Új Szó, 1979. október (32. évfolyam, 231-257. szám)
1979-10-02 / 232. szám, kedd
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1979. október!. KEDD BRATISLAVA • XXXII. ÉVFOLYAM 232. szám 6 Ára 50 fillér Az emberé a főszerep Megfigyelhettük, hogy az egymáshoz közel fekvő, ugyanolyan természeti adottságok közepette gazdálkodó mezőgazdasági üzemek gépesítése színvonalában, az általuk felhasznált műtrágya mennyiségében nines lényegesebb különbség. Általában ugyanazokat a növényeket teremszük és ugyanazokat az állatfajtákat tenyésztik. Viszont termelési eredményeik különbözőek. A műszaki felszereltsé- geu, a kémiai, biológiai tényezőkön ugyan sok múlik, de az embereken — még több. S ott érnek el az átlagosnál jobb eredményeket, ahol jól kihasználják a gépi erőt, érvényesítik a tudományos ismereteket és a gyakorlati tapasztalatokat. Az egyik szövetkezet agronómi usá tói hallottam, hogy a kalászosok termesztésében az agrotechnikai határidő megtartása közepette arra is ügyelnek, bogy az egyik húzafajtát a vetési határidő elején, a másikat a végén juttassák a talajba. Aszerint többek között, hogy milyen a fejlődő és ellenállóké- pessége. A Száva esetében például megfigyelték, hogyha miudjárl október elején elvetik, niem olyan ellenálló a betegségeknek. mint akkor, ha csak október húszadika előtt néhány nappal kerül a földbe. Ennek a részletekre is kiterjedő figyelemnek köszönhetik, hogy az idei kedvezőtlen időjárási viszonyok ellenére is jő gabonatermést takarítottak be. Szemes kukoricából országszerte jó termés ígérkezik, de egész biztosan nem mindenütt terem ugyanannyi egy hektáron. Azokban a mezőgazdasági üzentekben viszont, amelyekben jő minőségű munkát végeztek a vetés idején, és ahol a növényeket a tenyészidő alatt fs gondosan ápolták, ott bizonyosan a lehető legjobb termésre számíthatnak. Még tavasszal, kukoricavetés idején egy vetőgépkezelő mesélte: ,,A fizetésünket a bevetett terület nagysága után kapjuk. De azért nem szabad sietni a munkával. Mert ha gyorsan megyünk, a csnroszlya kijár a földből és a vetőmag a föld felszínére kerül. Igaz, ha gyorsabban hajtanánk, harminc koronával többet keresnénk egy nap alatt. Ez pillanatnyilag jól jönne, de ha így dolgozunk, ősszel kisebb lesz a termés.“ Íme a személyes felelősség, a lelkiismeretesen végzett munka élő példája. Ilyen hozzáállásra van szükség most is, a termés betakarításának az idején. Minőségi munkával a betakarítási veszteségek is csökkenthetők. Kukoricakombájnnal történő betakarítás során például úgy, ha a vezetője egy pillanatra sem veszi le a tekintetét arról a négy vagy hat sorról, amit a gép egyszerre közrefog. Mert ha nem pontosan a sorok között vezeti a kombájnt, a gép tönkreteszi a termést. Hasonló a helyzet a cukorrépa betakarításában is. Az a dolgozó cselekszik helyesen, aki a fejezőgép- ról munka közben többször leszáll, és utánanéz, hogy a gép nem derékban vágja-e el a répát. Ha igen, akkor átállítja, hogy a növénynek csak a tetejét szelje le. néhány példa is bizonyítja, hogv a gépek és egyéb rendelkezésre álló eszközök és anyagok ugyan nélkülözhetetlenek a korszerű gazdálkodásban, de a tiszteletreméltó eredmények elérésében továbbra is az ezeket felhasználó emberé a főszerep. KOVÁCS ELVIRA Gustáv Husák vezetésével párt- és állami küldöttség utazik az NDK-ba (CSTK) — A Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságé* nak, valamint az NDK Állam- és Miníiutertanácsának meghívására Gustáv Husákuak, a CSKP KB főtitkárának, köztársaságunk elnö< kének vezetésével csehszlovák párt- es állami küldöttség utazik az NDK-ba, hogy október 6-án ás 7-én Berlinben részt vegyen a Német Demokratikus Köztársaság megalapítása 30. évforduló' jának ünnepségein. Stanislav Pekár 23 Tagú ifjúsági szocialista munkabrigádfa lett az első a novákyi W. Pieck Vegyiművekben a második negyedévben a munkaversenybe bekapcsolódott 102 szocialista munkabrigád közül. A második negyedévben az ifjúsági kollektíva 40 000 korona értékű kötelezettségvállalást tett. Az NDK megalakulóvá nak 30. évfordulója alkalmából a brigád kérte az Ernst Thälmann szocialista munkabrigád megtisztelő címet. Felvételünkön balról Miroslav Sama's és Stanislav Pekár a gyártmányokat ellenőrzi (Felvétel: P, Šimončik — ČSTK) (ČSTK) —- Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Csehszlovák Szocialista Köz társaság Szövetségi Gyűlésé nek elnöke, (küldöttség élén tegnap ötnapos hivatalos látogatásra az Osztráik Köztársaság ba utazott. A látogatásra Anton ftenyáiíak. az osztrák par- lament Nemzeti Tanácsa e'inőkének meghívására kerül sor, A Ruzynéi repülőtérien a kül aktívaértekezlet bratislavában bíráló igényességgel A PÁRTMUNKA MINDEN TERÜLETÉN A tanácskozáson részt vett Jfozef Len árt (ČSTK) — Aktívaértekezleteit tartottak tegnap a bratislavai pártalapszerveze t ek és üzemi pártbizottságok e lnökei azokról az időszerű feladatokról, amelyek a szlovák főváros párt* szervezeteire a XV. pártkongresszus határozataiból hárulnak. A tanácskozáson, amelyet a bratislavai városi pártbizottság rendezett, részt vett [ozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára és Vladimír Trvala, az SZLKP KB osztályvezetője. Vitaindító beszédének bevezető részében Gejza Šlapka, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a bratislavai városi pártbizottság vezető titkára kiemelté, hogy a XV. pártkongresszus programjából Bratislavára igényes fejlesztési feladatok hárulnak. Megállapította, hogy a pártszervek és szervezetek sikeres politikai szervező munkája előmozdította a népgazdaságfejiesztési feladatok teljest tését a ö. ötéves tervidőszak első három évében. Egyidejűleg rámutatott az idei feladatoik megvalósításának problémáira, behatóan elemezte az ipar, a beruházások, a kereskedelem, a szolgáltatások, a közlekedés és a környezetvédelem eredményeit. Bíráló igényességgel beszélt a hatékonyság és a minőség néhány fogyatékosságáról. MEGKEZDŐDÖTT A SZEMES KUKORICA BEGYŰJTÉSE A LATORCA MENTÉN Részletesen foglalkozott az irányító, a szervező és az ellenőr ző munkában, a legújabb tudó mányos és műszaki ismereteik gyakorlati felhasználásában, valamint a nemzetközi, gazdasági és tudományos együttműködés érvényesítéséiben fellelhető tar* ta lék Okival. Meg állapi to t ta. hogy sokkal felelősebben kell kidolgozni a jövő évi terveket, az eddiginél nagyobb gondot kell fordítani a fűtőanyag- és az energiafogyasztás ésszerűsítésére, az állóeszközök és a munkaidő hatékonyabb kihasználására. Felhívta a figyelmet arra. hogy a dolgozókat na-- gyobb mértékben be kell vonni az irányításba és a tervek kidolgozásába. A jelenlegi Időszakban a pártszervezetek és a gazdasági (Folytatás a 2, oldalonf üöttségtol Václiav Dávid, Bohuslav KuCena és Jaroslav Srh, a Szövetségi Gyűlés alelnökei, va tani in' más parlamenti képviselőik vettek búcsút. Jelen volt Jindrich Zahraduik, a csehszlováik kormány alelmöke és NeClslav Jablonský, hazánk k (i l üg ym i n i sz te r - he 1ye t tese, va ^ lám mt Heinz Weinberger, Ausztria csehszlovákiai nagykövete. Röviddel a megérkezés után Alois hidrái és a küldöttség többi tagját fogadta Bruno Kreisky szövetségi kancéilár. aki díszebédet adott a csehszlovák vendégek tiszteletére. A csehszlovák—osztrák kapcsolatok történetében ez az első alkalom, hogy csehszlovák parlamenti képviselők látogatnak el Becsbe. Az elmú'it év júniusában hasonló látogatáson vett részt Csehszlovákiában az Anton Benya vezette osztrák parlamenti küldöttség. Hazánkba látogat a görög miniszterelnök rCSTK J — Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök meghívására a közeljövőben hivatalos látogatást tesz hazánkban Kon«zlantinosz Karamanlisz, a Görög Köztársaság miniszterelnöke. t Nagykövet fogadása 5 (ČSTK) — Ľubomír Štrougal szövetségi mmisztere’inök tegnap Prágában fogadta Szuzuki Fumihikőt, Japán csehszlovákiai nagykövetét. A két ország kapcsolatainak elmélyítéséről tanácskoztak. (Tudósítónktól) — Az idei ősz részben enyhít a hálátlan tavasz okozta gondjainkon — vélekedtek a Nagykaposi (Veiké Kapušany) Béke Efsz szakemberei, amikor szeptember utolsó szombatjának délutánján a határszemle során a 140 hektáros Hegydűlő kukoricarengetegében dolgozó két E-512-es kombájn első ,.lépéseit“ figyelték. A budaházi (Budince) kertek alatt szép termés ígérkezik. André János főagronómus szerint hektáronként legalább hatvan mázsára vau kilátás. Kiss László, aki a kicsépelt szem szárítását irányítja, a nyolcvanat sem tartja lehetet-' lennek, mivel gyors számítás szerint egy méterre legalább hét szép cső jut, s ez gazdag hozamot ígér. Tavaly szemes . kukoricából 32 mázsa volt az átlagunk — mondja az egészséges növényzetet szemlélő főagronómus —, ezért az idei termés megalapozására komolyabban, szakszerűbben készültünk. Nem mondom, hogy most mind a 366 hektáron rekordtermésünk lesz, de lényegében elégedettebbek lehetünk vele, mint tavaly. Szóba iött a kombájnok át* tál letiport kukoricakóró is. Közös nézet, s azt hiszem helyes is, hogy a gépi betakarításnak ezt a nagy hátrányát a szakemberek minél előbb kiküszöbölhetnék. Beszélgetésünk alatt Kaszo* nyi János és Fuksz Oszkár kombájnosok tartályt ürítettek (Folytatás a 2. oldalon) Az ENSZ-vita második hete Bohuslav Chňoupek megbeszélései (ČSTK) — Az ENSZ-közgyülés 34. ülésszakán hétfőn megkezdődött az általános vita második hete. A délelőtt folyamán Szpirosz Kípnanu ciprusi elnök, majd Pakisztán, Egyiptom és á Német Demokratikus X óz társaPárbeszéd és együttműködés az enyhülésért A Szocialista Internacionálé munkacsoportja Moszkvában (ČSTK) — Kalevi Sorsának, a Finn Szociáldemokrata Párt elnökének, a SzociaVista Internacionále leszerelési kérdésekkel foglalkozó munkacsoportja elnökének vezetésével a Szocialista Internacionálé küldöttsége vasárnap Moszkvába érkezett. Kalevi Sorsa, a moszkvai ’látogatás előtt üzenetet intézett Leonyid Brezsnyevhez, az SZKP KB főtitkárához, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökéhez, közölve, hogy. a Szocialista Internacionálé munkacsoportja igen nagyra értékelné, ha hallaná a szovjet vezetésnek a fegyverkezési ver-, seny megállításával és a leszerelési kérdésekkel kapcsolatos véleményét. Leonyid Brezsnyev válaszá ban megerősítette a szovjet vezetés javaslatát, hogy folytassák a párbeszédet és az együttműködést a Szocialista Interna- danáiéval. Rámutatott, hogy a szovjet fél kész Moszkvában találkozón részt venni a Szocialista Internacionálé munkacsoportjának képviselŐiveU ság képviselője kért szót. Dél* után Portugália, Chile, Paraguay, Ausztrália, Kuvait, Bhutan, Zambia és Haiti képviselő. je szólalt fel. . Bohuslav Chňoupek csehszlovák külügyminiszter a hétfőre virradó éjszakán találkozott New Yorkban Púja Frigyes magyar külügyminiszterrel. Rámutattak főként a Gustáv Husák, .a CSKP KB főtitkára, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke és Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt első titkára között létrejött találkozó jelentőségére a két testvérpárt, a két állam és a népeik közötti barátság és kölcsönös együttműködés elmélyítése szempontjából. Bohuslav Chňoupek és Púja Frigyes az ENSZ közgyűlés 34. ülésszakával kapcsolatos egyes nemzetközi kérdéseket is áttekintette. Bolius'iav Chňoupek találkozott továbbá az iraki, az izlandi és a szingapűri külügyminiszterrel, akikkel véleményt cserélt az ENSZ-közgyűlés idei ülésszakával kapcsolatos nem*, zetközi problémákról. CSEHSZLOVÁK PARLAMENT) KÜLDÖTTSÉG BÉCSBEN