Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)
1979-06-17 / 24. szám
ÚJ szú 19 79. VI. 17. A magyar, szlovák, cseh, román, délszláv, német munkásmozgalmi kapcsolatoknak — a fennállott nézeteltérések ellenére is — komoly hagyományai voltak az Osztrák—Magyar Monarchiában. Tagadhatatlan, hogy a marxista internacionalizmus, ■valamint a közös sors, közös osztályellenség és az ellene gyakran együttesen folytatott harc közel hozta egymáshoz a különböző nemzetiségű dolgozókat. Még közelebb kerültek egymáshoz a munkásmozgalomnak azok a harcosai, akik orosz hadifogságban közvetlenül a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatása alá kerültek, s a szovjet-oroszországi forradalmi harcokban együtt edződtek kommunistává. A Duna-medence országaiba 1918 végén hazaérkező volt orosz hadifogoly forradalmárok — hazai forradalmi munkájuk megkezdésével egyidejűleg — azonnal hozzáláttak nemzetközi kapcsolataik kiépítéséhez. . Kun Béla már a Budapestre érkezése utáni napon Bécsbe utazott, hogy ott — Leninnel folytatott megbeszélései értelmében — az osztrák kommunistákkal és a szociáldemokrata baloldal vezetőivel, Friedrich Adlerrel és Josef Strasserrel tárgyaljon. Kun Béláékkal egy időben indultak Moszkvából és érkeztek haza a legaktívabb csehszlovák kommunisták, köztük Alois Muha, a bolsevik párt Külföldi Csoportok Föderációidnak al- elnöke, a szovjet-oroszországi csehszlovák kommunista csoport elnöke. Muría itthon azonnal kapcsolatba lépett a szociáldemokrata baloldal vezetőivel, majd Antonin Zápotockijval Kladnóban megkezdték a kommunista mozgalom csehszlovákiai központjának kiépítését. A cseh baloldal vezetői Kladnóból küldték Budapestre 1919 januárjában Antonin fanouSeket, a Cseh Szociáldemokrata Párt központi vezetőségének tagját. Janousek feladata mindenekelőtt az volt, hogy összeköttetést építsen ki a csehszlovákiai és a magyar baloldali mozgalom között. Nagy munkásmozgaimi tapasztalatait a magyarországi cseh és szlovák kommunista csoport szervezésének, szlovák és cseh nyelvű agitációs és propagandaanyag előállításának szolgálatába állította, hogy ezzel is elősegítse a lenini eszmék térhódítását, a kommunista párt kialakulását Csehszlovákiában. Kun Béla 1919. január 5-én levélben számolt be Leninnek a Moszkvában megbeszélt feladatok megvalósításáról. Azt írta, hogy a román csapatok körében a Steagul Rosu nevű újságot terjesztik a szerbek és a hor- vátok, valamint a csehszlovák fegyveres erők tagjai között röpiratokat terjesztenek. Beszámolt az osztrák baloldali szocialisták ingadozásáról is. Tény, hogy a szomszédos országokban kibontakozó kommunista mozgalmak Budapestre küldték képviselőiket. Magyarországon, amelytől elszakadtak nemzetiségi területei, az a kommunista párt, amely a politikai pártok közül egyedül ismerte el a nemzetiségek elszakadását, megkezdte nem magyar pártcsoportok szervezését. A körülmények azt bizonyítják, hogy a nem magyar szervezetek alakításának, azok anyanyelven folytatott propagandatevékenységének hátterében nem valami magyarországi tervek, érdekek húzódtak meg, hanem ezek egyértelműen a nemzetközi szocialista forradalom terjesztésének szolgálatában állottak. Március 21-e után, amikor Magyar- ország tanácsköztársasággá vált, a Kommunisták Magyarországi Pártja keretében szervezkedő külföldiek csoportjainak száma 15-re emelkedett, s a párt keretében külön szervezeti egységet ún. Nemzetközi Szocialista Föderációt létesítettek belőlük. Ennek az internacionalista szervezetnek a keretében külön szlovák és külön cseh szekció alakult, amivel nyilvánvalóvá akarták tenni azt, hogy a szlovákokat külön nemzetnek tekintik. Ugyanakkor a két szekció a legszorosabban együttrjiűködött, nem egy esetben közösen, mint csehszlovák szekció lépett fel, s ez a két testvérnép szoros kapcsolatát volt hivatva kifejezni. A szlovák szekció állandó propagandaszerve volt a Cervené Noviny nevű újság, amelyből a Tanácsköztársaság fennállása alatt ösz- szesen 69 szám jelent meg. Sokkal rövidebb ideig — lényegében a Szlovákia területén folyt harcok ideje alatt — jelent meg a cseh szekciónak a döntően katonák számára kiadott cseh nyelvű újságja, az Armada Proletáfű 11 száma. Az újságokkal legalábbis azonos, ha nem nagyobb pröpagandaértékük volt a nagy számban kiadott szlovák és cseh nyelvű röplapoknak, amelyekből több mint félszáz maradt fenn a különböző archívumokban és könyvtárakban. A Kommunisták Magyarországi Pártja keretében alakult nem magyar pártcsoportok, a Tanácsköztársaság kikiáltása után létrehozott további csoportok, s az őket összefogó Magyar- országi Nemzetközi Szocialista Föderáció hasonló szervezetek voltak, mint az Oroszországi Kommunista jbolsevik) Pártban 1918-ban létesült külföldi kommunista csoportok, s az őket összefogó Külföldi Csoportok Föderációja, amelynek első elnöke Kun Béla volt. Szervezeti kereteik, s a maguk elé tűzött célok és feladatok egészében azonosak voltak. A Nemzetközi Szocialista Föderáció csoportjai fő céljuknak tekintették, hogy a szocialista forradalom eszméit tovább terjesszék hazájuk dolgozói között. Ez a Tanácsköztársaságból a szomszédos országok forradalmasítására irányuló tevékenység nem olyan feltételezésre támaszkodott, hogy majd esetleg Magyarországról sikerül ott forradalmat kirobbantani. Ahogyan Kun Béta megfogalmazta a Tanácsok Országos . Gyűlésének üzenetét a határon túli dolgozókhoz: „ ... ne tűrjétek a kapitalizmus igáját, ne várjátok azt, hogy mi fegyverrel szabadítsunk fel, mert kívülről nem lehet forradalmat csinálni, teremtsetek belülről forradalmat“. A Magyarországi Tanácsköztársaság területén szervezkedő külföldi forradalmárok közül 1919-ben csak a szlovákoknak és cseheknek nyílt lehetőségük arra, hogy hazájuk forradalmi dolgozó tömegeit szocialista állam megalakításának kísérletében segítsék. Ok a gyakorlatban is bizonyították, hogy a különböző nemzetiségű kommunisták, forradalmi szocialisták nemcsak általában értettek egyet. Nemcsak azt értették meg a leninizmusból, hogy bekövetkezett a szocialista forradalmak korszaka, s a szocialista forradalmárok feladata követni a forradalom útján az úttörő országok példáját. Azt is megértették a lenini tanításokból, hogy a szocialista forradalom győzelméért vívott harcokban a legfontosabb feltétel a dolgozók nemzetközi forradalmi egységének, a szocialista csoportoknak s a szocializmus útjára lépett népeknek legszorosabb imperialistaellenes összefogása. S ezt az egységet, összefogást a szocialista forradalmárok akkori felfogása szerint igyekeztek realizálni. Moszkvában a Magyarországról származó különböző nemzetiségű kommunisták 1918. október 24-én együttes értekezletet tartottak. Ezen kiáltványt fogadtak el, amelyben az Osztrák—Magyar Monarchiában kibontakozott forradalom végső célját a munkások, katonák és földműves szegények tanács- köztársaságának megalakításában jelölték meg, és feladatul tűzték ki „a tanácsköztársaságok szabad szövetségének" létrehozását. A Szcvjet-Oroszor- szágból hazatért magyar kommunisták a még kint kidolgozott politikai platformjuknak megfelelően a szocialista forradalom megvalósítására törekvéssel együtt következetesen hirdették, hogy a Duna-medence bonyolult nemzeti problémáit csak a szocialista tanácsköztársaságok szövetsége oldhatja meg. A cseh szociáldemokrata baloldal, amely 1919 elején alighogy megkezdte elkülönülését, programjának felvázolásában szintén a szocialista köztársaságok szövetsége megalakításának szükségességéből indult ki. Gondolatmenete a következő volt: „Számunkra a forradalmi fejlődés nem állt meg október 28-ával ... Örülünk, hogy megalakult a Csehszlovák Köztársaság, de a mi célunk nem csupán a burzsoá demokratikus köztársaság, hanem a szocialista köztársaság.“ Ezt a gondolatmenetet később kiegészítették azzal, hogy csak egy szocialista államokkal körülvett és „azokkal szoros szövetségi, baráti viszonyban, gazdasági egységben élő szocialista Csehszlovákia életképes“. A Magyarországi Tanácsköztársaság vezetői mit sem tartottak természetesebbnek, mint hegy hatalomra jutásuk után állami politika rangjára emeljék és megkíséreljék megvalósítani a Duna menti szocialista forradalmárok nemzetközileg egységes koncepcióját. Kun Béla mint külügyi népbiztos bejelentette: „A proletariátus jelszava: a proletariátusnak minél szélesebb körű föderációja." A Magyarországi Tanácsköztársaság a Szovjet-Oroszofszágban kiadott törvényes intézkedések példáját követve emelte törvényerőre nemzeti politikájának célkitűzéseit^ Ennek legfontosabb és a részintézkedéseket is meghatározó rendelkezése az volt, hogy alkotmányában „szabad népek szabad szövetségének“ nyilvánította magát, amely nem állja útját annak, hogy a kapitalista iga alól felszabaduló területek nemzetei a Tanácsköztársasággal szövetséges külön tanácsköztársaságokat alkossanak. A magyar tanácsállam hivatalosan a Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság nevet vette fel. Ezt nemcsak az újságcikkekből és az aktivisták beszédeiből olvashatjuk ki, hanem a szlovák és a cseh szekció azonos szövegű szervezeti szabályzatának programatikus részében is egyértelműen programként fogalmazták meg. A program általános részében azt fejtegetik, hogy: „A tanácsköztársaságok proletárállamai az egyes nemzeti proletárállamok föderációját fogják alkotni, ahol nem lesznek nemzeti1viszályok és határmezsgyék, amelyek viszályokat és háborúkat okoznának." A program konkrét részében pedig feladataikat így fogalmazták meg: „A magyarországi szocialista szlovák szekció azzal az együttérzéssel segítt a győzelmes orosz és' magyar proletariátust — Szlovenszkó, j Csehország, Morvaország, Szilézia munkásainak együttérzésével, az egész földkerekség, forradalmi osztályprogram alapján álló szervezett nemzetközi proletariátusának együttérzésével 4-; hogy a csehszlovák államban minden hatalom a proletariátus kezébe menjen át, és kikiáltsák a proletárdiktatúrát." Tanács-Magyarország Vörös Hadserege a magyar területre betört cseh burzsoá intervenciós csapatokát visz- szaverve, s azzal a céllal előrenyomulva, hogy Szlovákia és Kárpátukrajna területén keresztül egyesüljön Szovjet- Oroszország és Szovjet-Ukrajna Vörös -Hadseregével, nagyobb területet szállt meg Kelet- és Dél-Szlovákiában. Ezzel a szlovák és cseta szocialista forradalmárok számára lehetővé vált, hogy — a magyarországi tanácshatalomra támaszkodva — megkíséreljenek Csehszlovákia területén szuverén szocialista államot létesíteni. Űk a kedvezőtlen helyzetben se késlekedtek megragadni a lehetőséget, ugyanúgy, ahogy március 21-én a magyar kommunisták sem tétováztak. 1919. június 16-án Presovban kikiáltották a Szlovák Tanácsköztársaságot. Ezzel történelmi tettet hajtottak végre akkor is, ha kísérletük az imperialista hatalmak katonai túlereje miatt csak rövid életű lehetett. Mint hogy a Párizsi Kommün történelmi jelentőségét sem azon mérjük, hogy reménytelen helyzetben, csak rövid ideig állhatott fenn. A szlovákiai harcokban, amelyek lehetővé tették az itteni tanácshatalom megvalósítását, a magyarországi Vörös Hadsereg nemzetközi alakulataiban orosz, német, román, délszláv, bolgár, olasz, cseh és nagyszámú szlovák önkéntes internacionalista harcos is részt vett. Ez mintegy szimbolizálta azt a tényt, hogy a különböző nemzetiségű szocialista forradalmárok azonos internacionalista törekvéseiért folytak a harcok. Azért, hogy elősegítsék az Oroszországban győzelemre jutott proletárforradalom nyugatra való terjedését, s közvetlen célként — ahogyan Antonín Janousek, a nagy csehszlovák forradalmár, a Szlovák Tanácsköztársaság elnöke írta június 15-én az Armáda Proletárü-ban — ,yz Magyarországgal és Ukrajna-Oroszországgal föderatív szövetségben egyesült csehszlovák tanács- köztársaság“ megalakítását. Mert az 1919. június 16-i forradalmi tett célja több volt, mint amit aznap deklaráltak! Antonín janousek, július Kováé, Stefan Makrán, fán Vavrica és és a többi szocialista forradalmár a Szlovák Tanácsköztársaságot csak az adott lehetőség megvalósításának, kiindulópontnak tekintették, amelyről a szocialista forradalom egész Csehszlovákiára tovaterjed. A június 20-án megalakított szlovák tanácskormányt úgy tekintették, hogy az „Csehszlovák Köztársaság valamennyi proletárja számára“ alakult, ahogyan azt egy június 21-én kiadott plakáton is közhírré tették. Amikor megemlékezünk a nagy történelmi eseményről, a hatvan évvel ezelőtti első kísérletről, hogy csehszlovák területen proletárhatalmat hozzanak létre, arra is gondolunk, hogy ez a tett a lenini internacionalista eszme átmeneti győzelmét is jelentette. Ez a kísérlet a fejlett szocializmus megvalósításáért immár, győzelmesen küzdő magyar és csehszlovák dolgozók kiemelkedő közös internacionalista hagyományát jelenti. 1919-ben nem sikerült a kelet-közép- európai szocialista forradalmárok internacionalista törekvéseinek megvalósítására irányuló kísérlet. Ennek általános, objektív akadálya volt: az egymás mellett élő népek — csehek, délszlávok, románok és magyarok nemzeti fejlődésének történelmi egyenlőtlensége, amely nem tette lehetővé ezeknél a népeknél a szocialista forradalom akkori egyidejű győzelmes jelentkezését. A szocializmus nemzetközi erői pedig akkor még gyöngébbek voltak, semhogy az imperialisták fegyveres intervenciója ellen meg tudták volna védeni a szocialista forradalomnak azt a kicsiny szigetét, amelyet a magyarországi proletárállam, s annak szövetségese, a Szlovák Tanácsköztársaság alkotott. Az ellenforradalmi fegyveres túlerő elfojtotta a magyarországi és szlovákiai forradalmat, de az eszmét nem semmisíthette eg. A különböző nemzetiségű forradalmárok által képviselt lenini elv, a szocialista forradalom internacionalista egységének elve kiállotta az idők próbáját. Az a hatvan évvel ezelőtti jelszó, amelynek értelmében a szoc'alista nemzetközi egységet szuverén nemzeti tanácsállamok föderatív szövetségének megalakításával kívánták megvalósítani, napjainkban szuverén nemzeti államok szocialista integrációjának megvalósításában él tovább. Ez jelenti ma az egységnek; a szoros szövetségnek azt a keretét, amely biztosítja a szocialista kis államok számára a nagy gazdasági egységek előnyeit és a külső fenyegetéssel szembeni védelmi erőik összefogását. S ugyanakkor ez a forma tűnik legalkalmasabbnak arra, hogy megfeleljen a nemzeti önrendelkezés, függetlenség és szuverenitás korszerűen értelmezett, szigorú követelményeinek. KŐVÁGÓ LÁSZLÓ, az MSZMP KB Párttörténeti Intézetének munkatársa ELSŐ PRÓBAKÖVE Magyar-szlovák közös erőfeszítések az első proletárdiktatúra győzelméért
