Új Szó, 1979. november (32. évfolyam, 258-283. szám)

1979-11-22 / 276. szám, csütörtök

pnsčM 1979 XI. 22. 3 Kedvezően fejlődő kapcsolatok A szovjet parlamenti küldöttség befejezte olaszországi látogatását (CSTK) — Rómában 'kedden befejeződtek a tárgyalások a Szovjetunió Legfelsőbb Tana csa két kamarája ikülügyi bi­zottságai naik küldöttsége és az olasz parlament képviselőháza (külügyi bizottságának (küldött sége között. A szovjet 'küldött­séget Borisz Pamomarjiov, az SZKP KB titkára, a Politikai Bizottság póttagja, a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsa, Nem­zetiségi Tanácsa külügyi bi­zottságának elnöke, az olasz küldöttséget pedig Giulio And­reotti, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke vezette. Megállapították, hogy az olasz —szovjet gazdasági, kulturális és politikai kapcsolatok kedve­zően fejlődnek, és az együtt­működés további kibővítése mellett foglaltak állást. Annak ellenére, hogy Olaszország és a Szovjetunió más-más politikai rendszerhez tartozik, az enyhü­lés és a kölcsönös párbeszéd megfelel mindkét ország érdé keinek, mondotta Andreotti. Borisz Ponornarjov válaszbe­szédében emlékeztetett arra, hogy a világon még mindig lé­teznek olyan erőik, amely elk Ösztönzik a lázas fegyverkezésit. Ezért mielőbb megállapodást kell kötni a lázas fegyverkezés megállításáról. Borisz Ponomarjovot kedden fogadta Francesco Cossiga o la sz ko r m án y f ő. M i n de nek előtt a kétoldalú kapcsolatok ról és az időszerű nemzetközi kérdésekről esett szó. A talál­kozón jelen volt Myikita Rizsov, a Szovjetunió olaszországi nagykövete. 'A szovjet küldöttség vezető­it! tegnap Kómában találkozott Enrico Bérli nguerrel, az Olasz Kommunista Párt főtitkárával. A szívélyes és baráti légikörű találkozón eszmecserét folytat­tak a két kommunista pártot érdeklő kérdésekről és a szov­jet—olasz kapcsolatokról. A lá­togatás végén a szovjet képvi­selők szovjetunióbeli látogatás­ra hívták meg olasz kollegái­kat. A Borisz Ponornarjov vezette szovjet küldöttség tegnap be­fejezte hivatalos római látoga­tását és haza utazott. A római repülőtéren a vendégektől Giu­lio Andreotti és más hivatalos személyiségek vettek búcsút. Világméretű tiltakozás a NATO-tervek ellen !(CSTKJ — A francia békemozgalom elutasítja az új típusú amerikai közép-hatósugarú nukleáris rakétafegyverek Nyugat Európába való telepítését és követeli, hogy kezdjék meg a megbeszéléseket a leszerelésről a szovjet békejavaslatok alap­ján, állapítja meg a l'Huinanité a francia nemzeti békemoz­galom üléséről szóló tudósításában. Az új típusú atomfegyverek Nyugdt-Európá>ba.n való elhelye­zése a SALT-II. szerződés el­leni lépés lenne, megbontaná Európában az erőegyensúlyt, és meggyorsítaná a lázas fegyver­kezést, állapítja meg a francia békemozgalom nyilatkozata. A mozgalom 1980 novemberéi: összehívja a francia békevédők országos kongresszusát. * Bonn — A NATO tervei a lázas fegyverkezés újabb for­dulójához vezethetnek, és meg­mérgezhetik a politikai légkört Kelet és Nyugat között, írja Georg Pulikéit, a Német Kom­munista Párt vezetőségi tagja az Unsere Zeit című napilap­ban. Brüsszel — A békéért és a fejlődésért mozgalom belga nemzeti bizottsága az új típusú amerikai nukleáris rakétafegy- verek elhelyezése elleni kam­pány keretében meghívta Terry Az Arab Liga csúcsértekezlete VITA AZ OLAJFEGYVER BEVETÉSÉRŐL Akcióprogramot fogadtak el (CSTK) — Szaddam Husz- szcin iraki államfő nyitotta meg kedden délelőtt Tuniszban az A rab Liga tizedik csúcsér­tekezletét. A megnyitó ülésen 15 a.rab államfő volt jelen. Marokkó, Algéria, Líbia, Mauritánia és Oman nem államfői szinten képviselteti magát. Jelen volt a csúcsértekezleten jasszer Ara,fát, a PFSZ elnöke is. Szaddam Husszein sík rá­szállt azért, hogy az arab or­szágok alkalmazzanak minden rendelkezésük te álló gazdasági eszközt, így az olajfegyvert is Izrael és támogatói ellen. Az iraki államfő egyébként körlevélben hívta fel a részt­vevőket, hogy egy később meg­határozandó időpontban az arab országok kiilügy- és olaj- miniszterei határozzák meg újra az arab országoknak a fejlett nyugati országokkal, japánnal és a harmadik világ országai val szembeni gazdaság­politikáját annak függvényé­ben. hogy milyen álláspontot képviselnek az egyes országok a közel-keleti konfliktusban. A hírügynökségi jelentések szerint mindazonáltal várható, hogy a résztvevők többsége szembehelyezkedik majd az olaj fegyver bevetésének lehető­ségével. A megnyitóülésen elnöklő Habib Burgiba tunéziai állam­fő beszédében elutasította az Egyiptom által kötött kompro­misszumot, és soraik rendezé­sére szólította fel az arai) or­szágokat. Ugyanakkor azt han­goztatta, hogy „az Izrael elle­ni harcot elsősorban a Palesz­tina i népié kell hagyni, az arab országok ehhez a küzde­lemhez nyújtsanak politikai és anyagi támogatást“. A tanácskozás délután foly­tatta munkáját. Az arab országok vezetői'ez­után jóváhagyták azt az akció- programot, amely az arab— izraeli kapcsolatokat és a dél- libanoni helyzetet érintik. Provancot, a „mozgósítás a túl­élés érdekében“ nevű ameri­kai béke szer vezet főtitkárát, hogy vegyen részt a nukleáris rakéta fegyverek elleni akciók­ban. Az amerikai szervezet 265 békemozgalmat tömörít, a bé­kéért és a fejlesztésért rnozga lom belga nemzeti bizottsága pedig negyvenet. A belga bizottság december 9-én Brüsszelben nemzetközi tiltakozó felvonulást szervez a nukleáris rakétafegyverek el­helyezése ellen, amelyre a NATO- ta g o r sz ágo k békeerő i*nek képviselőit, a belga politikám pártok elnökeit és a szakszer­vezetek képviselőit is meghívta. New York — A Progressive című amerikai folyóirat „ab­szurdnak és veszélyesnek“ mi­nősítette az amerikai kormány­körök kísérleteit, hogy Nyugat Európára új típusú nukleáris rakétafegyvereket kényszeresen rá. Az élet bebizonyította, hogy a NATO nem a béke biztosí­téka, hanem veszélyezteti azt. Nem a Szovjetunió, hanem az Egyesült Ál I amok vészéi y e z te ti Nyugat-Európa biztonságát. , KÄDÄR JÄN0S, az MSZMP KB első titkára tegnap Buda­pesten fogadta Andreasz Pa­pa,ndreut, a Pánhellén Szocia­lista Mozgalom elnökét, aki küldöttség élén magyarországi látogatáson tartózkodik. KARAMANLISZ görög minisz­terelnök iraki látogatását be­fejezve visszaérkezett Athénba. A megbeszélések eredménye­képp Irak a jövő évben 2,25 millió tonna kőolajat szállít Görögországnak. SUHARTO indonéz államfő befejezte hivatalos látogatását Bangladesben, ahol Zjaur Rah­man elnökkel nemzetközi kér­désekről és a két ország kap­csolatairól tárgyalt. NABLUSZ cisz jordániai város polgármestere, a Bassam Al Sakaa börtönébein már hatodik napja folytatja éhségsztrájkját. Hírügynökségi jelentéseik sze­rint Saikaa egészségi állapota romlott. LANE KIRKLANDOT válasz­totta meg az AFL-CIO amerikai szakszervezet XIII. kongresszu­sa a szervezet elnökévé. Erre azt követően került sor. hogy George Meany, aki 1955 óta állt a szervezet élén, lemon­dott. A vietnami külügyminisztérium tiltakozó jegyzéke Kínához PEKING ÚJABB KATONAI KALANDRA KÉSZÜL (ČSTK) — A Vietnami Szo­cialista Köztársaság külügymi­nisztériuma jegyzékben tiltako­zott a kínai külügymiroiszté riumban a szüntelenül tartó kí­nai határ menti provokációik el len. A dokumentum elutasítja Kína keddi jegyzékét, amely­ben Peking Vietnamra igyekft Jasszer Aráját, a Palesztinul Felszabadítási Szervezet Végrehajtó Tanácsának elnöke /jobbra/ az Arab Liga 10. csúcskonferenciá­ján Tuniszban (Telefoto — CSTKJ L ibanon ma ünnepli füg­getlenségének ünnepét i=—• csendesen. Okkal, hiszen az Országban már évek óta hol itt, Tiol ott csap fel a harcok lángja. Az 1973-as arab—izraeli há­ború tovább élezte a térség or­szágainak belső és egymás köz­ti ellenségeskedéseit. Libanon­ban a belső ellentmondások polgárháborúba csaptak át, amikor 1975. április 13-án a szélső jobboldali fallangista fegyveresek Bejrút elővárosá­ban megtámadtak egy paleszti­nokat szállító autóbuszt. Nem véletlen, hogy épp egy, a pa­lesztinok ellen végrehajtott akció volt az a szikra, amely felrobbantotta az akkor már in­kább lőporos hordóhoz, mint a i.térség Svájcához“ hasonlító országot. Az 1969-ben született kairói megállapodás értelmében a Li­banonban tartózkodó paleszti­nok puszta jelenlétének ténye is bőszítette a jobboldalt, fegy­verviselési és polgári jogaikról nem is beszélve. A palesztin jelenlét érezhetően liberalizál­ta az ország életét, mivel a li­banoni haladó hazafias erők a kommunisták természetes szö­vetségesei lettek. A Hitlert is­tenítő Pierre Gemayel és fegy­veres hívei, az elnöki székben ülő, magánmilíciát tartó Ca­mille Chamoun számára az el­ső számú ellenség a palesztinai ellenállási mozgalom volt. Nél­küle, remélték, könnyebben fel­számolhatnák a libanoni bal­oldalt, minimálisra csökkent­hetnék befolyását az országban. Izrael a nevető harmadik szerepében megpróbálta saját hasznára fordítani a libanoni polgárháborút. Szövetségeseket keresett és — talált. Egyszeri­ben elfeledkezett „hagyomá­Ez gyakorlatilag a haladó erők győzelmét jelentette, habár ez nagyon keserű győzelem volt. A polgárháború 18 hónapja alatt 40 ezér ember vesztette életét, 200 ezren megsebesül­tek. 30 ezer árva maradt az országban, 200 ezer embernek nem volt tető a feje felett. Az ország gazdasági élete szinte Forró ősz Libanonban nyos“ arabgyülöletéről és ha­marosan közös nevezőre jutott a reakciós, az imperializmust szolgáló libanoni jobboldal ve­zetőivel. Osszemelegedésük döntő tényezője azonban a pa­lesztinok elleni ádáz gyűlölet volt. A polgárháború — hivatalo­san — tizennyolc hónap után, 1976. október 21-én reggel hat órakor befejeződött. A szem­benálló felek ekkor szüntették be a fegyveres harcot és fo­gadták el a rijádi csúcskonfe­rencia békés rendezési tervé­nek feltételeit, melyekről ok­tóber 17-e és 19-e között Liba­non, Szaúd-Arábia, Kuvait, Szí­ria és a Palesztinai Felszaba­dítási Szervezet vezetői dön­töttek. Meghiúsultak a jobboldal ter­vei: nem sikerült két aprócs­ka — keresztény és muzulmán — államra osztani az amúgy sem nagy kiterjedésű Libanont. leállt, 16 ezer gyár és üzem ment tönkre. 1,7 millió ember választotta az emigrációt. Szak­értők szerint Libanon nemzet- gazdaságát 7,5 milliárd libano­ni font kár érte, a teljes hely­reállításra viszont 15 milliárd libanoni fontra lenne szükség. Az ország össznemzeti terméke azonban 1974-ben a polgárhá­ború előtt is csak 7,5 milliárd libanoni font volt. 1976-ban pe­dig már csak 2,9 milliárd. S ezek a szomorú adatok az­óta még elkeserítőbbekké vál­tak. Az 1976-os októberi tűz­szünet nem bizonyult tartósnak. Nemcsak a konzervatív és hala­dó erők közti összecsapások újultak fel, hanem a jobbolda­lon belüli ellenétek is véres harcokat eredményeztek. Egy­mást ölik Gemayel fallangistái és Chamoun milíciájának tagjai. Izrael is kilépett a színfalak mögül. Már 1977 őszén elkezdte támadásai sorozatát Dél-Liba­nonban. Itt összpontosultak ugyanis a libanoni haladó erők és a palesztinok egységei. A támadássorozatot 1978 márciu­sában a déli országrészeknek izraeli megszállása, a véres Li- tani-akció követte. Az ENSZ- egységek (UNIFIL) Dél-Liba­nonban való állomásoztatása, a palesztin egységek által a fegy­veres akciók egyoldalú beszün­tetése sem hozott enyhülést. Iz­rael ugyan kivonult a térség­ből, de a Földközi-tengertől a Hermon hegységig húzódó 10 kilométer széles sávot az előze­tes megállapodás ellenére nem az UNIFIL-nek, hanem Szaad Haddad őrnagy szeparatista egységeinek adta át, aki ezen a területen kikiáltotta a „sza­bad Libanon“ nevű bábállamot. Haddad fegyvereseivel és az izraeli tüzérség támogatásával azóta is terrorizálja a déli or­szágrész lakosságát, lehetetlen­né téve a rendezést. A Tuniszban most ülésezett arab csúcsértekezletre várt a feladat, hogy megpróbáljon va­lamit tenni a libanoni válság rendezése érdekében. Semmilyen határozat sem tud­ja azonban egy csapásra eltün­tetni a rommá lőtt falvakat és városokat, megoldani a palesz­tin és libanoni menekültek ez­reinek sorsát és eltüntetni a friss sírok százait. GÜRFÖL ZSUZSA zeít hárítani a két ország ha­tára mentén tartó feszültségért a felelősséget. A vietnami jegy­zék rámutat, hogy épp ellen­kezőleg: a kínai fél tart to­vábbra is megszállva néhány vietnami határ menti területet, és előkészületeiket tesz egy to­vábbi agresszióra. A vietnami jegyzék megálla­pítja, hogy március 16-tól nap­jainkig a kínai katonai egysé­gek több minit ezer provoká­ciót hajtották végre Vietnam ellen, megsértve ezzel a VSZK önállóságát és területi egysé­gét. Ezek a provokációk sok emberáklozatot követeltek, és jelentős anyagi kárt okoztak. A jegyzék emlékeztet rá, hogy kínai csapatok november 4-én a tüzérség támogatásával behatoltak Ha Tuyen tartomány területére. A támadás során több vietnami polgári lakos vesztette életét, a kínai fél azonban továbbra is Vietnamot vádolja a határincidensekért. A jegyzék arra figyelmeztet, hogy Peking ezzel a manőve­rével a világ közvéleményét egy újabb Vietnam-elleni kato- nau kalandra készíti elő. A VSZK elleni akciókért tel* jes mértékben a kínai fél a fe­lelős — hangsúlyozza a VSZK külügyminisztériumának a jegy-* zéke. Államcsínykísérlet (ČSTK) — A Seychelles-szi- getek Köztársaságban a (közel­múltban kormányellenes össze-: esküvést lepleztek le, s e möi gött — France Albert René ál­lamfő bejelentése szerint Mian- cham volt államfő és Adnan Kasugi szaúdi milliomos állt. A TASZSZ hírügynökség által nyilvánosságra hozott beszédé­ben René elmondotta, hogy 70 embert tartóztattak le az ösz- szeesküvésben való részvétel vádjával, s köztük van az or­szág rendőrségének francia ta­nácsadója is. Nemzetközi szakszervezeti tanácskozás (ČSTK) — Berlinben kedden megkezdődött a Szakszervezeti Világszövetség Irodájának 21. ülése. A résztvevők a szerve-: zetbe tömörült szakszervezetek­nek a béke, a leszerelés, a de­mokrácia és a társadalmi ha­ladás érdekében kifejtett tevé­kenységéről, a tőkés válság el­leni harc feladatairól tárgyal­nak, s értékelik az SZVSZ 30- éves tevékenységének eredmé­nyeit. A háromnapos tanácskozás résztvevőit Harry Tisch, a Sza­bad Német Szakszervezeti Szö­vetség elnöke köszöntötte. Választási előkészületek Portugáliában Portugáliában javában tart a december 2-ra kitűzött rendkí­vüli parlamenti választásokat előkészítő kampány. Hétfőn a Portugál Kommunista Pártot és a Portugál Demokratikus Mozgalmat magába foglaló vá. lasztási tömörülés, az Egyesült Népi Szövetség felhívást tett közzé. A dokumentum hangsúlyoz­na, hogy az ország égető gond ja inak megoldása érdekében Vereséget kell mérni a reak­ciós erőkre, és olyan demok­ratikus kormányt kell alakíta­ni, amely elsősorban a lakos­ság életkörülményeinek javítá­sára, a gazdaság fejlődésének előmozdítására, továbbá a nem­zeti függetlenség megszilárdí­tására törekszik. Alvaro Cunhal, a PKP főtit­kára Porto városában egy vá­lasztási nagygyűlésen kijelen­tette: a decemberi választások rendkívüli jelentőségűek, mert eredményük nagymértékben be­folyásolja majd az ország bel­politikai életét. A kommunis­táknak az a véleményük — mondta Cunha] — hogy csakis ainnak a pártnak legyen joga új kormányt alakítani, amely a választásokon a szavazatok abszolút többségét szerzi meg. Cunhal élesein bírálta a jobb­oldali pártokat és a szocialista párt vezetőségét. (TASZSZ)

Next

/
Oldalképek
Tartalom