Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-08-05 / 31. szám
r i► »■ P rágának sok és sokfajta színháza volt — s még több van. A közönség kedvére válogathat — a monstrum színházaktól a zsebszín- házakig — a különböző játékszínek között. Prágában a néző jogosan vallhat magáénak egy-egy színházat, hiszen mindegyiknek más az ars poeticája, s így a nézőknek más-más csoportját tartja vonzáskörében. Aki egyik színház törzsközönségéhez sem tartozik, az ízlésének megfelelően választhatja ki, hogy melyik színház előadását kívánja megtekinteni, hiszen a prágai színházaknak különböző a játékstílusa. Legalábbis erre a véleményre jut néhány előadás megtekintése után a Prágába vetődő alkalmi színiházi látogató. Néhány előadás megtekintése után az a véleményem alakult ki, hogy a műsorokban kidomborodik a csehek klasszikus múltja — öröksége. Josef Kajetán Tyl a múlt században megalapozta, majd Fráfía Srámek a két világháború között betetőzte irodal- milag azt a jellegzetesen csehnek vallott életérzést, amelynek legfőbb vonásai a nemzeti megújhodásba vetett töretlen bizalom, mint egyfajta történelmi nosztalgia, valamint az ifjúság már-már kritikátlan dicsőítése táplál. A négy nemzedékből verbuválódott nézők szemlélete töhbé-kevés- •bé megegyezik abban, hogy a múlt- és köldöknézés helyett a jelenre kell összpontosítani, s hogy fél szemmel a jövőt is figyelni kell. A cseh szen- timentalizmustól el kell jutni a cseh realizmusig. Az érzelmes vágyódások helyett a nagyobb gazdagságot, a viszonylagos teljességet ígérő valóság megismerésére van szükség. Ehhez, persze, darabok kellenek. iAz utóbbi tíz év folyamán drámapályázatot írt ki a CSSZK Kulturális Minisztériuma, illetve a Cseh Irodalmi Alap. S bár igazán jelentős színpadi mű nem született, néhány figyelemre méltó színjátékkal mégiscsak megajándékozták közönségüket a szerzők. Ezek közé tartozik Jan Jílek Szilveszter című komédiája, amelyet a MATESZ is bemutatott, ez év március 16-án. A legutóbbi pályázatot (a CSSZK Kulturális Minisztériuma és a Cseh Irodalmi Alap támogatásával) a Cseh Nemzeti Színház hirdette meg, amely 1983-ban ünnepli alapításának 100. évfordulóját. Mivel a Nemzeti Színház fennállása óta egyik legfontosabb feladatának vallja a drámairás támogatását, az 1983/84-es jubileumi évadban is elsősorban a kortárs cseh szerzők műveit kívánja bemutatni közönségének. Több szerzővel máris ígéretes szerződést köteti a színház. Szakmai szempontból nézve a problémát: Sztanyiszlavszkij — az ötvenes években még kötelező — módszerének időálló tételeit továbbfejlesztve, ma már Brecht módszere alapján dolgoznak a színházakban. A színházak mottója nagyjából a következő: „a hagyományos cseh szen- timentalizmustól és nosztalgiától annyira fárasztó, hogy önmaga ellen fordul: nem képes élménnyé válni. Jaromír Pieskot rendezése nélkülözi a színeket. Az igaz, hogy Brecht gondolatát és szándékát elsőrangúan tükrözi: az ember csak úgy képes változtatni a sorsán, ha meg tudja változtatni a megváltoztathatatlannak vélt világot. A hagyományos szentimentalizmus és nosztalgia felől nézve ez azt jelenti, hogy az ember érzelem- és gondolatvilága a való világ függvénye. Ha a körülmények megváltoznak (mert megváltoztatja őket az ember), az érzelem- és gondolatvilága (tehát ő maga) is megváltozik. Otravalóul ennyit ad — és nem többet a Tyl Színházban látható Brecht-előadás. A Cinoherní klub tulajdonképpen zsebszinház. A földszinten hat, az erkélyen két sor széket tölthet meg a közönség, s a széksorok mögé állóhely is váltható. Nem a szükség csak Brecht realizmusa és racionalizmusa képes megmenteni bennünket“ Az elmondottak után valószínűleg az olvasó számára sem tűnik véletlennek, hogy a Prágába vetődő alkalmi színházlátogató a Nemzeti Színház drámai együttesének előadásában Bertold Brecht „Állítsátok meg Arturo Uit!“ című színjátékénak előadását látta — parádés szereposztásban. Az igen praktikus — és hangtalanul gördülő — díszletelemeket a levegőben lógó, üres táblák egészítik ki, amelyekre — a Laterna Magikára emlékeztetve — különböző képeket vetítenek az előadás folyamán. A néző egyszerre kap múltat, jelent és jövőt, de az élmény ezáltal sem teljesebb. összpontosító készségének ekkora megterhelése nem célszerű. Az effajta „totális élmény“ befogadása viszi rá a kicsike színházat, hogy állóhelyeket is árusítson, hanem a közönség. A Cinoherní klub — annak ellenére, hogy elég ritkán tűz műsorára kortárs művet — legidőszerűbb gondolatokat közvetítő prágai színház. Ezért is kedvelik elsősorban — és annyira — a főiskolások. A színház műhelyében igényes dramaturgiai munka folyik. Az olykor százoldalas szövegkönyvből néha csupán húszoldalnyi szöveget hagynak meg, mert a Cinoherní klub éltető eleme a játék. Előadásaiban továbbfejlesztette a commedia deli’ arte legnemesebb hagyományait. A színház előadóművészeinek igen nagyfokú a játékintelligenciája. Produkciójuk, mondanivalójuk — mert klasszikus műveket tűznek műsorra leginkább — a groteszk színpadi helyzetek sorozatának jóvaltából válik időszerűvé. A Cinoherní klub mottója az lehetne, hogy a jól feltett kérdésre magától adódik a válasz. Kérdéseket — jó és időszerű — kérdéseket tesz fel minduntalan, mígnem a kérdések sorozata után a nézőben egyszer csak kikerekedik a válasz. Sean O 'Casey „Panzió nőtlen férfiak számára“ című játékában elsősorban — a filmrendezőként határainkon túl Is jól ismert — Jirí Menzel arat elsöprő sikert. Találékonysága és mutatványosságra való hajlama már-már a cirkuszi akrobatákét is túlszárnyalja. Mind a színészek játékát, mind a színház műsorpolitikáját a bátorság és a „rámenőslég“ jellemzi. A Cinoherní klub a szatírával és az — olykor történelmi, olykor jelenidejű — helyzetek groteszk láttatásával idegeníti el a fiatal közönséget a „groteszk atyai örökségtől“, a szentimen- talizmustől és a nosztalgiától. Ha a Divadlo na zábradli nevét hallja az ember, önkéntelenül Ladis- lav Fialkára gondol, erre a zseniális cseh pantomimrművészre. „Funambu- !es ’77 című pantomjttnestjét a cseh származású Jam Kaspar Deburau emlékének szentelte. Deburau volt az első pantomimművész, aki szociális tartalommal telítette a pierot-figura szerepét. így vált az egyszerű francia ember hősi példaképévé. A pantomimest prológussal kezdődik, melyben leszáll a Földre az új, a szociális tartalmat hordozó pierot, s a műsor végén, az epilógusban mély tiszteletadás közepette legértékesebb emlékeink közé távozik, mint aki becsülettel eleget tett hivatásának és kötelességének, s akire — életmódunk megváltozása folyamán — immár nincs szükségünk. Csakúgy, ahogy a szóban forgó szentimentaliz- musra és nosztalgiára sincs — fogalmazza meg a maga számára a műsor üzenetét a Prágába vetődő alkalmi színházlátogató. Az ABC Színház a realista hangvételű Színházak közé tartozik Joseph Heller „A XXII-es csapdája“ című nagy sikerű regényének színpadi változatát is a realitások felől közelítette meg az inszcenáció alkotó kollektívája, felmutatva, hogy az ember tele van előítéletekkel, amelyek imitt-amott már az őrültség határát súrolják. Svejk és felettesei még „csak“ hülyéskednek. Mai leszármazottaik „már“ életveszélyes hülyék — s az idő nem áll meg... Nem nehéz kitalálni, hová vezet ez a láncsor. Az (ABC-beli előadás lényegét Heller egyik mondatával lehet a legtalálóbban megfogalmazni: „Hiányzik belőlünk az intelligencia vagy a bátorság, hogy egyszer s mindenkorra leszámoljunk a tradícióinkkal.“ A cseh ember számára — bár más tartalommal — ez a tradíció a szenti- mentalizmust és a nosztalgiát jelenti. A látott darabok úgy mutatják — nem sokáig. KMECZKÚ MIHÁLY EGÉSZSÉGES LÜKTETÉSSEL Az NDK-mál háromszor nagyobb területű Finnországnak csupán 4,5 millió lakosa van, s ebből hét százalék svéd nemzetiségű. Az ezer tó országában máig ható színházi hagyományok eredetét 1872-ben kell keresnünk, amikor megalakult az ország első vándor- színháza, amely a Nemzeti Színház nevet vette fel. E színház megalakulását Követően országszerte munkás és ifjúsági csoportok léptek pódiumra. Az első hivatásos színház létrejötte azonban 1926-tg váratott magára, amikor is a működő együttesek legjobbjait összevonták az állam és a városok segítségével. A mai Finnországban több mint 'harminc hivatásos színház működik, s szinte valamennyire jellemző, hogy nem csupán a felnőttek, de gyerekek számára is tart bemutatókat. A háromszázezer svéd nemzetiségű lakosnak négy színház áll rendelkezésére. Akárcsak a finn színházak, a svédek is előszeretettel viszik színpadra Shakespeare, Csehov, Gorkij, Brecht és a többi klasszikus műveit. Kevés ország dicsekedhet azzal, amivel Finnország: 1974-fől 1977-ig 77 eredeti finn darabot mutattak be, ami a színházak és az írók összmunkáját jelzi. Néhány név a szinte szüntelenül játszott finn irők közül: Elvi Sinervo, Minna Canth, Alekszis Kivi, Hella Vuoli- jokl. És a több száz amatőr színházi csoport között is akad szép számmal olyan, amely csupán finn szerzők műveit alkalmazza színre. Tény azonban, mint szerte a világban, az amatőr színpadi mozgalom kísérletező kedve és ereje itt Is hatással van a hivatásos színházak szemléletére, irányváltásaira, Ezt és a finn színház erős nemzeti hagyományait figyelembe véve elmondható: a finnek színházkultúrája egészségesen lüktet, él, hatósugara szinte mindenkit elér. A nyugati szerzők mellett a szocialista országok írói is teret nyernek. A magyarok közül például nagy sikerrel játszák Örkény darabjait, a Helsinki Lilla Színházban pedig a szovjet Arbuzov darabját. —szeg— Brigitta Ulfsson és Gustav Wiklund Alekssej Arbuzov színmüvében, amelyet a helsinki Lilla Színház játszik nagy sikerrel A helsinki Nemzeti Színház egyik leglátogatottabb előadása Brecht: Pnntila ár és szolgája, Matti xara. VIIL 5. ia
