Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)
1979-02-11 / 6. szám
* 1979. II. 11. A HELYES TÁPLÁLKOZÁS 10 PONTJA 1. Az ésszerű táplálkozás tudatos öröm. Éppen ezért elegendő időt kell szakítani rá. 2. Ételben és italban fontos a változatosság. Maga az étvágy rossz tanácsadó is lehet. 3. Egészségesebb napjában négyszer-ötször keveset enni, mint kétszer-három- szor sokat. 4. A legfontosabb tápanyagokat megfelelő arányban kell magunkhoz venni. 5. A testnek szüksége van fehérjére, mert ez pótolja a természetes elhasználódást. 6. Egy gramm zsír kétszer annyi energiát termel, mint a fehérje vagy a szénhidrát. Hat—nyolc deka zsiradéknál több már zavarokat okozhat az ember szervezetében. 7. Már kevés cukor is sok kalóriát termel. Csak módjával fogyasszuk, s utána ajánlatos fogat mosni. Mert a fogakra tapadt legkisebb cukormennyiség is melegágya a baktériumoknak. 8. Vitamin nélkül a szervezet nem tudja feldolgozni a táplálékot. A legfontosabb „vitaminszállítók“: a nyers gyümölcs, a gyümölcslé, a főzelékfélék, a burgonya és a tej. 9. A gyorsan és szakértelem nélkül készített ételek általában nem tartalmazzák mindazokat az anyagokat, amelyekre a szervezetnek szüksége van. 10. A helyes táplálkozás nem igényel föltétlenül sok pénzt. De amire szükség van, annak érdemes megfizetni az árát. A betegség ugyanis ennél sokkal többe kerül. Salátánk zellersalAta Meghámozunk és vékonyra felszeletelünk egy kiló zellert. Leöntjük annyi enyhén ecetes-oukros-sós lével, hogy ellepje, és ebben főzzük jó puhára. Saját főzővizében hűtjük ki és tálaljuk, semmiféle fűszer nem kerül bele. Őszintén SZEMÜNK FÉNYÉ Az 1979-es év a gyermekek nemzetközi éve. Ez azt jelenti, hogy hivatalosan többet foglalkoznak a gyermekek problémáival. De-vajon otthon, a családban is ez a helyzet? A gyermeknek ma mindene megvan, szép, divatos ruhája, lábbelije, modernül berendezett szobája, korszerű, drága játékai, fehérje- és vitamindús tápláléka, korcsolyája, síöltönye, tranzisztoros rádiója, magnója, kerékpárja, motorbiciklije, de minek is sorolnám tovább, csak körül kell néznünk, és láthatjuk. Azonban mégis van valami, amiben sok gyermek hiányt szenved, és ez a szeretet, a megértés, a törődés, a jó szó, problémáinak meghallgatása, a feléje nyújtott vezető kéz, amely az élet bonyolult útvesztőin, lejtős utain vezetné. Sok gyerek korszerűen berendezett lakásban vagy sok pénz befektetésével fölépített kertes családi házban lakik szüleivel, de nem érzi az otthon melegét, s ez az otthon ahelyett, hogy vonzaná, taszítja őt. Azért, mert nem szeretetet, megértést, hanem csak szidást kap. Ha problémáival néha a szüleihez fordul, azzal rázzák le, hogy nincs idejük, rengeteg a dolguk, hagyjon békét nekik. A gyerek aztán magára marad, vagy másokhoz fordul. Legtöbbször a barátaihoz, akik szintén tapasztalatlanok, vagy egészen más tanácsot adnak neki, mint amire szüksége lenne. Az ilyen gyermek lelkileg egyre inkább eltávolodik szüleitől, és egyre nehezebben találja meg azt a közős hangot, amely összekötné őket. A szülők gyermekükre, a gyermekek szüleikre panaszkodnak, ahelyett, hogy egyszer leülnének és megértéssel, szeretettel próbálnák helyrehozni mulasztásukat. Szülőnek lenni szép, magasztos feladat, de egyben lemondást és elkötelezettséget is jelent. Szerencsére a szülők nagy része ezt tudatosítja is, és igyekszik gyermekét a legjobb tudása szerint nevelni. Azonban, ha a nevelőintézetek naplójába vagy a kiskorúak bűnözési statisztikáiba bepillantunk, láthatjuk, hogy sajnos, sok szülőt terhel mulasztás ezen a téren. Reméljük, hogy a gyermekek nemzetközi éve nem lesz hiábavaló fáradozás, és sok problémát megold majd a kis emberek életében. PARRAGHY JOHANNA Divat Gyökeres György felvételein hí rom szép bélirnhát matatunk be Ez is, az is KÉSZÉTELEK KALÚRIAERTÉKE Levesek Mennyiség Kalória Burgonyaleves 1 adag 310 Csontleves zöldséggel 1 adag 70 Gombaleves 1 adag 200 Gulyásleves 1 adag 340 Gyümölcsleves 1 adag 260 Halászlé 1 adag 160 Húsleves zöldséggel 1 adag 120 Karalábéleves 1 adag 230 Karfiolleves 1 adag 210 Lebbencsleves 1 adag 240 Paradicsomleves 1 adag 260 Raguleves 1 adag 330 Rántott leves 1 adag 230 Rízsleves 1 adag 150 Zellerleves 1 adag 210 Zöldbableves 1 adag 230 Zöldborsóleves 1 adag 270 Zöldségleves I adag 190 APRÓHIRDETÉS ISMERKEDÉS ■ Két barátnő — 347165. 28/170, szeretne megismerkedni hozzájuk illő partnerekkel, külön-külön. Jelige: Tavasz. Ű-99 ■ 34/186. érettségizett, nem saját hibájából elvált férfi hozzá illő élettársat keres. Egy gyermek nem akadály. Fényképes levetek előnyben, de nem feltétel, jelige: Tavaszra együtt. Ú-100 ■ 27/163, diplomás lány, a nyugat-szlovákiai kerületből, járási hibával, keresi nem dohányzó, finom, közép- vagy főiskolát végzett férfi ismeretségét 37 éves korig. Jelige: Autóturisztika. Ú-109 ■ 22 éves, 172 cm magas (kis járási hibával], utazást és zenét kedvelő fiatalember, hozzá illő lány ismeretségét keresi házasság céljából. Jelige: Szeretet és megértés. 0-127 ■ 31 éves zenepedagógus, 6 éves kislányával, családszerető férfi ismeretségét keresi. Csak fényképes levelekre válaszolok. Jelige: Őszinteség. 0-128 ■ Fiatalos, 35 éves, 175 cm magas, szőke, nem saját hibájából elvált férfi társat keres, aki szeretne ismeretséget kötni. Jelige: Őszinte szív. 0-129 ■ 69 éves. falun élő férfi, ezúton szeretne megismerkedni becsületes asszonnyal, akivel megoszthatná bánatát és örömét, jelige: Bánat és öröm. 0-131 adásvétel ■ Eladó 5 100-as. Telefon: Dunaszerdahely 232-11. 0-93 ■ Eladó kis falusi ház kerttel Z&itvabesenyőn (Besenov), Nővé Zámky-i járás. Cím a hirdetőirodában. 0-97 ■ Eladó villanykeltetógép 100 tojásra, jelige: Bratislava-környé- ke. 0-123 ■ Strekovon ház eladó — a 608. házszám alatt. Ház mellett kert, amire új ház építhető. De külön- külön is eladó. Telefo-nszám: Stú rovo 27-73. 0-132 ■ Eladó 600 öl szőlőskert a Duna mellett. Érdeklődni Zlatná na Ostrove, 240-es házszám alatt lehet. 0-133 ■ Eladó piros 408-as Moszkvics. Cím: Mészáros László, Dolny Bar 1157, Dunajská Streda-i járás. 0-134 ■ Eladó 3-szobás összkomfortos családi lakás Calovón. Berecz Zoltán, 1034, Calovo. 0-137 ■ Eladó új villanysütő. jelige: Állvánnyal együtt. 0-96/c VEGYES ■ Magányos nő, nyugdíjas, albérletet keres. Jelige: Bratisla- vában. 0-96/a ■ Elcserélem szövetkezeti garzonlakásomat Galántán hasonlóra Bratislavában. Jelige: Lehet üres szoba is. Ű-96/b ■ Albérletet keresek Duna menti faluban. Jelige: Halász. 0-116 ■ Elcserélem rozsnyói kétszobás, fürdőszobás, telefonos állami lakásomat bratislavai hasonlóért, egyszobásért vagy garzonért. Cím a hJrdetölrodában. 0-135 ■ Albérletet keresünk Calovón — 1 nagyobb szobát és egy konyhát. Jelige: Sürgősen. 0-136 KÖSZÖNTŐ ■ Drága édesapának és nagyapának Kiss Györgynek, Hruby Súr 88. születésnapja alkalmából erőt, egészséget és még sok születésnapot kívánnak menyei, vejet, leányát, fial és 28 unokája. 0-115 ■ Id. Kristóf Lászlónak és feleségének Hrobonovóra (Alistól) házasságkötésük 40. évfordulója alkalmából szívből gratulál és hosszú boldog életet kívánnak leánya, fiai, veje, menyei és unokái. 0-148 r A. « Színházba, bálba, ünnepi alkalomra készült divatos Öltöny. A zakó lezser, a fazon nyújtott és keskeny. Világos tónusú öltóny, sötét bársony mellénnyel, selyem nyakkendővel, fehér galléros, sűrűn csíkozott inggel. Az inggallér keskeny és ívelt