Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-09-23 / 38. szám
Sajtónk a pórt és a szocialista állam eiiMRD Umsiá /Folytatás a 3. oldalról) nin, aki továbbfejlesztette és gazdagította a zsurnalisztika marxista elméletét. V. I. Lenin — hasonlóképpen mint Marx és Engels — a sajtót a munkás- osztály és a dolgozók fontos, semmi mással nem helyettesíthető fegyvereként értelmezte a burzsoázia ellen vívott harcban, fegyverként a szocialista forradalom győzelméért, a forradalmi politikai harc fontos eszközeként. A sajtót az osztály diktatúrája orgánumának tartotta, a politikai szervezkedés központjának és alapjának, társadalmi intézménynek, amelynek — mint azt a „Mi a teendő?“ c. művében írta — tanítania kell arra, hogyan kell élni és hogyan kell meghalni, persze, a munkásosztály eszméiért. Lenin nagy érdeme, hogy politikailag megindokolta az újság szükségszerűségét. A zsurnalisztikát, az újságokat összekapcsolta a politikával. A „Mivel kezdjük?“ c. cikkben írta: „Politikai lap nélkül’... el sem képzelhető olyan mozgalom, amely méltó arra, hogy politikai mozgalomnak nevezzék,“ ezért — hangsúlyozta — feltétlenül politikai lapra van szükségünk, amely nélkül „lehetetlen rendszeres, elvileg következetes és átfogó propagandát és agitáciőt kifejteni . Már ebben a munkában pontosan és világosan kijelölte a proletár, a kommunista sajtó fő funkcióit az új korszakban. Ezt írta: „A nép nemcsak kollektív pro- pangadista és kollektív agitátor, hanem kollektív szervező is.“ Lenin azonban nem elégedett meg e funkciók felsorolásával, rámutatott a kölcsönös dialektikájukra Is. Azt írta, hogy a forradalmi munkás-zsurnalisztikának, azaz az újságoknak, mint a munkások fórumának a .munkástömegek öntudatosuló folyamatában, tehát abban a folyamatban, amelyben a munkásokban felébredt a mély és öntudatos érdeklődés éppen a demokratikus, munkásújságok iránt — politikai leleplezéseket és politikai a g i t á c i 6 t kell megvalósítania, s hogy ennek állandónak kell lennie és konkrét megnyilvánulások alapján kell végbemennie. Az újságnak — Lenin szerint — az élő valóságot kell tükröznie és le kell lepleznie azt, ami „az adott pillanatban körülöttünk történik, amiről a maguk módján beszélnek vagy suttognak az emberek ...“, mégpedig ezért, mert a sajtó ily módon tanít osztályszempontra és -értékelésre, az osztály valóságos érdekeinek osz- tályértelmezésére. A sajtó agitációs-po- litikai funkcióját azonban össze kell kapcsolni a propagandista funkciójával, mégpedig azért, mert a munkásosztály sajtószerveiben tükröződnie kell a mozgalom összes területének, tehát annak is, ami a szocializmus elméletének területére, a tudomány, a politika, a pártszervezet kérdéseinek stb. területére tartozik. A munkássajtó e két funkcióin kívül szervező funkciót is betölt. Ezt csak akkor és azzal váltja valóra, ha ösztönzi az emberek aktivitását, tevékenységre serkenti őket, s ha a tevékenységüket irányítja, és ezzel arra „ösztönzi az embereket, hogy fáradhatatlanul haladjanak előre azon a számtalan úton, amely mind a forradalomhoz vezet“. A kommunista zsurnalisztika proletár pártosságát V. I. Lenin „A párt szervezete és a pártos irodalom“ c. tanulmányban fejtette ki. Ebben azt írja, hogy a szocialista proletariátusnak a pártos irodalom elvét kell hirdetnie s azt az életben a „lehető legteljesebb, legtisztább formában valóra kell váltania“, mivel — írta egy más helyen — „ ... nem szándékozzuk újságunkat a különböző nézetek egyszerű raktárává tenni. Ellenkezőleg, szigorúan meghatározott irányzat szellemében fogjuk vezetni. Ez az irányzat kifejezhető egyetlen szóval: marxizmus ...“ Az irodalmi munka, a zsurnalisztika tehát nem lehet „egyes személyek ... eszköze, sőt egyáltalán nem lehet a proletariátus közös ügyétől független magánügy“. Más szóval: követelte, hogy a zsurnalisztika váljon „a szervezett, tervszerű, egységes ... pártmunka alkotórészévé“, ami azt jelenti, hogy egybe kell olvadnia „a valóban haladó és következetesen forradalmi osztály mozgalmával“. V. I. Lenin így védte meg, fejlesztette tovább és gazdagította a proletár zsurnalisztika pártosságának elméletét. Így védte meg azt a tézist, hogy a forradalmi proletársajtó szerves része a proletariátus egész mozgalmának. V. I. Lenin alkotó módon hozzájárult az osztálytársadalom „sajtószabadságáról“ hangoztatott tézise megvilágításához is. így pl. a „Kinek van haszna belőle?“ (1913-ban írt] c. cikkében megjegyzi, hogy akkor, amikor „nem látjuk azonnal, hogy milyen politikai vagy társadalmi csoportok, erők, tényezők védelmeznek bizonyos javaslatot, intézkedést stb., mindig fel kell tennünk a kérdést: »Kinek van haszna belőle?«“. A „sajtószabadság“ fogalma mellé megkövetelte tehát mindig odatenni a kérdést: „ ... milyen sajtószabadság? minek az érdekében?, melyik osztály számára?“ A burzsoázia és különféle lakájai által követelt „sajtó- szabadságot“ — „csillogó' lidércfény- nek“ nevezte és így jellemezte: „A sajtószabadság mindenütt a világon, ahol tőkések vannak, szabadság a lapok megvásárlására, az írók megvásárlására. szabadság, a »közvélemény« megvesztegetésére és megvásárlására és irányítására — a burzsoázia érdekében.“ Tehát sajtószabadság a tőke számára! A „sajtószabadság“ jelszó tehát oszfdípjeUegű. „Legyen teljes szólás- és sajtószabadság,“ azaz teljesen szabad a tőkétől, a karrierizmustól, az individualizmustól stb. A sajtószabadságnak — Lenin szerint — valóban szabadnak, nyíltan a proletariátushoz kötöttnek kell lennie. V. I. Lenin gondolatai a sajtószabadság jelszó osztályjellegéről, a „teljes“, az „abszolút“ stb. „sajtószabadság“ képmutató követeléséről az antagonisz- tikus osztá.lytársadalomöan ma is időszerűéit. Sőt, időszerűek a szocializmust építő országokban is! Példa rá az 1968—1969-es évek. A SAJTÖ SZEREPÉRŐL ÉS KÜLDETÉSÉRŐL A SZOCIALISTA TÁRSADALOMBAN Felbecsülhetetlen jelentősége .van annak, hogy V. I. Lenin mint a munkásosztály harcának, a szocialista forradalomnak kiváló stratégája kidolgozta a sajtó, a kommunista zsurnalisztika feladatait a szocialista forradalom győzelme után. Ebben a sajtó hármas feladatából indult ki, abból, hogy a társadalom megváltoztatásával tartalmilag a sajtó funkcióinak irányvétele is megváltozott. A közben harcos fórummá vált újságok új feladatainak kidolgozásakor arra gondolt, hogy a szovjet sajtónak, zsurnalisztikának ebben a szakaszban a párt fontos eszközévé kell válnia, mely majd hozzájárul Oroszország egész társadalmának új, szocialista alapokon történő megváltoztatásához. „A szovjethatalom soron levő feladatai“ c. cikkben írta, hogy a sajtónak a szocialista építés eszközévé kell válnia, ezért kitűzte azt a fel- adatoVhogy a sajtót a túlnyomóan napi politikai hírközlés szervéből a tömegek gazdasági nevelésének komoly szervévé kell változtatnunk. Minden erejével azért harcolt, hogy a szovjet sajtó szemben álljon a „polgári erkölcsökkel, ellentétben a vállalkozói, kalmár- szellemű polgári sajtóval, ellentétben a polgári karrierizmussal és individualizmussal, az úri anarchizmussal és a nyerészkedéssel“. Lenin követelte, hogy a sajtót a szenzációk szervéből, a buta politikai pikantériák szervéből stb. át kell változ tatai olyan eszközzé, amely „mégis merteti a tömegekkel, hogyan kell a munkát új módon megszervezni“. A sajtónak — Lenin értelmezésében — kö zölnie kell az új társadalom, az új gazdaság és az új kultúra mindennapi eredményeit és tapasztalatait, népsze rűsítenie kell a munkaszervezés és t. tömegek egészséges kezdeményezése jó példáit. Támogatni kell — írja „A nagy kezdeményezésiben — „az igazi kommunizmus egyszerű, szerény, hétköznapi, de eleven hajtásait“, ugyanak kor nevelnie kell a „tömegeket a leg egyszerűbb, de e'even, az életből vett az életben kipróbált példákon és té nyékén“. V. I. Lenin a sajtótól és munkatársaitól kevesebb dagályos frázist, több egyszerű, hétköznapi munkát követelt. Hangsúlyozta az alkotó bírálat és önbírálat jelentőségét, de különösen fontosnak tartotta az olvasókkal való szoros kapcsolatot. Figyelmeztetett arra is, hogy az újságoknak az egyes pártszervezetek szerveivé kell válniuk, s hogy a pártnak számadással tartoznak, illetve, hogy munkájukat a szervezett proletariátusnak szemmel kell tartania, az egészet ellenőriznie kell, s hogy ebbe be kell vinnie az élő proletármunka eleven szellemét. A KLEM ENT GOTTWALD TÁMASZTOTTA KÖVETELMÉNYEK A viiágprovetariátus vezéreinek — Marxnak, Engelsnek és Leninnek — egész életét áthatja a- forradalmi párt és sajtójának kapcsolata. Ezt a kapcsolatot Klement Gottwaldnál is felleljük. Életét ő is az új típusú párt, valamint a forradalmi, kommunista zsurnalisztika fejlesztésének szentelte. Szerinte a kommunista sajtó védelme, terjesztése, jó kapcsolata a dolgozó nép mindennapi életével a burzsoázia elleni harc elkerülhetetlen szeges része. A sajtó tehát Gottwaldnál is a haladás, a munkásosztály eszméi győzelméért folyó harc fegyvere. Klement Gottwald, mint forradalmár mesterien egyesítette magában a párttisztségviselő és a publicista munkáját. A zsurnalisztikái tevékenységet Gott- wald úgy értelmezte, mint a forradalmi gyakorlati pártmunka lényeges részét, amely szorosan egybekapcsolt a marxista—leninista tanítás tudományos alapvonásaival. Klement Gottwald, mint lelkes publicista, a zsurnalisztikát nem felsőbb- rendűség-szerűen értelmezte — (mint pl. az 1968-as „szabad“ sajtó képviselői), hanem úgy, mint a dolgozók ügyét. Ennek rendelte alá mind a tartalmat, mind a formát. Munkáiban tudatosan a kitűzött cél elérésének szükségességéből indult ki. Klement Gottwald megértette a sajtónak a mozgalomra gyakorolt mindennapi hatását, ezért kötelező és nagy feladatot állított a szocialista zsurnalisztika és művelői elé. A csehszlovák újságírók I. .kongresszusán (1948 októberében) a sajtó dolgozóinak címezve mondta, hogy már vége van, véglegesen vége van a múltnak, amikor az olvasó tulajdonképpen a sajtó áldozata volt, amikor a sajtó feladatg az olvasó félrevezetése, megosztása és butítása volt olyképpen, ahogyan azt az uralkodó tőkés osztály megkívánta. A szocialista zsurnalisztika elé ezért azt a feladatot tűzte, hogy váljon a nép nem zeti, állami és erkölcsi nevelésének egyik fő tényezőjévé, hogy hatáscs se gítőtárs legyen az építőmunkában, s hogy a népet tájékoztassa, szervezze, öntudatosítsa, nevelje és vezesse. Abban a tudatban, hogy a nép mindent tudni és ismerni akar, s hogy frí jékozott akar lenni, Klement Gottwald az újságírók-kcmmunisták címére ezt írta: „Sajtónknak ... harcosabbnak kel! lennie, ütőképesebbnek, nem pedig sza kádasnak és nyafogónak,“ ezért a kom munista újságíróknak „össze kell szed nlflk minden tudásukat“ és az újságokból olyan éles fegyvert kell kovácsolni“, „amely tájékoztatja a népet, es kipellengérezi az előforduló visszaéléseket“, már csak azért is, mert a sajtó ostor a bitangságokra. Ehhez azonban az szükséges, hogy a sajtóból — írta Gottwald — eltűnjön a szóáradat, a frázis, az unalmasság stb., s hogy úgy írjon, hogy az emberek megértsék. Gottwald a szocialista, kommunista újságírótól megkövetelte, hogy mindig, minden körülmények között tisztán lás sa, mit akar írni, és hogy jól ismerje, amiről ír. Más szóval: .......világosság. eg yszerűség és igazság, de ugyanakkor világosság, egyszerűség és igazsága kifejezésmódban“. Csak így, csak ily módon lehetséges érvényt szerezni a ma is időszerű gott- waldi jelszónak: „A sajtónak egyrészt tanulnia kell a néptől másrészt vezetnie kell a népet.“ tömegkommunikációs eszközök A FEJLETT SZOCIALISTA TÁRSADALOMBAN A CSKP a marxi, engelsi, lenini és a gottwaldi hagyaték szellemében mindig is nagy figyelmet szentelt és szentel ma is a sajtónak, illetve a tömegkommunikációs eszközöknek. Bizonyítja ezt a -párt egész története, tehát napjaink története is, melyben ezek a hatalmi eszközök igen erős, szinte semmivel sem pótolható szellemi fegy vérként szolgálnak a szocialista állam és vezető ereje — a kommunista párt kezében. Napjaink története a fejlett szocialista társadalom építésének története hazánkban. Ebben a folyamatban a sajtó, azaz a tömegkommunikációs eszközök igen jelentős szerepet és küldetést töltenek be. A szocialista államban — mondotta a CSKP XIV. kongresszusán Gustáv Husák elvtárs — ezeknek az eszközöknek fő küldetése az, hogy hatékonyan szervezzék és propagálják a kommunista párt politikáját, szüntelenül növeljék és fejlesz szék a lakosság valamennyi rétegének szocialista öntudatát, a szocialista eszmék szellemében céltudatosan alakítsák a közvéleményt. A dolgozókat meg kell nyerniük a párt politikájának aktív támogatására, az alkotó részvételre, az elkötelezettségre, a munka- és állampolgári kezdeményezésre. Harcolniuk kell az ellenséges propaganda, a burzsoá ideológia, valamint a gondolkodásban és a gyakorlatban megnyilvánuló kispolgári csökevények ellen. Ezek a szavak azt bizonyítják, hogy a marxizmus—leninizmus klasszikusainak a sajtó, illetve a tömegkommuni kációs eszközök funkciójáról, küldetéséről és szerepéről vallott gondolatai a szocialista társadalomban teljes mértékben érvényesülnek, s hogy szorosan egybekapcsoltak a társadalom objektív szükségleteivel. Ezért Csehszlovákia, de a világ összes haladó, kommunista újságírói és publicistái számára a marxizmus—leninizmus megalapítói — Marx Károly, Engels Frigyes és Vlagyimir Iljics Lenin, de Klement Gott- wald is — nagy, állandóan élő példák e felelősségteljes és szép művészet ben: a gondolkozást, a beszédet és az írott szót harcba állítani a társadalmi haladásért, a szocializmusért és a kommunizmusért. Ez napjainkban a csehszlovákiai magyar sajtónak és munkatársainak is feladata. KEZES JÓZSEF 1979. IX. 23.
