Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-08-05 / 31. szám
_ _ áron nyakunkba vesszük a világot, ■ki-, végigbarangolunk országokat, isme 111 II rétién tájakat. Csábít az új, az uta- I U If zás, a messzeség, az ismeretlen. Mi I ■ W is elindulunk határon innen és ha- I táron túlra, meg hozzánk is jönnek. Évente tizenkétmilliónyian. Hatalmas szám ez. Tizaakétmilliú turista jön gyalog, kerékpárral, hajúval, repülővel, de főleg motorral: autóbusszal, személyautóval. Ok is magnyargalják útjainkat, amelyek többsége elfogadható minőségű, európai rangú, fis amikor a turisták, a vendégeink elfáradnak az utazásban, meg-megáilnak: meginni egy üdítőt, étkezni az utak szélén saját készletükből, kinyújtózni, megpihenni, aludni. Mit tartogat számunkra az út? Mondjuk Lévától (Levice) Rimaszombatig (Rimavs- ká Sobota). AMINK VAN, SZÍVESEN ADJUK Eszpresszó. Látom a feliratot az út bal oldalán, amikor Déménden (Demandice) a falu szivébe, a nagy útkereszteződésre érünk. Álljunk meg egy kávéra! — indítványozom. Délután egy óra van, a nagy hőségben jólesik a kávé. Megállunk. A kis presszóban, ahol húsz ember foglalhat helyet — elég kényelmetlen székeken — jelenleg nincs vendég. A hatalmas kútcsőben már nem fér el a szemét ma. VIII. 5 Presszókávé nincs, csak leöntött, törökös. Jó, akkor igyunk valami üdítőt. A felszolgálónő és egyben az egyetlen alkalmazott, Tauber Erzsébet felsorolja az üdítő italokat: ásványvíz, szóda, tonicos Mirinda és még kétfajta tonic. És van még Pepsi-Cola is. Ez minden. Gyerekek tudvalevőleg csupán az első kettőt, az ásványvizet és a szódát fogyaszthatják, a többi orvosi szempontból sem tanácsos. A választék tehát nem, túl gazdag. Még szerencse, hogy az üdítő hűtött, jó hideg. A kis presszóban továbbá kapni még süteményt (pillanatnyilag kétfélét), bort (legalább nyolc-tízfajta van mindig), kekszet, nápolyit (ebből gyér a választék) és cukorkát. És kétféle fagyit. Szendvics vagy egyéb harapnivaló nincs. Amikor Tauber Erzsébettől megkérdezem, hogy ű elégedett-e a kínálattal, ezt mondja: Hiába rendelek több, másféle árut, nem mindig kapom meg. De amink van, aZt szívesen adjuk. Bfelől nincs is kétségem, csak hát jó lenne még töhb és másféle áru is. Főleg az üdítőkből és ennivalóiból. •Megköszönve a tájékoztatást, a kezemben szorongatott papírdarabot a presszó előtti kis téren szeretném eldobni, de sehol sem látok szemétkosarat. Bedugom a Zsebembe, majd másutt kidobom. Aztán körülnézek, van-e illemhely. Tíz lépésre a presszótól találok is, de az ajtó előtt egy nagy 'halom tégla ékeskedik. Bejutni lehetetlen: elbarikádozták. A falu illetésekei közül valaki bizonyára megmagyarázná az okát, hogy miért, de azzal — főleg, akinek sürgős a dolga — nem sokra megy. így ahelyett, hogy valakitől magyarázatot kérnék, tovább indulunk, Ipolyság (Sahy) felé. A LEGYEK BIRODALMA Déménd után néhány kilométerre, az út bal oldalán találunk egy pihenőt, parkolót. De hamarjában nem Is a'parkolóra leszek figyelmes, hanem a sarkában felgyülemlett óriási halom szemétre — egy kútcsőben, amit feltehetően szemétkosár gyanánt állítottak oda az illetékesek. A kűteső-szemétkosár egy kis fedett, védett asztalka mellett áll. Mellette, körülötte, rengeteg a szemét — bomlásnak indult konzerv, hús, miegymás és papír. Leülni lehetetlen, mert a legyek elűzik az embert. Azt hiszem, ez a pihenő, parkoló már jó ideje inkább a legyek birodalma, mintsem a pár percre kinyűjtózni, pihenni vágyó turistáké. A zsebemben levő papírdarabot itt sem tudom eldobni, hacsak nem akarom tovább növelni a szemétdombot. Nem véletlen, hogy egy kocsi sem áll ott. Hogy vécé, csordogáló víz lenne a környéken, arról már nem is beszélek. Gyerünk tovább, Nagykürtösön (Vefky Krtís) keresztül Losonc (LuCenec) felé. AZÉRT, MERT! . . . A nap süt, ragyogó az idő, az utakon nagy a forgalom, rengeteg a külföldi — főleg magyar, lengyel és NDK-beli rendszámú kocsival találkozom. Kitérőt, pihenőhelyet Nagykürtösig sehol sem találunk. Szklabonya (Sklabiná) után bal oldalon ugyan van egy Icike-picike kis Salai, ami rendszerint zsúfolt — most is! — fölösleges várakozni, hosszú időbe beletelik, míg egy hely fölszabadul. Kürtös után már találunk néhány pihenőhelyet, de azokon csak egykét kocsi vesztegelhet, nincs egy pad, asztalka, ahol enni, falatozni lehetne. Vízről nem is beszélve, ahol a megfáradt utas leöblíthetné megizzadt kezét, lábát. No, sebaj, majd 'Losoncon, a szállodában lezuhanyozunk, addig valahogy csak kibírjuk. Losoncon, az új, modern Novohrad szállodában kapunk szállást. Csak kezet mosunk és sietünk a dolgunkra. Este tíz óra után keveredünk haza, de még koromsötétben sem lenne nehéz megtalálni a szállodát, mert messzire kihallatszik a szálloda bárjából a tomboló zene. A bár az első emeleten van, utcára nyíló ajtaja tárva-nyitva, el sem tudom képzelni, hogyan tudnak pihenni a környéken a szemközt lakó emberek. A szobában kezembe veszem a több nyelven — így magyarul is — kinyomtatott szállodai rendszabályzatot, amelyben egyebek között ez áll: este tíz óra után a vendég köteles csendben lenni, nem szabad zavarnia a többi vendég nyugalmát. Érthetetlen, hogy ez a szállodára, a zenészekre, miért nem vonatkozik?! Reggel nyolc órakor ébredek, szeretnék lezuhanyozni. Víz nincs. Fölhívom a portát, s ott megtudom, eltörött a vezeték, azért nincs víz Megkérem a takarítónőket, legalább egy liter vizet szerezzenek borotválkozáshoz. Félórába telik, míg négy személyre — ennyien voltunk — össze tudok gyűjteni másfél liter vizet. A többi vendégnek ennyi sem jutott. Kurincon jók a szolgáltatások, szívesen járnak oda az emberek (A szerző felvételei) Háromnegyed kilenckor reggelizni szeretnénk a szálloda éttermében. Fejenként fél liter tejet kérünk, „összesen jó fél literre való tej van a konyhán“ — adja tudtunkra nagysokára a pincérnő. Délután a harmadik emeletről az elsőre, az étterembe lifttel szeretnék lemenni, de a lift az első emeleten nem áll meg. Le kell menni a portára, onnan ki az utcára, majd lépcsőkön föl az étterembe. Miért, miért, miért mindez? — morfondírozok magamban, majd elindulok a szálloda vezetője, Vanéo Pavel után, hogy választ kapjak a „rejtélyre“. — A lift azért nem áll meg, mert nem áll meg! Kikapcsoltuk. Tej azért nincs, mert nincs! Víz azért nincs, mert az egész városban nincs. 'Egyébként, most délután öt órakor már az első emeleten van víz — mondja erélyesen, majd irodájában kinyitja a mosdó csapját. — És egyébként is — folytatja —, maga tudtommal szolgálati úton van, hogyan engedheti meg magának, hogy reggel nyolc órakor még aludjon, hogy kilenc előtt menjen reggelizni? És miért nem zuhanyozik este, hiszen minden normális ember este zuhanyozik. Perceken belül a kötelességét teljesítő kérdezőből, riporterből kioktatott vádlott lett. Vádlott, aki nem hagyta ennyiben és így felelt: — Este tíz óráig dolgoztam, tehát megengedhetem magamnak, hogy reggel nyolcig aludjak. Egyébként semmi köze hozzá, hogy ki milyen minőségben van itt a szállodában és meddig alszik. Akárcsak ahhoz sem. hegy ki mikor zuhanyozik, önnek az lenne a kötelessége, hogy ha nincs víz, akkor legalábbis a fejenkénti egy-két literes adagot még a föld alól is előteremtse, külföldiek is voltak itt, akik reggel hosszú útra Indultak, szerettek volna legalább fogat mosni, megborotválkozni. Most például az első emeleten már van víz, a szobákban elhelyezett kannákat miért nem hordják tele. hogy este a vendégek tisztálkodhassanak, vagv miért nincs legalább a liftben, a folyosókon egy darab papíron feltüntetve a vízhiány oka? — Nem vagyok íródeák, nem azért fizetnek. — Hanem? Erre a szálloda vezetője egy hatalmasat csap az asztalra és elrohan. LEGYEN SZERENCSÉNK MÄSKOR IS Rimaszombat közvetlen közelében, Kurincon (Ku- rinec) van egy hatalmas, tiszta vizű tó. Külföldről is, a cseh országrészekből Is rengeteg turista jár ide. Őrzött területen, a tó partján lehet táborozni, százegynéhány méterre a víztől kitűnő vendéglő van. • — Hogy érzi itt magát? — kérdezem az egyik fürdőzőtől. — Kitűnően — mondja Gátiul Rudolf, aki Hand- lováról jött ide családjával és már évek óta itt tölti a szabadságát. — A környezet szép, mindenütt tisztaság uralkodik, van hideg, meleg víz és az étteremben nagyon jól főznek. Már ötödször vagyok itt. Hasonlót hallok mindenkitől és a tapasztalataim is azt bizonyítják, hogy Kurincon jók a szolgáltatások-, szívesen járnak ide az emberek. Az étteremben Illés Attila pincér hétféle üdítőt kínál, a gyerekeknek fél adagokat szolgál föl — kedvesen, megnyerőén, és a vendégektől így búcsúzik: „Ha iól érezték magukat, legyen szerencsénk máskor .is!“ A víz mellett játszótér, odébb csónakokat lehet kölcsönözni, és, akik sátor nélkül érkeztek, azokat kis faházikókban szállásolják el. Már bánom, hogy nem itt szálltunk meg. Tizenhárom korona egy ágy, és az ember legalább nem számol összkomforttal, mint másutt ötven koronáért. Pedig Kurinc Losonctól csak harminc kilométerre van. Kilométerekben közel, a szolgáltatások színvonalában azonban nagyon távol: sok ezer kilométerre. ZOLCZER JÁNOS
