Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)
1979-02-04 / 5. szám
SZÜZFDLD Nem lehet csak az íróasztaltól irányítani, hanem élő kapcsolatban kell állni az emberekkel, fel kell őket keresni, a saját szemünkkel látni sikereiket és a felmerülő nehézségeket is és szükség esetén rugalmasan közbe kell avatkozni. Ha valamely sztyeppéi állomáson elbeszélgetünk az emberekkel, vagy a traktorosokkal körülüljük a brigád bográcsát, sok mindent megértünk és sok mindent megtanulunk. S tanulni mindig hasznos, és ez múlhatatlanul szükséges akkor, amikor csak kezdődik a szüzföldek megműveléséhez hasonló nagy „hadművelet“. Ezen túlmenően az általam elmondott esethez hasonlóak nemcsak epizódok. Gyakran tanulságosak mindenki számára. Alma-Atába visszatérve, a gabonafelvásárlás kérdését a Központi Bizottság irodája elé terjesztettem és az ezzel kapcsolatban határozatot hagyott jóvá. Kapcsolatba léptem Ny. A. Gundobinnal, a Szovjetunió távközlési miniszterének helyettesével és tájékoztattam őt ennek a problémának sürgős voltáról. A miniszterhelyettes akkoriban csaknem szüntelenül a szűzföldeken tartózkodott és lényegében a celinográdi fő diszpecsinget irányította. Éjjel-nap- pal figyelemmel kísérte a teherszállítást, a vasúti vagonok forgását és kéréseinkre elég gyorsan reagált. A „jelentéktelen“ epizód által előidézett hullámok tehát az egész szűzföldet elárasztották. Még egyszer visszatérek az atba- szari epizódhoz. Abban az esztendőben rekkenő hőség volt. Valaki azt javasolta, hogv a felvásárló központ meglátogatása után közösen mártsuk meg magunkat egy kis folyóban. Partján a beszélgetés természetesen ismét felelevenítette a problémákat. A járás vezető dolgozóinak ezt mondottam: — Járásuk a nagy nehézségek ellenére a gabona felvásárlásában egyike lehet az elsőknek. Ehhez adva van minden lehetőségük. Szüntelenül figyelemmel kísértem, mi történik az atbaszari felvásárló központban. Fel kellett kérnem a köztársaság felvásárlásügyi miniszterét, hogy haladéktalanul utazzon Atbaszarba és ott nyújtson gyakorlati segítséget. Gyakran telefonáltam oda és megkérdeztem, mennyi gabonát vásároltak már fel, mennyit indítottak útnak és milyen segítségre van szükségük. Az értékes gabonát az utolsó szemig megmentettük, s később, amikor az atbaszariak — éppen ők kezdeményezték a gabona terven felüli szállítását — eleget tettek kötelezettségvállalásuknak s a Pravda kezdeményezésükről (jó, konstruktív kezdeményezésükről) részletes cikket közölt, becsületesen beismerem, személyesen is mély megelégedés töltött el a gépesítők, a járás és a felvásárló központ dolgozói, a vasutasok sikere láttán. Jó érzés volt ez. Kazahsztán 1954-ben — történetében első ízben — csaknem 250 millió púd gabonát adott az államnak, vagyis 150 millióval többet, mint a legkedvezőbb előző években. S bennünket valamennyiünket, akik részt vettünk a szűzföld megművelésében, ez a győzelem igaz boldogsággal töltött el. VII. A szűzföldi offenzíva 1954 őszén szélesen kibontakozott. A felépült 90 új szovhoz mellett további 250-et kellett megszervezni. S ahogy számuk gyarapodott, több lett a gondunk is. A köztársasági pártszervezet azonban közben már nemcsak a szűzföldeken szokásosan végzett munkában tett szert taoasztalatokra, hanem kialakulóban volt a távlatokkal kapcsolatos, viszonylag pontos akcióprogram is. A kazah mezőgazdaság mai formájának számos vonása, ágazati felépítése és fejlődésének fő irányai már akkoriban, csaknem negyedszázaddal ezelőtt, kialakultak és mind szembetűnőbbekké kezdtek válni. Az SZKP mezőgazdasági politikájának és a kazahsztáni szűzföldek megművelésének kérdései című könyvemben már részben szóltam arról, mi volt az, ami akkoriban különösképpen nyugtalanított bennünket, elsősorban milyen problémákat oldottunk meg, hogyan harcoltunk szándékaink megvalósításáért. Nem akarom magam ismételni és ezért azoknak az éveknek csak az alapvető orientációjáról és programfeladatairól szólok: a szűzföldek és a parlagon heverő föld megművelésével, továbbá a régi szántóföldeken a hozamok növelésével, a gabonatermesztést Kazahsztán fő mezőgazdasági ágazatává tenni, az előző időszakhoz képest a gabonatermelést legalább tízszeresére növelni, s így ezt a köztársaságot átalakítani egy új, nagy gabonatermelő területté; kidolgozni és a szűzföldeken fokozatosan bevezetni a növénytermesztés tudományos rendszerét, amely a legnagyobb mértékben megfelel a terület nagyon bonyolult természeti és éghajlati feltételeinek és megőrzi, valamint tovább növeli ennek a területnek természetes termőképességét; az ország legnagyobb gabonatermelő kolhozainak megteremtése során minden szovhozban létrehozni mindazt, ami szükséges — egyrészt a jól ellátott termelési létesítményeket, másrészt a szintén jól ellátott városjellegű községeket, beleértve a szociális, kulturális és egyéb szolgáltatásokat. A köztársaság valamennyi régi szovhozát és kolhozát alapjaiban átszervezni, kibővíteni és átépíteni az új gazdaságok mintájára; a szűzföldi területeket minél gyorsabban összekötni a vasutak, autópályák, valamint a szovhozközi utak hálózatával, bevezetni a villanyt, a távíró, távbeszélő és rádióösszeköttetést, a kulcsfontosságú központokban felépíteni nagy gabonatárolókat, mezőgazdasági géneket gyártó és javító üzemeket és több tíz további vállalatot s így Észak-Kazahsztánt magas fokúan fejlett gazdasági területté változtatni, amely egységes gazdasági szervezetként működnea gabona termelése növelésével, szalma-, polyva- és szártermése fel- használásával, a takarmánynövények, főleg a kukorica vetésterületének lényeges bővítésével s ezzel egyidejűleg a fűfélék hozamának növelésével és a rétek javításával alapjaiban megerősíteni a takarmánvbázist és biztosítani az állattenyésztési termelés gyors fejlődését. Ebben az ágazatban a termelést minden növényfajtában a jövőben legalább megkétszerezni; a köztársaság déli részében a talajjavítás segítségével intenzíven fejleszteni a rizs, a gyapot, a cukorrépa, a zöldség, a gyümölcs és a szőlő termelését. Ez nem volt könnyű program. S nem lehetett szakaszosan megvalósítani, hanem csak egyszerre. Persze tisztában kellett lenni minden nehézséggel, amelyekbe már akkoriban beleütközünk, s amelyek később is vártak ránk. Fontos volt az, hogy meggyőződésünket és energiánkat átruházzuk mindazokra, akikkel akkoriban együttműködtünk. Vegyük például az állattenyésztési termelést. Sok elvtárs unos-untalan azzal mentegetőzött, hogy a gabonáért harcol, de szem elől tévesztett más, fontos mezőgazdasági ágazatokat. Erélyesen hozzáfogtunk például az állattenyésztési termelés átszervezéséhez. Gyakran a szememre vetették, hogy túl sokszor ismétlem azt, amit már egyszer megmondottam. Hiszen minden világos, miért kell szüntelenül ugyanarról beszélni? Állítólag minden világos volt, de a munka lassan haladt, sőt néha megrekedt. Nagy igyekezetét követelt meg például a kukorica termesztése, hiszen ez Kazahsztánban gyakorlatilag új termény volt. Szándékunkban ál't a szemes kukorica termelése is. de a vetésterület nagyobb hányadán a kukoricát silózásra szántuk. A helyi elv'ársak körében ez minduntalan ellenállásba ütközött: talán a szántóföldön ..füvet“ termesszünk? Óira és újra vitatkozni, meggyőzni kellett és a gyakorlatban megmutatni, hogvan vessék. mikép műveljék meg. takarítsák be és silózzák a kukoricát. Ennek a növénynek értékét jól ismertem Ukrajnából és Moldáviából, de mivel nem voltam avronómus, elhatároztam, hogy még egyszer tanácsot kérek. Levelet írtam barátomnak, a híres ..kukoricavarázslónak“ M. I. Ozernjinek. a dnvepropetrovszki terület Misurin Rog községébe. Nemsokára Mark Jevsztafievicstől választ kaptam, nagyon értékes tanácsokkal, s kérésemre elküldte az aszályos Kazahsztánban megfelelő kukorica- faiták vetőmagiát. Megszűnt az egy helyben tonogás, de ezt a kérdést még sok ízben felvetettük a központi bizottság irodájában és szemináriumokat rendeztünk a kukoricáról. Az első tavasz kísérleti vetése sikerült és 1955-ben ezzel a terménnyel bevetettünk már 700 009 hektárt. Az állattenyésztési termelés is fejlődni kezdett, ióllebet. nem gyorsan. Más dolgokhoz hasonlóan itt is énnen a következetesség segített rabunk. Egy köztársasági aktívaülésen 1955 márciusában ezt mondottam: „Vannak olyan kérdések, amelyekkel úira és úira foglalkozni kell. Miről tanúskodik ez? Ogv vélem, egyrészt ennek a feladatnak sürgető fontosságáról, másrészt megoldásának rendkívüli bonyolultságáról. Ha az ilyen problémáknak tartósan figyelmet szentelünk, ez úira igazolja szándékaink komolyságát. Továbbra is következetesen, kilengések és- habozás nélkül, törekedni fogunk ugyan arra, gondolataink megvalósítására. Kétségtelenül eljön annak az ideje, hogy ezek a problémák lekerülnek a napirendről. S akkor — ezt is igen jól tudjuk — új kérdések merülnek fel, új, még nagyobb és nagyszerűbb feladatok.“ Egyes elvtársak képtelenek voltak ezt megérteni. A szűzföldeken betakarított első gabonát már szinte úgy fogadták, hogy munkánk végéhez ért. Úgy sejtették, itt az alkalom a pihenéshez, elkezdték járni a „kádernégyest“ s a dolgozókat előléptetésre javasolták. Nem mondom, hogy ezt nem érdemelték meg. Ellenkezőleg. Emlékezem a szűzföldi szovhozok első igazgatóira és mélyen tisztelem őket — sokat kellett elviselniük, és sokan közülük később a termelés kiváló szervezői lettek. Akkoriban azonban még túl korai volt az emberek más posztokra helyezése. Az igazgatók egyike, Fjodor Profi- movics Morgun, egyszer szokatlan panasszal keresett fel: magasabb tisztségbe javasolják, de ő ezt nem akarja, foggal-körömmel védekezik. Nem kell erről az emberről részletesen beszélnem, mivel később ő maga mindent megírt Gondolatok a szűzföldekről című könyvében. Szovhoza szintén egyike volt a legjobbaknak, gyakran példaképként hivatkoztunk rá és így történt, hogy az igazgatót javasolták a járási szovjet végrehajtó bizottsága elnöki tisztiébe. Ez látszólag megtiszteltetés volt, de ő csaknem sírva fakadt: éppen hogy lábra állította a gazdaságot, megbarátkozott az emberekkel és tervet dolgozott ki arra, hogv a szovhozt átalakítsa egy olcsó gabonát termelő valóságos gyárrá és most mindent hagyjon ott. Személyesen kellett beavatkoznom és egy nagy tanácskozáson erről ezt mondottam: „Nem érthetünk egyet a kokcsetavi területi pártbizottság irodájának döntésével, hogy Morgunt, a Tolbuhinsz- kij szovhoz igazgatóját, áthelyezi más munkakörbe, jóllehet, előléptetésről van szó. Az emberek áthelyezését nem szabad elhamarkodnunk. Segítséget kell nyújtaniuk a szovhozok felépítésében, a helyi talaj- és éghajlati sajátosságokkal összhangban a növénytermesztési rendszer bevezetésében. Lehetővé kell számukra tennünk, hogy sikeresen befejezzék a megkezdett munkát s csak azután helyezhetjük őket át magasabb tisztségekbe, amennyiben ez szükséges.“ Megemlítek egy másik példát. Jev- dokija Andreievna Zajcsukova csaknem ötvenesztendős volt, amikor etj jött a szűzföldekre. Megőrizte azonban . fiatalos lelkesedését, akaratát, szilárd volt a jelleme s elsősorban a kommunista hazafi forró szíve dobogott a keblében. Az az öntudatos törekvés vezérelte körünkbe, hogy hazánk javára megtegye a legszükségesebbet, a legfontosabbat és a leghasznosabbat és ez kölcsönzött neki erőt, hogy a sztyeppén felépítse a Dvuerecsnij szovhozt. Röviddel később ezt a nőt is előléptették. Miután egy ideig dolgozott új munkahelyén. írásban az alábbi nyilatkozatot tette: „Nyomatékosan kérem a járási pártbizottság tagjait, hogy mentsenek fel a járási pártbizottság első titkárának tisztsége alól. Azért kérem ezt, mivel véleményem szerint életem hátralevő éveiben a pártnak és az egész népnek nagyobb hasznára lehetek a konkrét gazdasági munkában. Kérem, hogy küldjenek egy lemaradozó szovhozba és kötelezem magamat arra, hogy ezt a szovhozt. kommunistáival és minden munkásával vállvetve, a celinográdi terület legjobb gazdasági szintjére emelem.“ (Folytatjuk) JP o> > a> U-l Ä a? 03 a 2, e ■ JO T3 fi 6 ÖC fi e 03 u u £ c S 3 •<
