Új Szó, 1979. december (32. évfolyam, 284-308. szám)
1979-12-17 / 297. szám, hétfő
A Népművelési Intézet, mint / j módszertani és tanácsadó /' intézmény, megalakulása óta, azaz 1958-tól szervez tanfolyamokat amatőr színházi rendezők, koreográfusok, körvezetők és az amatőr művészeti mozgalom más területén dolgozók részére. (Korábban a Szlovákiai Népművészeti Ház és a Népművelési Központ — ezek összevonásával jött létre az Intézet — 10—14 napos szemináriumokra hívta egybe az érdekelteket.) A tanfolyamok időtartama 2—3 év, ugyanakkor szemináriumokra is sor kerül. Amikor arra kérem Tóth Sándort, a Népművelési Intézet nemzetiségi osztályának a vezetőiét, hogy beszéljen a tanfolyamok hasznáról, előbb örömhírt mond, rá jellemző lelkesedéssel: — -A színházi rendezők hároméves tanfolyama most fejeződött be. Jövőre újat indítunk: méghozzá a gyermekszínházi és gyermek irodalmi színpadi ve- zetők-rendezők részére. Már jóval december 10-e, vagyis a jelentkezési határidő lejárta előtt nagy volt az érdeklődés, a kétéves tanfolyamra szép számban jelentkeztek az iskolákból. Egyébként a bábszínházi rendezők kétéves képzése is most ér véget, itt egyelőre nem indítunk újabb tanfolyamot, mert nincs érdeklődő, tulajdonképpen azok vannak, azok dolgoznak, akik végeznek. — Akkor most a tanfolyamok hasznáról, arról, hogy hol, hogyan láthatók viszont a tanultak, az átnyújtott, illetve megszerzett ismeretek? — Nagy szavak, mennyiségi és minőségi mutatók helyett olyanok nevét sorolnám föl korántsem a teljesség igényével — és ezért mindjárt elnézést kérek valamennyi nem említettől —, akik az általunk szerzett tanfolyamokon gyarapították tudásukat és ma a magyarlakta Járásokban hivatásos és nem hivatásos népművelőkként, művészeti vezetőkként dolgoznak, kulturális intézményekben szer- vezik-irányítják a munkát. A táncosok közül Varga Ervin, Czingel László, Bors Éva, Takács János, Quittner János. Kamarás Imre, Adám Lajos, Szóm- bath Májía, Szombath Ambrus jut hirtehwi az eszembe. A karvezetők ktszül Balogh Csaba, Jónás Katalin, Kazán József, Sírnék Viktor, Dunajszky Géza Nagy Jenő, Homolya Éva, Che- mez Zsuzsa, Karátsony Imre, Schreiber István. Aki egy kicsit járatos amatőr művészeti mozgalmunkban, annak ismerősek ezek a nevek, és nemcsak ismerősek, azt hiszem, sokat is mondanak. A színjátszó mozgalomban évek óta jelen van Vin- cze Gábor, Holubek László, Havasi Péter, Horváth József, Izsák Elvira, Kassai BéJa, Nagy László, Drobka Géza, Lőrincz János. És azok közül is említsek meg néhányat, akik föllendítették bábjátszó mozgalmunkat: Madarász Mária, Wechsler Mária, Benkó Pálné, Veres Ilona, Sánta Mária, Gál Ida, Szép Erzsébet, Bagi Katalin. szakad, nem csoda, Hog? olykor-olykor az eredmények is gyengébbek. Egy biztos, akik tanfolyamra járnak, akár keletről, akár közelebbről, nagy áldozatokat hoznak. — És mégis: az eredmények nemcsak hogy gyengébbek, sok esetben el is maradnak, nem pusztán objektív okok miatt. Ezt elsősorban színjátszó mozgalmunkkal kapcsolatban mondom, amely nem tud újítani, csak itt -ott produkál értéket. Es úgy tűnik föl, hogy a tanfolyamok e területen nyújtanak a legkevesebbet. — Mi tudjuk, hogy nem kiforrott rendezőket bocsátunk ki. Alapokat adunk, alapvető színházi fogalmakkal, eszközök- kel és módszerekkel ismertetjük meg a hallgatókat, akiket a MATESZ-próbákra is elviszünk, lássák a profirendezők munkáját. Aki csak a tanfolyamra épít, és még az általunk Beszélgetés Tóth Sándorral, a Népművelési Intézet nemzetiségi osztálycmok vezetőjével — Noha a névsor kapásból született, az mégsem véletlen, hogy Kelet-Szlovákiából, de még középről is alig egy két ember neve szerepelt. Vajon mi ennek az oka? És csatoljak ide egy régebbi kérdést is. Mivel egy-egy rendezvénynek kisugárzása, nem jelentéktelen aktivizáló hatása van egy adott térségben, nem lett volna-e szerencsésebb, ha a kerületek között arányosan osztják el az egyes tanfolyamok, szemináriumok, sőt, még az országos se- regszelmék helyszínét is? — Hogy Nyugat-Szlovákiából többen vannak a mozgalomban, ez természetes, hiszen e kerületben él a magyar nemzetiségű lakosság nagyobbik része. De közrejátszik a dologban az is, hogy amíg egy-egy nyugati járás három embert is kijelöl az egyes tanfolyamokra, a nagykürtösi például egyet se. Egy másik példa: Nyugat-Szlovákiából húsz-huszonkét embert jelentettek a bábszínházi rendezők tanfolyamára, keletről és középről összesen ötöt. — Milyen a tanfolyamok látogatottsága? — Huszonöt-harminc ember kezd egyszerre, körülbelül húsz marad, vagyis befejezi a tanfolyamot. Hogy aztán ezek közül sem mindegyik dolgozik, annak több oka van, illetve lehet. Sokan elkedvetlenednek az áldatlan körülmények miatt, a szervezéstől kezdve minden rájuk kiadott szakirodalmat sem tanulmányozza át, attól nem várhatunk korszerű, értékés előadásokat. Csak azoktól, akik szüntelenül tanulnak, szenvedélyesen akarnak, és tudnak is. Én úgy érzem, az előadók igyekeznek jó munkát végezni, persze megtörténik, hogy egyik-másik előadás kevésbé tartalmas, és ezt megérzik az emberek, különösen azok, akik már tudnak valamit a színházról. A mostani végzősök szinte mindnyájan fiatalok, akik — függetlenül attól, hogy falun vagy városban tevékenykednek — produkálhatnak jót. Merészebben kellene kezdeményezni. És nem megvonni a prémiumot a rendező pedagógustól, hanem éppen fordítva. Ami a többi ágazatot és egyúttal a lényeget illeti: megszaporodtak a csoportok — kisszínpadok, bábjátszó együttesek, gyermekek és felnőtt énekkarok, népművészeti együttesek, gyermekszínjátszó csoportok és irodalmi színpadok —, élükön nagyrészt azok állnak, akik tanfolyamainkat látogatták. És hogy egyre magasabb színvonalon dolgoznak — látható, tapasztalható a Ko- dály-napokon, a Jókai-napokon, a Dunamenti Tavaszon, az országos népművészeti fesztiválon, a gyermekkarok országos szemléjén és természetesen más rendezvényeken. BODNÄR GYULA „Hl szükség van rám.. ” TALÄLKOZÄS egy IMOTAFÄVAL Hiába kerestem őt a faluban, elköltözött. Elment a lányához Galántára. Amikor végre sikerült ott megtalálnom, egy hatalmas modern házban, úgy fogadott és örült nekem, a falujából érkezőnek, mintha egy évtizede nem láttuk volna egymást. Pedig az elmúlt télen, teleken hosszú estéket töltöttünk együtt, nótázva, vidám kedvvel. — Hát az Idén nem fogtok dalolni? Mert ha szükség van rám... A lendület jellemző most ls hangulatteremtő természetére, pedig a nyolcvanon is túl lehet már. — Azért jöttem, mert szükség lesz magára — feleltem hangosan, ugyanis még az utcaajtóban panaszkodott hallására, meg „feledékeny fejére“, — Hát mi újság Nyéken? — Nem sok, hideg van, az emberek bengészni járnak, nem érnek rá pihenni. — Nekem meg az a bajom, hogy nem csinálok semmit. Most ugyan borsót fejtegetek. Délután háromkor nyílik a klub, odajárok. Kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap van nyitva. Ott aztán iszom a rumos teát — mondja mosolyogva. — Nem viccelek — teszi hozzá, amint látja, hogy kételkedem abban, amit mond. — Van úgy, hogy kártyázunk; ha van parti, akkor snapszerozunk, ha kevesen vagyunk, akkor gyurizunk. Csak az a baj, hogy nem látok rendesen. — Nem kívánkozik vissza a faluba? — Nem. — Hány éves is, Feri bácsi? — Nyolcvankettő múltam. — Szép kor. — Az nemi — int ujjúval és belehajol a magyarázatba. — Szép kor a huszonöt-harminc. Ez az öregkori — Kellemes ez a szoba. — Hát igen. Ez a szobám, nem az, amit a nóta mond: Zöld erdőben csipkebokor legyen az én szállásom, ott se legyen sokáig maradásom. — Ennek ez -az eleje? — Nem. Az eleje az, hogy — és már dalolja is —: Édesanyám, adja ki a jussomat, még az éjjel kimulatom magamat, még az éjjel csendőrökkel verekedni akarok — közben huncutul nevet és folytatja —, azt se bánom, ha reggelre meghalok. A dalra ajtó nyílik, egy kis fiú jön be kíváncsi arccal. — Szervusz. Hát téged hogy hívnak? — Miklós Pétej. — És hány éves vagy? Apró ujjait hívja segítségül, s a rakoncátlan ötből bal kezével leszorít előbb kettőt, majd hármat. — Pétiké, dalolt már neked a nagyapa? — Eccej nekünk dalót. — És szereted, ha dalol a nagyapa? — Ühüm. Szejetem. A nagyapa közben előrehajolva, félmosollyal figyel, majd elérzékenyíilve mondja: — Itten igen jó, mindenem megvan. — Tudja-e, hogy megjelentek a dalai egy könyvben? — Nem, nem tudom — feleli meglepődve. — Bizony, megjelentek. — És nekem nem tudnál egyet szerezni belőle? — Majd megpróbáljuk. — De tudod-e, hogy akkor egy hibát elkövettem, hogy műveltebb stílusban daloltam azokat a dalokat. Nem úgy kellett volna. Egyszerűen, régiesen, ahogy a tanár mondta. — Hiszen úgy dalolta őket. Majd meglátja a könyvben. — Nem hiszem. — Jó lenne, ha eldalolná őket újra. — Én? Mikor? — Ma. — ?? — Öltözzön fel, visszajövök magáért. Az újradalolásba Renczés Feri bácsi minden ellenkezés nélkül beleegyezett. És^este a népművelési klubban élvezettel hallgathatták a jelenlevők Feri bácsi tolmácsolásában a szép dalokat, éppen olyan „egyszerűen, régiesen“, mint tizenhárom évvel ezelőtt. Utána pedig keblére szoríthatta az ő dalait is tartalmazó szép könyvet. FODOR RUDOLF Zorán újabb dalai LEMEZISMERTETÉS A legjobb szlovákiai felnőtt kórusok nemrégiben megrendezett 12. szemléjén nagy sikerrel szerepelt a Havasi József által vezényelt kassai (Košice) Csermely Kórus (felső képünk), jialamint a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara, Vass Lajos Erkel-díjas zeneszerzővel az élen (második képünk). Prandl Sándor felvételei _ Egyszerű borítóban jelent meg Sztevanovity Zorán harmadik önálló nagylemeze, mely a Zorán 111. címet viseli. A dalok szerzői zömében ezúttal is a Lo- comotív GT tagjai, két számé a Fonográf együttes. Más zenészek is közreműködtek, tehát ismét népes gárdát vonultatott fel Zorán. Bár nem mindig egységes a zenei elképzelésük, az egész lemezt és az előző kettőt is, érezhetően áthatja és egységessé teszi Zorán egyénisége és fivérének, Sztevanovity Dusánnak a dalszövegei. Ez különösen az első lemez megjelenésének idején volt meglepő, mivel mindketten jócskán a feledés homályából emelkedtek fel újra. Kiforrott egyéniségek, ma már szinte elképzelhetetlen nélkülük a magyar popzenei élet. Zorán ezen a lemezen is nagyszerűen énekel, előadásából egyáltalán nem érződik semmiféle önelégültség, ami eddigi sikerei alapján nem lett volna meglepő. Akár rutinból is ösz- sze tudott volna hozni egy nagylemezt, a siker szinte biztos lett volna. De nem rekedt meg, kifejező- és átélőkészsége, előadói egyénisége állandóan fejlődik, nem elégszik meg az eddigi szinttel. Sikeresen birkózik meg a különféle stílusú dallamokkal és ritmusokkal, akár a gyors Mit nekem című dalt énekli, akár a lassú, érzelmes Vasárnap délután-1, éneke mindig sajátos. Hibát nehéz lenne felfedezni, talán csak egyet említenék, ez is inkább szépséghiba. Az így is jó című számban mintha átvette volna az LGT Mindenki másképp csinálja című szerzeményének stílusát, kivéve az első részt. Amikor a szám közepe felé újra az említett részhez ér, mintha nem tudná eldönteni, hogy folytassa-e az eddigi LGT-stílust, vagy énekeljen úgy, ahogy az elején. Ebből a határozatlanságból eléggé furcsa éneklés született. A lemez megjelenésében nagy szerepe van a Lokomotív GT- nek. Egy ilyen kiváló együttes jelenléte szinte mindig biztos záloga a sikernek. Az LGT azonban az utóbbi időben, úgy tűnik, túl sok munkát vállal, és nincs ideje a megújulásra, újításra. Érezhető ez a lemezen is, bár nem annyira, mint Za- latnay Sarolta legutóbbi lemezén. Az én városom című szám felépítésében és hangszerelésében sokban hasonlít a Rádióhoz, csakúgy mint az így is jó a Mindenki másképp csinálja című szerzeményhez. Ezekben a számokban önmagát ismétli az LGT, ami invenciószegénységet jelez. Talán ez az oka annak, hogy sem dallamában, sem hangszerelésében nem túl eredeti az Éjfél után. Kitűnő viszont a többi szám zenei kísérete, főleg a Mit nekem sodró ritmusú számé, Szörényi Levente nagyszerű hegedűjátékával, valamint a Gyönyörű szép álom, a Fonográf együttes hang- szerelésében. A lemez egészének zenei színvonala hozzájárul a felvételek várható sikeréhez, Sztevanovity Dusán kitűnő dalszövegei úgyszintén — ezek közül nem egy fontos és időszerű társadalmi tartalmakat is hordoz. Zorán lemezein mindig sok sláger található, mégsem lehet őket a rosszízű slágerzene kifejezéssel illetni. Olyan zene ez, amit nem lehet felületesen hallgatni, szépsége és a mondanivaló csupán teljes odafigyeléssel érthető és élve^he+ő GYURKOVSZKY LÁSZLÓ 1979 XII. 17.
