Új Szó, 1979. október (32. évfolyam, 231-257. szám)

1979-10-20 / 248. szám, szombat

Hamis kártya, meddő igyekezet Robert: Jean Longuet, Mark Karoly dédunokája, a közel* múltban nálunk is megjelent világhírű Európa szívében cínif könyvében idézi John Foster Dullest, a hidegháború bős* harcosát: „Nyugatnak — mondotta a volt amerikai külügyi miniszter — vissza kell hódítania Csehszlovákiát, valamint a többi országot is, amely a szovjet szférába került A hidegháború óta a világon sok minden megváltozott, első­sorban az erőviszonyok *— a szocializmus és a béke javára, az imperializmus és a háború kárára, Dulles ófa azok a mód­szerek és az a taktika is meg­változott, amelyet az Imperia­lizmus a történelem megváltoz­tatásáért folytatott küzdelmé­ben alkalmaz. Nem titkolt ke­serűséggel veszi tudomásul, hogy katonai csapással nem le­het elpusztítani a világsZocia- lizmust. Ezért más úton, „be­lülről“, a kormányokon keresz­tül belső bomlasztássaí, ideoló­giai diverzióval, az árulók lel- ■ kének megvásárlásával próbál kozik. A három évtized alatt nem változott meg az a Dulles-féle kísérlet, hogy „Csehszlovákiát visszahódítsák“. A Csehszlová- kia-ellenes kampányoknak azo­nos a hátterük. Ma ugyanaz, mint Február, vagy 1968 után. Azt is tudjuk, mi ellen irányul­nak a támadások — hazánk szocialista jellege ellen. A Csehszlovákia elleni táma­dásokban ugyanúgy, mint a többi szocialista ország elleni támadásokban sok erő, intéz­mény vesz részt: a NATO stra­tégáitól, a nemzetközi monopó­liumoktól, a katonai-ipari komplexumoktól, a sajtókirá­lyoktól, a reakciós erőktől kezdve a jobboldali opportu­nistákon, az árulókon keresztül egészen „a belső bomlasztó erőkig“ melyeket a NATO pro­pagandája „disszidenseknek“ nevez. Allamfordufatok „erőszak alkalmazása nélkül" Nincs semmi új a Nap alatt, A „disszidens“, a kommunista­ellenes panoptikum divatos fi­gurája sem új: a volt millio­mos, áruló, trockista fia, az el nem ismert törtető, a kudarcot vallott ellenforradalmár. Azok az emberek, akik nem törődtek bele az 1948-ban, vagy húsz évvel később szenvedett vere ségükbe, bosszút forralnak. Ál­lamellenes csoportokat próbál­nak szervezni, provokatív pamfleteket gyártanak, hamis híreket terjesztenek, rágalmaz­zák a társadalmat és az álla-' mot. Lényegében mindezt kül- földi megrendelésre teszik. A burzsoá sajtó nagy elismerés­sel ír ezekről a szolgáltatások­ról, s a dollárokkal sem taka-' rékoskodnak. „Disszidens“ — ez a fogalom a hidegháború leghevesebb éveiben tönt fel, amint ezt A. Brown amerikai szerző „Drop- shot — a Szovjetunió elleni há­ború amerikai terve 1957-ben“ című könyve is tanúsítja. (Dropshot = meglepetésszerü akció). A könyvet 1978-ban ad­ták ki, de azokat a dokumen­tumokat tartalmazza, amelye­ket az amerikai hadsereg ve­zérkarának tagjai 1949-ben dol­goztak ki a Szovjetunió elleni háború terveivel kapcsolatban. A Dropshot-terv a szocialista országok ellen folytatott hideg­háború eszközének tekinti a pszichológiai háborút: „A pszi­chológiai háború rendkívül fon­tos fegyver lehet, amely segíti a szovjet emberek körében a renegátok megnyerését. Alap­vető célja, hogy megakadályoz-* za: a Szovjetunió nemzetei és szatelit-államai támogassák a mai rendszert.“ Az ilyen árulásra gondolt az antikommunizmus egy másik stratégája (az NSZK-beli Alard von Schack), amikor Szellemi harc az egymás mellett élésben (tehát a békés egymás mellett élés viszonyai között) című cikkében egész nyíltan azt ja­vasolta, hogy a szocialista or­szágokban a nyugati eszmék tudatos, vagy ösztönös képvij selőit használják ki ugyanúgy, mint a „nemzetiségi ellentéte­ket, a vallási előítéleteket és az emberi gyengeséget Is“. Mi­re kell ezt kihasználni? „Arra, hogy ezekben az államokban Sord n latot érjenek el erőszak nélkül*. Mit árult el a Die Zeit Az antikommunisták ezért rendkívül sokra tartják a „disszidenseket“. Ezt árulta el u nyugatnémet Die Zeit, amikor krokodilkönnyeket hullatott amiatt, hogy hatóságaink meg­fosztották állampolgárságától P. Kohoutot és nem engedé­lyezték a köztársaságba vaió visszatérését. „A szenvedés szemtanúinak inkább a szenvedés színterén kellene tartózkodniuk, mint itt (vagyis az emigrációban) mivel itt nagyon könnyen a politikai taktika, az opportunizmus és a kényelem befolyása alá kerül­nek,“ Vértanúra van szükségük. Azonban nem Bécsben vagy Münchenben, hanem sokkal In­kább Prágában, Moszkvában, Varsóban. Szomorú tapasztala­tokkal rendelkeznek: „A kom­munistaellenes ellenzék hány hőse került az opportunizmus és a kényelemszeretet befolyá­sa alá, az emigráns dicsőség mesterségesen szított lángja röbb esetben törvényszerűen kialudt. A mártírok hasznave­hetetlen dollár hörcsögökké váltak. Ilyen volt Szolzsenyicin. De sokan mások is így végez­tek. Ezért látták volna szíveseb oen Kohoutot is Prágában. A Le Matin de Paris francia új­ság október 10-én ezt egész nyíltan beismerte, amikor kö­zölte azt a beszélgetést, ame­lyet még egy évvel ezelőtt, Bécsbe való elutazása előtt ké­szítettek Kohouttál. A cikk sze­rint Kohout irányította nagy­részben a Charta híveinek te­vékenységét. Az újság egyúttal felhívta a nyugati sajtót, ta­núsítson nagyobb érdeklődést a csehszlovák bomlasztó erők tevékenysége iránt. Kohout a beszélgetés során így dicseke­dett: „Látják, itteni (prágai) tevé­kenységein hasznos. Kényelem­ben élek a Nyugatról kapott szerzői díjakból, jelentős tevé­kenységet fejthetek ki, a cseh­szlovákiai ellenzék központja lehetek“. Azután, hogy hatóságaink nem engedélyezték Kohoutnak Csehszlovákiába való visszaté­rését, bizonyos nyugati körök felháborodtak. Ez természetes. Tudták, hogy nemcsak egy „disszidenst“, hanem egy ügy­nököt is elvesztettek. Mint az arisztokraták Marx korában A „disszidensek“ (de nem­csak ők) azt a látszatot akar­ják kelteni, hogy politikai moz­galmat képviselnek. A valóság­ban „ezek a csoportok számbe­lileg kicsinyek és nem gyako^ rolnak hatást a tömegekre“, amint ezt tavaly sajnálkozva megállapították az Egyesült Ál­lamok, Nyugat-Európa és Japán burzsoá osztályai neves képvi­selőinek tanácskozásán. A di­csőség látszatát a reakciós pro­paganda mechanizmusa adja a „disszidenseknek“. Szóhoz azonban csak akkor jutnak, ha ez számukra a konkrét viszo­nyok között kívánatos — ter­mészetesen a szocializmus, az enyhülés, a leszerelési kezde­ményezések stb. ellen. A nem­zetközi antikommunizmus ve­zérkarai ezért tanúsítanak olyan nagy érdeklődést az el­lenfél hátországában minden árulásra hajlamos ember iránt. Ezért újítják fel kapcsolataikat a maradék jobboldali szocialis­taellenes erőkkel és erre nem­csak titkos eszközeiket, hanem a diplomáciai hivatalok szol­gálatait, a turizmust stb. is felhasználják. Ösztönzik ezeket az erőket, egybehangolják te­vékenységüket, bevonják őket a hírszerző szolgálatba. Tavaly Lisszabonban az ún. észak-atlanti összejövetel ta­nácskozásain megvitatták a „disszidensek“ feladatait. A NATO-kormányok azt javasol­ták, hogy „állandó szilárd nyomást kell gyakorolni a ke­leti kormányokra“ és „hatéko­nyabban támogassák" az ideo­lógiai árulókat. Megállapítot­ták, hogy „a harcot szélesebb keretek között kell folytatni“. A „disszidensek“ és külföldi patrónusaik természetesen meg­próbálják elkendőzni valódi küldetésüket és céljaikat. Tud­ják, megfontolatlanság lenne a részükről, ha a kapitalizmus felújításának, a terrorizmus, a kormányok megdöntésének jel­szavával lépnének fel. Ezért akarják tökéletesíteni a szocia­lizmust, ezért védelmezik az emberi jogokat. Az egyik olasz folyóirat a csehszlovákiai „disszidenseket" demokratikus baloldaIi(!) ellenzéknek ne­vezi. Ezek a politikai hajótöröttek azonban sokkal inkább a régi francia és angol arisztokraták­ra emlékeztetnek. Több mint másfél évszázaddal ezelőtt ki­nevették őket, amikor az új történelmi erőről, a fiatal bur­zsoáziáról beszéltek és azt hir­dették, hogy csak a kizsákmá­nyolt munkásosztály érdekében harcolnak ellene. „Az arisztokraták a proletá­rok és koldusok tarisznyáját zászlóként lobogtatták, hogy megnyerjék a népet“ — írta Marx. „De amint követték őket, zászlójukra kitűzték a ré­gi hűbéri címereket“. Az újkori arisztokraták, a „disszidensek“ az „emberi jo­gok“, a „baloldali ellenzék“ zászlóját emelik magasra. Van amikor a Chartáról, máskor a jogtalanul üldözöttek védelmé­re alakult bizottságról beszél­nek. Ha azonban megnézzük őket közelebbről, zászlóikon ott vannak a régi ellenforradalmi jelszavak. A ,,disszidensek“ osztályalapía A Commet-sen, Nagy Britan­nia Kommunista Pártjának két­hetenként megjelenő hetilap­jában a közelmúltban az egyik olvasó felvetette a kérdést, hogy Nyugaton miért olyan nagy a lárma a szocialista or­szágok maréknyi árulója kö­rül, az állítólag veszélybe ke­rült jogaik miatt. Az olvasó kérdése: ,,A disszidenseknek mi az osztályalapía, ki fizeti őket?“ A válasz, amint a folyóirat írja, egyszerű. „Az egységbon- túk osztályalapja a Szovjet­unió és a többi szocialista or­szágon kívül található meg. Ez az osztályalap a monnpolkapi- falizmus, a nemzetközi reakció osztálya, az az osztály, amely felelős Chiléért és Vietnamért“. Ezzel a •megállapítássa'i csak­is egyetérthetünk. Henk Hoekstra, a Holland Kommunista Párt elnöike, a n y ugat -eu r ópa i kom műm sta mozgalom egyik vezetője így nyilatkozott a „disszidensek“ problémájáról: „A NATO poli­tikusai védelmezik a dissziden­sek emberi jogait. A tapaszta­latok azonban azt mutatják, hogy a disszidensek a valóság Iván a NATO t szolgálják és a kapitalizmus felújítását szorgal­mazzák a szocialista országok­ban.“ A Hol’iand Kommunista Párt elnöke rámutatott a NATO-or­szágok uralkodó körei „disszi­densek“ iránt tanúsított nagy érdeklődésiének nemzetközi hát­terére is: „A „disszidensek“ se­gítségével akarják kétségbe- vonn.i a szocialista országok be­csületes béketöreikvését, félre akarják vezetni a NATO-orszá­gok közvéleményét, meg akar­ják törni a közvélemény küz­delmét a 'lázas fegyverkezés ellen és így folytai mi a hábo­rús előkészületeiket.“ Hoekstra szerint „ennek a tevékenység­nek nincsen semmi köze az em­beri jogokhoz.“ Az ötödik hadoszlop Figyelemre méitó * Le Nou- vel Observateur francia folyó­irat ,, dissz idén se k ke’i “ kapcso­latos észrevétele. „A probléma nem humánus jel'legű, hanem poitiikei“. Leszögezte, hogy a disszidensek esetében „nem személyes védelmük a eé), ha­nem az ellenzék csoportosulá­sának kialakítása.“ Más szavakkal a szocialista társadalom keretében valami­lyen ötödik hadoszlopot akar­nak kialakítani. Az egyes NATO. országok kormányai is támogat­ják ezt a törekvést. Ezzel köz­vetlenül beavatkoznak orszá­gunk bel ügyeibe és megsértik a helsinki Záróokmány alapel­veit. Felháborító az a kísérlet, hogy a „disszidensek“ kérdé­sét megpróbálják összekapó sol­ili az enyhülés további sorsá­val. Mit akarnak elérni? Rá akarják kényszeríteni a szocia­lista országokat, hogy az eny­hülés támogatásának bizonyíté­kául vegyék szó nélkü'i tudo­másul, tolerálják az ötödik had ősz lop törvényellenes, szo- c ia 1 is ta e 1 lenes tevéken y sé gé t, sőt folytassanak vele párbeszé­det. Ellenkező esetben szerin­tük megsértjük a Záróokmány „harmadik kosarát,“ A nemzetközi zsarolás új for­máját tapasztaljuk: ha enyhü­lést akartok, tegyetek enged­ményeket. Vagy, vagy. Ezek az újkori zsarolók azzal számol­nak, hogy a kommunista rend­szerek az enyhülés érdekében nem tesznek semmit a „disszi­densek“ ellen. Az antikommu- nizmus azt hiszi, hogy az eny­hülés egy duplafenekű bőrönd, az információcsere és a köl­csönös látogatások jelszavával most mélyebben behatolhat a szocialista társadalomba. Be akar avatkozni belügyeinikbe, ránk akarja kényszeríteni saját akaratát. Olyan okosaik Is akadtak, akik a határon túlró’i akarnak bennünket kioktatni, ultimátumokat alkarnak nekünk küldeni, s meghatározni, ln)#y ki lehet köztársaságunk <iHon­polgára. Elég megfontoltak és határozottak vagyunk Igen, számunkra nagy kincs a béke. A mi államunk, a mi társadalmunk legközelebbi szö­vetségeseink oldalán őszintén arra törekszik, hogy az enyhü­lés folyamata továbbra is sike­resen fejlődjön, és Európában s világszerte tovább szilárdul­jon az együttműködés. Ez azon ban kivétel né'ikül az összes nemzetre vonatkozik. A béke oszthatatlan, ezért nem lehet vele kereskedni. Már átéltük, hogy áruba bo­csátották nemzeteink és köz társaságunk sorsát. München idejében. Mint ismeretes, az egység ben tók iránt tanúsított elnéző álláspont, az engedmé­nyeik nem hoztak békét. Csak szenvedést, a köztársaság szét­esését. Ma nincsen semmi okunk arra, hogy gyengék le­gyünk, engedmélyeket tegyünk bánmiiyen ürüggyel is. Cseh­szlovákia 1979-ben nem ugyan­az, mint Csehszlovákia 1938- ban. Nagyon tévednek azok, akik az enyhülési folyamatot és a helsinki Záróokmányt olyan váltónak tekintik, amellyel a szocialista országok kötelezték anagukat, hogy teret biztosíta­nak az el len forradalmárok nak, feljogosítják őket a szocialista állam bomlasztására. Ha bárki is megkísérli az ötödik hödosz'iop kialakítását és támogatását, legyen szó ki­sebb, jelentéktelen csoportok­ról is, nem lehetünk közömbö­sek az ilyen tevékenységgel szemben. Elég megfontoltak és határozottak vagyunk. Szent köte le sség ün kneik tekin tjük, hogy meg védjük vívmányain^ kát, ameiyeket népünk a fa­sizmus és a kapitalizmus elleni küzdelmekben harcolt ki — a szocializmust, a nép hatalmát, nemzeteink egységét, a bizton­ságot, a békés életet, a szocia­lista országok szilárd nemzet­közi tesvériségét. Ezek az anyagi, erköícsi és szellemi értékek közös tulajdo­nunkat képezik. A forradalom, az előttünk élő nemzedékek hagyatéka arra kötelez ben­nünket, hogy megvédjük ezeket az értékeket. Állandóan időszerű, felejthe­tetlen társadalmunk számára az a tanulság, amelyet Mün­chenből, a Február előtti osz­tályharcokból, majd az I960 évi eseményekből vont le. Nagyon tévednek mindazok, akik nálunk vagy külfö’idön társa da lmu nk gye n g e sé gé ve 1 számolnak és akik a már lejá­ratott kártyával akarnak elle­nünk játszani. Ez a kártya ha­mis, igyekezetük meddő. ZDENÉK HORENl A osztrák Dia Furche JlTlJLs című folyóirat — ahogy inár jónéhányszor az utóbbi hetekben — most újabb Csehszlovákia-ellenes „olajat öntött“ az antikom­munizmus tüzére. Éppen az említett lap hasábjain olvas­hedt feketéző tábornok akadt fenn, aki jelenleg az amerikai hírszerző szolgálat, a C1A szolgálatában áll. O állítólag tudott arról, hogy valamiféle „Polárka“ fedő­név alatt támadást terve­zünk Ausztria ellen. A Die hatta e héten az osztrák polgár ezeket a hátborzon­gató híreket: „pusztán föld­rajzi szempontból a cseh te­rületek megfelelő terepül szolgának a Bajorország te­rületén állomásozó NATO- erők elleni támadáshoz és ez egyúttal veszélyt jelent Ausztriára nézve is. A ba­jorországi NATO-szárny el­leni esetleges támadás ugyanis Dél-Csehországból indulna ki Mühlviertelen keresztül“. A Die Furche lefordítva barázdát jelent. Tény, hogy az osztrák lap szerkesztősé­ge a múltban már több anti­kom munista barázdát szán­tott. A Die Furche (Barázda) ekéjén eztáttal Sajna, a hír­Furche szerkesztőségében csakúgy, mint Ausztriában bárhol, nagyon is tisztában vannak azzal, hogy ez sze- menszedett hazugság, amely CIA-kürökből ered. Annál is inkább, mert Šejna, aki a kémszolgálat egyik legbuz­góbb ügynöke, maga is meg­erősítette ezt. Ügy látszik, a Die Furche-t a hír közzété­telében ez sem zavarja, csakúgy mint a CIA-központ- ban a „szennyes trükkök*'1 osztályának urait. Ök Šejná- han az emberükre leltek, aki mindenre képes, úgy táncol, ahogy a talp alá va­lót húzzák neki. Vajon az osztrák lap miért porolja le most újra ezt a régi történetet? Igiaz ugyan, hogy ebben a szerkesztőségben sosem nézték jó szemmel a cseh­szlovák—osztrák kapcsolatok kibontakozását. A Die Fur- che urai nyilván azért ho­zakodtak elő ismét a „cseh­szlovák veszély“ hangozta­tásával, hogy a kormánynak és magának Kreisky kancel­lárnak is megnehezítsék a helyzetét és — 3aját szájuk íze szerint — olyan állás- foglalásra késztessék, amely­nek hangneme Csehszlová­kia-ellenes. Aljas játék ez. Egyúttal persze rövidlátó igyekezet is, mert célja, hogy ártson a sikeresen kibontakozó csehszlovák-osztrák jó­szomszédi kapcsolatoknak. Azoknak a kapcsolatoknak, amelyek reményteljesen fej­lődnek és nem utolsó sor­ban az európai békés lég­kör és együttműködés fon­tos összetevői. A szomszé­dos országok legsajátabb érdeke, hogy kölcsönös kap­csolataik — az Ausztriában ezt nem jó szemmel nézők ármánykodása ellenére — gyümölcsözően fejlődjenek továbbra is. DUŠAN RGVENSKÝ X. 20. 1979.

Next

/
Oldalképek
Tartalom