Új Szó, 1979. december (32. évfolyam, 284-308. szám)
1979-12-28 / 306. szám, péntek
Cselekedni, missé! előbb Egyéni mondanivalóval Dezider Kardos nemzeti művész hatvanöt éves Jegyzetek néprajzi kutatásunk időszerű feladatairól 1 Nagy lelkesedéssel olvastam Liszka József cikkét az Üj Szó október 14-i számában, melyben a szerző a szlovákiai magyarság néprajzi kutatásának kérdéseivel foglalkozott. Bizony ideje volt már egy ilyen jellegű írás közzététele is. S csak örülhetünk annak, hogy a vitaindító cikkhez már többen hozzászóltak. Örömünk viszont még maradandóbb és megnyugtatóbb lenne, ha a vitát konkrét intézkedések, illetve tettek követnék. Két dologra gondolok itt elsősorban. Az egyik: ha a hozzászólásokban érintett kérdésekre illetékes szerveink, intézményeink is felfigyelnének: lehetővé tennék a hiányosságok kiküszöbölését. A másik: ha a vitát még tartalmasabb és színvonalasabb munka követné; ha az adott körülmények között is többet tennénk önmagunkért, népi hagyományaink, értékeink megmentéséért. * 2 Liszka József írásában olyan kérdéseket érint, mint a gyűjtés kijelölése és meggyorsítása, egy néprajzi bibliográfia összeállítása, publikációs lehetőségek, népi műemlékvédelem, amatőr gyűjtők számbavétele stb. Nem vagyok szakembere « néprajzkutatásnak, amatőr gyűjtőként végzett tevékenységem se mondható rendszeresnek, mégis úgy érzem, az eddig felvetett kérdésekkel kapcsolatban el kell mondanom egyet s mást. „Valamilyen tudományról csak akkor beszélhetünk, ha az intézményes keretek között megfelelő mennyiségű képzett szakemberrel, előre kidolgozott tervek alapján folyamatosun létezik“ — írja többek közt vitaindító cikkében a szerző. Nincs szándékomban ezzel az állítással vitatkozni — a gondolat helyességét ugyanis fölösleges lenne cáfolni. Talán helyesebb lesz, ha arra keressük a választ, hogy mit tehetünk „intézmény“ hiányában, hiszen, ami esetleg már van, egyelőre (talán) az sem sokat old meg. Itt elsősorban a CSEMADOK KB néprajzi szakbizottságára s a B. Kovács István frásábari (Új Szó, november 9.) emlegetett Etnológiai Kabinetre gondolok. Az előbbi — ahogyan Liszka is kifejtette — inkább csak a „reprezentatív jellegű néphagyomány“ feltárására törekszik, az utóbbiról pedig sajnos, még nem sokat hallottunk. A kérdés, amint már az előbb említettem, egyelőre az, miként s hogyan cselekedni az adott lehetőségek, körülmények között. Úgy gondolom, a CSEMADOK KB által biztosított lehetőségeket is jobban kellene kihasználnunk. A nyári néprajzi szeminárium eddigi formáját én például nem tartom a legszerencsésebbnek. Szerintem egy-egy területen „idegen“ embereknek lehetetlen néhány nap alatt egy fesztiválra, annak kiállítására érdemleges anyagot felkutatni. Ezt a munkát a központi bizottság szakembereinek — bár kevés van belő lük! — az adott járási titkárság néprajzi albizottságával közösen kellene elvégezniük. Persze, nem egy két hét alatt, s nem is csak hivatalból. A nyári néprajzi szemináriumokat hasonlóan kellene megszervezni, mint mondjuk Magyarországon az önkéntes néprajzi gyűjtök országos találkozóját. A gyűjtők és néprajzkutatók ilyen alkalommal színvonalas szakelőadásokat hallgatnának, beszélhetnének tevékenységükről, felolvashatnák díjnyertes pályamunkáikat — ha egyáltalán lenne pályázat —, megismerkedhetnének egy- egy tájegység népi műemlékeivel — ha vannak ilyenek. A szlovákiai magyarság néprajzi kutatása, népünk anyagi és szellemi kultúrájának megmentése terén bizony komoly munkát végezhetnének tájmúzeumaink is. A kérdés csupán az, milyen a múzeumok szakember-ellátottsága, s egyáltalán, hol vannak ilyen múzeumok. Meri például Lévától (Levice) Fülekig (Fiľakovo) én egyről sem tudok. Mégcsak táj- házat sem találni ezen a területen. És Jtt merül fel egy újabb prpbléma: hol elhelyezni például az Ipoly mente — Bars, Hóul és Nógrád egy részének — néprajzi anyagát? Egyelőre tehát hál ír azoknak az amatőr gyűjtőknek, akik lakásukat megosztják a mostoha sorsra ítélt régiségekkel. S már csak ezért sem lehet felületesen ítélkezni ezek fölött az emberek fölött. Éppen azért úgy gondolom, hogy néha jó, ha „növekszik az amatőr gyűjtők száma“. Még akkor is. ha „kellő szakmai tudás és körültekintés nélkül szinte kifosztják a falusi padlásokat és a sublótok alját az etnográfus orra előtt“. Mert nem biztos, hogy „kifosztanak“, s talán nem is az „etnográfus orra előtt“. Csak megelőzik a néprajzkutatót, esetleg segítik őt abban, hogy ne legyen késő észrevenni azokat a tárgyakat. Én ugyanis nagyon sok olyan gyönyörű tulipánosládát láttam, melyekből például nyúlólak készültek. Az sem rilka eset, hogy szövőszékkel, guzsallyal, tilóval, rokkával fű- tenek a falusi portákon. Szerintem a néprajzi bibliográfia összeállításán kívül valóban sürgősen számba kellene vennünk amatőr gyűjtőinket is. Ez talán a „tizenvalahány hazai magyar néprajzkutatónak“, meg az esetleges csehszlovákiai magyar néprajzkutatásnak se lenne kárára. 3 Ami a néprajzi jellegű publikációkat illeti, bizony vannak még hiányosságok. Ügy tűnik viszont, mintha az adott lehetőségeket sem használnánk ki teljesen. Vagy talán nem tudjuk, nem merjük kihasználni. Tény, hogy néprajzi szakembereink — egy két kivételtől eltekintve — keveset, vagy egyáltalán nem publikálnak. De talán nincs is, aki szorgalmazza az írásokat.«. Lássunk most egy két lehetőséget, ami ezen a téren némi megoldást jelenthetne. Rugalmasabbá kellene tenni a Néprajzi közlések kiadását. Ezek a kiadványok eddig ugyanis nagyon vontatottan készültek, s ráadásul el sem jutnak oda, ahová el kellene jutniuk, A munkába sokkal több gyűjtőt, kutatót kellene kapcsolni. Ne legyen ez csuk egy kis közösség ügye. A kiadványokat évente többször is meg lehetne jelentetni: kisebb terjedelemben, frissebb, változatosabb és tartalmasabb anyagokkal. A Madách által megjelentetett Műhely antológiákat is jobban ki lehetne ~— erre a célra is — használni. A hetvennyol- cas gyűjtemény például egyetlen néprajzi jellegű munkát sem tartalmazott. Pedig az elmúlt év során talán ilyen is akadt a csehszlovákiai magyar sajtóban. Múzeumi évkönyv alig kerül nálunk az olvasó kezébe. Ismerek néhányat a múzeumok évkönyvei közül. Ezek bőven tartalmaznak néprajzi írásokat is. Miért ne segíthetnénk mi is ilyen módon helyzetünkön? A Népművelés című folyóiratban alig találni folklórral kapcsolatos írást. Talán itt is elférne néhány ilyen muuka. A Nő hátlapján is lehetne indítani egy-egy értékes néprajzi sorozatot. A Vasárnapi Oj Szó oldalain sem ártana helyet szorítani ilyen célra. Most nem csupán a recenziókra gondolok. 4 A néprajzgyűjtés terén komoly munkát vállalhatnának iskoláink is. Mindenekelőtt a középiskolák tanáraira és diákjaira gondolok. Szakavatott pedagógusok irányításával a honismereti, helytörténeti és néprajzi kutatásban egyaránt szép munkát lehetne elérni. Több szocialista ország iskoláinak ilyen jellegű szakköreit jó példaként állíthatnánk magunk elé. Az ottani szakkörök évkönyveit nem ártana néha kezünkbe venni. De hogy ne menjünk messzire, a galántai gimnázium munkájára is érdemes odafigyelnünk. Legszebb bizonyítékuk a Kodály Zoltán nyomában című néprajzgyfijtemény. 5 Végezetül szeretném hangsúlyozni: jó lenne, ha az Űj Szó hasábjain közzétett észrevételeket, jegyzeteket nem a pont s nem egy vitazáró cikk fejezné be. A CSEMADOK KB, esetleg a szerkesztőség lehetőséget adhatna egy eszmecserére, esetleg találkozásra is. Netán valamelyik közművelődési klubunk, múzeumunk is műsorára tűzhetne egy ilyen jellegű ösz- sze jövetelt, munkaértekezletet. S a legeredményesebb talán az lenne, ha a vitát komoly tettek. tartalmas, rugalmas munka követné. CSÄKY KAROLY Dezider Kardoš professzor, a szlovák zeneszerzők idősebb nemzedékének egyik legjelentősebb tagja, e napokban töltötte be élertének 05. évét. A szlovák zene utolsó három évtizede- de szinte elképeze^hetetlen Kardoš professzor alkotó munkája, a népzene iránti vonzalma és serény pedagógiai tevékenysége nélkül. A jubiláns Nadlicén született Nem könyvből tanulta a folk lóri. hanem a szülői házban, gyermekkorában ismerte és szerette meg a népzenét. Tanító édesapja több hangszeren játszott, s gyermekei eleinte énekszóval, később hangszeres játékkal vettek részt a muzsika lásban Az akkor szerzett élményeket Dezider Kardošt végigkísérik egész zeneszerzői pá lyáján, művei a szlovák népze nei kincs szeretőiéről és alapos imeretéről tanúskodnak. Zeneszerzést először a bratislavai Zfíri^ii és Drámai Akadémián tanult Alexander Moy- zes professzornál. Tudását ké sőbb Vitézslav Nováknál tökéletesítette Prágában. E két kitűnő pedagógus olyan irányban fejlesztette a fiatal művész tehetségét, amely a tanítvány hajlamainak a legjobban megfelelt. A népdal bűvöletéből szabadulni nem tudó fiatal zeneszerző náluk sajátította el a modern népzenei feldolgozások csínját-bínját. Tanulmányai befejezése után elfoglalja a Csehszlovák Rádio prešovi adása zenei osztályának vezetői posztját. Népzenei érdeklődése itt újabb források ra bukkan Megismeri a kelet- szlovákiai népdalkincset; ez lesz később egyik legerősebb ihletője. A kelet-szlovákiai folklór elemei csaknem mindent művében kimutathatók, áthatják zenei gondolkodásmódját. Az erre a népdal kultúrára épülő szerkesztésmód máig is műveinek legfőbb jellemzője. Prešovi tartózkodása idején születtek az ismert Kelet szlo vákiai népdalok és a Zemplénben énekelnek című feldolgozások. 1945-ben Kassára (Koši- cére) kerül, szintén a rádió zenei osztályára. Ekkor írja meg a Hagatelleket zongorára, a Szülőföldem című szimfonikus nyitányt, a Béke című kantátát és a Kelet-szlovákiai nyitányt. Ezekkel a szerzemények kel lezárul a szerző munkásságának első korszaka. 1951-től a Csehszlovák Rádió népzenei osztályának vezetője lett Bratislavában. 1952 március elsején kinvezeték a fiatal Szlovák Filharmónia igazgatójává. Három nehéz éven át vezette Dezider Kardos ezt a fontos zenei intézményt. Ö harcolta ki a kezdő zenei társulat számára a Vigadó nagytermét. A zenésztársadalom önzetlen szolgálata — ez a művész hitvallása, s ezért tudta és tudja zeneszerzői munkássága mellett elvégezni a tisztségeiből adódó fontos feladatokat is. Aktív szervezője, később pedig elnöke lett a Szlovák Zeneszerzők Szövetségének is. A második világháborút követő években, a nagy társadalmi és politikai átalakulások időszakában kezdődik Dezider Olyan, mini az izgalmas regény A fizika kultúrtörténete Érdekfeszítő olvasmány. így is jellemezhetnénk Simonyi Károly gépészmérnök, egyetemi tanár könyvét A fizika kultúrtörténete című kiadványát. A könyv az európai művelődés, az oktatás, a tudományok, a művészetek fejlődésének keretében mutatja be a fizika történeti fejlődését, cáfolva azt a divatos nézetet, mely szerint a kétféle — humán, illetve természettudományos — műveltség között szakadék lenne. „A könyv nagyon széles olvasóréteg számára íródott. Ogy képzelem, hoqy a nem szakember olvasó is követni tudja — természetesen némi szellemi erőfeszítés árán — a lényeges gondolatmenet eket, ugyanakkor a szakfizikusok számára is van mondanivalója* — vallja a szerző. Mindezt nem kompromisszum árán próbálja elér- nir-nem az volt a célja, hogy a tárgyalás szintjét a művelt laikusok és a szakfizikusok is- meretszintje között húzza meg, hanem az, hogy szétválassza, nyomdatechnikailag is, az általános ismeretek segítségével követhető részeket a szigorúan szakmai részektől. Az utóbbiakat a könyv apróbetűs szedéssel különíti el a fő szövegektől. Kihagyásuk a fő szöveg folyamatos tanulmányozását nem zavarja. Az antik görögség című első részben Arisztotelészről, számos tudomány első rendszerezőjéről, illetve megalapozójáról ír, aki nagy súlyt helyezett a tudományos anyaggyűjtésre és a módszertan kérdéseire. Megállapítja: az antik világ csúcsteljesítményét Arkhimédész, a kiemelkedő geometriai eredményeket elért matematikus és fizikus jelenti. Eredményeiket másfél évezreden át nem sikerült túlhaladni, éppen ezért ma is az iskolai oktatás tárgyát alkotják. Az örökség sáfárai című második részben a feudalizmus korszakát írja le Európában, az anyagi és szellemi eredmények bemutatásán keresztül. A harmadik részben a Rombolás és alapozásban, Ptolemaios, Kopernikusz. Kepler, Galilei, Descartes, Huygens, Newton tudományos munkásságáról esik szó. A szerző nem feledkezik meg a háttérben maradtakról sem, azokról, akik nélkül Kopernikusz, Kepler, Galilei és Newton tudományos eredményei sokkal szegényebbek lennének. A negyedik rész A klasszikus fizika kiteljesedése. A fizikának a XIX. század végéig kifejlődött része amelv a mechanikát, az optikát, a termodinamikát. az elektrodinamikát foglalja magába,, a század végéig ellentmondásmentesnek látszott. Több jelenséget ugyan nem tudott megmagyarázni, eredményei ennek ellenére bizonyos feltételek mellett máig is érvényesek. Ezt összefoglalva vezet bennünket Simonyi Károly az „atomkorba“, A huszadik század fizikája című fejezetbe. Bemutatja a kvantum- és a relativitáselmélet kialakulását, amely megoldotta a színképvonalakat, a radioaktivitást, a Michelson-kísérletet stb. A tartalmas könyvet rendkívül gondos válogatású — 700 fekete-fehér kép és 32 színes tábla — szemléltető anyag egészíti ki. A szöveges kartonlapokon és képeken kívül meg kell említeni még a művészetek, a tudomány, a történelem eseményeit összefoglaló időrendi táblázatokat. A budapesti Gondolat Kiadó szép kiállításban adta kezünkbe ezt az értékes könyvet, amelyet a fizikát oktatók, tanulók s a téma iránt érdeklődők haszonnal forgathatok. OLÄH GYÖRGY (CSTK-felv.) Kardos zeneszerzői pályájának második korszaka. Monumentális műveket ír; közülük említsük ineg a Nagy ország köszöntője című kantátát, a 11. szimfóniát, mely a Szülőföldemről címet viseli és a legtöbbet ját-r szott művét, a Konzert zenekarra című szerzeményét. A Szlovák Nemzeti Felkelés ihlette Hősi balladát a történelmi esemény tizenötödik évfordulóján adták elő. Közben intenzíven tanulmányozta a huszadik század nagy klasszikusainak, Bartóknak, Sosztakovicsnak, Prokofjevnek, Honeggernek, Sztravinszkijnak a műveit, így is csiszolva, tökéletesítve mesterségbeli tudását. Műfajilag a nagy zenekarra írt szerzeményekhez vonzódik, ezekben tudja a leginkább érvényesíteni drámai érzékét. Maradandót alkotott a kamarazene terén is. Vonósnégyesei, zongora-, orgona- és hegedüszer- zeményei legjobb hangszeres szólistáinak repertoárjainak állandó darabjai. Az utolsó évtized termése gazdag nagyszabású zenekari művekben. Befejezi VI. szimfóniáját, megírja virtuóz zongora- versenyét. Egyik legismertebb művét, a Rés philharmonica cU mű nyitányt 1971-ben a bratislavai zenei ünnepségeken mutatták be. Eddigi utolsó nagyszabású műve, a Slovakofónia című szimfonikus variációk népi bölcsődalra, tavaly hangzott el a Szlovák Filharmónia előadásában. Ezt a szerzeményét Klement Gottwald állami díjjal tüntették ki. A jubiláns munkásságának' fontos jellemzője a pedagógiai tevékenység is. A művész a régi mesterek módján tanítva tanul immár tizennyolc esztendeje. A fiatal zeneszerzők több nemzedékét nevelte és neveli mesterségbeli tudásra. Dezider Kardoš sajátos hangon, egyéni mondanivalójával hallatja szavát a modern szlovák zenében. Munkásságát társadalmunk a nemzeti művész címmel jutalmazta. SCHLOSSER KLÁRA KULTURÁLIS HÍREK □ Feleség-szerető címmel a századfordulón játszódik Marco Vicario olasz filmje. Marcello Mastroianni egy borkereskedőt alakít, akinek — egy hamis gyilkossági vád miatt — el kell hitetnie halálhírét. Magára hagyott feleségét titokban figyeli, és az asszony döbbenetes változáson megy át: elhanyagolt, hipochonder nőből virágzó fiatalasszonnyá válik, és szeretőket tart. A női főszereplő Laura Antonelli. Szász Péter Szépek és bolondok című filmjét látta Alberto Sordi, a világszerte ismert olasz színművész. Annyira megtetszett neki a történet, hogy a forgatókönyvet megvásárolta Szász Pétertől és úiabb filmet akar készíteni a Szépek és bolondokból; a magyar változatban Kállai Ferenc által megszemélyesített segédmunkás-fut- ballbírőt természetesen Sordi maga iátszaná □ Michael Winner készülő kalandfilmje a Tűzharc. A történet szerint a Karib-tenger egyik szigetén egy gengsztermilliomost igyekeznek eltenni láb alól. A főszereplők Sonhia Loren Anthony Franciosa, Tames Coburn, valamint Eli Wal- lach. B 1979. XII. 28. 6
