Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)
1979-03-25 / 12. szám
Tapasztalatok a tagjelöltek neveléséről a losonci (Lucenec) járásban Járásunkban a pártszervezetek minden évben több mint négyszáz tagjelöltet vesznek fel, főleg munkásokat, szövetkezeti tagokat és mezőgazdasági dolgozókat. Célunk az, hogy belőlük Jó kommunistákat neveljünk. Annak ellenére, hogy a felvételt, valamint a tagjelöltek és fiatal kommunisták nevelését járási pártbizottságunk 1980-ig határozta meg távlati tervében, a teendőket minden esztendő elején pontosítjuk. Ezt annak érdekében tesszük — karöltve a pártszervezetekkel —, hogy a pártba a legjobbak kerüljenek. Éppen ezért arra ösztönözzük a párt- szervezeteket, hogy a pártba való felvétel távlati tervébe olyan munkásokat, szövetkezeti tagokat és a szocialista értelmiség olyan tagjait sorolják be, akik munkahelyükön példásan teljesítik kötelességüket és aktívan dolgoznak a Nemzeti Front valamelyik szervezetében. Ugyanakkor mindent megteszünk annak érdekében, hogy a tagjelöltek és a fiatal párttagok jól elsajátítsák a marxizmus—leninizmus alapismereteit, pártunk programját és alapszabályzatát. _ ■ Ml A tagjelöltek és a fiatal párttagok nevelését nem mint egyszeri akciót, hanem mint állandó folyamatot értelmezzük. Nagy figyelmet fordítunk arra, hogy a nevelést differenciáltan végezzék a pártszervezetek, figyelembe véve a fiatalok politikai-eszmei fejlettségét, iskolai végzettségét és munkabeosztását. Ezt azért követeljük meg a pártszervezetektől, mert számos tagjelölt és fiatal kommunista már a pártba való felvétele előtt tanulmányozta a marxizmus—leniniz- must a pártoktatás keretében vagy pedig a főiskolán, tehát különböző szintű elméleti tudásuk van. Azoknak a tagjelölteknek és fiatal kommunistáknak, akiknek már bizonyos szintű elméleti tudásuk van, és már látogatták az alapfokú pártoktatást, lehetővé tesszük, hogy tanulhassanak a középfokon, valamint a marxizmus —leninizmus esti egyetemén. Ezt az alapvető követelményt a tagjelöltek és a fiatal tagok nevelésében számos pártszervezet megtartja, főleg azokban a vállalatokban és üzemekben, ahol pártelőadói testületek működnek és különböző esti iskolákat szerveztek. így például a füleki (Fi- lakovo) Kovosmaltban és a Béke Üzemben, a losonci (Luőenec) Főtanában, a poltári üveggyárban és még több más Ipari és mezőgazdasági üzemben, járási intézményben és iskolában. A pártszervezetek nagy többsége a megkülönböztetett eljárást a tagjelöltek és a fiatal tagok nevelésében nemcsak elsajátította, hanem alkalmazza is. Véglegesen tisztázódott, hogy a tagjelöltek és a fiatal kommunisták nevelése nem csupán ideológiai kérdés — annak ellenére, hogy ideológiai nevelésük a legfontosabb —, hanem mint olyan, az átfogó intézkedések mindennapi megvalósítása. Járásunkban sokéves tapasztalatok igazolják, hogy a tagjelöltek és a fiatal kommunisták nevelésében alkalmazott különböző nevelési formák, eljárások egy fő célt szolgálnak, hogy belőlük aktív kommunisták legyenek, olyanok, akikre pártunk mindenkor számíthat. Vonzó példák Megemlítek több olyan nevelési módszert, amely pozitívan hat a pártba való felvételkor; olyan légkört igyekszünk teremteni, hogy a tagjelöltnek jó benyomása legyen a pártról. Arra törekszünk, hogy a tagjelölt felvétele a taggyűlésen ne le- gyen formális, hanem a kölcsönös bizalom, a megnövekedett felelősség- érzet szellemében történjék. Számos pártszervezetben az említett légkör megteremtéséért az ajánlók és a tagjelölt fölött védnökséget vállalt kommunisták a felelősek, akik a pártba való felvételre előkészített dolgozót közelebbről ismerik és vele több alkalommal elbeszélgettek a párt és a munkásosztály harcairól, szerepéről, a történelmi jelentőségű eseményekről. Megismertetik a jelölteket pártunk programjával, alapszabályzatával, a kommunisták jogaival, kötelességeivel. Mindezt azért tesszük, hogy a tagjelölt érezze pártba való felvételének a jelentőségét és azt, hogy a párt számít aktív munkájára. A tagjelöltek többsége pártba való felvételét megtiszteltetésnek tartja, és elkötelezi magát a pártban való aktív tevékenységre. Több éves tapasztalatok alapján az ajánlók és védnökök a tagjelöltségi idő alatt figyelik a tagjelölt viselkedését, munkáját és több alkalommal találkoznak velük. Az említett módszer helyességét a tagjelöltek előkészítésében, a pártba való felvételekor és nevelése során az is igazolja, hogy a felvett tagielölteknek mindössze kettő, kettő és fél százalékát nem igazolják át a párt rendes tagjává. Konkrét feladatok A tagjelöltek és a fiatal kommunisták nevelésében járásunkban már több éve sikeresen alkalmazzuk a „Minden kommunistának konkrét feladatot* munkamódszert. Ez azt jelenti, hogy időről időre a kommunisták, így a tagjelöltek is, a pártszervezet vezetőségétől konkrét feladatot kapnak a párt- és társadalmi élet különböző területein. A konkrét feladatok teljesítését időhöz kötve ellenőrzik a pártcsoportok, a pártbizottsági ülések, sőt a taggyűlések is. Ezzel a munka- módszerrel lehetővé tesszük a tagjelölteknek és a fiatal kommunistáknak, hogy politikai tapasztalatot szerezzenek és tudatában legyenek annak, hogy felelősséggel tartoznak a pártnak, és hogy becsületes munkájuk eredményes a társadalom számára is. A konkrét feladatok teljesítése a tagjelölteknek és a fiatal kommunistáknak lehetőséget ad ahhoz, hogy a pártmunkában megedződjenek és átvegyék az idősebb kommunisták tapasztalatait. Ugyanakkor a konkrét feladat teljesítése megköveteli tőlük, hogy munkahelyükön, magánéletükben példaképül szolgáljanak, érvényesítsék a kommunista erkölcs alapelveit, hogy ne legyenek elnézők a hibákkal szemben, és mindenkor harcoljanak a párt politikájának megvalósításáért. Bizalomért bizalom Igen pozitívan hat a tagjelöltekre és a fiatal kommunistákra, hogy bizalmat kapnak a pártszervezetüktől bizonyos funkciók betöltésére, elsősorban a pártban, a SZISZ-ben, valamint a Nemzeti Front többi szervezetében. Arra törekszünk a járási pártbizottságon, és arra törekednek a pártszervezetek Is, hogy a fiatal kommunisták különböző funkciókat töltsenek be a SZISZ-szervezetekben. Hasonló követelményeket támasztunk a többi tömegszervezettel szemben is, amelyek az adott lehetőséghez képest eleget is tesznek azoknak, és a kommunisták helyesen érvényesítik a párt vezető, irányító és ellenőrző szerepét. További bevált tényező a tagjelöltek és a fiatal kommunisták felkészítésében, nevelésében a pártoktatás, vagyis az ideológiai nevelés. Nemcsak a pártoktatás alap-, közép- és felsőfokán képezik magukat, hanem minden évben egyhetes bentlakásos tanfolyamot szervezünk számukra a pártmunka és társadalmi élet legfontosabb kérdéseiről. TANKI NA ISTVÁN, az' SZLKP Losonci (LuCenec) Járási Bizottságának titkára A menetrendhez igazodva A boldog ember • Nyolc kommunista a tizennyolc tagú brigádban Németh László (A szerző felvétele) Előbb azt hittem, Németh László csupán elégedett, de minél tovább hallgattam szavait, annál inkább meggyőződtem róla, hogy boldog ember is. Boldogságának titka meghökkentően egyszerű: örömét leli mindennapi munkájában. Halkan, de szenvedéllyel beszél mindenről, ami munkájával bármiképp is összefügg — az egész vasútról. A legnagyobb szenvedéllyel persze a mozdonyról, melyhez a legtöbb köze van, ugyanis fűtő. Azaz hogy segédmozdonyvezető, hiszen amióta nem kell fűteni a hatalmas masinákat, így nevezik az ő szakmáját. A komáromi fKomárno] vasútállomáson dolgozik. A TS 30 E tur- nuscsoport tagja. 1958 novembere óta vasutas. A mozdonyra egy évvel később került. Nem vasutasként kezdett dolgozni, de a vágya mindig az volt. Többek közt a komáromi hajógyár volt a munkahelye, de ott is szüntelenül a mozdonyról álmodozott. — Sosem felejtem el, amikor apám elvitt Komáromba s életemben először láttam mozdonyt. Azonnal beleszerettem. Igen, így mondja: „beleszerettem“, de a kifejezés mégsem hangzik furcsán. — Gyermeki szemmel tehát valami titokzatosat látott a mozdonyban. Amikor terve megvalósult, nem érte csalódás? — kérdem. Szeme megvillan, mint a szemafor, ha szabadra vált. — Azt kaptam a mozdonytól, amit vártam tőle. Sőt, még sokkal többet — mondja, s szinte látom, hogy képzeletben pillanatok alatt az emlékek nyílt pályáján száguld mozdonyával. — Lenyűgözött a hatalmas gép. Meg az az óriási erő, ami a mozdonyban van. Egy ideje villanymozdonyon teljesít szolgálatot. Nem kell szenet lapátolnia, mint régen. Nem jár hosz- szú utakra: munkakollektívája a Komárno és Komárom közti teherforgalmat bonyolítja le. — Egy-egy mozdonyvezető és segédmozdony-vezető rendszerint ugyanazon a masinán teljesít szolgálatot, de ha valaki szabadságot vesz ki, vagy más oknál fogva, megváltozik a beosztás. Mi, akik mozdonyon dolgozunk, nagyon jól ismerjük egymást, hiszen sok órát töltünk együtt. Igen jó kollektíva vagyunk. Hetvenhéttől dolgozunk együtt. Hetvennyolctól a'szocialista munkabrigád címért is versenyzőnk. Kollektívánk némelyik tagjának már van bronzérme, amit más brigádból hozott magával. Brigádunk 18 tagú, és a vezetője Cechmeister Zoltán. Párttagok nyolcán vagyunk a brigádban. Szinte minden szava arra utal, hogy szoros szálak fűzik a brigádhoz. — A brigád még jobban összehoz bennünket. Őszinték és igazságosak vagyunk egymáshoz. Igyekszünk összmunkával elősegíteni a feladatok teljesítését. A brigádon belül az erők megsokszorozódnak — magyarázza. — Ha valamit az egész kollektíva elhatároz, az nem ■ ugyanaz, mintha külön-külön határozzuk el. Az egyén vagy a kisebbség köteles magát alávetni a többség akaratának. És alá is veti magát. Persze ez azért is van, mert mindig reális célokat tűzünk ki, s inkább túlteljesítjük vállalásunkat. Máris sorolja, mi mindent vállalt a brigád. — Évente három-négy előadáson veszünk részt, hogy fejlesszük szaktudásunkat. Társadalmi munkában szépítjük munkakörnyezetünket. Elvállaltuk a vörössarok díszítését. Faliújságot szerkesztünk a politikai évfordulókra, például a Februári Győzelem évfordulójára és a nemzetközi gyermekév alkalmából. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójára előadást szervez a brigád. Meglátogatjuk Komáromban a harci dicsőség múzeumát. Ezenkívül beszélgetést szervezünk Leonyid Brezsnyev könyvéről, a Szűzföldről, melyet a brigád minden tagja elolvas. Brigádunk egy másik szocialista munkabrigáddal, melynek vezetője Fodor István, baráti kapcsolatot tart fenn a Tallinn nevű szovjet vontatőhajóval, barátainkat a komáromi kikötőben már többször meglátogattuk. A mi brigádunk a Csehszlovák—Szovjet Barátság nevet viseli. A CSSZBSZ szervezetének a komáromi kocsiállomáson Németh László az elnöke. Tisztségét tavaly óta látja el. Nem kis büszkeséggel tudatja velem, hogy a munkahely 130 dolgozója mind tagja a szervezetnek. Elnöki tisztségével összefügg egy másik megbízatása is: ő a szemléltető propaganda felelőse. A három propagandatábla közül egyet ő gondoz: azt, amelyiknek anyaga a csehszlovák—szovjet barátsággal kapcsolatos. Munkahelyére Gutáról IKolárovo) jár be. Megszokta már, hogy olykor ünnepnapra esik a szolgálata. A szolgálat teljesítése mellett azért egyéb feladatok elvégzésére is kell időt találnia. Jelenleg például kéthetenként részt vesz a pártelőadók és propagan disták féléves tanfolyamán. Olykor népbírói tisztsége gyakorlására is időt kell találnia. Németh László azonban pontosan beosztja idejét, hogy mindennek, amit elvállalt, eleget tehessen. A pontosság szerinte magától értetődő követelmény, s nemcsak a vasút, hanem az élet menetrendjének is az alapia. FÜLÖPIMRE ÄLLANDD FOLYAMAT