Új Szó, 1979. november (32. évfolyam, 258-283. szám)

1979-11-02 / 259. szám, péntek

PROLETÁRJAI, E6YE$0t JETIKI SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSAfSANAK NAPILAPJA 1979. november 2. PÉNTEK BRATISLAVA m XXXH. ÉVFOLYAM 259. száiíi ára 50 fillér LÉTÉRDEK Központi kérdéssé vált a világpolitikában a Brezsnyev elv- társ által Berlinben tett újabb leszerelési javaslatok megvá­laszolása. Több amerikai, angol és nyugatnémet vezető nyilat­kozatban ismerte el a szovjet javaslatok fontosságát, sőt üd­vözölte azokat. Az általános frázisokon túl azonban kevesen mentek. Bár a NATO különböző köreinek nem teljesen egyér­telmű reagálását korai lenne még véglegesnek tekinteni, a je­lek arra mutatnak, hogy a konstruktív válasz lehetősége ag­godalommal tölti el az atlanti tömb egyes vezetőit. Szavaik szerint alaposan meg kell gondolni az üj szovjet kezdeménye­zéseket és beható konzultációkat kell folytatni róluk. így óha­tatlanul az a benyomás alakul ki, hogy a több általános pozi' tiv értékelés mögött valójában s általában a szovjet kezde­ményezések ellen próbálnak érveket felsorakoztatni. Méltán mondhatjuk, hogy Nyugat-Európa már régen nem éllt olyan nagy fontosságú választás előtt, mint amilyen az idei év utolsó hónapjaiban vár rá. Választhat: a fegyverkezési verseny csökkentését akarja-e, vagy annak űjabb fordulóját? Semmi kétség sem fér ahhoz, mi váltotta ki a nyár folyamán a NATO és az Egyesült Államok propagandahadjáratát az állí­tólagos „szovjet veszélyről“, amely szerintük Nyugat Európát fenyegeti. Céljuk egyértelműen az volt, hogy Nyugat-Európa lakosságát megfélemlítsék, elhitessék vele, hogy szükség van az új amerikai rakéták telepítésére a kontinens nyugati ré­szén. A Szovjetunió ellen irányuló rakéták telepítéséről szóló határozat elfogadása után megtartandó tárgyalások terve csu­pán az aggódó közvélemény megnyugtatását célozza. Ugyanakkor egyre erősebben hangzik a tiltakozás szava az Európa és nem csak kontinensünk jövőjét, létkérdését; a béke és az enyhülés megőrzését döntően befolyásoló kérdés negatív megoldása ellen. Kétségtelen azonban az is: az európai NATO' országokra az Egyesült Államok fokozódó nyomást gyakorol, hogy rávegye a kormányokat, egyezzenek bele az áj típusú rakéták területükön történő elhelyezésébe. Azt a kificamított logikát igyekszik elfogadtatni velük, miszerint „előbb kell fegy­verkezni, és aztán tárgyalást kezdeni a leszerelésről“. Ez a koncepció nemcsak logikátlan, hanem a további i'egyverke- Kés, nem pedig a leszerelés irányában hat. Moszkvában ismé­telten figyelmeztetnek arra: a szárnyas cirkálórakéták és a Pershing-2 típusú rakéták nyugat-európai telepítése nyílt kísérlet a hadászati egyensúly megbontására. A döntés meg­sértené a nukleáris fegyverek elterjedésének megtiltásáról szó­ló nemzetközi egyezményt is, hiszen a NATO tervei szerint az ilyen nukleáris rakétákat olyan országok területén is állo- anásoztatnának, ahol jelenleg még nincsenek nukleáris fegy­verek. Az Egyesült Államok hallgat arról, hogy rakétatelepítési (terveinek valóra váltása minőségileg megváltoztatná az euró­pai stratégiai helyzetet. A valóságban ugyanis nem „korszerű­sítésről“ yan szó, amint azt a közvélemény megtévesztésére hangoztatják, hanem űj funkciójú és stratégiai célú fegyverek tárolásáról Nyugat-Európában, — Amennyiben a NATO Taná­csa ez év decemberében elfogadja ezt az amerikai tervet, ak­kor az meghatározott katonai-politikai intézkedéseket von ma­ga után a Szovjetunió és szövetségesei részéről — állapította meg nemrég Vagyim Zaglagyin szovjet külpolitikai szakértő. Remélni kell, hogy a NATO álláspontja még nem végleges. Nyilvánvaló, hogy nem maradhatnak közömbösek nemcsak a közvetlenül érdekelt országok, hanem az egész világ közvé­leményével szemben sem, amely az enyhülés elmélyítését, a fegyverkezési hajsza megfékezését óhajtja. De nemcsak óhajt­ja, hanem ezért mind nyomatékosabban fel is emeli szavát, amiről az Európában napjainkban kibontakozó tömegméretű mozgalom is tanúskodik. A katonai enyhülés mellett foglalt állást a leszereléssel és az európai biztonsággal foglalkozó nemzetközi fórum is, amely e napokban fejezte be tanácsko­zását Belgiumban. A résztvevők hangsúlyozták: Európa számá­ra kulcskérdéssé vált, hogy a katonai enyhülés „utolérje" a politikai enyhülést. A tömegpusztító fegyverek okozta ve­szély elhárítására egyetlen lehetőségül pedig a tárgyalások mutatkoznak, s ezek előmozdítására szolgálnak a Szovjetunió­nak a Varsói Szerződés többi országával egyeztetett legutóbbi javaslatai. A fegyverkezési hajsza megfékezése és a béke erősítése ve­zérli a szocialista országok kormányainak, parlamentjeinek a leszereléssel kapcsolatos állásfoglalását. Több nyugat-euró­pai kormány vezető személyiségei azonban — így Schmidt nyugatnémet kancellár, Genscher külügyminiszter, Thatcher an­gol konzervatív kormányfő — eddig negatív módon foglaltak állást a szovjet javaslatokhoz. Az NSZK szövetségi gyűlésének külügyi és hadügyi bizottsága támogatásáról biztosította az atomtöltetű középhatósugarú amerikai rakéták elhelyezését az NSZK területén, s csak ezzel párhuzamosan ajánl tárgya­lásokat a Szovjetunióval a leszerelésről. Az olasz kormány eddig még nem adott választ, de a vitákból látható, hogy gazdasági feltételekhez szeretné kötni az új rakéták elhelye­zésére vonatkozó tervet. Mindez alátámasztja azt, hogy mint mondottuk, Nyugat- Európa válaszút előtt áll az elkövetkező hetekben. A bekesze- rető világ reméli, hogy a helyes útra lép. arra. amelyet vilá­gosan megmutatnak a szovjet javaslatok. PROTICS jOLAN (CSTK) — Erich Honeeker, nz NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke teg­nap a Csehszlovák Szocialista Köztársaság fölött áthaladva az alábbi üdvözlő táviratot küldte Gustáv Husáknak, a CSKP KB főtitkárának, a CSSZSZK elnö kének: Útban baráti látogatásomra a Bolgár Népköztársaságba, test­véri üdvözletemet küldöm ön­nek és az ország minden dol­gozójának. Űjabb sikereket kí­vánok önnek és Csehszlovákia népének a fejlett szocialista társadalom építésében, vala­mint a békéért és a szocializ­musért vívott közös harcban. A prágai túkm km emlékműben elheipzfÉ Mii SvoSiada imáit A stropkovi Tesla, amely ha­zánkban az automata telefon készülékek monopoltermelője, az idén több mint 610 000 ké szüléket gyárt a hazai és kül piac számára. Eddig már több mint 500 000 készüléket készt tettek Felvételünkön Alojz Vaško mester és Emíliu Patho- oiöová a gyártmányokat ellen őrzi, (Felvétel: A. HaŠčák — CSTKJ (ČSTKJ — Prágában a Žíž kov-hegyi emlékműben tegnap délután elhelyezték .a Ludvíik Svoboda ha d se regt á bornolk, a CSKP KB tagja, a kiváló párt és állami tisztségviselő hamvait tartalmazó urnát. A szertartáson részt vettek az elhunyt hozzátartozói, vala mint a CSKP KB, a szövetségi kormány, a Szövetségi Gyűlés és a Csehszlovák Nemzeti Front ,KB küldöttsége Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársaságunk elnöke vezeté síével. A delegáció további tag­jai voltak Ľubomír Strougal, a CSKP KB Elnökségének tagja, szövetségi miniszterelnök, Va­sil Bifak, Alois Indra, Antonín Kapek és Jozef Lenárt, a CSKP KB E In ök ségé nek tag ja i. felen voltak még: fan Fojtík és jindrich Polednlk, a CSKP KB titkárai, a szövetségi kor­mány tagjai, a Szövetségi Gyű­lés. a Nemzeti Frontba tömö­rült politikai pártok és társa­dalmi szervezeteik, a prágai városi pártbizottság, a Nemzet A kutatás a szocialista építést szolgálja Jozef Lenárt elvtárs felszólalása a cadcai társadalom-tudományi szemináriumon (CSTK) — Befejeződött teg­nap Čadcában a társadalomtu­dományok területén működő tudományos dolgozók és peda gógusok kétnapos szemlnáriu ma. A résztvevők értékelték a társadalomtudományok terén kitűzött egységes program tel­jesítését a XV. pártkongresz- szust követően, valamint a 7. Ötéves tervidőszak társadalom tudományokkal kapcsolatos fel­adatainak kidolgozását. A szemináriumon felszólalt Jozef Lenárt, a CSKP KB El­nökségének tagja, az SZLKP KB első titkára. Rámutatott a CSKP XV. kongresszusán kitűzött fel­adatok következetes megvalósí­tásának szükségességére. Beha tóan foglalkozott pártunk je­lenlegi gazdaságpolitikájának kérdéseivel, a minőség javítása és a hatékonyság növelése te­rén elért eredményekkel. Rá­mutatott arra, hogy jobban és hatékonyabban ki kell használ­n unk a tudományos kutatás alapját, tekintetbe véve a fej­lett szocialista társadalom épí­tésének jelenlegi és távlati fel­adatait. Az elméleti tudomá­nyok művelőinek nagyobb mér­tékben elő kell mozdítaniuk az integrációs folyamatok elmélyí­tését és meggyorsítását. A párt ideológiai munkájá­nak időszerű kérdéseiről és a szocialista országok kommu­nista és munkáspártjai közpon ti bizottsági titkárainak berlini tanácskozásán elfogadott hatá­rozatokról Vasil Bejda, a CSKP KB propaganda és agitációs osztályának vezetője tartott be számolót. Iván Litvaj, az SZLKP KB osztályvezetője a XV. párt- kongresszust követően a tudó mányok terén követett pártpo liíika kérdéseivel foglalkozott; Vladimír Cirbes, az SZTA El nökségének tagja, a CSTA le­velező tagja a társadalomtudo mányok területén kitűzött egy séges program megvalósításá­nak tapasztalatait ismertette A vitában a társadalomtudo mányok területén tevékenykedő más kiváló tudományos dolgo zók és pedagógusok szólaltak fel. A szemináriumon részt vett Vladimír Hajko akadémikus, az SZTA elnöke. A prágai Ot és Vasútépítő Vállalat 2-es és 3 as számú üzemének dolgozói 180 millió korona ráfordítással építik a Povltavskű I. útkereszteződést a Trója lakónegyedben. Az útkereszteződés első részét már 1978. május 9-én átadták a közlekedésnek, rná sodik részéi 1980 május 9 éig fejezik be. (Felvétel: CSTK —- J, SýbeH Lenin eszméi örökké időszerűek Kiállítás az Októberi Forradalom és a barátság hónapja alkalmából (CSTK) — Bratislavában, a Csehszlóvá k—Szov jet Barát sá g Házában tegnap az Októberi Forradalom 62. évfordulója és a csehszlovák—szovjet barátság hónapja alkalmából (felállítás nyílt a bratislavai Lenin Mú­zeum anyagá ból „Lenin, Ok tó bér és a jelen“ címmel. A meg nyíló ünnepségen részt vett Vi­liam Salgoviŕi, az SZLKP KB El­nökségének tagja, az SZNT el­nöke, a CSSZBSZ Szlovákiai Központi Bizottságának: elnöike, Ľudovít Pezlár, az SZLKP KB Elnökséginek tagja, a KB titká­ra, Ján Skoda, az SZLKP KB osztályvezetője és František Pallér, a bratislavai városi pártbizottság titkára. Olt volt Nyikolaj Goncsarov, a Szovjet unió bratislavai főkonzulja. Ünnepi beszédében Emil Greif, a bratislavai Lenin Mú­zeum igazgatója hangsúlyozta, hogy a kiállítás dokumentálja a lenini elméletet és gyakorla­tot, Az orosz és a nemzetközi proletariátus vezetőjének esz­méi örökké időszerűek, s a Szovjetunió és a többi szocia­lista ország hékekezdeményezé- se Lenin hagyatékának valóra váltását jelenti. „A harcok és győzelmek útján” . (ČSTK) — A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 62. év­fordulója és a csehszlovák— szovjet barátság hónapja al­kalmából a prágai V. I. Lenin Múzeum kiállítási csarnokában tegnap megnyitották „A harcok és győzelmeik útján“ című ki­állítást. A megnyitó ünnepségen részt vett Ľubomír Procházka, a CSKP KB osztályvezetője, va­lamint politikai és közié letűnik más személyiségei, jelen vol­tak a Szovjetunió csehszlová­kiai nagykövetségének képvise­lői is. A Szovjetunió Kommunista Pártja történelmi fejlődését és a világ első szocialista állama gazdasági, tudó m án yo s-m ű sza - ki és kulturális fejlesztési ter­veinek döntő szerepét bemu­tató kiállítás az év végéig tart nyitva védelmi Minisztérium és a Cseh Nemzeti Tanács képviselői, va­lamint más politikai és közéle­ti személyiségek. Az emlékmű dísztermében az urnánál elhelyezték a CSKP Központi Bizottságának, köztár saságunk elnökének, a szövet­ségi kormánynak, a Szövetsé­gi Gyűlésnek, a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizott­ságának, a Nemzetvédelmi Mi­nisztériumnak és Irena Svobo- dováuak, az elhunyt özvegyé­nek koszorúját. Az urnánál a csehszlovák néphadsereg tá­bornokai álltak díszőrséget. Felhangzott a csehszlovák himnusz, majd az urnát a cseh­szlovák néphadsereg táborno­kai a gyászszertartás többi résztvevőinek kíséretében az emlékmű központi termébe vit ték, Ludvlk Svoboda elvtárs hamvai t Klement Gottwald és Antonín Zápotocký sírja kn zelében helyezték el. A szertartás az Intemacioná Iával ért véget. ÜDVÖZLŐ TÁVIRAT

Next

/
Oldalképek
Tartalom