Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)
1979-04-15 / 15. szám
ÚJ szú A DEMOKRATIKUS CENTRALIZMUS A nyugati kritikusok' az utóbbi időben egyebek között a demokratikus centralizmus elvét szemelték ki dühödt támadásaik céltáblájául. Azt írják: ez az elv hozzájárul, hogy egyes embereket vakon alárendeljenek másoknak, hogy elnyomják a tömegek akaratát, gondolkozását, kezdeményzését és így tovább. Vizsgáljuk meg mindezt tárgyilagosan. A demokratikus centralizmus az SZKP felépítésének és tevékenységének vezérelve. Ez az elv, amelyet eredetileg a pártban dolgoztak ki és juttattak érvényre, napjainkban az egész szocialista politikai rendszer működésének az alapja lett. Röviden megfogalmazva ez az elv azt jelenti, hogy valamennyi állami szervet választják, mindnek beszámolási kötelezettsége van, a kisebbség alá van rendelve a többségnek és mindenkire kötelező a szigorú fegyelem. A demokratikus centralizmust a tudatos munkásmozgalom objektív szükségletei hívták életre, a proletariátus történelmi küldetése, szervezettsége és kollektivizmusa, a proletariátus pártjának szerepe és feladatai szabták meg rendeltetését. Az SZKP felépítésében és tevékenységében érvényesülő demokratikus és centralista elvek szervesen kapcsolódnak egymáshoz, kölcsönösen feltételezik egymást. A demokrácia, ha következetesen megvalósul, erősíti a szervezettséget, az aikcióegységet, a centralizmus pedig, ha helyesen alkalmazzák és nem torzítják el, hatékonnyá teszi a demokráciát, elősegíti annak fejlődését. Egyiknek vagy a másiknak háttérbe szorulása vagy abszolutizálása a szervezet meggyengüléséhez vezet, illetve bürokratikus centralizmust szül, amely elfojtja a tömegek kezdeményezését, lehetetlenné teszi a centrummal való együttműködésüket. „... mindig síkraszállunk a belső pártdemokráciáért. De sohasem nyilatkozunk a párt centralizációja ellen. A demokratikus centralizmus hívei vagyunk.“ Ez az elv a párt életének a törve nye volt és marad. Bátran állíthatjuk, hogy ez az elv sohasem érvényesült olyan következetesen, mint napjainkban. Annak eredményeként, hogy a gyakorlatban harmonikusan egybefonódik a demokrácia és 'fegyelem, a kezdeményezés és a centralizmus, a Szovjetunió Kommunista Pártjában a közös és eredményes munkához rendkívül kedvező légkör alakult ki. Mindez lehetővé teszi, hogy a párt alkotóan, dinamikus korunk követelményeinek megfelelően oldja meg a legnehezebb (feladatokat is, hatékonyan megvalósítsa küldetését mint a társadalom vezető és irányító ereja A Szovjetunióban a párt nagy figyelmet fordít arra, hogy tevékenységében minden szinten töretlenül érvényesüljenek a demokratikus elvek. Teljességében megvalósul a pártszervek demokratikus normákon alapuló működési szabályzata. Az SZKP kongresszusait meghatározott időközökben tartják. Évente rendszerint legalább kétszer összehívják a Központi Bizottság plénumát. A legfelsőbb pártszervek munkájának tervszerűsége, a kollektív vita eredményeként ott elfogadott határozatok a pártszervezeteknek kijelölik a pontos haladási irányt a bel- és külpolitikában, lehetővé teszik a pártszervezetek céltudatos munkáját, a kommunistáit és az összes dolgozók erőinek egyesítését a megjelölt fő politikai irányvonal megvalósítására. I U gyancsak az SZKP szervezeti szabályzatában megállapított időközökben tartják a helyi pártszervezetek konferenciáit és a pártalap- szervezetek taggyűléseit, a pártbizottságok plénumáit. Ez hatékonyan elősegíti a pártvezetés kollektív alap- elveinek megszilárdítását. Pártunkban teljes egészében érvényre jut a demokratizmus abban is, hogy a pártszerveket választják, azok kötelesek beszámolni a tagságnak és tagjai cserélhetők. A pártszervezetekben lezajló választások az SZKP és a szovjet nép életének nagy politikai eseményét jelentik, s a kommunisták nagyfokú aktivitása és a pártbizottságok munkájának kritikus elemzése közepette zajlanak el. A demokratizmus egyik legfőbb ismérve, hogy a pártszervezetek kritikusan tudják elemezni saját tevékenységüket, feltárják a hibákat és fogyatékosságokat, intézkedéseket hoznak a hiányosságok megszüntetésére. Az a gyakorlat, hogy a pártbizottságok összefoglalják a kommunisták javaslatait, állhatatosan törekszenek azokat megvalósítani, ellenőrzik a hozott határozatok végrehajtását, a bírálat és az önbírálat fejlesztését szolgálja, feltárja az SZKP alapvetően demokratikus és kollektív jellegét. N apjainkban minden korábbinál következetesebben érvényesül Leninnek az az útmutatása, hogy a párt ügyeit közvetlenül vagy képviselőin keresztül a párt minden tagja intézi, egyenlő jogok alapján és bármiféle kivétel nélkül. Elegendő megemlíteni, hogy mintegy 4,5 millió párttagot választottak meg pártalap- szervezeti és üzemi pártalapszervezeti titkárnak, pártcsoportbizalminak, pártbizottsági tagnak. Voltaképpen minden negyedik párttag egy pártszervezeti egységet vezet vagy tagja a vezetőségnek. A pártdemokrácia alapvetően azt jelenti, hogy minden párttag — közvetlenül vagy képviselőin keresztül — részt vesz a párt ügyeinek irányításában, a vezető pártszervek megalakításában, a párt politikájának kidolgozásában. Ez a részvétel csak a legnagyobb fokú szervezettséggel és szigorú fegyelemmel valósítható meg. A párthoz való tartozás minden párttagtól megköveteli, hogy egyéni érdekeit alárendelje a társadalom, a közösség érdekeinek, minden erejét egy gyakran észre sem vehető, a látványosságot nélkülöző munkára fordítsa. Ebből azonban korántsem következik az, hogy eszményünk olyan fegyelem, amely háttérbe szorítja az egyéniséget, bürokrácián, felülről kapott „utasítások“ mechanikus végrehajtásán alapul. A pártjegyelem, a pártbeli elvtársiasságból eredő szilárd jegyelem az öntudatosságra, a személyes felelősségérzetre, a kommunizmus iránti odaadásra épül és arra, hogy az egész párt és az állam általános érdekei jegyében tudunk élni. Az egyformán gondolkodó embereknek ez a fegyelme elválaszthatatlan a kezdeményezőkészségtől, az alkotó szándéktól, attól a törekvéstől, hogy felkutassák a közösen hozott határozatok végrehajtásához vezető legcélszerűbb utakat és eszközöket. A párt nagyra értékeli a párttagok önálló gondolkodását, az állhatatosságot, a szocialista vállalkozó kedvet, az új iránti fogékonyságot, az aktivitást, az ügybuzgóságot, és igyekszik mindezeket fejleszteni. Az SZKP lényegbevágó demokratizmusát mutatja az is, hogy alapvetőnek tartja a nép körében tevékenykedő párta lapszervezetek szerepének növelését, mivel azok hatékonyan előmozdítják a párt politikájának és a tömegek alkotó munkájának egyesítését. Mindennek eredményeképpen a szovjet nép a saját ügyének tekinti a párt politikáját, s az vezérfonalul szolgál az ország dolgozói számára. T ermészetszerű jelenség, hogy a párton belül kialakult kapcsolatok, a pártra jellemző centralizmus és demokratizmus egysége hatással van a társadalmi élet minden területére. A demokratikus centralizmus elve áthatja az ország minden állami és társadalmi szervezetének tevékenységét. Ezt az elvet megerősíti a Szovjetunió alkotmánya is. Ezen alapszik az össznépi szovjet állam szervezete és tevékenysége. Az a tény, hogy az államhatalmi szerveket a legalsóktól a legfelsőkig kivétel nélkül választják, s ezek kötelesek beszámolni a választóknak: hogy a fölöttes szervek határozatai kötelezők az alsóbb szervekre, továbbá, hogy az egységes vezetés összekapcsolódik az emberek helyi kezdeményezőkészségével és alkotó aktivitásával; hogy minden állami szerv és tisztségviselő felelős a rábízott ügyért —, világosan tükrözi a szovjet államnak, a szovjet társadalom politikai rendszerének nagyfokú szervezettségét és igazi demokratizmusát. A demokratikus centralizmus elve egységes rendszerbe fogja a népképviselők tanácsait, és ebbe minden szintű tanács beletartozik. A rendszer minden egyes láncszeme bizonyos kérdéskörben dönt, de minden egyes tanács részt vesz az országos feladatok megoldásában. A centralizmus, vagyis a fölöttes tanácsok határozatainak kötelező volta az alsóbb tanácsok számára, biztosítja tevékenységük céltudatosságát és eredményességét. Ugyanakkor a tanácsok szervezetében érvényesülő széles körű demokratizmus lehetővé teszi minden alsóbb szervnek, hogy részt vegyen a fölöttes tanácsok munkájában. így a Szovjetunió alkotmányával, a szövetségi és az autonóm köztársaságok alkotmányaival összhangban a szövetségi köztársaságok bekapcsolódnak a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének hatáskörébe utalt kérdések megoldásába: az autonóm köztársaságok a saját szövetségi köztársaságuk hatáskörébe tartozó kérdések megoldásába; a helyi tanácsok részt vállalnak a köztársaság! és össz-szövetségi hatáskörű kérdések megvitatásában. A törvényhozó és végrehajtó tevékenységet egyaránt végző tanácsok rendszerének jellemző sajátossága a helyi tanácsok magas jogi státusa. Míg a polgári társadalomban a parlamentet tekintik a nemzet kép- viselő ének, s a helyi önkormányzati szervek csupán a parlament akaratának végrehajtói, a Szovjetunióban minden helyi tanács a legfőbb hatalom részese. A helyi tanácsokon keresztül jut érvényre a nép akarata, azok veszik számításba a lakosság igényeit. A tanácsoknak mint a néphatalorti szerveinek a demokratizmusa abban nyilvánul meg, hogy minden tevékenységüket nyíltan, a dolgozók előtt, a tömegek állandó ellenőrzése mellett végzik. A tanácsok rendszeresen tájékoztatják a lakosságot az általuk hozott határozatokról és azok végrehajtásáról. A tagok rendszeresen beszámolnak saját maguk és tanácsaik munkájáról, a választóktól kapott megbízatások, az úgynevezett választói utasítások teljesítéséről. Általánossá vált a gyakorlat, hogy a tanácsok végrehajtói, az egyes főosztályok és osztályok beszámolnak a dolgozók gyűlésein. A népképviselők felelősségérzetének fokozását szolgálja 'az az alkotmányban biztosított választói jog, hogy a képviselőket bármikor visszahívhatják. A helyi tanácsok nagy jelentőségéről Lenin a következőket állapította meg: „Mi meg vagyunk győződve arról, hogy ha forradalmunk igazi sikereket ért el, ennek oka abban rejlik, hogy a helyi hatalomra, a helyi tapasztalatokra mindig a legnagyobb figyelmet fordítottuk.“ A szocialista demokrácia egyik fontos fejlődési iránya a szak- szervezetek, a Komszomol és más tömegszervezetek szerepének növekedése. Ezek a szervezetek alkotják a tanácsokkal együtt a szovjet társadalom politikai intézményrendszerét. Jórészt ezeken a szervezeteken keresztül kapcsolódnak be egyre nagyobb számiban a dolgozók az állami és közügyek irányításába. Az alkotmány biztosította a szakszervezetek, a Komszomol és a többi társadalmi szervezet jogát ahhoz, hogy részt vegyenek a politikai, gazdasági, szociális és kulturális kérdések megoldásában, csakúgy, mint a törvénykezdeményezés jogát is. Ez még inkább növeli jelentőségüket a szovjet társadalom életében. A centralizmus és a demokrácia harmonikus egysége volt és marad a lenini pártot, a szovjet államot jellemző erőnek és energiának, döntési és akcióegységnek a forrása. G. DMITRIJEV professzor, a filozófiai tudományok doktora „A pártban a marxista—leninista erők céltudatosan kibontakoztatott törekvése megteremtette a feltételeket ahhoz, hogy a CSKP Központi Bizottságának 1969 áprilisi plénumán alapvető változásokat hajtsanak végre a párt vezetőségében és politikájáig ban. A csehszlovák kommunisták többsége megelégedéssel és egyetértéssel üdvözölte a plénum eredményeit A CSKP Központi rv. IS. Bizottságának 1969 áprilisi plénuma után a CSKP Központi Bizottsága elnökségében és titkárságában történt kákderváltozások megteremtették a feltételeket ahhoz, hogy leküzdjük a párt és a társadalom hosszú ideje húzódó válságát és támadóan lépjünk fel a jobboldali opportunista és szocialistaellenes erők ellen. Különböző intézkedésekkel és beavatkozásokkal megszilárdítottuk a szocialista állam hatalmi szerveit, melyek energikusan felléptek az ellenforradalmi erők és a szocialista törvényesség megsértői ellen. A tömegtájékoztatási eszközöket, amelyekből fokozatosan kiszorítottuk a jobboldal fő képviselőit, a párt- és állami szervek kezdték irányítani és befolyásolni." (Részlet a CSKP XIII. kongresszusa után a pártban és a társadalomban kialakult válság tanulságai című dokumentumból) 3