Új Szó, 1979. november (32. évfolyam, 258-283. szám)
1979-11-05 / 261. szám, hétfő
így is lehet így is kell ízlésről milyen bizonyítvány* BESZÉLGETÉS VINCZE GÁBOR AMATÖR SZÍNHÁZ! RENDEZŐVEL Az ősz játszik velünk, belépet életünkbe, érzéseinkbe, in dulatainkba. S bár. pincénkben, a burgonya, a káposzta, az alma, vagyis raktárban a termés, tettvágy zsong bennünk. A kertből és a gyümölcsösből az éléskamrába szököll a csend; az utca nyár végi zaja pedig az iskolákba, a művelődési otthonokba, könyvtárakba, klubokba. S talán ezért (is) a tettvágv bennünk. Ez a cselekvésre ősz tönző zsongás. Évad kezdődik. Amatőr művészeink áldásos munkával, s bizony, mi tagadás, olykor a kelleténél kevesebb megértéssel, támogatással formálódó évada. A megértés és a támogatás jelenvalóságát, a népművelő munka vállalásának szükségességét, és a darab-, a műsor, illetve versválasztás fontosságát bizonyítja az a három kiadvány, amelyet a Népművelési Intézet nemzetiségi osztálya jelentetett meg, ml több, küldött el postán magyar tanítási nyelvű alapiskoláinkba, gimnáziumainkba, a CSEMADOK járási bizottságaira és a magyarlakta járások népművelési intézeteibe. Több mint kétszáz példányt postáztak, a válogatást elősegítendők. Hogy miben válogathatnak az érdeklődők? Szedjük sorba. Elsőként a mintegy száz színpadi mű — felnőtteknek ajánlott színművek, vígjátékok, ifjúságnak ajánlott színművek, egyfelvonásosak és jelenetek, diákszínjátszóknak ajánlott színdarabok és egyfelvonásosak, irodalmi színpadi összeállítások, általános és alapiskolásoknak ajánlott mesejátékok, jelenetek, bábjátékok és alkalmi műsorok — jegyzékét említem, amelyből a szerzőnek és darabjának címén kívül megtudhatjuk a szereplők számát és a mű néhány mondatba sűrített tartalmát-témáját. A jegyzéket nézve elsősorban annak kell örvendeniük, hogy viszonylag gazdag — bár még nem kielégítő — az ifjúsági és diákszínjátszóknak, valamint a babcsoportoknak ajánlott műsorok választéka. A felnőtteknek ajánlott szíművek listájával azonban nem lehetünk elégedettek, hiszen szerepel rajta egy-két formailag és tartalmilag egyként halványabbra sikeredett darab, s azt sem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a szocialista országok legfrissebb — utóbbi két-három évének — termése, s a nyugati országok haladó drámairodalmának legjava nincs a színpadra ajánlott művek között. Igaz, ez már a LITA hatásköre (Bratislava, Predajňa LITA, Markušova ul.), ahol a hazánkban magyarul kiadott és előadásra engedélyezett darabok jegyzéke megrendelhető, sőt, a szövegkönyvek postafordultával beszerezhetők. Említem ezt azért, mert a tapasztalt rendezőnek és színjátszónak nem csupán nagy lelkesedéssel és akarattal kell sáfárkodnia, de biztos szelektálóképességgel is rendelkeznie kell. És körültekintőnek kell lennie a darabválasztás nem éppen felelősség nélküli időszakában, hiszen aki egy kicsit járatos az amatőr színjátszók világában, az tudja, hogy a darabválasztásnál elsődleges cél: valamennyi csoporttagnak szerepet találni. Ha a rendező nem talál, elveszi színészétől a teret, amely lételeme: a színpadot. Vagyis azt, ami által az amatőr színművész nemzetiségi amatőr színházkultňránk fejlesztéséért fáradozik. Meggondolandó tehát, hogy milyen darabot választunk. Mert problémát jelent a szereplők száma, a díszlet — az egydíszletes darab olcsóbb, s a falujárás idején kisebb a szállítási gond —, s nem utolsósorban: a közönség. Vajon azt adjuk-e a közönségnek, amit elvár, vagy azt, amitől meglepődik? A minap fültanúja voltam egyik színjátszó csoportunk próbáján, hogy egy tapasztalt és felkészült színjátszó mint tört lándzsát egy középszerű darab mellett. Persze, az igényesebbel szemben. Állítólag a közönség nem tudna mit kezdeni az igényesebb, nem éppen neki íródott darabbal. -Persze, ezt a szemléletet nem szabad elfogadni, hiszen a nemzetiségi színjátszásunknak nem csupán az anyanyelv ápolása, de az igények növelése is célja. Nem csupán a szórakoztatás, a biztos siker utópiája, de az önművelés, az önösszeszedés révén elérhető — persze, nagyobb kockázattal járó — igényesebb közösségművelés is. Nem csupán személyi, de közösségi feladatunk is szocialista közművelődésünk elvárásai szerint dolgozni. E fela- daT teljesítéséhez nyújthat némi segítséget a Népművelési Intézet műsorajánlata, s nem csupán színjátszóinknak, hanem szavalóinknak is. Elsősorban gyermekszavaló- inknak, akik alap- és általános iskoláinkba járnak. Mert ők, illetve tanáraik kaptak tartalmasabb, elfogadhatóbb kínálatot. A jövőre immáron ötödször megrendezésre kerülő Dunamenti Tavaszon vers- és prózamondóink I., II,, III. kategóriája országos döntőjének leszünk majd szem- és fültanúi, s bizony nem mindegy, milyen színvonalon, s milyen verseket szavalnak majd a gyerekek. Ennek tudatában ajánlja huszonegy költő harminchat versét a Népművelési Intézet dicséretre méltó válogatása. A huszonegy költőből tizenkettő hazai magyar, de szovjet, vietnami, szlovák, lengyel szerző verse ugyancsak olvasható. „Néhány külföldi szerzővel is találkoznak válogatásunkban, s ez csupán az I. kategóriára vonatkozik, ahol rendszerint a legnehezebb a választás“ — olvasható az ajánló sorok közt, s hirtelen szinte érthetetlen lesz, hogy sajnálatosan hiányoznak Nemes Nagy Ágnes, Weöres Sándor, Tamkó Sirató Károly és Csoóri Sándor gyermekversei, hiszen azokat nem csupán a kisiskolások, de az általános iskolások is kedvelik. Helyettük viszont föllelhető Szalai Borbála néhány verse; az egyikből hadd idézzek néhány sort: „Jó ideje / azon törtem buksimat, / nők napjára I / mit is adjunk anyunak. ! / Megvettem én / egy nagy csokor virágot... / Boldog leszel, / anyu hogyha meglátod/" Mi tagadás, ebben az egyébként kiváló válogatásban csupán a vers címe kifejező. Meglepetés. Nem ártott volna, ha az I., II.,. III. kategóriában szavalóknak ajánlott versekhez mellékelték volna a Madách Könyvkiadó ragyogó gyermekversköteteinek címeit, például: Simkó Tibor Tikirikitakarak, Tóth Elemér: Csillagménes, Varga Imre: Sárkányölő Jankó és a két antológiáét: Tapsiráré-tapsórum és Labdarózsa, nyári hó. A gimnazistáknak és a felnőtteknek ajánlott versek szerzői kivétel nélkül hazai magyarok. A huszonkét vers színvonala ellen nem lehet kifogásuk, s megszívlelendő a hozzájuk csatolt kísérő szöveg alábbi passzusa: „Hazai magyar irodalmunkkal eléggé mostohán bánunk. Válogatásunkkal támogatni szeretnénk azt az elképzelést, hogy a versenyeken a két előadott mű egyike hazai szerző alkotása legyen.“ E sorok kapcsán az a pedagógusismerősöm jutott eszembe, aki, bár jó szavalókat nevel, évről évre ugyanazokat a verseket tanítja be újonnan érkezett neveltjeivel. Remélem, a Népművelési Intézet figyelemre méltó ajánlatán ő is elgondolkodik — feltéve, ha eljut hozzá, ha nem áll meg az igazgatói irodában és a járási népművelési központokban —, s a szép őszi délutánokon, estéken, hazai magyar költőink egy-egy alkotása elemzésének is nekidurálja magát. Még nem késő, hiszen az amatőr művészeti évad, s ezen belül a szavalók és prózamondók évada, most kezdődik. Akárcsak kint a határban, az amatőr csoportoknál is a magvetés időszaka ez a mostani. Az alapozás időszaka. Csakhogy míg a határban a vetőgépek morajlása hallik, a művelődési házakban, az iskolákban a mit, hogyan, miértet kérdezők életrevalósága, felelősségtudata érződik. Na és a belső, alkotásra ösztönző tettvágy, amely a Népművelési Intézet nemzetiségi osztályának dolgozóit e három kiadvány összeállításához vezette. Mert ahogy ők mondják: „így is lehet, ezt is lehet." SZIGETI LÁSZLÖ Gümor Gtimite Adám Lajost sokfelé ismerik az országban, népművészeti találkozók, seregszemlék állandó részvevője. A mindig vidám fiatalember a Rimaszombati (Rimavská Sobota) Járási Néj)mű- velési Központ táncszakelőadója, a Gömör népi együttes koreográfusa. Szabad idejének szinte minden percét a népi hagyományok, a magyar néptánc és népzene kutatásának, ápolásának, népszerűsítésének szenteli. A fölgyűjtött dalokat, táncokat földolgozza és színpadra alkalmazza. — Hat éve végzek gyűjtőmunkát — mondja. — Tavaly jártam az Ung vidékén és Bod- rogszerdahelyen, kedves, maradandó emlékek, élmények kötnek ezekhez a tájokhoz. Engem elsősorban az adott tájegység tánchagyományai érdekelnek, és természetesen minden, ami ezekkel összefügg, gondolok a népviseletre is. Ádám Lajos részletesen beszél a gyűjtés folyamatáról, majd amikor a Gömör népi együttesről kérdezem, ezeket mondja: — Hatvanhétben alakultunk, a CSEMADOK helyi szervezetének együtteseként. Ügy érzem, eredményes munkát végeztünk eddig is. A legnagyob erőpróbát mindig a zselizi népművészeti fesztivál jelenti számunkra. Többször szerepeltünk sikerrel. Az idén is felléptünk, mint meghívott vendégek. A Csűrdöngölő című kilencperces ösz- szeállítást mutattuk be. Általában magam választom meg a ruha anyagát is, továbbá a mintákat, fölhasználva a gyűjtések során szerzett tapasztalatokat. Nagyon fontos, hogy az együttes ne csak dalokkal, jellegzetes tánclépésekkel tükrözze egy-egy táj, egy-egy közösség szokásait, hagyományait, hanem a viselettel is. A Csűrdöngölőhöz szintén magff Ádám Lajos vásárolta meg az anyagot, sőt, ő varrta a szoknyákat s még fekete köténnyel is díszítette a viseletet. Itt is az említett hagyományokból indult ki, ugyanis régen a gazda mulatságot rendezett újonnan épült csűrjében, hogy a földes aljat ledöngöljék. Fiúk, lányok táncolnak, döngölik a csűrt. Innen az összeállítás címe is. A legközelebbi tervek. — Minden ember, aki dolgozni akar, egyúttal újat is akar. Nincs állandó próbatermünk,jés ez nehezíti munkánkat. Szeretnénk aztán kiszélesíteni tevékenységünket. Ezért az elmúlt hetekben kilenc új párral kezdtük meg a munkát. Mondanom sem kell, az új évadban is helyt akarunk állni, hagyományainkhoz híven. POLGÁRI LÁSZLÓ Vincze Gábor a Galántai Járási Népművelési Központ népművészeti osztályának vezetője, színházi szakelőadója és megbízott igazgatóhelyettese. Szólőfalujában, Vágkirályfün /Kráľová nad Váliomj színjátszó csoport vezetője és rendezője. Eddig hatszor szerepelték a Jókui-nupokon és mindig rangos díjakkal tértek haza. Vincze Gábor sokoldalú népművelő, de elsősorban az amatőr színjátszó mozgalomban érzi magát igazán otthon. Fürge észjárású, gyors beszédű, szenvedélyes fiatalember — harmincnégy éves. — Vágjunk mindjárt a közepébe. Szeretném hajlani véleményedet nemzetiségi amatőr színjátszásunkról. — Nehéz kérdés. Tíz éve vagyok a mozgalomban, szinte minden problémát a magam bőrén tapasztaltam. Tény, hogy a mozgalom ma is él és szerves része kultúránknak. Én nem beszélek hullámvölgyről. — Gondolom azért, mert nem beszélhetünk olyan időszakokról sem, amelyeket csúcsokkal jellemezhetnénk, mármint minőségi csúcsokkal, ha lehet így mondani. — Nekem meggyőződésem, hogy csak azok a csoportok tudnak jó eredményeket elérni, amelyeknek tanult, művelt rendezőjük van. Ha lenne tizenöt hozzáértő rendezőnk, ugyanennyi szcenográfusunk, és miért ne mondhatnék dramaturgot is, meg készülnének átgondolt dramaturgiai tervek, hosszabb távra — mindjárt magasabb szintre emelkedne a mozgalom. Persze, látnunk kell, hogy csak nagyon kevés csoport dolgozhat, illetve dolgozik valamilyen üzem patronáltjaként. A legtöbb szűkös körülmények között tevékenykedik a CSEMADOK vagy más társadalmi szervezet keretén belül. — Miért tartod fontosnak a dramaturgiai tervet? — Ágcsernőtől Somorjáig sok híglevű darab kerül színpadra. Mert a rendezők, tisztelet a kivételnek, úgy válogatnak, hogy: ez az én falumnak jó lesz; s talán nem is gondolnak arra, hogy egyúttal ízlésükről állítanak ki bizonyítványt. Természetesen, tudnunk kell, kinek akarunk játszani, de arról sem szabad megfeledkeznünk, hogyan formálhatjuk hatékonyan a közönség színházszemléletét, látásmódját, hogyan hozhatjuk őt közelebb a korszerű színházhoz. Ebben segíthet a dramaturgiai terv. És hát a dramaturgiai munka, amely persze korántsem egyszerű, főként ha arra gondolok, hogy még man apság is felmerülnek olyan kérdések, és nemcsak nemzetiségi színjátszásunkban, hogy szabad-e átdolgozni, meghúzni, időszerűsíteni egy-egy régebbi művet, vagy nem. Szem- és fültanúja voltam egy ilyen vitának. — A Népművelési Intézet által szervezett tanfolyamokról mi a véleményed? — A lehetőségekhez ménen jól szervezettek ezek, és hasznosak. De nem mindig sikerül jó előadót biztosítani. A tanfolyam azonban kevés a fejlődéshez. Nem fejlődhetünk, ha nem műveljük magunkat szüntelenül, ha nem tanulmányozzuk a szak- irodalmat, ha nem látogatjuk a fesztiválokat, és ha nem végzünk gyakorlati munkát. Sok rendező tud beszélni színház- elméleti kérdésekről, de amikor kezébe vesz egy forgató- könyvet, alig tud kezdeni vele valamit is. — Szerinted milyen szerepet játszanak a Jókai-napok a mozgalom egészében? — Hogy van szerepük, nem vitás. Hogy milyen, vagy inkább milyen lehetne? örülnék, ha a legjobb, legtehetségesebb rendezők minden esztendőben találkozhatnának Komáromban és több napon keresztül vitatkozhatnának a színházról, szemináriumon, munkaértekezleten vehetnének részt, ahol egy szakember irányításával nemcsak elemeznék a látott előadásokat, hanem útmutatásokat is kapnának: így csináljátok, és ne így. Kevés az az egy két óra, ami a zsűri értékelésével telik el. Hadd említsem meg itt: alapvető hibának tartom, hogy egyes csoportok csak a Jókai-napokat látják, eleve a fesztiválra készülnek. Micsoda beszéd ez! A közönségnek, a közönségért dolgozunk, művelni akarunk, az csupán lehetőség, hogy eljuthatunk egy országos rendezvényre. — Elhangzik olykor-olykor, hogy nincs jövője az amatőr színjátszásnak. Te mit gondolsz? — Kell, hogy legyen jövője. Először is, meggyőződésem, hogy van. Nemzetiségi életünkben, de egyébként is, fontos szerepet tölt be. A párt és állami szervek vonatkozó határozatai lehetővé teszik ennek a mozgalomnak az éltetését és fejlesztését. Tájékozatlanságunk az oka, hogy sokszor nem tudunk kihez fordulni, ha segítségre van szükségünk. A korábban elmondottakhoz pedig azt tenném hozzá, hogy a fejlődést elősegítené, ha a csoportok egész évben folyamatosan, rendszeresen dolgoznának. Ha a szereplők elsajátítanák a helyes légzéstechnikát, fejlesztenék mozgáskultúrájukat, ha eljutnának a tudatos szerepformálásig, sőt, még tovább: ha véleményükkel segítenék a rendező munkáját, vagyis kollektív elképzelések is megvalósulnának a színpadon, beszéljünk bár rendezőcentrikus színházról. És még valami, amiről nem szóltunk. Sajnos, a LITA még azokat a darabokat sem tudja idejében kiadni, amelyeket a központi dramaturgiai tanács javasol. Pedig a fejlődéshez, ha úgy tetszik, a jövőhöz jó darabokra is szükség van. Úgy értesültem nemrégiben, hogy rövidesen megoldódik ez a probléma, már ez év utolsó negyedétől folyamatos lesz a színművek kiadása. És jó lenne már végre, ha kollektív munkával születnének gyermekelőadások is, gyermek és rendező együttes alkotó munkájával. A jövőt tekintve is, a gyermekszínjátszás nem kevésbé fontos, mint a felnőtt, erre ugyancsak gondolnunk kell. — Végezetül mit mondanál? — Az egész amatőr színjátszás rajtunk áll vagy bukik. Azon, hogy tudunk-e jól dolgozni, vagy sem. Nem kevés a munka, mindenki tapasztalja, aki tevékenyen vesz réľszt ebben a mozgalomban, melyben egyébként — jellegéből is ered — naponta meg kell küzdenünk sokféle kisebb-nagyobb problémával. BODNÁR GYULA W® MM A dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Gorkij utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola PI- PITÉR bábcsoportjának tagjai készítették ezt a csodálatos bábut. Reméljük, hogy az ügyes gyermek- és pedagóguskezek sok helyütt készítenek hasonlóan szép és kifejező figurákat az idei amatőr bábszínházi évadban is. (Kanovits György felvétele)
