Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)
1979-05-13 / 19. szám
zsebébe. Vagy án indulhatunk ölt, mint a bőr, ellett ballagtak g megállt egy in, és az öregaz a csónak elet, azzal mesza csónakot, és ;y elvitték más tovább. szótlanul állt. jetést hallottak, léternyire volt a látóhatáron ént meg. A ha- tt, és rövidesen üstcsík szállt a lhővé terült, lent el, aztán a csónak... No igen, menjünk hát. Tudsz evezni? — Igen. — Nem kell. — De tudok. — Addig nyomd, fiú, amíg bírod! Eljön az idő, hogy nem bírod. Az öreg megveregette a fiú vállát, rövid időre rajtahagyta a kezét. Aztán a fiú a csónak farába ült, az öreg pedig ellökte a csónakot. A fiú egy kis ideig nem láthatta őt. Mikor jobb lett a hangulat, énekelni kezdett, és az eget kémlelte. Az ének azonban halk sóhajban végződött, mikor észrevette, hogy az öreg óvatosan és titkon vizet fröcsköl a csónak oldalaira. A fiú elfordult, és másra próbált gondolni. — No, ennek vége. A fiú nem válaszolt. Nem tudta kimondani, hogy szereti az öreget, és sajnálja, hogy elvesztette az élettársát és a csónakját. A fiú először érezte azt, hogy ember az öreg, aki gyászol. Eddig soha nem érzett ilyet. Erejét megfeszítve arra gondolt, hogy az öreg nem is gyászol, hiszen felnőtt az öreg. A fiú megijedt, és úgy érezte, mintha több évvel idősebb lenne a nagyapjánál. Azt kellett volna mondania, „ne búsulj, apó“, de az öreg megelőzte. — Vedd föl az inget, hogy a hátad le ne égjen! Halkan és szelíden hangzottak a szavai. A fiú belebújt az ingbe, és elmélázott. Mikor végre fölocsúdott, az öreg egyenletesen evezett, mint mindig, és egyik szeme összenőtt a nyílt vízzel. A hajó fekete füstcsíkot okádott az ég szélére, és Näsiselkä felé járt már. Hamarabb lehetett észlelni, mint hallani a gépek zakatolását. IFI. KODOLÄNYI JÁNOS fordítása r véget vetett vele a májzsugorodás. Még- corhely. Inkább úgy jellemezném, hogy g volt. Mert a bor imádatát és a borí- íl nagyobb tökélyre tán még senki sem szobájában az éjjeliszekrény helyén bont, nappal szépen hímzett kendővel leta- re csapra ütve. Fekve, gumicsövön szóit termésű rizlingjét. Pohárral csak a ven- irt bíbelődött. A csövet szopogatva nem ikor elég. Nem is tudta meg soha: haldo- rért rimánkodott.) A borz tőlünk hajítás- mit a réten, és még mindig nem volt haj- násul venni a rá leselkedő veszélyt. Meg , mert megcéloztam a nyakát, csettent a és a borz leejtette a fejét. Egyelőre meg t. Bezzeg később! 5 csövű fegyvert a kocsinak támasztottam i a zsákmányhoz. Nagyon lesoványodott, éldány volt. Ezer szerencse, hogy sosem örzzsír csodatevő hatásában, mert külön- nkodtam volna: zsákmányomból bizony im olvaszthattam volna ki. Óvatosságból zelítettem a borzhoz, pedig úgy látszott, ;imúlt, de az óvatosságból sosem elég. Erid meggyőződhettem, amikor lehajoltam fogva fel akartam emelni a zsákmányolni, de csak megemeltem: a tetszhalott hajtott a farkánál fogva himbálódzni. Vil- felém kapott és óhaja ellenére mégis _ Méghozzá az én mutatóujjamon. Nyil- t kaptak a rágóizmai, vagy tán nagyon a jődtinktúrától bűzlő mutatóm, nem tu- ay, hegy nem akart elengedni, hiába pró- zni. emlékszem egészen pontosan, mi volt óbb, a félelem-e, vagy az ijedtségem; min- iz a hasonló esetekben gyakran emlege- os zabszem az én fenekembe sem fért irapása akkor sem lazult, amikor fojtogat- sőt az sem segített, hogy Pityu néhány- a rúgta. Egyszerűen képtelenek voltunk i az állkapcsát. Végül Pityu vágta ketté csomót. Egy közelben heverő jókora kő- szor kíméletlenül fejbe kólintotta a bor- ztán elernyedtek a szorosan záró állkap- éles fájdalmat sajgó zsibbadtság váltotta 5 ijedtség pedig egy még kínzóbb, foko- södő érzésnek, a félelemnek adott helyet, nat szemlélve és balesetem körülményeit egyre erősödőt bennem a gyanú, hogy lyás borz veszett volt! idig én is az leszek, vagy tán már az is vagyok, s ebben az esetben isten veled, szép világ! Veszettségből még soha senki fel nem épült, azaz tudomásom szerint egyetlen kivételt azért ismer az orvostudomány: Amerikában egy kisfiút hőkezeléssel mentettek meg az életnek. A kivételek azonban erősítik a szabályt: rajtam aligha segítene a hiperpi- rexia. Marad tehát a megelőzés sokat ígé:ő, mégis kétséges lehetősége. (Az emberiség Louis Pasteur nek köszönheti a veszettség megfékezését, híres felfedezésébe helyeztem magam is minden reményemet. Csakhogy sem a kórházunkban, sem a gyógyszertárban nem volt veszettség elleni vakcina. Pityunak kellett elmennie é~- te Kassára, méghozzá azon nyomban, mert a védőoltás bizony nem tűr halasztást. Sofőröm tehát azzal a többlet munkával fizetett a borzok felfedezéséért, én pedig azzal a rettegéssel, amely hetekig hatalmában tartott. Mindig aggódva figyeltem magamat, valahányszor megütötte a fülemet a víz csobogásának máskor kellemes, megnyugtató hangja, s megnyugodva sóhajtottam, ha nem történt velem semmi. A víziszony, a csobogó víz hangjára emlékeztető hallu- cináciős tünetek ugyanis biztos jelét adják a kitö ő veszettségnek. Tudtam én ezt nagyon jól, s ezért volt az a szüntelen önfigyelés. De amit addig mégsem tudtam erről a rettenetes betegségről, azt pótoltam azokon a szorongással teli napokon. Ekkor szereztem pontos ismereteket a védőoltás veszélyes szövődményeiről-is, amelyek ritka esetben az agy halált okozó károsodásához vezetnek. Enyhébb esetben a -védőoltás súlyos bénulást okozhat; az Egészségügyi Világszervezet statisztikája szerint manapság is vagy tízezer olyan ember él a földtekén, akit a nyúl agyvelejéből készült vakcina tett nyomorékká. A kockázat vállalása azonban szükségszerű volt. A veszettség halálos veszedelme nem ad lehetőséget a választásra sem az orvosnak, sem a betegnek. Vállalniuk kell az oltóanyag esetleges nem kívánatos mellékhatásának veszélyét, és én vállaltam is. önmagam hasfalába bökdöstem az injekciókat, nehogy valamelyik kollégám lelkiismeretét terhelje a kiszámíthatatlan szövődmény.) Csak hosszú-hetek elmúltával lazítottam a szigorú önfigyelésen, mert megnyugvásra nem mutatkozik rajtam a betegség tünetei. Lehetséges, hogy a félő gondossággal végrehajtott megelőzésnek köszönhetem. Ám az is lehet, hogy a borz nem is volt veszett és csak téli álmából ébredve viselkedett olyan furcsán. De ki tudja ma már ezt eldönteni, amikor frissiben sem lehetett. Pityu ugyanis alapos munkát végzett: kivizsgálásra alkalmatlan péppé püfölte a borz agyvelejét. I FRANTISEK LADISLAV CELAKOVSKY ( 1 7 9 9 - 1 8 5 2) Száznyolcvan esztendővel ezelőtt született Strakonicén a romantikus cseh líra első nagy mestere, FrantiSek Ladislav Celakovsky. A mi Vörösmarty Mihályunkkal kortárs költő (ács és cseléd fia; főúri nevelő, főszerkesztő majd egyetemi tanárf elévülhetetlen érdeme, hogy a cseh és általában a kelet-európai (főként szláv) irodalmakban szinte elsőkent fordult a népköltészet felé. Ugyancsak kerek jubileuma van mind ké:, korszakos jelentőségű verseskötetének is ebben az esztendőben. Az „Ohlas písní ruskych“ (Orosz dalok visszhangja) című gyűjtemény ugyanis kerek másfél évszázaddal ezelőtt, 1829-ben látott napvi'ágot, míg az „Ohlas písní őeskych (Cseh dalok visszhangja) tíz évvel később. Celakovsky költészete szinte teljesen ismeretlen a magyar olvasók előtt, (noha egyesek tudni vélik, hogy a költő tanulmányozta a magyar költészetet — többek között ismerte a Himfy-strófát, bár tévesen, népi eredetűnek vélte). S ez bizony szegénységi bizonyítvány a csehszlovákiai magyar műfordításra nézve, főként ha meggondoljuk, hogy Celakovsky nincs is egyedül a cseh vagy akár a szlovák líra klasszikusai közül. Másod-, harmadrendű szerzők szólaltak már meg magyarul, ugyanakkor szinte teljesen ismeretlen magyar nyelven Erben, Havlíéek- Borovsky, Vrchlicky vagy akár Holly, Kollár, hogy a XX. századbeliekről — Brezina, Sova, Toman, Srámek, Dyk, Biebl, Halas, Hrubín — már ne is beszéljünk. Jó lenne, ha Celakovsktj hármas jubileuma figyelmeztetne bennünket mulasztásainkra. Szeretném hinni, hogy-e kegyeletszülte magyarítás első fecskéje lesz egy magyar nyelvű Celakovsky-antológiának s ezen is túl a klasszikus és modern cseh és szlovák líra átgondoltabb és az eddiginél tervszerűbb tolmácsolásának. cs. 1. FRANTISEK LADISLAV CELAKOVSKY A SZÉP KORDULA Nincs senkinek s nem volt sohasem oly szép szeretője, mint nekem; van neki, van neki, van neki olyan duzzadt ajka, mint két vörös hagyma: mije nincs neki, mije nincs az én szép Kordulómnak? Nincs senkinek s nem volt sohasem oly szép szeretője, mint nekem; van neki, van neki, van neki káposztafej-ékes göndör fejecskéje s olyan duzzadt ajka, mint két vörös hagyma, mije nincs neki, mije nincs az én szép Kordulómnak? Nincs senkinek s nem volt sohasem oly szép szeretője mint nekem; van neki, van neki, van neki siránkozó, tünde szeme, hamuszürke, kóposztafej-ékes göndör fejecskéje s olyan duzzadt ajka, mint két vörös hagyma: mije nincs neki, mije nincs az én szép Kordulómnak? Nincs senkinek s nem volt sohasem oly szép szeretője, mint nekem; van neki, van neki, van neki lángot vető arca, légyölő galóca, siránkozó, tünde szeme, hamuszürke, kóposztafej-ékes göndör fejecskéje s olyan duzzadt ajka, mint két vörös hagyma: mije nincs neki, mije nincs az én szép Kordulómnak? Nincs senkinek s nem volt sohasem oly szép szeretője, mint nekem; van neki, van neki, van neki álla, hét pofonra s hetedhétvár-orra, lángot vető arca, légyölö galóca, siránkozó, tünde szeme, hamuszürke, kóposztafej-ékes göndör fejecskéje s olyan duzzadt ajka, mint két vörös • hagyma: mije nincs neki, mije nincs az én szép Kordulómnak? Nincs senkinek s nem volt sohasem oly szép szeretője, mint nekem; van neki, van neki, van neki fokhagymatőr-görbe karmos-cica körme, álla, hét pofonra s hetedhétvár-orra, lángot vető arca, légyölő galóca, siránkozó, tünde szeme, hamuszürke, káposztafej-ékes göndör fejecskéje s olyan duzadt ajka, mint két vörös hagyma: mije nincs neki, mije nincs az én szép Kordulómnak? Nincs senkinek s nem volt sohasem oly szép szeretője, mint nekem; van neki, van neki, van neki selymes keze, rajta szemölcs, ezer fajta, fokhagymatőr-görbe karmos-cica körme, álla, hét pofonra s hetedhétvár-orra, lángot vető arca, légyölő galóca, siránkozó, tünde szemé, hamuszürke, káposztafej-ékes göndör fejecskéje s olyan duzzadt ajka, mint két vörös hagyma: mije nincs neki, mije nincs az én szép Kordulómnak? Nincs senkinek s nem volt sohasem oly szép szeretője, mint nekem; van neki, van neki, van neki pipaszór lába, hopp, azt zengi: kopp, kopp, kopp, selymes keze, rajta szemölcs, ezer fajta, fokhagymatőr-görbe karmos-cica körme, álla, hét pofonra s hetedhétvár-orra, lángot vető arca, légyölő galóca, siránkozó, tünde szeme, hamuszürke, káposztafej-ékes göndör fejecskéje s olyan duzzadt ajka, mint két vörös hagyma: mije nincs neki, mije nincs az én szép Kordulómnak? CSELÉNYI LÁSZLÓ fordítása I Luzsica Árpád rajza
