Új Szó, 1979. október (32. évfolyam, 231-257. szám)

1979-10-19 / 247. szám, péntek

Ja élet értelme: o szépség keresése" MIKULÁS HUBA HATVANÉVES Hogyan kezdődött? Mint minden gyerek, Mikuláš Huba is korán találkozott a versek­kel, és másodikos elemista, amikor Spišská Nová Vesben először lép a világot jelentő deszkára, majd onnan — a kö zönség nagy derültségére — a semmibe. Kék ünneplő ruhába öltözve a földön találja magát, de ez a ballépés sem a tanítói, sem az ő kedvét nem veszi el a további szereplésektől. 1937- ben, érettségi után Bratislavá- ba kerül. Jogot tanul — két hétig, majd bátortalanul ko­pogtat Janko Borodáč, a szín­ház akkori igazgatója ajtaján. — Janko Borodáč cigarettá­val kínált, s én kötelességem­nek tartottam, hogy rágyújt­sak, de fuldokolni kezdtem. Borodáč vigasztalt, semmi baj, mondta, éppen órám van. Ma­gával vitt a színiakadémiára, ahol várták a tanítványai, az én majdani kollégáim. A színi­akadémia diákja lettem. Né­hány nappal később, október 28-án, Hviezdoslav Heródes és Heródiászának ünnepi előadá­sán „beugrásom“ volt. Első ízben kerültem kapcsolatba a színpad óriási világával, a fé­nyek fényével, a hatalmas zsi­nórpadlással, amely megbabo­názott. Hogy mennyire babo- náztam meg én a közönséget, nem tudom, de úgy éreztem, tűrhető voltam, bár akkor még nem reméltem, hogy színész leszek. De mégis színész let­tem. 1938. december elsején kaptam meg az első szerződé-: semet, és azóta is a Szlovák Nemzeti Színház prózai együt­tesének tagja vagyok. # Jó vagy nem mindvégig ugyanabban a színházban ját- szani? — Nekünk nem volt válasz­tásunk. Általában azt tartják, hogy bizonyos idő után jó szín­házat változtatni, új ismerete­ket szerezni. Mi mégis szeren­csések voltunk, mert olyan rendezőkkel dolgozhattunk, mint a realista beállítottságú Janko Borodáč, Ján Jamnický, a szovjet iskola és Reinhardt neveltje, akárcsak Ferdinand Fofman, később Ivan Richard, majd Jozef Budský, s ezek a rendezőegyéniségek jó hatással voltak a nemzedékünkre. # Milyen volt a légkör a színházban a háború előtti években? — Meg kell mondani, hogy a színészhivatás nem tartozott a népszerűek közé. A szüleim sem voltak elragadtatva ... Ak­koriban csak éves szerződése­ket kötöttek velünk, egész év­ben félelemben éltünk, hogy ineghosszabbítják-e a szerződé­sünket vagy sem. A harmincas években egyetlen szlovák szín­ház volt az országban. A kö­zönség is kevés. Állandóan újí­tani kellett a repertoárt, éven­(Z. Mináčová jelvétele) » ként 14—16 bemutatót tartot­tunk, de egy-egy darabot hét előadás után már levettük a műsorról. 9 Milyen darabokat Játszót- tak? — A sok között akadt min­denféle, de inkább jó darabo­kat. Victor Hugo Hernaniját, Büchner Danton halálát, Schil­ler Teli Vilmosát, Moliére-, Osztrovskij-színműveket. Tulaj­donképpen igényes és haladó darabokat játszottunk, Martá- ková Jánošíkját például éppen azért kellett levenni a műsor­ról. Természetesen akadt a re­pertoárban úgynevezett buvár- darab is. 0 Hány filmben játszott? — Nem sokban, talán 10—12- ben. A színész mindenekelőtt a színházat szereti, a színház a kiindulópont, ahova mindig visszatérhet. A televízió megint más. Első látásra hasonló a filmhez, de a filmbeli munka nemcsak hogy sokkal hossza­dalmasabb, de sok tekintetben aprólékosabb is, mint a tévé­beli vagy a színpadi. A színészt azonban minden feladat izgat­ja. Ám ha kenyértörésre kerül sor, a színházat választja. # Csak olyan szerepeket játszott, amelyek „ültek“ ön* nek? — A színész nem válogathat, azt kell játszania, amit ráosz­tanak, de miután megkapja a szerepet, dolgoznia kell rajta, s végül is minden színészben megvan, hogy csak azért is, a kis szerepben is szeretne felf gyeltetni magára. Q Repertoárjában sok a ro* mantikus hős ... — Vonzódom a romantiká­hoz, de az életben realista va­gyok. Szeretem a romantikát, mert megszépíti az életet, s úgy érzem, az élet értelme: a szépség keresése, amit általá­ban a mindennapok költészeté­nek tartunk. gf) Ön sokszor mond verset, — Szeretem a verset. Elő­adói estjeimen szabadabbnak érzem magam, nem köt a dra­maturgia, a rendező, azt vá­lasztom, mit akarok. Három évvel ezelőtt Érsekújvárban Jó­zsef Attila-estet rendezett a szlovák és magyar rádió. Cso­dálatos est volt, a teremben olyan hangulat uralkodott, mint amilyen csakis ilyen al­kalmakkor lehetséges. Amikor Major Tamással a mikrofon elé álltunk, kettőnk között is, és a közönség meg köztünk is va­lami különös fluidum keletke­zett. Gyakrabban kellene ren­dezni hasonló esteket. % Mi a színészi hitvallása? — Azonos az emberi hitval­lással. Segíteni az embereknek. Hogy lássanak, hogy lássák a világot. Lássák a világban ön­magukat, beleképzeljék önma­gukat bizonyos helyzetbe; se­gíteni az embereknek abban, hogy minden megélt pillanat­ban megtalálják azt, ami ne­mesebbé tesz. # Ön elégedett? — Igen. Az elégedettség annyi, mint igényeinket össze­egyeztetni a lehetőségeinkkel — anélkül, hogy az ember igénytelen lenne önmagával szemben —, s úgy érzem, ne­kem ez sikerült. KOPASZ CSILLA Nemes veléiedések, bulii Mátétól Fiatal előadóművészek a zenei ünnepségeken A bratislavai zenei ünnepsé­gek keretében az idén is sor került a fiatal előadóművészek ' nemzetközi találkozójára. Az UNESCO védnöksége alatt meg­rendezett nagyszabású művé­szeti seregszemle a díjak oda­ítélésével és kiosztásával ért véget. Az idei találkozón elősorban a hangverseny-művészekre irá­nyult a figyelem. A nem ver­seny jellegű seregszemlére 32 művész jelentkezett, s a nem­zetközi bíráló bizottság döntése alapján 12 művész és egy duó jutott be a második fordulóba a 12 európai és tengerentúli országba'. A legtöbb pontot Mihail Pletnyov szovjet zongo­raművész szerezte Liszt Ferenc Esz-dúr zongoraversenyének előadásával. Pletnyov játéka a ragyogó technikai felkészültség mestermutatványa volt, valósá­gos művészi tűzijáték. A fiatal zongorista igazi virtuozitással kezelte hangszerét, s ezáltal szuverén partnere volt a japán Hikotaro Vazafcmak és a Cseh­szlovák Rádió szimfonikus ze­nekarának. Az NDK-beli Jürgen Dietze oboaművész Josef Haydn C-dúr versenyét adta elő, s a zsűritől alig néhánnyal keve­sebb pontszámot kapott, mint szovjet kollégája. Játékát min­denekelőtt a hangzás nemessé­ge a melodikusság, az árnyala­tok finomsága, a motívumok szélesen áradó érvényesítése, a kitűnő frazírozás jellemezte. Ugyancsak nagy érdeklődéssel várta a közönség a magyar Drahos Béla bemutatkozását, aki Ibert fuvolaversenyét ját­szotta. A magával ragadó francia zeneműbe (különösen a III. tételébe) egy ikis magyar temperamentumot és ízt is be­levitt, s az egész művet sike­rült mindvégig magas fokú szuggesztivitással előadnia. A nemzetközi találkozón első ízben hallhatta a közönség szó­lóhangszerként a szaxofont. A kubai Miguel Villafruela bebi­zonyította, hogy helytelen vol­na száműzni a hangversenypó­diumról ezt a hangszert, ugyanis ha jó kezekbe kerül, mint most is, rendkívül nemes hangzásélményt és művészi szépséget szerezhet a hallgató­ságnak. A szaxofon hangjaival igen jól harmonizált J. G. Láb- ran zongorakísérete. A brazil klasszikus gitár-duo, melyet az Ássad Sima testvér­pár képezett, az érdeklődők százait vonzotta. Scarlatti, Soro és mások műveinek fantáziadús gitárátirata jó biztosítéka volt annak, hogy a kiváló kettős ér­vényesíteni tudta nagyszerű mesterségbeli tudását és fejlett művészi ízlését. Árnyaltan fi­nom játékok és stílusuk tisz­tasága emlékezetes művészi be­nyomást tett a hallgatóságra. A nemzetközi bíráló bizott­ságnak nehéz feladata volt a díjak odaítélésénél. Az első dí­jat Terje Tönnesen norvég he­gedűművész (Sibelius hegedű­versenyének érett tolmácsolá­sáért) éppúgy megérdemelte volna, 'mint bárki más. Irina Medveqyeva szovjet hegedűmű­vésznő elegáns könnyedséggel és ötletesen játszotta el Pro- kofjev D-dúr hegedűversenyét. Varázslatos hangokat csalt ki blockflőtéjéből a dán Michaela Petri. Sajátos, „mozarti“ hang­színű, „törékeny“ szopránjával szinte ámulatba ejtette hallga­tóságát a finn Merja Virkkal, aki Haydn és Mozart operái­ból énekelt áriákat. (A Bratis­lavában nyújtott teljesítménye alapján egyébként szerződési ajánlatot kapott a bécsi Staats- opertől.) Nagy mesterségbeli tudásról tanúskodott a belga France Springuel gordonka- művésznő, az NSZK-beli Wolf­gang Meyer klarinétos, honfi­társa, Jeff Beer (ütőhangszer), az amerikai Steven Mayer zon­goraművész és Jozef Podho- ranský gordonkaművész pro­dukciója is. Általában megállapítható, hogy az egyes zenei alkotások tolmácsolásában a művészi igazságért való küzdelem, a gondolati tartalom kifejezése és a szlovákiai közönség iránti szívélyes viszony dominált. Ám a legszebbek talán mégis azok a zavartalan találkozások vol­tak, amelyeken Szlovákia fő­városában a világ különböző tájairól összesereglett fiatal művészek részt vettek. És per­sze az összejöveteleken kötött forró, önzetlen barátságok ... Jól megértették egymást — és ez nem kevés! Ez egyik fő célja a fiatal előadóművészek bratislavai nemzetközi találko­zójának. MICHAL PALOVCÍK Tóniié o művelődési hdi élén Ezelőtt három évvel neim tud ta volna pontosan megmonda­ni. hol van ez a falu. Addig ta­lán még a nevét sem hallotta. Sokan voltunk, vagyunk is így ezzel, akiiket karon ragadott a sors, a véletlen vagy erős vágy, és elszólított szülőföl dtinkről, elvitt más tájakra. Az Ipolysági (Šahy) születésű Var­ga Gyula két éve él itt, ez év márciusától a helyi művelődé­si ház vezetője, a magyar ta­nítási nyelvű isikoláhan angolt tanít, heti négy órában, nem kötelező tantárgyiként, hetedi- , keséknek. nyolcadikosoknak. Harmincegy éves, nős; fele sége tanítónő. Most várják első gyermeküket, úgyhogy egyelőre csendeseik még itt az ilyen va­sárnap délelőttük is, van idő tévézésre, olvasásra, szvetter kötésére, most éppen zöld pa mutból. A művelődési ház ve­zetőjét ezúttal feladata sem hívja el. mint máskor, szabad és ünnepnapokon, esti órák­ban. Az ősz, a tél. a tavasz más­féle munkát kinél. Ha kínál. Ez nemcsak egy-egy faluközös­ség kultúra iránti vonzódásá­nak fokától, cselekyésre ser­kentő ügyszeretetétől függ, ha­nem a művelődési ház igazga­tójának vagy vezetőjének a kez­deményező képességétől, maga­tartásától is, no meg attól, hogy maga hogyan viszonyul a kulturális élethez. — Néhány hónapja vettem át a nádszegi kultúrház irányítá­sát, és azt kell mondjam, be­le kell ebbe is jönni, mint min­denbe, ami új az ember számá­ra. Ez új nekeim, noha mindig volt közöm az amatőr művészeti mozgalomhoz is, a főiskolán, vagy korábban beat zenészként. Bár értünk el eredményeket, számomra a tapasztalatszerzés, az ismerkedés jegyében telt el az utóbbi néhány hónap — mondja Varga Gyula, akinek a közreműködését kérem, hogy bepillanthassunk a Mátyusföld és a Csallóköz határán terjesz­kedő, rengeteg szép házat és több ezer lelket számláló köz­ség kulturális életébe, és arról is kapjunk legalább vázlatos képet, hogy a kultúrálódásban milyen szerepet játszik a mű­velődési ház. Benne kapott helyet a könyv­tár, melyet Kockás Rozália ve­zet igen gondosan. A közel hatszáz rendszeresen olvasó és mások kedd kivételével napon­ta kölcsönözhetnek könyvet, a délutáni órákban; megtalálhat­nak több új alkotást is, me­lyeikre egyébként az előcsar­nokban kifüggesztett borítók hívják föl a figyelmet. Nemré­giben szerelték föl a mintegy 100 ezer korona értékben vásá­rolt polcokat, szépen sorakoz­nak rajtuk a könyvek. Bizonyá­ra válogatnak közülük azok is, akik az énekkari próbára Igye­keznek. A Vöröskereszt helyi szervezetének elnöke, N»gy Magdolna szervezte meg a ki- tönő asszonykórust, Ág Tibor vezeti. Sokan jelentkeztek a varró-, cukrász- és társastánc- tanfolyamra. — Ha már igazán belejöttem, más tanfolyamokat is szeret­nék létrehozni, nyelvi tanfolya­mokat például. Meg kiállításo­kat. Az idén Juhos Dezső nép­művész tárlatát rendeztük m^g, és hímzéseket állítottunk ki. Sajnálom, hogy nincs olyan he­lyiségünk, ahol szórakozhat­nának, táncolhatnának a fiata­lok. Pegazus nevű zeneikarunk jobbára szövetkezeti rendezvé­nyeken szerepel, vagy más köz­ségekben. Gyenge a felszerelé­sük, de egyelőre nincs rá pénz, — Szereti a zenekart, min­dent megtenne a fiúkért — szó­lal meg a feleség, aki az imént átszaladt a szomszédba, hogy megtudakolja, van-e neve az énekkarnak. Nevet nem hozott, csak egy üzenetet: ne menyecs­kekórust írjak. Örömmel hallom aztán Var­ga Gyulától, hogy mozitermük is van, hetenként négy filmet vetítenek, egyet a gyermekek­nek. Szeptemberben és október­ben megnövekedett az előadá­sok iránti érdeklődés, vonzó filmek kerültek a közönség elé. Ilyenekből többet szeretne kap­ni a művelődési ház vezetője, akivel már nem otthonában, hanem munkahelyén beszélge­tünk. Előbb a vetítőhelyiség- ben, ahol modern gépek áll­nak, aztán a moziteremben, ahol jó látni a rendet, nincse­nek „szétrágcsálva“ a széktám­lák, mint sokhelyütt, majd a színpadon, melyet a zenekar dobfelszerelése színez, egy mik lofon énekesre vár. — Valahányszor gyűlés vagy fellépés van itt, legkevesebb négy embernek jelent munkát ennek a szélesvászonnak a le­emelése és háttérbe állítása. Ha délelőtt mondjuk gyűlés van, le kell venni, majd újra föltenni, mert délután kezdődik a filmvetítés. Ugyanis ez a te­rem mozinak készült, noha színpada alkalmas színjátszás­ra is. És vajon játszanak-e színhá­zat Nádszegen (Trstice)? A Vöröskereszt helyi szer­vezeténeik színjátszó csoportja az idén négyszer adta elő telt. ház előtt Siposs Jenő Nagy baj az agybaj című vígjátékát, Mi- kó Zoltán tanító rendezésében. Érdekes ugyanakkor, hogy csak a szövetkezet segítő közremű­ködésével jöttek össze mintegy kétszázötvenen a Magyar Te­rületi Színház Hazug című víg­játékának előadására. Elővétel­ben, kellő propagálás ellenére, mindössze ötven jegy kelt el. Talán azért, mert dologidőben érkezett a színház, vagy azért mert elszokott tőle a közönség, hiszen eléggé rendszertelenül járt ide eddig, helyesebben aszerint, hogy kötöttek-e vele szerződést, vagy sem. Mindene­setre: Varga Gyula rendszeresí­teni szeretné a MATESZ-előadá- sokat, idejében és tudatosan megkötni a szerződést, hogy az ne véletlenszerű legyen, mint a Hazug esetében, szinte egyik na<pról a másikra, ami ugyan­csak oka lehetett a kisebb ér­deklődésnek. Közismert, hogy a helyi színjátszók előadása csaknem mindig sok embert vonz. Miért ne lehetne igaz ez a mondat, ha hivatásos nem­zetiségi színjátszásunk képvi­selőjét helyettesítenénk be? Nádszegen is igaz lehet, mint bizonyára volt is már. Tudják ezt jól. Ezért dolgozik, ezért tervezget a művelődési ház fia­tal vezetője is, aki mellesleg lövészkört vezet, másfajta elő­adásokat, találkozóikat is szer­vez többekkel BODNÁR GYULA 1979 X. 19.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom