Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)

1979-06-10 / 23. szám

ÚJ szú ŰJ LAKÓ A DOWNING STREET 10-BEN Amikor Margaret Thatchert a fotóri­porterek először fényképezték le Lon­donban, a Downing Street 10. számú ház kapujában — a konzervatívok ve­zérének ez csupán vágyálma és rek­lámfogása volt: bekerülni az angol mi­niszterelnökök mindenkori rezidenciá­jába. Ö maga sem gondolta, hogy alig huszonegy órával a szavazóurnák le­zárása után, május 4-én délután, a győzelem biztos tudatában a Buckin­gham palotába hajtat, ahol a hagyo­mányos kézcsókkal kezdetét vehette a királynői kihallgatás, amely után már a miniszterelnöki megbízatással indul­hatott a kis londoni utcába — a Dow­ning Street 10-be. Az 53 éves Thatcher asszonyt a kapuban férje és fia várta — s természetesen a fotóriporterek és újságírók, no meg a kíváncsi érdeklő­dők (és az őket távol tartani igyekvő rendőrök) hada. Callaghan munkás­párti miniszterelnök ugyanis akkor már kiköltözött a Downing Street-i házból — Thatcher asszony bútorait pedig máris rámolták le a teherautó­ról, igaz az ilyenkor szokásos hátsó kapunál... A HÄTSÖ KAPUN Nem mindig volt ilyen zökkenőmen­tes a kiköltözés, no és a beköltözés sem a kétemeletes téglavörös épület történetében ... Sőt, a ki; és beköltö- zési ceremónia immár két és fél száz esztendeje a gúnyrajzok és karikatú­rák témája az angol sajtóban. Persze, manapság a televízió a helyszínről köz­vetíti, mint távozik „angolosan“ a meg­bukott, vagy a lemondott miniszterel­nök. Ót évvel ezelőtt például Edward Heath, a konzervatívok akkori vezére a választási vereség ellenére sem akart kiköltözni az ingyenes minisz­terelnöki hivatalból, amely egyúttal a kormányfő otthona is. Néhány napos halogatás után azpnban az agglegény Heath a hátsó kapun valósággal ki- csempésztette a házból a zongoráját, mire a Downing Streeten várakozó ri­porterek mind odarohantak, hogy meg­örökíthessék a költözködési jelenetet. A bukott miniszterelnök azonban a főbe­járaton át távozott — mintha nem is kiköltözne, hanem csupán a parla­mentbe indulna sovány aktatáskájá­val ... Wilson azonban sokáig nem költözött be a téglavörös házba, a szomszédban bérelt egy lakást, talán azért, hogy elkerülje a szégyenletes kiköltözést — végül is ő maga választotta meg távo­zásának időpontját: 60 esztendős korá­ban nyugdíjba vonult. Ű volt az első olyan munkáspárti brit miniszterelnök, aki hivatalból „nyugdíjba“ vonult, s nem a választások veszteseként távo­zott. És ő volt a második angol mi­niszterelnök, akit a Downing Street 10­ben meglátogatott az angol királynő (II. Erzsébet addig csak Churchillt ke­reste fel, amikor az nyugdíjba vonult.) így került a miniszterelnöki reziden­ciába a most gyorsan távozott James Callaghan — s május elején Thatcher asszony, aki Nagy-Britannia 52. minisz­terelnöke és egyben első női kormány­fője. (Hozzátehetjük, hogy előtte a vi­lágon csak három nő töltött be hason­ló tisztséget: Siramavo Bandaranaike Sri Lankában, Golda Meir Izraelben és Indira Gandhi Indiában.) KI VOLT GEORGE DOWNING? A külpolitikai kommentátorok gyak­ran írják a brit politikai események magyarázatánál: a Downing Street 10- ben azt mondják, vagy éppen... cá­folják. A londoni kormányzati negyed egyik szűk kis utcájának ez a téglavö­rös épülete — a parlament és a leg­több minisztérium szomszédságában — ugyanis sok angol számára körülbelül azt jelenti, amit a franciáknak a pá­rizsi Elysée-palota, vagy az amerikai­nknak a washingtoni Fehér Ház, noha ott nem kormányfők, hanem államfők laknak. De hát Nagy-Britannia alkot­mányos monarchia. Sir Robert Walpole volt az első mi­niszterelnök, aki a Downing Street-i házban lakott. Ö egyébként 21 éves hi­vatali ideje után nem akart kiköltözni az épületből, amit egyébként II. György király adományozott erre a célra 1732- ben. A házat Sir George Downing építtet­te, akiről az utcát is elnevezték. Kato­na és diplomata volt a 17. században (a lexikonok szerint 1642 és 1684 kö­zött élt), de az angol történelemköny­vek egyáltalán nem hízelgő hangnem­ben emlékeznek meg róla. Britannia amerikai gyarmatán, a mai Egyesült Államok területén prédikátorkodott, de volt tengerészeti megbízott és vé­gül képviselő Cromwell parlamentjé­ben. Nagyon gyáva ember hírében állt, aki félelmében juttatott hóhérkézre há­rom embert — s ezért kapta a nemesi címet. Hollandiában követként szolgált, és amikor ott angolellenes zavargások törtek ki, George Downing gyávaságá­ban elhagyta posztját, amiért a Tower- be zárták. Ám innen is kimosta magát hazugságaival... Hát ennek az embernek a nevét vi­seli az utca, ahol a brit miniszterelnök hivatala és otthona áll, s persze a mindenkori ellenzéki sajtó nem mu­lasztja el a névadó George Downingra — mármint „a bizalommal visszaélő hamis emberre“ — emlékeztetni az ígé­reteit be nem tartó kormányfőt! A CABINET ROOM A Downing Street 10. földszintjén 1879. VI. 10. BÉRGYILKOSOK ÉS VÁSÁRLÓIK Siegfried Müller, csúfnevén Kongó, már régen rá­szolgált milliók megvetésére. Ugyanarról a Müller- ról van szó, aki élő emberekből rakott máglyákat a második világháború idején, azután Afrikában újabb „szenvedélye“ támadt: filmfelvevőgép állványzatára szerelt géppisztollyal lövöldözött asszonyokra, gyer­mekekre, öregekre. Ez a szadista most is fáradha­tatlanul ismételgeti, hogy életcélja: mindig és min­denütt a „kommunizmus ellen harcolni“. Müller méltó párja a belga lan Schramm. Valami­kor hatalmas ültetvénye volt Kongó keleti részében (a mai Zaireban). Amikor véget ért a gyarmati ura­lom, Schramm elveszítette birtokát. Beállt zsoldos­nak, hogy bosszút álljon a vagyonáért. A Schramm-féle emberek az olyan „megvadult fe­hérek“ közé tartoznak, akik a gyarmatbirodalmak összeomlásával maguk is kibuktak a nyeregből. Szá­muk szüntelen gyarapszik a dél-afrikai, a rhodesiai, a namíbia: fajgyűlölő rezsimek bomlása következté­ben. A Müller és a Schramm féle tudatos gaztevő nácik, fajgyűlölők és gyarmatosítók alkotják a zsol­dosbandák magvát. elitjét. Az angol lapok nemrégiben figyelemre méltó eset­ről számoltak be: egy frissen verbuvált zsoldoscso­port, megkapva az előleget, belevetette magát az éjszakai életbe, öt napon és öt éjszakán keresztül vándoroltak az újsütetű „ludak“ London egyik szó­rakozóhelyéről a másikra. Bevitték őket a rendőrség­re, de nyomban szabadon is bocsátották őket. Sót mi több, másnap az ifjú banditák a díszvendégek számára fenntartott váróteremből masíroztak a rájuk váró géphez. A csoport egyik tagja, bizonyos Baker, az újságí­róknak elmondta, hogy az előleget dollárban kap­ták meg! „Micsoda új, ropogós pénz! — kiáltott fel és megcsókolta a bankókat. — lohn Banks, (a „Kon­zultatív Biztonsági Szolgálat“ vezetőségi tagja, aki a nagy-britanniai toborzásokkal foglalkozik — a szerző), azt tanácsolta nekünk, keverjük össze a pénzt, hogy a számozás ne sorba menjen." Müllernek, a zsoldoskérdés szakértőjének szilárd meggyőződése, hogy a Brit-szigeteken a CIA pénze­li a toborzást. A sajtó közlése szerint Banks csupán az angolai „hadműveleteken'“ 280 ezer dollárt kere­sett, a pénzt a londoni amerikai katonai attasé he­lyettesétől kapta meg. L. Aspin, Banks hivatalának munkatársa elmondta, hogy az amerikai követség más alkalmazottai is pénzzel támogatják a zsoldosok toborzását. A zsoldosokat frankért, dollárért vagy fontért vá­sárolják, és egyáltalán nem azért, hogy aztán azt csináljanak, amit akarnak. Itt van például Ralf Stei ner. A Hitlerjugend neveltje, a Harmadik Birodalom összeomlása után beállt a francia idegenlégióba, harcolt Indokínában, Koreában, ahol gazdag tapasz­talatából vett példák felhasználásával tanította az amerikai katonákat arra, hogyan kell „ölni a vörö­söket“. Innen Algériába utazott, és ott a gyarmati hadsereg büntetőosztagaiban szolgált. Végül Kongó, Biafra és Szudán következett. A Steinerhez hasonló alakok mindig felbukkannak ott, ahol újabb illegális, durva erőre van szükség. Véletlen volna?... A francia sajtó dokumentumok alapján bebizonyította, hogy Steiner „Focker embe re" volt, azé a Fockeré, aki a Commonwealth- ügyekkei és az afrikai kérdésekkel megbízott tit­kár volt. Minden zsoldos mögött valamilyen hírszerző vagy katonai szervezet vagy monopólium áll. Egyáltalán nem véletlen, hogy a Sabena belga légitársaság olyan szívesen ajánlja fel gépeit a „vadludak" szállí­tására, a nagy hírű svájci bankok pedig garantálják a „sikerkatonák“ zsoldjának pontos kifizetését, őrzik betétjeik tilkát. Különleges nemzetközi szervezetek vannak, nme lyek a zsoldosok ügyeivel foglalkoznak. Egyik iiyen intézmény az úgynevezett Szabad Afrika Szervezet. A szervezet egyik feladata a zsoldosok toborzása és ellátása. A „ludak“ teendői közé tartozik az af­rikai országok belügyeibe való közvetlen beavatko­záson kívül még az is, hogy feszült légkört teremt­senek a kontinensen, konfliktusokat provokáljanak, aláássák, vagy akár meg is döntsék (ha sikerül) a Nyugatnak nem megfelelő kormányokat. Még nem is olyan ragen az volt az általános vé­lemény, hogy a „vadludakat“ csak „egyszeri alka­lomra“, helyi célokra bérlik fel. Ma már bizonyított­nak tekinthető, hogy a zsoldosok a nemzetközi re­akció állandó hadseregét alkotják, s különböző cé­lokra használják fel őket. És nemcsak Afrikában. A fasiszták nemzetközi gyűlése Barcelonában azt a fel adatot tűzte ki. hogy bővíteni kell a zsoldos tévé kenység határait, és mind több országban keli be­vetni őket. Azok az erők, amelyek az afrikai zsoldosok to­borzását pénzelik, egyidejűleg Nyugat-Európában is provokációkat szerveznek a munkásosztály és a ha­ladó erők ellen. A „vadludak“ európai bevetésére a Globic Vinus tankhajó történetét lehet felhozni példaként. A ha­jóra zsoldosokat vettek fel, hogy lecsendesítsék a sztrájkoló tengerészeket. A „vadludak“ hatékony felhasználásának kérdését a „Nyugat védelmére“ megvitatta egyik ülésén a modern világ problémáival foglalkozó nemzetközi kutatóközpont is. A zsoldosoknak, gazdáik elképzelései szerint a „Szabad világ“ erejét kell megtestesíteniük. Valójá­ban azonban ezek az emberek bérgyilkosok, akiknek bűnös ábrázatát nem tudja elrejteni a „vadludak“ tollazata. JURIj KUZNYECOV, (Moszkvai Pravda — Szputnyik) vannak a hivatali szobák, köztük a hí­res Cabinet Room, ahol a kormány tartja üléseit. Innen egy folyosó vezet a Cabinet Office-be, amely már egy másik épületben kapott helyet. Ebben dolgoznak a kormány vezető hivatal­nokai, a miniszterelnök közvetlen mun­katársai, tanácsadói. Számuk persze el­enyésző, ha például az amerikai elnök, vagyis a Fehér Ház alkalmazottaihoz hasonlítjuk: Wilsonnak például mind­össze tíz közvetlen tanácsadója, titká­ra dolgozott itt — szemben a Fehér Ház kétezer alkalmazottjával! Az emeleten találni a miniszterel­nök lakását — a szalont, a fogadószo­bát, négy hálószobát (amelyet máris elfoglalt a Thatcher-család: Margaret Thatcher kormányfő, Denis Thatcher családfő, valamint gyermekeik, a két ikertestvér, Mark és Carol), és a többi helyiséget. Az épület mögött kis kert zöldell, ahol szép időben napozhatnak a ház lakói... Margaret Thatcher egy percet sem késlekedett a beköltözéssel, hiszen bú­torainak egy részét már hetekkel a választások előtt becsomagoltatta. Olyan biztos parlamenti többségre tá­maszkodhat — 339 konzervatív képvi­selőre a 268 munkáspártival és a 11 liberálissal, valamint a töredékpártoké­val szemben —, hogy bizonyára kitölti ötesztendős hivatali idejét a kormány mellett. Vajon ezalatt hányszor juttat­ják eszébe a kis utca névadójának George Downingnak nem éppen hízel­gő jellemét, amit az Encyklopaedia Rri- taniea így magyaráz: ,.hamis ember, aki_ visszaél a bizalommal“. SEBES TIBOR Margaret Thatcher a Downing Street 10. kapujában 'S <D-s > ’S t-t o ■£ H C/i CD CD cn o tH Q3 OJ U 35 00 _c c s o Q c Q ■a s o

Next

/
Oldalképek
Tartalom