Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)
1979-04-01 / 13. szám
A közelmúlt, a jelen és a jövő kavargóit körülöttünk. Hatan ülnek velem szemben a szövetkezet irodájában. Négy faluból származnak: Baráth Imre és Tarcsi Margit Kolozsnémáról (Klizská Nemá), Czita Antal Nagykesziről (Veiké Kosihy), Livinka István Csicsóról (Cicov), Dob- ronyi István és Németh István Füss- ről (Trávniky). Életútjuk mégis hasonló, hiszen egy cél vezérelte őket: a falu boldogulása: Harminc küzdelmes esztendő van mögöttük. Hirtelen eszembe jut: Ki tudná megszámolni, hány idegőrlő hét, hány álmatlanul áttöprengett éjszaka, hány olyan karácsony, újév és más ünnep, amelyet az istállóban izzadtak végig bor- júellésnél, vagy más halaszthatatlan munkánál. Egyikük sem fáradt bele, soha nem mondták, hogy most már elég, nem bírom. Volt erejük nekifeszülni, ha kellett, újrakezdeni, másként folytatni, és mindig előrelépni. Tarcsi Margit halk szavú asszony, pedig nagyon sokat beszélhetne. Huszonkét esztendőn keresztül a falusi pártszervezet vezetőségi tagja volt. Huszonkét esztendőn át fejönőként dolgozott. Férje elesett a fronton. Egyedül nevelte föl három gyermeküket. — Nehéz esztendők voltak, de hát tudtam, hogy a jövő a közösé, és ez egyben a mi boldogságunkat is jelenti. Akadtak Kolozsnémán is rosszakarók. Bevagdosták a traktor gumiját, mindenféle mendemondákat terjesztettek. Kezdetben bizony nem is ment jól a szövetkezet. Alig tudtunk fizetni valamit. Akkor került hozzánk Baráth Imre. Huszonhét éves vékony legényke volt, a járási ifjúsági szervezettől jött. Ö lett az elnök. Izzik a cigaretta Baráth Imre szájában: — Tartottam is ettől a funkciótól, meg talán kissé féltem is, de olyan idők voltak azok, hogy nem lehetett sokat töprengeni. így hát nem haboztam. Kezdetben nehéz volt néhányat meggyőzni, hiszen egyikük sem volt földbirtokos, nem örökölte a földet, maguktól vonták meg a falatot, úgy kuporgatták össze néhány hektáru- kat. Érthetően ragaszkodtak hozzá. Nem volt könnyű kezdet. Adódott úgy is, hogy megkértem a vezetőket: ne vigyétek haza a fizetést, mert gépet kell venni, majd megkapjátok, ha megjön az állami segítség. Mindig azt tartottam, a vezető mutasson példát. Ha bementem az istállóba, és úgy adódott, hogy kellett, nem restelltem, fölkaptam a korpászsákot, aztán végigszaladtam vele a jászolok előtt. Aztán én sohasem úgy mondtam, hogy emberek, össze kell gyűjteni a herét, hanem úgy, hogy kimegyünk herét gyűjteni. Tarcsi Margit szólal meg: — Sokszor este kilenckor futottak be a járásról, megzörgették az ablakot, sürgősen gyűlést kell tartani. Szíven szúrtak kisgyermekeim szavai: Anyu, már megint magunkra hagysz?... De menni kellett, sokszor éjfélkor meg egykor jöttem haza, s négykor már indultam fejni. * * * Livinka István édesapja gépész volt, Prievidzáról járt ide nyáron idénymunkára. Aztán az államfordu— Nappal vetni kellett, meg aratni... — Aki csak egy kicsit ember, az boldogul lat után itt telepedett le. Megszerette ezt a népet. — Jól emlékezetembe véstem apám szavait a kétkezi munkások igazáról. Azok között volt, akik fölosztották a csicsói grófi birtokot, s megalakították a répaszövetkezetet, majd a földművesszövetkezetet. — Csicsón módosabb gazdák is akadtak, ez megnehezítette a dolgunkat. A cél, a közös megalakítása helyes volt, de az eszközöket, ma már úgy látom, néha helytelenül választottuk meg. tartam az állatállományt. Nagy istállót akkor még nem tudtunk éoí- teni, szabad ég alatt, fakorlátok között tartottuk a jószágot. Aztán jött a tél, elfogyott az eleség, s beláttuk, jobb, ha ideiglenesen visszaadjuk a gazdáknak az állatokat. Sokan zúgolódtak is, mert például nem teljesítettük a cukorrépa leadási tervét, ezért nem kaptunk cukorjegyeket. Az elején keveset fizettünk, az üzemi munkások akkor jóval többet kerestek. * * * — Nagykeszi a múlt rendszerben is kommunista falu volt — emlékezik Czita Antal. — Nálunk a megalakulással nem volt különösebb probléma, csak azt nem tudták nekünk néhá- ayan megbocsájtani, hogy karácsony böjtjén tartottuk az alakuló gyűlést. De akkor minden nap sokat számított. Sajgott az én szívem is, amikor a néni a kapuban pityergett, hogy viszik teheneit vagy lovait. Senki sem hitte akkor, hogy egyszer kifizetik nekik a jószág árát, pedig később mindenki megkapta a pénzt, az utolsó fillérig. — Ma már nem is tudom, hogy bírtunk annyit dolgozni. Gyűlésre csak este jutott idő. Aztán éjjel szekéren hordtuk be az állomásról a téglát, meg más anyagot úgy, hogy zseblámpával világítottunk. Nappal vetni kellett, meg aratni... * * * — Füssön törpeszövetkezet volt a miénk. Harminchatan kezdtük az — Harminchatan kezdtük az egykori papi birtokon — Szivén szúrták kisgyermekeim szavai... egykori papi birtokon. Itt nem voltak gazdaemberek, ezért mindenki jól tudta, hogy egységben az erő — mondja Dobronyi István. — Azért akadtak mulatságos helyzetek is — mosolyodik el Czita Antal. — Engem heteken át jártak meggyőzni a járásról, hogy legyek elnök. Ilyenkor az asszony fölkül- döit a padlásra, hozzak harapniva- lót a vendégeknek. Egy szép napon így szóltam a páromhoz: — No, asszony, most már döntsd — Annak idején, bizony jól meg kellett gondolni, mire költjük a pénzt, mert a fizetés kevés volt. A kocsmában el is nevezték a hetes sört jéerdés sörnek, mert ez volt a legolcsóbb, s ezért a szövetkezeti tagok csak ezt itták. — Először talán akkor sóhajtottam föl — mondja Baráth Imre, amikor részesedést meg családi pótlékot tudtunk fizetni. Egyre több fiatal maradt otthon, s úgy éreztem, csatát nyertünk. Németh István a számok, a tények embere. Huszonöt éven át főkönyvelő volt Füssön. — Monterkában jártam én is dolgozni, mint a többi, hiszen én is közéjük tartoztam. Akkor voltam a legboldogabb, amikor fizettünk az embereknek és tudtunk gépeket is vásárolni, meg istállókat építeni. Baráth Imre ezután arról beszél, hogy az ötvenes évek vége felé erősödtek meg a szövetkezetek, amikor az állam a hitelek jelentős részét elengedte, s a mezőgazdasági gépek is a szövetkezetek tulajdonába kerültek. Állandóan növekedtek a terméshozamok, nagyobb lett az emberek fizetése és a munkakedve, ekkor kezdtek egyre többen új házat építeni, mind többen vásároltak tévét, mosógépet, személygépkocsit. A természet azonban újra próbára — En is közéjük tartozom (Gyökeres György felvételei) — Jól az emlékezetembe véstem apám szavait tette erejüket. Hatvanötben itt, Csi- csó mellett törte át a víz a töltést, itt késztetett menekülésre állatot, embert, itt akart mindent elpusztítani, lerombolni. Helytállásról, hőstettekről beszélnek most riportalanyaim. A szovjet és a magyar katonák segítségéről, a mi katonáink bátorságáról, a kladnóiak, meg a Havlíckűv Brod-iak anyagi és erkölcsi támogatásáról, sok-sok névtelen ember helytállásáról, melyeknek eredményeképpen az emberek visszatérhettek otthonukba dolgozni, építeni. Könyveket, hőskölteményeket lehetne — kellene — írni ezekről a hetekről is. * * * — A többet és jobban korparancsa újabb lépésekre ösztökélt bennünket — mondja Baráth Imre. — Rájöttünk arra, hogy ha a négy szövetkezet egyesül, korszerűbben gazdálkodhat, jobban kihasználhatja a nagy teljesítményű gépeket. Gondos előkészület után 1976. január elsején alakult meg az egyesült Wilhelm Pieck Egységes Földmüvesszöoetke- zet. A német antifasiszta harcos kommunista elkötelezettségét, szívós munkáját példaképnek tartottuk és mindig is annak tartjuk. Engem választottak meg elnöknek. Az itt ülő elvtársaimat megkértem, tudásukkal, tapasztalatukkal segítsenek nekem. Megtették. * * * — Ez az átszervezés sem ment meg problémák nélkül. Legtöbben talán a fél hektárt sajnálták, néhá- nyan zúgolódtak is. Lám, mit tesz a fejlődés: ipa már talán senki sem fogadná el, ha történetesen fölkínálnánk. Eredményeink minden szónál ékesebben beszélnek: 1975-höz viszonyítva 16,6 százalékkal növeltük a termelést. Akkor 50 mázsa volt az átlagos hektárhozam gabonából, tavaly már ez a szám 61,6 mázsára emelkedett. — Szemes takarmányból teljesen önellátóak vagyunk, szálas takarmánnyal pedig még másokat is kise gítettünk. Sok más adat is az előrehaladást igazolja. Az egyesülésnél hangoztattuk: aki csak egy kicsit ember, az boldogul. Így lett. Növekedtek a bérek. A szövetkezet évente 300 tagot küld kirándulni, a gyerkőcök pionírtáborba járnak. ínycsiklandozó illatok csábítanak az ebédlőbe. Naponta százötvenen esznek Itt, lennének jóval többen is, egyelőre több embernek nem tudnak főzni. — Lám, mennyit változott a világ. Három évtizeddel ezelőtt azzal riogatták az embereket, hogy jön a közös étkezés, csajkából kell majd enni. S ma mindenki örömmel jön az ebédlőbe, mert hat koronáért valóban ízletes, változatos kosztot kap. A jövőről beszélgetünk. Az új létesítményekről, a még nagyobb hektárhozamokról, s arról, hogy még több szakemberre, főleg technikusra, úgynevezett középkáderekre lesz szüksége a szövetkezetnek. Bíznak önmagukban, a közösségi munka erejében, amely szebb életüket, boldogulásukat eredményezte. SZU.VÄSSY JÓZSEF Négy falu egy úton Például mindenáron egybe akartuk el, vállaljam-e a megbízatást, mert a padláson már nincs több kolbász! T MKBä&B A SZOCIALISTA MEZŰGAZDASAG ÚTJÁN
