megmenteni az országot. A hadsereg véleménye A hadsereg is Ecevit visszatérésével értett egyet. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert a hadsereg meghatározó szerepet játszik a török politikában. Közvetlenül nem a tábornokok kormányoznak. Nem, erről szó sincs. Akkor is, amikor kétszer drasztikusan beavatkoztak a politikai életbe, először 1960-ban, majd 1971-ben, rövidesen átadták a hatalmat a polgári politikusoknak. Ugyanakkor a színfalak mögül folyamatosan figyelik és befolyásolják, ami a közéletben, az államélet irányításában történik. Ecevit 1978. január 5-én alakította meg harmadik kormányát. (Demirel egyébként ötször volt kormányfő.) Mint már említettem, általános népakarat hozta vissza a költőt, a műfordítót a politikai katakombából. Azóta másfél év telt el. Hogyan látják most, másfél év távlatából politikai ellenfelei Ecevit tevékenységét? Caglayangil inkább exkülügymi- niszterként ismert, de mint az Igazság Párt egyik kiemelkedő személyisége tulajdonképpen Demirel nézeteit tolmácsolja. — A jelenlegi kormánynak sok gondja van, nem is Judja leküzdeni őket — mondja. — Hogy csak egyet említsek: a világon mindenütt vannak anarchista mozgalmak, de nálunk a kormány gyengesége is közrejátszik, hogy egyre erőszakosabbak lesznek. Erős kormányra lenne szükségünk. De mint minden válságos helyzetben, itt is nehéz megjósolni, mi történik majd. Talán új választást írnak ki, talán nagykoalíciót hoznak létre ... Egy biztos. Mindenképpen új formulát kell létrehozni ahhoz, hogy Törökország kilábaljon a válságból. Csak ismételni szeretném a legfontosabb kifejezéseket: válság... új választás ... lemondás ... De hadd idézzem Necat Götekin megállapítását is. O Türkes pártjának második embere, főtitkára. Megkérdeztem tőle, mi a véleménye a nagykoalícióról? Sokan ugyanis azt hiszik, hogy csak a Demirel—Ecevit duó összefogása menthetné meg az országot. Nagykoalíció? — Személyes véleményem az, hogy a nagykoalíció nem old meg semmiféle gondot. Az elmúlt hat évben minden politikai pártot kipróbáltak vagy a kormányban, vagy az ellenzékben. Így a török nép tudja, mit akarnak. Mi pedig azt mondjuk, hogy Ecevit kudarc-politikája elengedhetetlenné teszi az idő előtti választások kiírását. Egy ilyen választás esetében mi mindenképpen növelni tudnánk szavazatainkat, mert mi a népből jöttünk és tudjuk, mi kell a népnek. Ha e szavak súrolják is a demagógia határát, valamit mégis kifejeznek. Az ellenzék nem támadhatná ennyire nyíltan a miniszterelnököt, ha nem halmozódott volna föl túlságosan sok gond és probléma. Eddig jobboldali politikusok véleményét idéztem. Ök párthelyzetüknél fogva sem dicsérhetik Ecevitet. Csakhogy azok is meginogtak, akik annak idején a megváltót látták benne. A sok vélemény közül hadd idézzek egyet: — Ma már nincs amerikai embargó, mégsem javult a helyzet. A kormány könyvszagú egyetemi tanárokból és a török valóság iránt érzéketlen technokratákból áll — mondotta llhan Ce- vik, a Turkish Daily News főszerkesztője. A gondok listája tulajdonképpen a régi, az örökség: a terrorizmus fokozódik, az inflációs ráta egyesek szerint elérte a 70 százalékot, mások csak 60-ról beszélnek, 40 százalékkal esett a termelés, a munkaerő 20 százaléka nem talál állást, a költségvetési deficit ötszöröse a tavalyinak, s a rövid lejáratú adósság megközelítően 9 milliárd dollár. Ezenfelül megoldatlan a ciprusi kérdés, rtem jutott előbbre a görög—török vita sem a tengerfenéki olaj kiaknázása ügyében ... —, hogy csak a legfontosabbakat említsem. A gondok, mint mondtam, nem új keletűek. Hát akkor miért most izzott feh a politikai hangulat Törökországban? Sok a merénylet? Igen, sok. Nagy az idegesség az áremelkedések miatt? Nos, ez is közrejátszik. A felizzott politikai hangulat ellenére a frontális támadás mégsem most várható. Ehhez ugyanis Demirel még gyenge. Sokkal inkább arról van szó, hogy a gazdasági és politikai gondok erőteljes hangsúlyozásával olyan nyomás alatt akarják tartani a kormányt, amely a közvéleményt, Ecevit híveit is lépésről lépésre szembefordíthatia a Köztársasági Néppárttal. Vagyis nem úgy akarják visszavenni a hatalmat, hogy néhány hónap múlva ismét elveszíthessék. Demirel most véglegesen szeretne leszámolni politikai ellenfelével. Ezért támad is, majd kivár, aztán újra támad, és újra vár, addig vár majd, amíg a politikai hullámok összecsapnak a Köztársasági Néppárt fölött. S vajon Ecevit közben tétlen? Csak kap, de maga nem ejt találatot ellenfelén? ÓNODY GYÖRGY (Folytatjuk) A Boszporusz partján — I. Felvételünk Karamanlisz és Ecevit (baloldalt) montreux-i találkozóján készült, amikor is megállapodtak a görög és a török kormány párbeszédének folytatásában, többek között a ciprusi kérdésről (CSTK — AP-felvétel) emlékszem arra a diadalív! hl« ittas tömegre, amely két * * “ “ W évvel ezelőtt, a parlamenti választások másnapján teherautókon száguldozott az ankarai utcán és Ecevit győzelmét ünnepelte. A szanszkrit nyelv túdora, a költőből lett politikus valóban lekörözte az örök riválist. Demirel Igazság Pártja 189 parlamenti helyet szerzett, 40-nel többet, mint 1973-ban. De az is igaz, hogy Ecevit Köztársasági Néppártja csak 28 új helyhez jutott, viszont a 213 szavazat birtokában, ezzel együtt is, az ország legnagyobb pártja lett. Emiatt volt a győzelmi mámor. De hogy korai volt az öröm, az a pontosabb számolás után azonnal kitűnt. Eceviték nem érték el a bűvös 51 százalékos határt. Márpedig enél- kül huszadrangú parlamenti vitákban is elvérezhetnek. Egy hónappal később el is véreztek. Ecevit nem volt hajlandó koalíciós kormányt alakítani, s ha néhány független képviselő mellé állt is, ez még kevés volt ahhoz, hogy kivédje a megbuktatására szövetkező jobboldal sorozatos és céltudatos pörölycsapásait. Mindezekből, gondolom, már egyértelműen kitűnik, hogy Törökországban két nagy párt van és néhány „statiszta". De talán az is világos, ami a török belpolitika egyik legnagyobb gondja, hogy a két párt közül egyik sem elég nagy. Azt kell még tudni róluk, hogy a külpolitikai programban többé-kevésbé egyetértenek. Mindketten elutasítják Törökország egyértelmű kötődését az Egyesült Államokhoz, s a NATO-ban nem vállalnak akkora szerepet, mint várnák tőlük, és amit az ország földrajzi helyzete — a NATO szemszögéből — indokolhatna. A belpolitikában viszont nem értenek egyet. Mindkét politikus elutasítja ugyan a szocialista utat, de amíg Ecevit valamifajta szociáldemokrata modellt követ, Demirel vaskosan és egyértelműen képviseli a politikai bázisát jelentő nagytőke és a nagybirtok elképzeléseit. Egyébként mindebből következik, hogy a mindenkori Ecevit-érában valamivel nagyobb szerephez jut a tényleges baloldal. De hadd jegyezzem itt meg: Amikor Bil- hit főtitkárhelyettest a Köztársasági Néppárt és a baloldal viszonyáról kérdeztem, észrevehetően nem értette, mire gondolok: — A baloldali pártokat gondolja, vagy a baloldali anarchista csoportokat? Amikor megismételtem a kérdést, egyértelműbben a baloldali pártokra vonatkoztatva, a főtitkárhelyettes csodálkozott: — A Köztársasági Néppárt igazi demokratikus párt. A haladásért küzdünk. A többi baloldali párt, amelyekre ön gondol, rendkívül megosztott. Szeretnénk is, ha ezek egységesek lennének. A politikai Rubicon Mindehhez persze hozzá kell tenni azt is, hogy a törvényen kívül helyezett Török Kommunista Párt legalizálásáról a Köztársasági Néppárt sem akar tudni. De ez inkább az a határ, amelyet Ecevit nem lép át. Persze, a politikai Rubiconon innen valóban liberálisabb, mint riválisa, és láthatóan támaszkodik is az értelmiség haladó képviselőire. Ezek a Demirel-korszakA KÖLTŐBŐL LETT pourtm 0) > M — u cd © ás » — (0 e m > 9 e •Q •O © s 6 •» © 8 9 9 E G u • a ■o'“ I = is **• IS • • iH •z (O e 2« N £
