Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)

1979-03-04 / 9. szám

ÚJ BARÁTOKRA TALÁLTAK A szocialista munka úttörője Kiss Miklósnak nem kellett törnie a fejét az alapiskola el­végzése után, milyen pályát vá­lasszon. Vágkirályfán (Králo- vá nad Váhom) teltek gyermek­évei, s a szomszédban Vágsely- lyén (Sala) egyre nőtt az új vegyikombinát. Az édesapja ta­lán nem is bánta volna, ha fia a földnél marad. Már rajzolód­tak az efsz körvonalai. De a gyerek csökönyösen ismételget­te: „Géplakatos leszek a Dus- lóban.“ Ki is tanulta a mester­séget. Fiatalon lépett be a kom­munista pártba. S ez, hogy a munkásosztály élcsapatának so­raiba kerülhetett, végtelen lel­kesedéssel töltötte el és egész­séges önbizalmat kölcsönzött neki. Tizenöt évvel ezelőtt, amikor karbantartó lett, a salétrom­gyártás még csak gyermekci­pőkben járt. Azóta minden meg­változott, teljesen új, korszerű gépekkel felszerelt üzemrész­leg épült. De vajon mi változott meg a karbantartóban, az em­berben? Alapvető emberi tulaj­donságaiban semmi. Most is olyan végtelen lelkesedéssel végzi munkáját, mint kezdet­ben. Nem kímélve magát végzi teendőit a munkahelyén, a járá­si pártbizottság tagjaként, az üzemi pártszervezet ellenőrző bizottságában és a népi milíciára sem hoz szégyent. A munkához való kommunista hozzáállását sem érheti elmarasztaló szó. A szocialista munkabrigád — melynek éveik óta a vezetője — elnyerte az ezüst fokozatot. A brigád reménykedik, hogy rö­videsen az arany fokozattal büsz­kélkedhetnek. Kötelezettségvál­lalásaikból az anyagmegtakarf- tás és alkatrészkészftés nem marad ki soha. Közben számos újltójavaslatot terjesztenek elő, melyeket sikeresen be is vezet­nek a termelésbe vagy más formában valósítják meg azo­kat. A tizenöt éves szorgalmas munkát értékelte a vállalat ve­zetősége, s Kiss Miklóst A szo­cialista munka úttörője kitünte­tő címmel jutalmazták, ö tudja és úgy érzi, a brigád tagjai nél­kül sok igyekezete veszne kár­ba. Szép eredmények felmuta­tása nem megy közös munka nélkül, és csakis a jól össze­hangolt együttműködés vezet a vállalat folyamatos fejlődésé­hez. Milan ATakia A komáromi (Komárno) Jed- nota fogyasztási szövetkezet szoros baráti és üzleti kapcso­latot tart fenn több más szö­vetkezettel, üzemmel és intéz­ménnyel. Legutóbb a Szovjet Dunahajó- zási Vállalat Vorosilovgrád ne­vű hajójának a személyzetével barátkoztak meg. A barátság úgy kezdődött, hogy a hajó legénysége elláto­gatott a Jednotába, ahol meg­ismertették őket a csehszlovák szocialista kereskedelem fel­építésével, valamint' üzletháló­zatával. A vendégek nagy ér­deklődést tanúsítottak a hallot­tak iránt, és viszontlátogatásra hívták meg vendéglátóikat. Másnap került sor a hajó la­kóinak felkeresésére. Török Ferenc, a szövetkezet elnöke, Farkas Ferenc, az üzemi párt- szervezet elnöke, Polgár József, az épületgondnoksági osztály vezetője és Tóth András szak­előadó látogatták meg új bará­taikat. Elkísérte őket Novák Tamás, a Csehszlovák—Szov­jet Baráti Szövetség járási bi­zottságának titkára, valamint a Szovjet Dunahajózási Vállalat komáromi kirendeltségének képviseletében Dmitrij Emilja- novics Szemannyuk. A szovjet elvtársak szívélye­sen fogadták vendégeiket. Va- lentyin Markovics másodkapi­tány végigkalauzolta őket a ha­jón. Megcsodálták a szokatla­nul vastag rögzítőköteleket, a hatalmas hajómotorokat, az összkomfortos kajütöket, a ja­vítóműhelyt és nem utolsósor­ban a tökéletes rendet és tisz­taságot. Ezután sétahajózásra indultak. A hajókázás befejeztével ba­ráti beszélgetés folyt a klub- helyiségben. A vendéglátók el­mondták, hogy a hajó személy­zete tizenkilenc emberből áll. Beneveztek a munkaversenybe, és elnyerték a Kommunista munkabrigád címet. Búcsúzáskor a vendégek és vendéglátók egyaránt úgy érez­ték: barátságuk tartós lesz. Sztrecskó Rudolf Ismerkedés a gépházzal (A szerző felvétele) TELJESÍTETTÉK A Nemzeti Front választási programjának keretén belül új óvodát (a felvételen) adtak át Karván (Kravany nad Duna- jom). A Z-akci6ban épült léte­sítmény értéke kétmillió ko­rona. Az építkezésen több mint 17 500 órát dolgoztak. Az új BECSÜLETES MUNKÁVAL Ipolyfödémes (Ipefské Űla- ny) lakossága évek óta fontos feladatának tekinti a választá­si program teljesítését. A leg­utóbbi két választási időszak­ban a polgárok becsületes mun­kát végeztek a községfejlesz­tés és -szépítés terén. Társa­dalmi munkában több létesít­mény készült el. Felépítettek egy kétmillió korona értékű épületet, amelyben helyet ka­pott a kultúrterem, a hnb, a posta és az ifjúsági klub. Szin­tén Z-akcióban épült fel az új, emeletes alapiskola, vala­mint a ravatalozó. Nemrégiben egy korszerű vendéglátó üze­met adtak át, melynek értéke félmillió korona. Czáky László A százéves Júlia Kabarecová a köszöntök körében SZÁZÉVES Nemrégen olvashattuk a lapok hasábjain, hogy a Nit- ra Cermány-i nyugdíjasotthonban Balko István nyitra- egerszegi (Jelsovce) földműves megérte századik szüle­tésnapját. Örömmel számolhatunk be az otthon egy újabb ün­nepségéről. Ezúttal Júlia Kabarecová élte meg a szá­zadik esztendőt. Az otthon lakói meleg szeretettel köszöntötték fel, valamint Mária Kollárová vnb-alelnök és a tömegszervezetek képviselői virággal és ajándé­kokkal kedveskedtek neki. Júlia néni Oponicében született. Szegény földműves­családból származik, tizenhármán voltak testvérek.- Már tizennégy éves korában munkába állt. Élete nagy részét Risííovce községben töltötte, innen jött az otthonba is. Mártonvölgy László KÖZÖSEN JÁRULNAK HOZZÁ óvoda ma már 60 gyerek egész napos ellátását biztosítja. Ezzel a iközség lakossága sikeresen teljesítette a választási prog­ram egyik pontját, melyet erre az időszakra vállaltak. Milan Puikár Fokozatosan teljesítik a Nem­zeti Front választási program­ját Kassa [Kosice)-vidéki já­rásbeli Jáno'k (Janik) község­ben. Lőrinc László hnb-elnök vezetésével, a helyi nemzeti bi­zottság, a tömegszervezetek tagjai, valamint a lakosság kö­zösen járulnak hozzá a község­fejlesztési és -szépítési akciók teljesítéséhez. Tavaly Z-akció­ban 58 798 órát dolgoztak le, melynek értéke 846 691 korona. A nőszövetség és a CSEMADOK alapszervezete vállalta az iskola és az óvoda kertjeinek rendben tartását. A Jednota fogyasztási szövetkezet dolgozói az üzlet előtti zöldövezetet ápolják, s nagy segítséget nyújtanak a há­ziasszonyoknak a „táskabevá- sárlással“. A nyugdíjasok a te­metőt gondozzák, virágokat ül­tetnek. A járda építésének be­fejeztével újabb virágágyakat készítenek a község lakói. Ta­valy fejezték be a villanyháló­zat kiszélesítését és a transzfor­mátor építését. A községben jelenleg 27 554 négyzetméter zöldterület van, de tovább par­kosítanak, s további zöldöveze­teket hoznak létre. Kulturális téren is tevéke­nyek. A jelentős évfordulók al­kalmából kulturális műsorokat, előadásokat, tanfolyamokat rendeznek. Kereket Andrásné 25 ÉVE GYÓGYÍT Dr. Mária Adamicová kórhá­zi főorvos, a Nitrai Járási Egészségügyi Intézetben dolgo­zik. Rendkívül gazdag és elis­merést érdemlő életút áll mö­götte. 17 éves korában részt vett a Szlovák Nemzeti Felke­lésben, segített a sebesült par­tizánokat ápolni. Orvosi tevé­kenységét Vyáné Hágyban kezdte, majd négy évig az NDK- ban volt szakmai gyakorlaton. Közel negyed évszázados orvos- gyakorlattal rendelkezik. Ma a kórház és a políklinika pártalapszervezetének elnöke, az ezüstérmes szocialista mun­kabrigád vezetője. Pavel Mati* Ur. Mária Adamicová vizit közben EZÜSTÉRMES ELÁRUSÍTÓK A keszegfalvi (Kamenicná) élelmiszerüzlet szocialista mun­kabrigádja (felvételünkön), melynek élén Szabó András áll, megkapta az ezüst foko­zatot. HOGY ELÉGEDETTEK LEGYENEK A környéken jó híre van a csallóközcsütörtöki (Stvrtok na Ostrove) textil-, fonal és bőr­áru üzletnek. Mindenki dicséri Németh Éva üzletvezető és Fuss Veroni­ka eladó ügyességét, kedvessé­gét és figyelmességét a vevők­kel szemben. Németh Éva 29 éve dolgozik a Jednota fogyasz­tási szövetkezetnél, s ide 1970- ben került. Kiváló munkájáért háromszor kitüntették. Puss Ve­ronikával öt éve dolgozik együtt. Minden évben túltelje­sítik a tervet. Az idei évre 1 500 000 korona az előírt terv, s minden tőlük telhetőt meg­tesznek annak érdekében, hogy teljesítsék, sőt túlteljesítsék. Vannak nehézségeik is. Az üz­lethelyiséget nehezen lehet fci- fűteni, mert vastagok a falak és kicsik a fűtőtestek. Jó len­ne, ha nagyobb radiátorokat kapnának. Mindig a vevők érdekeit né­zik és szeretnék, ha minden­ki elégedetten távozhatna az üzletből. Kertén Lidi« Szlovákiában jelenleg nyolc ezüstérmes szocialista munka­brigád dolgozik a kereskede­lemben. A keszegfalviak kor­szerű épületben végzik munká­jukat, az élelm.szerüzletben példás rend és tisztaság. A ki­szolgálás udvarias és gyors. Az áruellátás nagyon jó, s ez az üzletvezető hozzáértését és gondosságát dicséri, aki már 18 éve vezeti az élelmiszerüzletet. Hatmillió koronás évi forgal­mat bonyolítottak le a brigád tagjai és ötmillió korona érté­kű árut (mézet, fokhagymát, zöldséget) vásároltak a kister­melőktől viszonteladásra. Nagy Gyula irt. III. 4. N lO

Next

/
Oldalképek
Tartalom