Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)

1979-05-27 / 21. szám

ÚJ szú 19 79. y. 27. H onoluluban, a Hawaii-szi­geteken egy évvel ez­előtt a 'helybeli egyetem két egykori hallgatója — Lee Wes- ser és Síev Seepman — fölött ítélkezett a bíróság. Az ifjú biológusokat „Idegen tulajdon elsajátításával“ vádolták, hol­ott semmit sem loptak el. Az egyetem elvégzése után mindketten egy delfintelep fel­ügyelőiként dolgoztak, ahol két delfinnel, Key-wi és Puck- kal maga Luis Herman, az oceomológia doktora foglalko­zott. A fiatal tudósok hamaro­san felfigyeltek az idomítás különös módjára: a delfineket ugyanis arra tanították, hogy egy elektronikus számítógép rádiójelei alapján a 'kijelölt célra vessék magukat. Wesser és Seepman így jutott el arra a következtetésre, hogy a del­fineket katonai célokra „képe­zik ki“, ezért egy éjjel kien­gedték az állatokat a nyílt óceánba. A zárt tárgyaláson a bíró megtiltotta a védőügyvédnek, hogy a delfinek katonai idomí- tásáról akár egyetlen bizonyí­tékot is nyilvánosságra hozzon. A tilalom kiterjedt Michael Greenwood biopsziohológusnak, a védelem tanújának bizonyíté­kaira Ss. Nem maradt más hát­rokat fűzzenek az uszony tal­pazatán keresztül a körbetekert 20 font súlyú henger alakú ak­na rögzítéséhez. Mindegyik elgondolás megle­hetősen bonyolult sebészeti be­avatkozást követelt, s persze semmi sem garanálta a műtét százszázalékos sikerét. A terv fő hibája azonban mégsem ez volt. A probléma abból adódott, hogy az ilyen gyenge hatású robbanótöltet inkább csak a ha­jó megrongálására volt elegen­dő, aligha süllyesztette volna el. A Key West-i szakemberek ek­kor más módszerekhez folya­modtak. Elhatározták, hogy 'ki­használják a delfinek termé­szetes vonzódását a játékhoz, a különböző trükkökhöz. A del­finek például előszeretettel lök- dösik maguk előtt a különböző tárgyakat. „Végül két módszer kipróbá­lásánál maradtak — mesélte Greenwood. — A torpedóaknák farrészébe dellfinorr formát vág­tak, ide dugta orrát az állat, és így lö'kdösfe maga előtt az ak­nát. Egy másik elképzelés sze­rint a delfin egy aknatartó gyűrűbe dugta az orrát. Kitalál­tak még ennél bonyolultabb módszert is: a delfineket úgy kellett idomítani, hogy azok a ra, mint hogy a tudós az új­ságíróknak adja át informá­cióit. A huszonkilenc éves Michael Greenwood 1962-ben tíz évre szóló megállapodást írt alá az Egyesült Államok Haditengeré­szeti Minisztériumával, s ily módon lehetősége nyílt, hogy viszonylag teljes képet alkot­hasson azokról a kutatómun­kákról, melyek a haditengeré­szeti flotta egyes támaszpont­jain folytak. Annak ellenére, hogy Greenwood a haditenge­részettel kötött szerződést, a minisztérium tudományos kuta­tóközpontja az ő megkérdezése nélkül később „kölcsönadta“ a CIA-nak, hogy a floridai par­tokhoz közel fekvő Key West-i titkos CIAitámaszponton dolgoz­tathassák. A CIA szakértői viszont nem szándékoztak tanulmányozni a delfinek lelkivilágát. Céljaik­nak teljesen megfelelt az az idomítás, amellyel ezeket a vízi emlősöket bizonyos konkrét fel­adatok végrehajtására tanítot­ták be. E feladatok között egyébként az volt a legfonto­sabb, jött rá idővel Greenwood, hogy a delfineket a Havanna környéki vizekre küldjék, és felrobbantsák az ott horgonyzó hajókat. A delfinek élő torpedókká való tdomítására jó néhány módszert kidolgoztak — mond­ta Greenwood az Argosy című folyóirat munkatársának. Azt tervezték, hogy a robbanótöl­tetet sebészi beavatkozással be­ültetik az állat gyomrának elülső részébe, így az öt font akna mintegy a delfin testré­szévé válna. Egyidejűleg kie­szeltek egy másik technikai me- oldást is, amely szerint a töl­tetet a hátuszonyhoz erősítik. Ehhez azonban — ismét sebé­szi közreműködéssel — arra 'lett volna szükség, hogy zsinó­célt ne csak megközelítsék, ha­nem érintsék is meg a hajótes­tet ...“ S ekkor kezdődött az igazi komédia. Hibát hibára halmoz­tak. A Key West-t támaszpont munkatársai számtalanszor kényszerültek arra, hogy szé­gyentől égő arccal mindenféle nevetséges magyarázatot kiö­tölve kérjenek bocsánatot a jachttulajdonosoktől és a hajós- kapitányoktól. A mágneses mi­nitorpedók ugyanis ezekre a hajótestekre tapadtak. Mit takar a „hatástalanítás"? A szakértők a kudarcok elle­nére is folytatták a kísérletei­ket Key Wes then. „Mivel a del­finek remekül úsztak az orruk­ra vett torpedóaknákkal, az utóbbiakat bénító anyagokat tartalmazó palackkal és injek­ciós tűvel cserélték fel, s arra tanították az állatokat, hogy a búvárokat a víz felszínére lök­ve egyúttal bénító injekciókat adjanak be nekik. A delfinek így ideális víz alatti őrszemek­ké válnának. Ez a haditengeré­szeti támaszpontok védelmét szolgálhatná, és fontos szere­pet játszhatna a búvártámadá- sok elleni harcban.“ Mint Greenwood elmondta, ezeket a kísérleteket az „úszótestek ha­tástalanítási rendszerének“ ne­vezték el. A hadiflottát 1969-ben ismét megbízták a delfinekkel kap­csolatos munkaprogrammal. Greenwoodot átvezényelték a Hawaii-Szigeteken levő Kaneo- hei-öbölben kiépített haditenge­részeti támaszpontra. Azt ígér­ték neki, hogy megkapja az „óceáni felderítés“ elnevezésű terv vezetői posztját. A haditengerészeti felderítő szolgálat ebben az időben azon munkálkodott hogy kis méretű tengeralattjárókat irányítson a szovjet felségvizekre, sőt mi több, még a szovjet haditenge­részeti támaszpontok területére is. Elfogadott gyakorlat, hogy ha a feladat végrehajtásakor a tengeralattjáró megsérül, a fel­derítés szempontjából megen­gedhetetlen, hogy a hajó az el­lenség kezébe kerüljön. Így fény derülne arra, hogy a ha­jó idegen felségvizeken tartóz­kodik, s ez a nemzetközi jog normáinak legdurvább megsér­tését jelenti. Az egyetlen kiút tehát a megsemmisítés! Azon­ban így is közbejöhetnek vá­ratlan problémák. Elképzelhető például, hogy a kapitány nem vállalkozik arra, hogy felrob­bantsa magát, vagy egyszerűen nem működik az időzített rob­bantásos rendszer. Nos, ekkoi kellene közelépniük a delfinek­nek. Elegendő, ha egy speciáli­san erre a Célra idomított ál­latot irányítanak a helyszínre, és a „felderítés meggondolat- lanságá“-nak nyoma vész. Amikor Greenwood megértet­te a terv valódi célját, elbi­zonytalanodott, kétségeivel a Kaneohei-támaszpont parancs­nokságához fordult, aki persze kinevette. „Ha jól tudom, ön részt vett a »hatástalanítási rendszer« kidolgozásában? Nem? Akkor ne tettesse magát annyira naivnak, hogy nem tudja, milyen célból hozták azt létre... Na persze, haditenge­részeti objektumaink védelme is céljaink közé tartozik, a leg­fontosabb azonban a támadás. Képzeljenek el egy olyan szi­tuációt, amikor a bénító anyag helyett nagy nyomás alatt gázt töltenek a palackba. Mi törté­nik az emberrel, ha a delfin beleszúrja a tűt? Pillanatok alatt felrobban, úszó hulla- ronccsá válik. És még valami — mondta gúnyosan a támasz­pont parancsnoka, amikor az elbátortalanodott Greenwood az ajtó felé indult — Key West-i kollégái már megkezd­ték a hatástalanítási rendszer alapján idomított delfinek el­adását Latin-Amerika baráti kormányainak.“ Ezután hamarosan felbontot­ták Greenwood szerződését. Következnek az oroszlániókák A biopszichológus történeté­nek következő fejezete azután íródott, amikor Greenwood el­mondta, az újságíróknak lelep­lező szenzációit. Az Egyesült Államok haditen­gerészeti flottájának parancs­noksága óvatos, félig beismerő, félig tagadó kijelentést tett: „A flotta valóban végez kísérlete­ket vízi emlősökkel, abból a célból, hogy megvizsgálja, mire alkalmasak, de ez semmiféle veszélyt nem jelent számukra. Kutatási célokra 50 delfin be­fogadására kaptak engedélyt, jelenleg 32 delfinnel foglalko­zunk ... Az viszont egyáltalán nem felel meg a valóságnak, hogy a deíf,ineket tárgyak szál­lítására, illetőleg valamiféle berendezések hajótestekhez rögzítésére idomítják. Annak idején a flotta valóban foglal­kozott azzal a gondolattal, hogy ezeket az állatokat őrszemek­ként is felhasználják a hadi­tengerészeti támaszpontok el­leni támadás esetén.“ Greenwood tanúsága szerint a haditengerészet és a CIA a delfinprogramra 14 év alatt 200 millió dollárt költött, bár hivatalosan azt állítják, hogy a költségek nem haladták meg a 26 millió dollárt. A sajtóban megjelent hírek­ből ítélve, az Egyesült Államok haditengerészete mind a mai napiig nem mondott te az emlő­sök katonai célokra történő felhasználásáról. Most már az oroszlánifókákra is sor kerül. Ezek az átlátok ugyanis az embernél kétszer mélyebbre ké­pesek lemerülni a tengerbe. Megfelelő edzéssel megtanítha­tok arra is, hogy felkutassák és a felszínre hozzák a hadgya­korlatok alkalmával elsüllyedt tengeralattjáró-elhárító rakétá­kat. Amint azt a „felderítő had­művelet“ elnevezésű program vezetője, Ron Ridgeway had­nagy kijelentette, az amerikai különleges egységek folytat­ják az új típusú fegyverek ki­dolgozását. Például, már meg­kezdődtek a barna delfinekkel folytatott kísérletek. SZERGE] MILIN (Novoje Vremja)

Next

/
Oldalképek
Tartalom