Új Szó, 1979. december (32. évfolyam, 284-308. szám)

1979-12-01 / 284. szám, szombat

Jozef Lenért elvtárs beszéde ' '(Folytatás az 1. oldalról) alátámasztják politikánk lenini jrányvonaiiáüiak helyességét. Miközben kiemeljük ezeket a sikereket, látjuk a fogyatékos­ságokat és ia problémákat is, amelyekre a Központi Bizottság nyíltan rámutat. Nem ériünk ©j mindent, amire törekedtünk és amit ©Térhettünk volna. Vol­tak é* vannak objektív nehéz­ségek: kedvezőtlen időjárási vi­szonyok a mezőgazdaságban, az általunk vásárolt termékek árainak gyors emelkedése a külföldi piacokéin. A legnagyobb akadályok azonban szubjektív jellegnek, azzal kapcsolatosuk, hogy néni növeljük következe­teken és határozottan a haté konyságot és nem javítjuk a munka minőségét. Éppen ebben az évben, elv- társaik, amikor számos nehéz­séggé] kellett szembenéznünk, meggyőződhettünk arról, milyen nagy és pótolhatatlan erőt je­lent és jelenthet a problémák megoldása terén a dolgozók ön tudatossága és kezdeménye­zése. Most pedig arra törekszünk, hogy öntudatosságunkat és aka­ratunkat, hozzáértésünket, tu­dásunkat és energiánkat teljes anértékben a termelés haté­konyságának jelentős növelésé­re és a munka minőségének ja­vítására fordítsuk. Az a cél, hogy a gyárakban, építkezése­iken, kutató- és tervezőintéze­tekben, földművesszövetkezetek­ben egyaránt a XV. párlkong- resszus által kitűzött e straté­giai irányvonal szellemében növelje az ütemet. Az a cél, hogy ebben az erőfeszítésben egyesek ne hátul kullogjanak, hanení mindenki és konkrétan járni jón hozzá ehhez az erőfe­szítéshez, mindenki ugyanazt a szekeret tolja. Ezekben a hetek­ben ez a cél, ez lesz a jövő év­ben is, majd fokozottabban és igényesebben a 7. ötéves terv­időszakban is. Egyúttal olyan időben jöttünk össze, elv társak, amely nemzet­közi szempontból is jelentős, amikor aktívan harcolni kel] a béke megszilárdításáért. A hetvenes években, amelyek­nek most a végéin tartunk, szá­mos pozitív változás ment vég­be a nemzetközi légkörijén. Az országok politikai kapcsolatai­ban az enyhülés vált meghatá­rozó tendenciává, és megtettéik az első lépéseket a lázas fegy­verkezés korlátozása érdeké­ben. Oj évtized küszöbén ál­lunk, és fel kell tennünk a kér. •lést, megmarad-e ez a 'kedvező tendencia, nem fordul-e vissza­felé a fejlődés, nem válik-e bi­zalmatlanná az országok kap­csolata, nem lesz-e félelem és gyanakvás. Az összkép és a helyzet alakulása azzal a re- , anénnyel kecsegtet, hogy a pozi­tív tendencia tovább folytató­dik, vannak azonban komoly irodalmat keltő dolgok is. A nemzetközi helyzet most •dyan amint ezt Brezsnyev elv- társ jellemezte —, hogy nem általános békenyilatkozatokra, nem m leszerelésről proklaniált nagy szavakra van szükség, ha­nem reális lépéseket kell tenni a lázas fegyverkezés korlátozá­sara, a népek és az országtik bizalmának szilárdítására. Ezért annyira fontos, hogy a SALT­II- szerződés hatályba lépjen, hogy további lépéseket lehes­sen kidolgozni a leszerelés te­rén és a fegyverkezés korláto­zása terén. Ami a Szovjetuniót, Csehszlovákiát és a Varsói Szerződés többi tagállamát ille­ti, készen állunk a konstruktív megbeszélésekre és gyakorlati lépések megtételére. Ennek alapja az az új békezdeménye zés, amelyet nemrég Berlinben Brezsnyev elvtárs terjesztett elő, valamint Gromiko elvtársnak a néhány napja megtartott sajtó­értekezleten tett nyilatkozata. Azonban annak vagyunk ta. núi, hogy a Szovjetunió béke- kezdeményezésére a NATO ka­tonai körei azzal a tervvel válaszolnak, hogy új atom raké­ta-rendszereket akarnak el­helyezni. Ezek a veszélyes tő­reik vések kifejezik az amerikai katonai politika hazárd — ka­landorjellegét. Olyan körülmé­nyek között, amikor a straté­giai -Cegyverek terén bizonyos erőegyensúly jött létre, az t ;yesült Államok arra törek- ik, hogy más téren, kiilönö- öen Európában fölényre tegyen szert. Ez a törekvés azonban is­mét felfokozza a fegyverkezést és veszélyezteti Európa és az j, egész világ békéjét. Ha a NATO tervét keresztül­viszik, világos, hogy a Varsói Szerződés tagállamai kénytele­nek válaszként megfelelő lépé seket tenni: Nyugaton a' józan emberek már ma figyelmeztet­nek arra, hogy az így nyert fö­lény csak átmeneti és rövid idő­tartamú lenne, egyúttal elkerül­hetetlenül megnőne Nyugat-Eu- rópa megsemmisítésének veszé­lye. Meggyőződésünk, hogv nem teliét játszadozni Európa jövő­jével, nem lehet földrészünk jövőjét olyan támadó rakétabá­zisok létesítésével veszélyeztet­ni, amelyek népünk ellen, a szovjet nép ellen, egész Kelet- Európa népei ellen irányulnak. Európa méltó jövője csak a bé­ke megőrzésével, a fegyverke­zéskorlátozás és a leszerelés i r án y vo na I á n a k k ö ve t k eze l e s érvényesítésével biztosítható. Ezért itt Csehszlovákiában mi is, munkások, földművesek, ér­telmiségiek, pártonkívüliek és komrnun isták — amit számos gyűlés, nyilatkozat és levél Is mutat — valamennyien eluta­sítjuk és elítéljük a NATO ha­zárd terveit, és minden erünk kel támogatjuk a Szovjetunió béke javaslata it. Fokozni fogjuk erőfeszítéseinket a békéért, a lázas fegyverkezés híveinek ve­reségéért, a háborús katasztró­fa veszélyének elhárításáért. Ennek érdekében jobb munká­val akarjuk és fogjuk gazdagí tani szocialista hazáinkat, fo­gunk hozzájárulni a szocialista közösség egységéhez és erejé­hez, amely közösség a béke és a haladás védőbástyája. És ezzel a szemmel kell, elv- társak, mindannyiunk munkáját is néznünk. joggal mondjuk, hogy jelen­tős hozzájárulás ehhez az erő­feszítéshez ennek a nagyolvasz­tónak a nagyjavítása és korsze­rűsítése. Miben látjuk elsősorban mun­kájuk haladó jellegét? Abban, hogy végrehajtották a rekonstruálás modern koncep­cióját. Abban, hogy létrejött e kivá­ló műszaki mutatókat elérő lé­tesítmény, amely lehetővé te­szi, hogy az olvasó termelé­kenységének növelésén, a nversvastermelés m i Hőségének javításán túl 45 kg-mal csök­kenjen az egy tonna vasgyár­tásra jutó kokszfogyasztás. Rendkívüli siker, hogy meg­becsülték és kihasználták az időt mint tényezőt. A munkát 115 nap alatt végezték el, ami párját ritkító világrekord* joggal emeljük ki, bogy az a jelentős eredmény különféle szakmákban tevékenykedő nagyszámú dolgozó harmoniku­san egy behangolt munkájának müve. Ez a kelet-szlovákiai, ost- ravai, prágai, bratislavai, vala­mint más kerületek és járások munkásai, technikusai és mér­nökei közös erőfeszítésének az eredménye. Jobb minőségben nyilvánult meg az, hogyan lehet egybe­kapcsolni a szovjet kutatók és konstruktőrök ismereteit és ta­pasztalatait tervező ink netk, a felsőoktatási intézmények és a k uta tói n tézetek munkatársa inak tudásával. Nagyra értékeljük azt a sze­repet, amelyet az irányító szer­veik töltöttek be a pártszervek és -szervezetek támogatásával és politikai vezetésével. E szer­vek áldozatkész harcot vívtak az idővel, a tervezett és az elő­re nem látott problémákkal. Lendületük, harciasságuk, lel­kesedésük és találékonyságuk nagy visszhangra talált a mun­kások és a technikusok ezrei körében. Példáiként megemlít­hetjük a Kelet-szlovákiai Vas­műben dolgozó Ladislav Kostec- ký kollektíváját, amely nagy ér­demet szerzett abban, hogy 50 százalékkal lerövidítették a bontási munkáik határidejét; dicséretet érdemel a kohóipari építővállalatnál dolgozó Rudolf Macha munkacsoportja, amely egész idő alatt élen járt a kez­deményezésben, a munka minő­ségének javítását a határidőik rövidítését célzó versenymoz­galomban. Megemlíthetjük to* vábbá a kohóipari szerelőválla­latnál dolgozó Kaftail-brigádot, a Temioslavnál dolgozó Renedeš­brigádot, a villanyszerelési vál­lalatnál dolgozó Bajus-brigádot és sokan másokat. Külön tiszteletünket és kö­szönet linket alkarom tolmácsol­ni szovjet elvtársainknak tervei­kért, valamint a nagyjavítás elő­készítésé li ez és végrehajtásához nyújtott .műszaki segítségükért. Hálával tartozunk lengyel elv- társainknak is, akik tapasztala­inkkal és munkájukkal sokat segítettek itt az építkezésen. Meggyőződésünk, hogv azok­ból a tapasztalatokból, ame­lyeket az itteni pórt-r gazdasá­gi, szakszervezeti és SZISZ-szer- vezetek szereztek, az irányító szervek meríteni fognak továb­bi jelentős népgazdaság fejlesz­tési akciók Végrehajtása során. Már ma tudunk válaszolni ar­ra a kérdésre, melyek módsze­rük hatékonyságának legfonto­sabb tényezői. Ezek: Maximálisan és reálisan össz­pontosították az erüket és esz­közüket, mégpedig a beruházás előkészítésétől egészen a sike­res befejezésig. Hozzáértően integrálták a szovjet tudósok, konstruktőrök és munkaszervezők ismereteit és tapasztalatait dolgozóink tu­dásával és képességeivel, haté­konyan internacionalizálták a beruházás előkészítő és végre­hajtási szakaszait. A munkát tudományos ala­pon szervezték meg a dolgozók kezdeményezésével és áldozat­készségével egybekötve. A dol­gozók hatékony munkát végez­tek együttes szocialista felaján­lások teljesítése útján, ezekben főként a munka minőségének javítását és a határidők lerövi­dítését tűzték ki célul. E nagyolvasztó beindításával j e len l ő s terme 1 ő kapa c itá ssa 1 gazdagodtunk. Ez fontos gazda­sági, egyszersmind politikai ösztönzés ezekben a napokban, amikor tetőfokára hág a 6. öté­ves tervidőszak negyedik éve feladatainak teljesítéséért ví­vott küzdelem, amikor befejező­dik az 1980. évi terv kidolgo­zása, amikor a XV. pártkong­resszus határozatainak szelle­mében intenzíven fáradozunk népgazdaság u nk i rá n y í tá sának tőiké létesítésén, a beruházások irányításának javításán, a tudo­mányos-mű szaki haladás fel- gyorsításán és gyakorlati alkal­mazásán, amikor a minőségi és a hatékony munka nagyfokú ösztönzésére törekszünk. Az itt nyert tapasztalatok szi­lárdítják meggyőződésünkéit, hogy a fejlett szocialista társa­dalom építésében kitűzött célok elérése csak szoros együttmű­ködésben a Szovjetunióval le­hetséges. Különösen mély benyomást gyakorolt ránk Leonyid Brezs­nyev elv társ beszéde a Szovjet- unió Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottságának nemrég le­zajlott ülésén. Őszintén örülünk azoknak a nagy sikereiknek, amelyeket szovjet barátaink értek el a XXV. kongresszus irányvonalá­nak megvalósításában. Egyide­jűleg ösztönöz bennünket Brezs­nyev elvtárs konstruktív, na­gyon humánus és igényes, va­lóban lenini hozzáállása a, jelen és a jövő feladatainak kitűzé­séhez és teljesítésükhöz. A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának ez az irányelve egyúttal új lehetősé­geket teremt a csehszlovák és a szovjet tudomány, technika és népgazdaság még hatéko­nyabb Integrálásához. Elvtársak! Hisszük, hogy minden munka- csoport, amelyeket önök képvi­selnek, és további dolgozók is tanulnak a nyert tapasztalatok­ból munkájuk javítása érdeké­ben. Meggyőződésünk, hogy új ta­pasztalatokkal gazdagodva, az elért eredményektől felbátorod­va sikeresen valóra váltják a 0. ötéves terv igényes felada­tait. • A munkásokhoz, a techniku­sokhoz és a mérnökökhöz for­dulunk, hogy ebből a példából . is tanulva határozottabban kap­csolják egybe a tudomány és a technika eredményeit az alko­tó munkakezdeményezéssel. Bátrabban és szélesebb fron­ton érvényesítsük a kooperációt és szakosítást a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal. Tovább erősödjön a szocia­lista országok közösségei Szilárduljon, győzzön a békeí Mindéül üUjrtÉsa & ereje legjavát 2 termelés hatékonyságának növeléséért (Folytatás az í. oldalról) képviselői felidézték augusztus 7-ét, amikor leállt a termelés a régi, 1719 köbméteres nagy­olvasztóban. Közös erővel 22 nap- alatt elvégezték annak le­bontását s közben épilették, szerelték az új, immár 2400 köbméter kapacitású nagyol­vasztót. A vállalt határidő előtt -13 nappal korábban, szeptember 21-én jelenlegi helyére került az összeszerelt, 11 560 tonna súlyú, 72,5 méter magas új nagyolvasztó. Olyan eredmény volt ez, amilyennel kezdetben valóban senki sem számolt.. • És tegnap elérkezett a legje­lentősebb pillanat: A 115. na­pon üzembe helyezték az új nagyolvasztót, ami feltétlenül a jó munkaszervezés, az Mi dolgozó szakemberek hősies-* séggei határos lelkes munkája* nak az eredménye. , A CSKP XV. kongresszusa célul tűzte ki 1980-ig 10,5 mil- lió tonnára növelni a nyers- vastermelést, melynek 64 szá-1 zalékát a Vasmű fogja termel-1 ni. Ezáltal hazánkban évente bUU ezer tonnával növekszik az acéltermelés, gazdaságos ter­melési folyamat mellett. Véget ért egy fontos szakasz b Vasmű 2. nagyolvasztójának javításában, de nem fejeződött be. Az ütemterv alapján tovább lolynak azok a munkálatok, amelyek elvégzését követően lehetőség nyílik az új nagyol­vasztó termelőkapacitásának teljes kihasználására. (kulik) Jókívánságok LAOSZ NEMZETI ÜNNEPE ALKALMÁBÓL (Folytatás az 1. oldalról) Nagyra értékeljük a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság kö­vetkezetes és elvhü békeszeretö külpolitikáját, amelyet a Vietna­mi Szocialista Köztársasággal, a Kambodzsai Népköztársasággal és más szocialista országokkal szorosan együttműködve követ, és amely hozzájárul országuk nemzetközi tekintélyének szüntelen növekedéséhez, a délkelet-ázsiai térség és más térségek stabilitá­sának és biztonságának fokozásához. A szocialista Csehszlovákia nemzetei határozottan és tántorít- hatatlanul támogatják a laoszi népnek az imperializmus, a kínai hegemonizmus és más reakciós erők mesterkedései és fenyegeté- s«i ellen vívott igazságos harcát, mert ezek a mesterkedések és fenyegetések Laosz szuverenitása, területi egysége és független­sége ellen irányulnak. Nemzeteink készek tovább fejleszteni és mélyíteni testvérpáríjaink és országaink forró barátságát és elv­társi együttműködését a ntantizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elvei alapján mindkét nép javára, a szocializ­mus és a világbéke megszilárdítása érdekében. További sok sikert kívánunk Önöknek, tisztelt elvtársak, a Lao­szi Népi Forradalmi Pártnak, a Laoszi Népi Demokratikus Köz* társaság kormányának és dolgozó népének a szocializmus építé­séhez. * SZNT-bizottságok tanácskozása IČSTK) — Folytatta tanács­kozását tegnap Bratislavában a Szlovák Nemzeti Tanács szo­ciális és egészségügy! bizottsá­ga. A napirenden a Szlovák RÖVIDEN Ír Ülést tartott tegnap Bra­tislavában az SZLKP KB ifjúság gi munkaval foglalkozó bizott­sága. Megvitatta a fiataloknak a tudományos-műszaki fejlesz­tésben való részvételéről szóló jelentést. Ezután a szlovákiai pionírvezetők munkáját érté­kelte.-k Alois Gavlas elvtárs, az áldozatkész párt- és közéleti tisztségviselő, a Szocialista Munka Hőse november 28-án elhunyt. Gavlas elvtárs a szta- hanovista mozgalom lelkes ter­jesztője és a „Tíztonnások" mozgalmának kezdeményezője volt. it Konferenciát tartottak teg­nap Bratislavában a Szlovákiai Újságírók Szövetsége nyugat­szlovákiai kerületi szervezeté­nek tagjai. Értékelték az el­múlt három évben végzett mun­kájukat. Szocialista Köztársaság Legfel* sőbb Bíróságának a szocialista törvényesség helyzetéről szóló jelentése szerepelt. A képvise­lők azt a törvényjavaslatot is megvitatták, amely megváltoz­tatja és kiegészíti a szociális ellátásról szóló törvényt. Franti&ek Hagarának, az SZNT alelnökének részvételé­vel a mezőgazdasági és élelme­zésügyi bizottság is tanácsko­zást tartott. Egyebek között megtárgyalta a Szlovák' Mező­gazdasági és Élelmezésügyi, valamint a Szlovák Erdőgazda­sági és Vízgazdálkodási Minisz­térium jövő évi költségvetési tervezetét. Ezután a Legfelsőbb Bíróságnak a szocialista tör­vényesség helyzetéről szóló je­lentéséről tanácskozott. Jóvá­hagyta a belkereskedelemről szóló SZNT-törvény alapelveit és a szociális ellátásról szóló törvény módosítását. Megkezdődött tegnap Brati slavában az SZNT alkotmányjo­gi bizottságának 32. ülése. E bizottság tanácskozásának naj pirendjén is a szocialista tör­vényesség helyzetéről szóló je­lentés szerepelt. ENSZ FONTOS HATÁROZATOK A PALESZTIN KÉRDÉSRŐL (ČSTK) — Az ENSZ-közgyű­lés tegnapra virradóra két fon­tos határozatot fogadott el a palesztin kérdésről folytatott vita végén. 117 szavazattal 14 ellenében az ENSZ közgyűlése aggodalmát fejezte ki afölött, hogy mind ez ideig nem sikerült igazságo­san rendezni a palesztin kér­dést, amely a közel-keleti konfliktus magva. Ez a viszály állandóan veszélyezteti a békét, hangoztatja a határozat. A köz­gyűlés megerősítette, hogy a palesztin kérdést csak abban az esetben lehet rendezni, ha elis­merik a palesztin nép törvényes jogait, beleértve a nemzeti füg­getlenséghez és a szuverenitás­hoz való jogot is. A közgyűlés csalódottságát fejezte ki, hogy a Biztonsági Tanács állandó tagjának, az Egyesült Államoknak elutasító álláspontja következtében a tanács nem fogadhatta el a palesztin nép vitathatatlan jo­gai érvényesítésére létrehozott ENSZ-ikülönbizottság ajánlásait. A második határozat mellett, amely elítéli a Camp David-i különszerződést, 75 küldöttség szavazott, 33 ellene Volt, 37 pedig tartózkodott a szavazás­tól. Az ENSZ-közgyűlés ebben a határozatban megállapította, hogy a Camp David-i megálla­podásokat az ENSZ-en kívül és a Palesztinai Felszabadítási Szervezet részvétele nélkül kö­tötték meg. A világszervezet közgyűlése ezután a Biztonsági Tanács 15. tagjáról szavazott. Erre a hely­re Kolumbia és Kuba pályázik, de a most lezajlott szavazás sem hozott végleges döntést. 1979 XII 1. Ugyanebből az alkalomból Alois Indra, a CSKP KB Elnökségé-* nek tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke táviratban köszöntötte Souphanouvongor, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság elnö­két, a Legfelsőbb Népi Gyűlés elnökét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom