Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-14 / 2. szám
ÚJ szó 1979 . I. 14. 19 John Reed, az Amerikai Kommunista Párt egyik alapító tagja, a „Tíz nap, amely megrengette a világot“ szerzője, Albert R. Williams, a haladó amerikai újságíró — a két, talán legismertebb személyiség, akik a helyszínen látták az „orosz csodát“, és akik a Nagy Októberi Szocialista Forradalom meggyőződéses hívei voltak. De akadt egy harmadik amerikai is, aki felajánlotta segítségét: a feltaláló Charles P. Steinmetz. Nemrégiben egy amerikai újságíró dokumentumküle- tet jelentetett meg Stein- metzről. A feltaláló a General Electric egyik laboratóriumát vezette. Az Egyesült Államok Találmányi Hivatala 195 találmányát őrzi. Munkásságát Edisonéhoz hasonlítják. A szakemberek véleménye szerint Steinmetz nélkül az energetika nem érhette volna el jelenlegi fejlettségi fokát. Steinmetz enciklopédikus ismeretekkel rendelkezett, érdeklődési köre csaknem mindenre kiterjedt: dolgozott a New York-i közigazgatásban, publicisztikai tevékenységet folytatott. Egészségügyi újdonságok az NDK-ban Ezután nem lesz ritkaság, hogy a Jogorvos keresi fel paciensét, nem pedig megfordítva. Az NDK-ban „Minipraxis“ néven — tartalmával együtt mindössze két kg súlyú — fogorvosi táskát állítottak össze, amelyben megtalálható a fogorvosi munkához szükséges minden műszer, gyógyszer. Az érdekes újdonság egyike annak az 50 orvosi találmánynak, amivel az NDK felhívja magára a szakmai világ figyelmét. A vérkonzerveket eddig hat hónapig tudták eltartani. Az NDK tudósai most olyan mélyhűtési- raktározási eljárást dolgoztak ki, amelyben a vörös vérsejtek folyékony nitrogén segítségével mínusz 196 fokon gyakorlatilag bármeddig eltarthatók. Az így tárolt vér évekig tartó raktározás után is olyan minőségű, mint a friss vér. A magdeburgi klinikán első ízben operáltak beteget ultrahangra működő csontfűrésszel. Dr. Henning Grasshof ezzel az új készülékkel csukló-plasztikai műtétet végzett. A beteg tökéletesen gyógyultan hagyta el a klinikát. A már jól vizsgázott eszköz mellett más, ultrahangos műszerek konstruálásáról, kipróbálásáról is érkezett hír az NDK- ból, így többek között ultrahang-vezérlésű szikéről. (PANORAMA) „Amerika és az új korszak" címmel könyvet írt, amelyben megállapította, hogy a személyiség sokrétű fejlődése érdekében a társadalomnak mindenekelőtt a gazdasági problémákat "kell megoldania. „A munkás — írta — szabaduljon meg a betegségtől, a munkanélküliségtől, az öregkori megélhetés biztosítatlanságától való rettegéstől." Természetes tehát, hogy Steinmetzet izgatták az 1917-ben a távoli Oroszországban lejátszódott események. Az újságokban akkoriban a bolsevikokről összehordott ostobaságok nem tévesztették meg őt. 1922. február 16-án levelet írt Leninnek, felajánlva segítségét Oroszország villamosításához. Ebben a levélben elragadtatását fejezi ki „attól a figyelemre méltó munkától, amelyet Oroszországban a társadalmi és az ipari újjászületés érdekében, a meglevő szörnyű nehézségek ellenére folytatnak.“ „Teljes sikert kívánok Önöknek, és elérésében nem is kételkedem. Szigorúbban fogalmazva, Önök kötelesek sikert elérni, mivel az Oroszország által kezdeményezett nagy ügy nem A cementgyártás fontos Iparág Kubában: csupán ebben az esztendőben 24 ezer többemeletes lakóház, 27 orvosi rendelő, szállodák, Iskolák és ipari üzemek egész sorának megépítéséhez kell ez az építőanyag. A terv erre az esztendőre kétmillió 750 ezer tonna termelését írta elő. A cementgyártás már a század elején megkezdődött a szigetországban. Akkoriban azonban az építkezés inkább csak a fővárost érintette. Még 1958-ban is az ország építkezéseinek 70 százaléka Havanna területén folyt, vidéken, falun úgyszólván semmi. Az államosított építőanyagipar fejlesztésével egyidőben a főváros-centrikus építkezési irányzat is megváltozott, 1975-ig 153 falusi település épült ki, s újabb 71 építéséhez kezdtek hozzá. A cementgyártás újbóli megindítása számtalan nehézséggel járt. Még a hatvanas évek végén nem érték el a korábbi termelési szinszenvedhet kudarcot" — írta Leninnek. Válaszában Lenin többek között így írt: „Ön mint az elektrotechnika képviselője, mégpedig a haladó technikával rendelkező országok egyikének polgára, meggyőződött arról, hogy a kapitalizmust elkerülhetetlenül ú/ társadalmi renddel kell felváltani, olyan renddel, amely bevezeti a gazdaság tervszerű irányítását és egész országok villamosítása alapján biztosítja a néptömegek jólétét." Oroszország villamosításának lenini tervéről az Electrical World című szak- folyóiratban cikket közölt, írásának végén felhívta az amerikaiakat, hogy segítsenek a képzeletet megragadó terv megvalósításában. Az amerikai sajtó üldöző kampányt indított a „vörös tudós" ellen, de ezzel sem sikerült meghátrálásra kényszeríteni őt. Steinmetz továbbra is aktív segítséget nyújtott Szovjet-Oroszor- szágnak, többek között ő szervezte meg azt a szakember-csoportot, amelyet a kuznyecki medencébe küldtek. G. GERASZIMOV ( APN ) tét, 1971-ben azonban már elérték, sőt túlhaladták az évi egymillió tonnát. Ebben az időben két új cementgyárat építettek, egyet Siguaney-ben, csehszlovák technológia alapján és egy másikat Nuevitasban [Camagüeyj, NDK-segítség- gel. A következőkben hozzákezdtek a legrégibb, 1918- ban létesített marieli cementgyár bővítéséhez, korszerűsítéséhez. Kibővítették az artemisai gyárat. A Santiago de Cuba-i román, a Jósé Merceron Művek pedig nyugatnémet gyártástechnológiával dolgozik. Ennek az iparágnak a legnagyobb beruházása a Gua- bairoban épülő cementművek, amely 1 millió 650 ezer tonnás évi kapacitásával az ország legnagyobb ilyen üzeme lesz. Az építőanyagiparban 1976 és 1980 között 500 millió pesót (605 millió dollárt) költenek bővítésekre, beruházásokra. (BUDAPRESS — PRENSA LATINA). VÍZSZINTES: 1. Rejtvényünk első része (a nyíl irányában folytatva). 14. Mellébeszél. 15. A rend követelményeinek megfelelő. 16. Fiúnév. 17. Igeképző. 18. Fog. 19. Tamás, Márton. 20. A kört 400 egységre osztó mértékrendszer még nem elterjedt egysége. 21. Kozmetikai kenőcs. 23. Személyes névmás. 24. A bór és a vas vegyjele. 25. Y. P. 26. Revütánc. 28. Had. 30. Az állatöv egyik jegye. 32. Ügy — latinul. 34. Hosszú bőrszíjra erősített vasgolyó, amellyel a dél-amerikai vadászok a nagyvadaknak gáncsot vetve élve fogják el őket. 35. Jelez. 36. Visz- sza: kerti dísznövény. 38. Dressz. 39. A nitrogén és a fluor vegyjele. 41. Folyó valamely nagyobb vízzel egyesül. 44. Kötőszó. 45. Német névelő. 47. Olasz politikus. 48. Végtelen nóta. 50. Magyar költő, író. 52. Fölé-e? 53. A béke jelképe. 55. Leszaggat. 57. Golyva. 59. A latin „é“. 60. Sah betűi keverve. §1. Igevégződés. 63. Szovjet sakkozó + ódon. 64. E. D. R. 65. Megszólítás. 66. Valaminek kicsi alkotórésze. 68. A gallium vegv- jele. 69. Kikötőváros Algériában. 70. M betűvel a végén márványszerűen áttetsző kristályos gipsz. 73. Hiányosan elemez. 74. A kálium vegyjele. FÜGGŐLEGES: 1. Névelő. 2. Mosdatlan — régiesen. 3. Feszélyezettség idegen szóval (ék. h.). 4. Ö. A. G. 5. Rangfokozat. 6. Becses tulajdonság. 7. Határozói rag. 8. Ütésálló robbanóanyag rövidítve. 9. Számszerű tény. 10. Őszes. 11. Mutatószó. 12. A tellúr vegyjele. 13. Feledékeny teszi. 14. Rejtvényünk befejező része (a nyíl irányában folytatva). 17. Betűt vetni. 21. A svájci köztársaságba tartozó szövetségi állam (ék. f.) 22. Zsinórral mozgatott bábfigura. 24. Vegyi elem. 26. A szabadban. 27. Női név. 29. Házőrző. 31. Személyes névmás. 33. Nyakvédő. 36. Aláaknázott. 37. Egyenáramú villamos generátor. 40. Visszabeszélt. 42. Sütő — népiesen. 43. Üdítő ital. 46. Magyar műgyűjtő, iparművészeti író. 49. A tantál vegyjele. 51. Indulatszó. 53. Mértani test. 54. A nők megszólítása Franciaországban. 56. Kedvelt keleti étel. 58. Valamely szónak a rágós alakjait felsorolja. 62. Sárgásfehér szőrű. 64: Ilyen a kidolgozott kéz. 66. Ilyen hal is van. 67. M. T. J. 69. Ottó, László, Simon. 71. Fordított kicsinyítő képző. 72. Király — olaszul. 73. Azonos betűk. A december 31-'én közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: Pihenj el csendben — megszolgáltad, óév, s küldd közénk tiszta, újszülött húgod. Könyvjutalomban részesülnek: Szabó Mária, Rimaszombat (Rimavská Sobota), Farkas A'adár, Fülek (Fifa- kovo), Lukács László, Ki- rályhelmec (Kráf. Chlmec), Sporny Dezsőné, Imely (Imsf), Gregor Lajos, No- váky. 1 mondat—100 korona AZ ÜJ SZŐ KÖVETKEZŐ VASÁRNAP' SZÁMÁBÓL IDÉZZÜK AZ ALÁBBI MONDATOT: Egyértelműen kel) tudatosítanunk, hogy a művelődés fő forrása a könyv, az irodalomolvasás! OLVASÓINK FELADATA: Keressék meg az idézett mondatot, jelöljék meg a cikk vagy a riport címét, amelyben a mondat található, s ezt levelezőlapon — négy napon belül — küldjék be szerkesztőségünkbe. A beérkezett megfejtések közül hetente kisorsolunk egy nyertest. A december 24-i számunkban közölt mondat Hajdú András: Aki velünk épít, maga is épül című írásából va ó. 207 helyes megfejtés érkezett. SORSOLÁSSAL 100 KORONÁT NYERT: Mihók Gizella, 986 01 Filakovo, Bottová 8. A moszkvai Líhacsov Gépkocsigyár (ZIL) — ágazatában a Szovjetunió legnagyobb üzeme — évente 290 000 tehergépkocsit gyárt. A ZIL üzemben nemcsak két- és háromtengelyes teherautók, hanem motorok és autóalkatrészek is készülnek. A gyár legújabb terméke a „ZIL-133 GI“ háromtengelyű, 8 tonnás teherautó, melyet a mezőgazdaság számára gyártanak (Felvétel: CSTK) CEMENTGYÁRTÁS KUBÁBAN LENIN ÉS A „VÖRÖS TUDÓS" LEVELEZÉSE