Új Szó, 1979. október (32. évfolyam, 231-257. szám)
1979-10-11 / 240. szám, csütörtök
Szavak után tettoket EGY ORSZÁGOS SZEMINÁRIUM MARGÓJÁRA Szerencsés ötlet volt, hogy a CSEMADOK Központi Bizottsága és a Népművelési Intézet közösen rendezett kétnapos országos szemináriumot Szencen (Senec) a szlovákiai magyar amatőr színjátszás helyzetéről, időszerű kérdéseiről. Bármenynyire is furcsának tűnik, idáig még egyetlen alkalommal sem találkozott minden e problémakörben illetékes kulturális dolgozó — népművelési szakelőadó, CSEMADOK-tisztségvi- selő, művelődési otthon igazgatója, továbbá rendező, szereplő és csoportvezető — egy asztal mellett. Végre eljutottunk odáig, hangsúlyozta az egyik felszólaló, hogy egyeztetjük véleményünket, szándékainkat és terveinket, s megpróbálunk közös erővel előbbre lépni. Mert kétségtelenül előbbre kell lépni, ebben a szeminárium valamennyi résztvevője megegyezett. Bár túlzás lenne azt állítani, hogy amatőr színjátszásunk válságban van vagy képtelen teljesíteni a növekvő társadalmi elvárásokat, de el kell gondolkodnunk azon, vajon miért látunk még a Jókai- napokon is — vagyis a hazai magyar amatőr színjátszómozgalom legrangosabb fesztiválján — viszonylag sok szürke, olykor kimondottan félresikerült előadást? S könnyű elképzelni, milyen az általános színvonal, ha ezeknél a gyenge előadásoknál akadtak még gyengébbek is, amelyek csak a járási vagy a kerületi fesztiválokig jutottak el. Az előadások és a viták után kikristályosodott hazai magyar színjátszómozgalmunk helyzete, tisztábban látjuk az erőteljesebb fejlődést gátló tényezőket, de a kibontakozás lehetőségeit is. Nyilvánvaló, hogy amatőr színjátszásunk ma is fontos szerepet tölthet be a dolgozók szocialista tudatának, életszemléletének és életstílusának formálásában, értékrendszerének gazdagodásában. Be- tölthet, de csak korszerű vonzó előadásokkal. Tapasztalataink szerint három fő probléma az oka annak, hogy évről, évre csupán egykét ilyen korszerű előadásnak tapsolhatunk. Az első az amatőr csoportok és a rendezők társadalmi megbecsülése helyi, járási viszonylatban. Kell-e hangsúlyozni, milyen nehéz, sőt szinte lehetetlen az olyan színjátszócsoport munkája, amelynek a szó szoros értelmében harcot kell vívnia próbateremért, minimális anyagi és erkölcsi támogatásért, néha olyan esetben is, amikor a lakóhelyükön levő művelődési otthon üres, kihasználatlan. Sajnos, ha nem is nagy számban, de akadnak még olyan kultúrházigazgatók, akik nem tudatosítják, hogy a szlovákiai magyar csoportok ugyanolyan társadalmi munkát végeznek, s ugyanúgy pártunk kulturális politikájának szellemében dolgoznak, mint a szlovák és az ukrán csoportok, tehát számukra is megfelelő feltételeket kell teremteni. Több helyen már kapcsolat alakult ki az állami kulturális intézmények és a CSEMADOK színjátszócsoportjai között. Példaként a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda J Városi Művelődési Otthon és a CSEMADOK helyi színjátszóit említjük meg. A jobb együttműködés lehetőségei körvonalazódnak Léván (Levice) a helyi művelődési otthon és a Garamvölgyi Színház magyar tagozata között, s hasonló a helyzet Királyhelmecen (Kráľovský Chlmec) is. Akad viszont olyan példa, amikor az anyagiakat évről évre kihasználatlanul hagyják. A rozsnyói (Rožňava) járási népművelési központ szívesen támogatna magyar színjátszócsoportot is — ba lenne. Az ottani kulturális dolgozók — beleértve a CSEMADOK rozsnyói járási bi-' zottságát — feladata, hogy tegyenek erőfeszítéseket a hagyományokban gazdag rozsnyói amatőr színjátszás felélesztésére. Az elmúlt évadokban sok sz^Tp elképzelés mindjárt a kezdet kezdetén, a műsorválasztásnál kudarcba fulladt. A csoportvezetők, rendezők elég gyakran megfeledkeztek az együttes felkészültségéről, teherbírásáról, de legalább any- nyiszor a darab témájának mondanivalójának időszerűségéről is. Már-már közhelyszámba megy, annyiszor ismételjük, hogy a színházi előadás itt és most hat, csak akkor lesz izgalmas, időszerű, ha valamiképpen eljut a mai néző értelméig és érzelméig, olyan dilemmákat, problémákat vet fel, amely érdekel, izgat bennünket. Ugyanezek a kritériumok vonatkoznak az amatőr csoportokra is. Vajon milyen szándék vezérelhette egyik falusi csoportunkat, amikor az énekben, zenében, játékmódban roppant igényes János vitézt mutatta be, és az előadás szenvedést jelentett szereplőnek, nézőnek egyaránt. Vagy mi lehetett a célja annak a színjátszóegyüt- tesnek, amely tipikusan nagyvárosi milliőben játszódó, egy művészeti díj odaítélése körül bonyolódó, gyengécske konver- zációs vígjátékot vitt színre minden sajátos íz, minket is érintő problémafölvetés nélkül? A maiság és a korszerűség igénye teljes mértékben érvényes a vígjátékokra is. Nem helytálló az a megállapítás, amit több amatőr rendező szájából hallottunk az elmúlt években: neveltetni, szórakoztatni akarunk, mindegy, hogyan. Tévedés: egyáltalán nem mindegy az sem, hogy mivel akarjuk szórakoztatni a közönséget: Vígjátékokkal vagy úgynevezett vígjátékokkal? Az elmúlt években az amatőr csoportok rendezői joggal hiányolták a gazdagabb színmű-választékot. Az Irodalmi Ügynökség, közismert nevén a a LITA az utóbbi két-három esztendőben kevés magyar nyelvű színművet adott ki. ígéretet kaptunk arra, hogy javítanak a helyzeten s rövidesen több mai színművet adnak ki magyar nyelven. Ha visszatekintünk az elmúlt évadokban látott amatőr előadásokra, akkor olyan tapasztalatot szűrhetünk le, hogy döntő mértékben a rendező fölkészültsége, szakmai, részben pedig pedagógiai hozzáértése járult hozzá a sikerhez vagy okozta a sikertelenséget. Amatőr színjátszásunk legégetőbb gondja a viszonylag kevés, aktívan dolgozó rendező. S ezek közölt is akadnak, akik az útkeresés., a továbblépés helyett inkáb a szokványt, a megszokott, túlontúl bevált rendezői eszközöket választják. Persze, csüggedésre semmi okunk, hiszen az elmúlt évadban is két fiatal rendező igazolta rátermettségét. Ök és más ambiciózus fiatalok egészséges szellemi pezsgést hozhatnak a mozgalomba, hozzájárulhatnak az áhított előbbrelépéshez. S aztán: az eddig ismert amatőr rendezők munkáját sok emlékezetes előadás fémjelzi. A megtorpanás vagy a balsiker nem ritkaság ebben a mozgalomban sem, de ezeket a hullámvölgyeket a valóban tehetséges rendezőknél megújulás, sikeres folytatás követte nemegyszer. Reméljük, így lesz ezúttal is. Jó jelnek tartom azt is, hogy a vitában kevés volt az indokolatlan panaszkodás, a mellébeszélés, kevesen igyekeztek másokra, és főleg az objektív akadályokra hárítani a felelősséget. A legtöbben önkritikusan szóltak, s keresték a továbblépés lehetőségeit. Felszólalásaikon érződött a tettrekészség, a jobbító szándék, s az elhatározás, hogy nemcsak beszélnek a gondokról, hanem megpróbálnak tenni is a színvonal emeléséért. A vége felé hallottam az egyik résztvevőtől: több mint ötvenen jöttünk el Szencre, s valamennyiünknek köze van amatőr színjátszásunkhoz. Ha mindannyian munkához látunk, olyan évad lehet ez a mostani, amilyen már régen nem volt. így legyen. SZILVÄSSY JÓZSEF Táncszínház — a tengeren túlról Az órámra pillantottam. Vajon mióta tapsolunk a kivilágított nézőtéren? Tizenöt-húsz perce? Állunk és tapsolunk az Alvin Ailey American Dance Theater teljesítményének. Az együttes 1958-ban debütált az Egyesült Államokban, két taggal, Al<vin Ailey American Dance Company néven. Most huszonnyolcán vannak, a világ számos tájáról sereg- lettek egybe, így Alvin Ailey, ki maga is fekete bőrű, joggal nyilvánítja együttesét nemzetközinek, egyúttal harcolván minden olyan előítélettel szemben, amely a bőr színével kapcsolatos. Valamennyien anyanyelvi szinten művelik a klasz- szikus balettet, koreográfiájukban azonban a modern táncelemek dominálnak, sokat vesznek át az afro-amerikai néger táncokból, dzsesszre emlékeztető mozgáselemekből. Belső átélés, dinamika, poli- ritmikus mozgás, laza tartás — ezekkel a szavakkal jellemezhetnénk röviden szinte valamennyi táncukat. A köröző, sajátságos csípőmozgást, melyen a néger tánctechnika alapszik, a nem néger ember nehezen tudja elsajátítani. A négerek viszont meg tudják tanulni a modern táncot és a klasszikus balettet egyaránt. Az együttes sokszínű műsorában helyet kaptak rövid és frappáns epizódok, életképek, melyekben a dzsessztánc egzotikus mozgáselemei uralkodtak. Első szereplésük fénypontja a Cry (Kiáltás) című kompozíció volt Estelle Spurlock előadásában. A művésznő szinte megbűvölte a közönséget. A második estén először Dudley Williams kapott tapsot a Love songs (Szerelmi énekek) című tánckompozíció előadásáért. Sharrel Mesh, Linda Springs és Marilyn Banks előadásában az amerikai popzenére készült Tilt (Hajtás) című kompozíció elevenedett meig, a bravúros koreográfia George Faison műve. Ami ritkán fordul elő a Szlovák Nemzeti Színházban, ez a műsor olyan sikert aratott, hogy a zárótélelt ismételni kellett: „Fel testvérek és nővérek, fel...!“. Az együttes, amely fennállásának huszonegy esztendeje alatt minden földrészt bejárt, meghódította a világot, Csehszlovákiában most szerepelt először. VARGA ERVIN Mária Medvecká nemzeti művésr hotvonöt éves p Őszintén az éleiről „Őszinteségei, azon az áron séf lelkiismereti kérdésnek is, hu kevésbé leszünk exklu z ívak, mutatósuk, modernek, illetve nagyvilágiak“. Mária Medvecká festőművésznő talán ezt a követelményt tartja az igaz művészet alapkövének. Saját életéve! és művével legalábbis mindig erre törekedett. A város zajától félrehúzódva, szülőfalujában, az árvái Med- vedzie községben dolgozik. A szó szaros értelmében dolgozik: ogyiitt kel az árvái parasztokkal. s míg azok „rain(CSTK felvétel} de mi api kenyerükért“ fáradoznak, ő munkájukat, a kezük szántotta barázdákat, s arcuk idő szántotta barádáit igyekszik megörökíteni. Tájakat, arcképeket, egész alakokat, vagy ezek sajátos elképzelésű kombinációit festi. Legszíve- seb!>en az öregek, vagy a gyér mekek arcál tanulmányozza. Semmi sem olyan kedves számára, mint a szülővidéke, jel legzetes vonásaival, légkörével, s nem utolsósorban embereivel, akikben a komor bizalmatlanság odaadó jósággal párosul. A művésznő a vele folytatott párbeszédek során már nem egy csodáló szót ejtett e tájról. („A színnek és formának itt sincs s(*rn fuitározott kezdete, sem vége, az egész még- is megragadóan hat.") Szlovákia egykor talán e legelmaradottabb vidékének hirtelen fellendülése is bámulatba ejti. Ugyanakkor képes bírálni a hibákat, az elmaradottság máig jelenlevő megnyilvánulásait. A régi és új közti különbséget több, ellentétbe állított képsorozattal ábrázolta, például A mi nemzedékünk, A régi Oraválfól cítnüekkel. Az élet megismételhetetlen, soha vissza nem térő mozzanatait szeretné megörökíteni, hogy saját maga és mások számára is teljes értékűvé váljanak, A nép esztétikai művelétartja, ezért festőférjével, Cti- bor Belannal együtt gyakraa szervez beszélgetéseket a művészetről. A szlovákiai művé- szék közül talán ő állított ki a legtöbb helyen s a leggyakrabban. Az árvái táj és annaik népe mellett a Szlovákia * legkülönbözőbb üzemeiben, bányáiban, s másutt dolgozó munkások is érdeklik. Hazánkban ő az első, aki közvetlenül a „lett színhelyén“ tette közszemlére képeit: az árvái vízi erőműnél, miután a gát építését ecsettel is megörökítette. Az említett témákon kívül több képe foglalkozik a Szlovák Nemzeti Felkeléssel, melyet igyekezett mentesíteni a színpadiasságtól, s közelebb hozni az emberekhez. Partizánanya és más képein a szlovák gótika népi madonnatípusát alkalmazta. Ezáltal, valamint 4 szlovák táj sajátos hangulatának keresésével Mária Medvecká a szlovák szülőföld mítoszának — Gustáv Maily, Martin Benka, lanko Alexy, Miloš Bazovský stb. — tolmácsolói- hoz csatlakozik. Kezdettől fogva a realizmus jegyében fest, szinte minden* nemű stilizálást mellőzve. Ebben az ösztönösségben egyetlen irányítója az életért, a természetért való rajongása, az ember és munkája iránti tisztelete. A realizmusra való törekvés ellenére a negyvenes évek végétől egészen a hatvanas évek elejéig művei bizonyos idealizmusba és irodal- miasságba hajlottak. Formai szempontból legalább olyan igénytelenek voltak, mint amilyen naivak és túlzottak tartalmilag. A hatvanas években fokozollai>b érdeklődést tanúsított a formai megjelenítés iránt. Erre elsősorban ĎéziďSr Milly festőművésszel folytatott beszélgetései ösztönözték. Kelet-szlovákiai tájképfestó kollégájának nézete szerint elsősorban a „tá/ dallamát, ritmusát“, s a „valóság rá gyakorolt hatását“ keltene megörökítenie. Az első képek, melyeken ez a próbálkozás már szemmel látható. az Unoka (1966-ból), a Március és a Téli nap (1970- bőlj, a Behavazott háztetők (1974-ből) és az Asszonyok a földeken (1976-ból). Legismertebb és legelismertebb festményei helyett legjelentősebb alkotásainak ez utóbbiakat tartom, mert ezek jelzik a művésznő jövőbeli útjának vonzó lehetőségeit. L. GÄLY TAMARA Fiatal művészek — világszínvonalon Alekszandr Dmitrijev és Ránki Dezső a bratislavai zenei ünnepségeken Rangos zenei eseménynek lehetett tanúja a nagyszámú bratislavai közönség múlt vasárnap este a Szlovák Filharmónia nagytermében. A Csehszlovák Rádió bratislavai szimfonikus zenekarának közreműködésével két rendkívüli képességű fiatal művészegyéniség lépett pódiumra. A szólista a világhírű Ránki Dezső, a karmester Alekszandr Dmitrijev, a Leningrádi Filharmonikusok vezető karnagya volt. Első műsorszámként Milan Slavický, a fiatal, sok nemzetközi versenyben előkelő helyezést elért cseh zeneszerző Tisztelet Saint-Exupery-nek című nagy szimfonikus zenekarra írt műve hangzott el. A szerző meditáló jellegű programzenéjében kedvenc írója érzelmi világából merített ösztönzést. A kiváló karmester nagy precizitással, gondos kidolgozottsággal (súlyt helyezve a kontrasztok kidomborítására is) lehető legtöbbet keltett életre a partitúra hangjegyeiből. Az est fénypontja kétségkívül Ránki Dezső volt. Lenyűgöző technikai tudással és muzikalitással Liszt Ferenc kevésbé ismert A-dúr zongoraversenyét szólaltatta meg. Ez a romantikus mű egytételes és rondó formát követ, szinte szimfonikus koncert, a zongorának viszonylag nincs egyeduralkodó szólisztikus szerepe. A hangszerelés lágy, bensőséges. a zongora jól harmonizál a fafúvosokkal és a vonósokkal. Ránki átszellemült játéka, billentésének gazdag árnyaltsága, gyönyörűen, sokféle színe pazarul érvényesült a pontosan kísérő zenekar mögött. Pergő futamaival, harmonikus, meneteivéi a szóló csellót és fuvolát csodálatosan aláfestő kíséretével és drámai fortisszi- móival elbűvölte a közönséget. A várakozásnak megfelelően élményszerű, magával ragadó játékával igen magas művészi szinten tárta fel e ritkán hall- liató kompozíció érzésvilágát. Alekszandr Dmitrijev karmester kiváló adottságairól tett tanúbizonyságot Robert Schumann 4., d-moH szimfóniájának tolmácsolásával. Ez a négytételes romantikus szellemben alkotott „fantázia“ a szerző legértékesebb, legjelentősebb és legnépszerűbb szimfonikus alkotása. A szimfónia jellegzetessége, hogy témája (vezérmotívuma) végigvonul a mű valamennyi tételén, biztosítva ezzel áz egész kompozíció monotematikus egységét. A karmester érzékenyen formálta meg a téma minduntalan felbukkanó új és új karakterét: a gyorsan pergő, a sejtelmesen komor, a visszafojtott bánatú, a Scherzo kissé humoros és vidám, boldog éneket. Vezénylési stílusa egyszerű, mindent kifejező, esztétimm kus. Jól megválasztott tempóiban, frazeálásában ráismerhetünk romanlika-szeretetére. Leheletfinom hangzás, a szólamok kiegyensúlyozottsága, a pontos összjáték, a felszabadult muzsikálás jellemezte a magas szintű interpretációt. Dicséret illeti a Csehszlovák Rádió — fennállásának 50. évfordulóját ünneplő — szimfonikus zenekarát, mely mindvégig magas színvonalon, lelkes, fiatalos játékkal, ragyogó fel- készültséggel olyan produkciót nyújtott, amilyet (így, a kiváló művészek közreműködésével) a közönség bízvást elvárt tőle. CSUKÄS ZSOLT 1979. X. 11.
