Új Szó, 1979. október (32. évfolyam, 231-257. szám)

1979-10-17 / 245. szám, szerda

AZ ÉSSZERŰ ARAMGAZDALKHAS - KÖZÉRDEK Tervszerű irányítósro van szükség Míg 25 évvel ezelőtt az egy főre jutó áramfogyasztást te­kintve az európai országok közt a hatodik hely illetett meg bennünket, ma az elsők közé tartozunk. Erről a sem miképpen sem örvendetes el­sőbbségről, amely arra mutat, hogy nem a legjobban gazdál­kodunk az árammal, Ľubomír Strougal elvtárs nemrégiben így nyilatkozott: Ha összeha sántítanánk termelésünk áram igényességét a fejlett orszá­gokéval, akkor kiderülne, hogy hazánkban az áramfogyasztás legalább 30 százalékkal halad­ja meg a fejlett országokét. Mi e fecsérlés oka? Talán az, hogy a párt-' es az állami szervek tétlenül nézik a már-már aggasztónak bizo­nyuló helyzetet? Korántseml Intézkedésekben ugyanis nincs hiány. Következetes megvaló­sításuk a gyakorlatban azon­ban a vezető gazdasági dolgo­zók feladata. De nemcsak az övék. A javulás, vagyis az energiafogyasztás csökkenése az áramfogyasztók korszerűsít lésétől és természetesen az árammal való ésszerű gazdál- . kodástól is függ. Köztudott ugyanis, hogy az elavult, vagy kevésbé hatékony áramfo­gyasztók is sok gondot okoz­nak. — Ellenőrzéseink alkalmá­val nemegyszer kiderül, hogy az intézkedések foganatosítása formális, az, hogy a gazdasági vezetők nem szentelnek megfe­lelő figyelmet a problémáknak és gyakran megszegik az elő írásokat — mondotta Jaroslav Holubec mérnök, az Állami Energeikai Felügyelőség igaz­gatója. így például nagy jelen­tőséget tulajdonítunk az áram­mal való takarékoskodás szem­pontjából a kompresszorok, szivatttyúk, hegesztőkészülékek és a többi áramigényes beren­dezés működtetését, illetve fo­gyasztását szabályozó félveze-- tőknek — a tirisztoroknak. A' számítások szerint ugyanis al* kalmazásukkal az áram 20 szá* zaléka is megtakarítható. De a napenergia kihasználás sával is kedvezőek a tapaszta­latok. A fűtés és a vízmelegí-- tés mérésére, illetve szabályom zására szolgáló mérőórák bej vezetése pedig — ha egyetlen lakásból sem hiányoznának ezek a készülékek — bizonyá­ra lényegesen kevesebb enerj giát fogyasztanának. A tüzelőanyaggal és az árammal való ésszerű gazdál­kodás tehát a népgazdaság fejlesztésének egyik legfőbb feltétele. Ezen a téren nagy se­gítséget nyújthatnak a feltalál lók és az újítók is. Ki küszöböl jüik az orónytalanságokot Jaroslav Holubec igazgató szavai szerint tehát elenged­hetetlen követelmény az ener­getikai gazdálkodás tervezése és célszerű irányítása. — Ezen a téren azonban még sok a tennivaló — utal többek között az első lépésnek tekin­tett munkaidőmódosításra, amelyhez a közlekedésnek, a kereskedelemnek, a szolgálta­tásoknak és a többi intézménye nek körültekintőbben kellene al­kalmazkodnia. — Kétségtelen, hogy ha a gazdasági vezetők mindenütt eleget tennének a velük szemben támasztott ilyen követelményeknek, kevesebb lenne az indokolt panasz és a dolgozók elégedettségét jobb munkaeredményeik is tükröz­nék. A további problémát a szak­emberek az energetikai csúcs- fogyasztás aránytalan elosztá­sában látják. A kilengések a termelő vállalatok fegyelmezet­lenségére vallanak, mert míg a kora reggeli órákban az áram- fogyasztás a legnagyobb, a dél­előtt és a délután folyamán lé­nyegesen csökken. A további csúcsfogyasztásra a második műszakban, 16 óra körül ke­rül sor, de 17 óra után ismét lényegesen kevesebb áram fogy. Mindkét esetben pénz­bírsággal sújtják őket. Kérdés azonban — tekintettel a taka­rékossági intézkedésekre — in­dokolt e ez utóbbiak, tehát a kevesebb áramot fogyasztók el< marasztalása, vagy talán té­vedésről- lenne szó? — Korántsem — hangzik a válasz. A termelési-gazdasági egysegek minden év őszén megrendelik a következő évre íi vállalataik által igényelt áram mennyiségét. Negyedévenkénti, illetve havi fogyasztásuk felté­teleit az illetékes járási ener­getikai vállalattal kötött meg­állapodásuk tartalmazza. A vál­lalatok tehát a terv alapján tisztában vannak azzal, hogy mennyi áramra lesz szükségük negyedévenként, havonta, sőt a napi fogyasztásról is van átte­kintésük. Az áramfogyasztás elenyé­sző, tehát 1 százalékos túllépé­se. esetén senkit sem marasz­talnak el. Ha azonban a válla­lat 2 százalékkal lépi túl az előirányzott fogyasztást, ak- kor a megállapodott mennyisé­get meghaladó áram után kilo­wattóránként 1,30 koronát kite­vő kötbért kell fizetnie. Más azonban a helyzet, ha valamelyik vállalat az előre megállapodott árammennyisé­get nem használja fel, vagyis, ha 95 százaléknál kevesebb ára­mot fogyaszt. Ebben az esetben is meg kell fizetnie a különbö- zetet, amely azonban kilowatt­óránként mindössze 5 fillért tesz ki. Ezek után, tekintettel arra, hogy a kötbér kötbér marad, még akkor is, ha lényegesen alacsonyabb, mint a többletfo­gyasztás esetében, indokolt a kérdés: Miért marasztalják el az árammal takarékoskodó vállalatot is? Holubec igazgató véleménye szerint a már említett lényeg­telen eltérések elnézése indo­kolt, mert a váratlan, vagy rendkívüli helyzetekben — pl. az áramigényes fogyasztók megrongálódása esetén — nem beszélhetünk a vállalat fegyel­mezetlenségéről, mulasztásáról. Ha azonban az el nem fogyasz­tott áram hanyagságra vezet­hető vissza, indokolt a pénzbír­ság, mert ez a mulasztás az irányítás alacsony színvonalát, az árammal való helytelen gaz­dálkodást tükrözi. Annak a vál­lalatnak ugyanis, amely az előírásoknak megfelelően taka­rékoskodik az árammal, meg­van a lehetősége arra, hogy a feleslegessé vált mennyiséggel az előírásoknak megfelelően gazdálkodjon. Áramtőzsdék Milyenek ezek a lehetősé­gek? Az ésszerűsítési intézke­dések foganatosítása mjnden esetben bizonyos időt vesz igénybe. Ha tehát a vállalat látja, hogy nem teljesítheti az aram fogyasztási tervet, akkora megtakarított mennyiséget a ter­melési-gazdasági egység, vagy a tárca keretében más válla­latnak engedheti át, vagy ..visszaadhatja“ a járási ener getikai vállalatnak, amely azt másnak „utalhatja“ ki. Az áram ugyanis nem tárolható, de ha a vállalat a negyedév lejárta elölt 10—15 nappal az előírá­sok figyelembe vételével intéz­kedik, akkor a felesleges ki­adásokon kívül sok bosszúság­tól is megkíméli magát, egyút­tal pedig segítségére van az arra rászorulóknak. Az ezzel kapcsolatban kialakult gyakor­latról a néhány termelési-gaz­dasági egységnél már megho­nosodott „áramtőzsdék“ tanús­kodnak. Mi ebből a tanulság? Azt, hogy az az árammal va­ló ésszerű gazdálkodás nem hiábavaló fáradság. A gazdasá­gi vezetőknek azt is -tudatosí­taniuk kell, hogy ha nagyobb mennyiségű áramot rendelnek meg, mint amennyit elfogyasz­tani képesek, akkor ezzel más vállalatokat korlátoznak fel­adataik teljesítésében, tehát a népgazdaságot károsítják meg. Nem beszélve arról, hogy min­den elfecsérelt vagy kárbave- szett kilowattóra értéke leg­alább 1 kg szénnek felel meg. A tüzelőanyaggal és az árammal való körültekintő gaz­dálkodás tehát az egész társa­dalom ügye — közérdek. A szakemberek véleménye szerint az energetikai problémák az aránytalanságok enyhítésével megoldhatók, feltéve, hogy eh­hez nemcsak a vállalatok já­rulnak hozzá, hanem mi, vala­mennyien elősegítjük. KARDOS MÄRTA Csúcson az arany? „Tőkés üzleti körök növekvő aggodalommal figyelik az aranyár rakétaszerű emelkedé­sét.“ Ez a nyugati gazdasági körökben riadalmat keltő hír a hetvenes éveik elején látott napvilágot a sajtóban, pedig a legnagyobb tőzsdéken — Pá­rizsban, Londonban és Frank­furtban — az arany unciánkén­ti ára akikor „csak“ 110—120 dollár körül mozgott. Valódi nyugtalanságra az elmúlt he­tekben volt nyomós okuk a tőzsdeszakembereknek, ugyanis a hírügynökségek világgá rö­pítették a szenzációval felérő hírt: az arany unciánkénti ára Londonban és Zürichben nyi­táskor átlagban 410, zárásikor viszont 450 dollár közelében állapodott meg. Laikusok és beavatottak kö­rében egyaránt felmerült a kér­dés, ani hajtja fel minden ed­digit felülmúló mértékben az arany árát. A felszínes válasz- szal megelégedők gyakorta az­zal próbálják a kérdést elin­tézni, elég ha Carter elnök fel­emeli szavát a gyengélkedő dol­lár védelmében, s szinte órá­kon belül lábra ikap a tőkés vi­lág tartalékvalutája, s az arany a háttérbe szorul. Ez a magya­rázat meglehetősen naív, de kétségtelenül utal a dollár és az arany elválaszthatatlan kap­csolatára. Ez az összefüggés még 1934-ből származik, ami­kor Brelton Woods-ban a veze­tő tőikés országok bankjainak képviselői elhatározták, hogy a tőkés valutaárfolyamok stabili­tása céljából az aranyhoz rög­zítik a dollár árfolyamát. Ezt akkor 34 dollárban szabták meg egy uncia (31 gramm) ara­nyért. Ez az arány jóformán a lie íven es évek elejéig alig vál­tozott, de ahogy jelentkeztek a tőkés gazdasági válság' tünetei — az infláció, a munkanélküli­ség, az áremelkedések — az egyensúly kezdett felborulni. Még 1971-ben is 36 'dollárt ért egy uncia arany, tehát alig egy dollárral volt drágább mint az első világháború után. Ha össze­hasonlítjuk a jelenlegi horribi­lis 450 körül mozgó árral, nyolc év alatt több mint tízsze­resen felszökött az aranyár. Gyakorlott tőzsdespekulások is érthetetlenül, magyrázatot keresve figyelik az arany szé­dületes „karrierjét“, és még csak jóslásokba sem mernek bo­csátkozni a felső határt ille­tően. Mindenkori piaci törvénysze­rűség, hogy az ár akkor emel­kedik, ha a kínálat nem éri el a keresletet. Az aranyhisztéria új szakasza viszont ellentmond ennek a szabálynak. Ugyanis az arany bányászatáról szóló hírek szerint a világ aranyter­melése azonos szinten mozog (egyes adatok szerint némikép­pen emelkedik), de semmikép­pen sem csökken, fgy tehát az aranykínálat is mindenképpen eléri a korábbi szintet, sőt 1976 óta még nagyobb is, mivel a Nemzetközi Valutaalap rend­szeres havi árveréseken ad el aranyat. A tőkés pénzügyi világszerve­zet bankszakértői az aranyela­dásokkal párhuzamos dollár- felvásárlásokkal próbálták csökkenteni a mérhetetlen, egy­re értéktelenedő dollártömeg mennyiségét a pénzpiacon, hogy ily módon szilárdítsák meg árfolyamát. Hogy a dol­Kommentáljuk NE PAZAROLJUK AZ ENERGIÁT! Ezekben a napokban az ország szeme az energetikusokat figyeli. Napközben ugyan meleg van, a vénasszonyok nya ra a sokéves átlagot felülmúlva melegíti le rólunk a kabá tót, mégis tudjuk, érezzük: feltartóztathatatlanul közein dik a tél. A korai lámpagyújtás, a fűt. s, országos viszony­latban óriási mennyiségű energiát emészt fel. Ezt pedig az energetikusok termelik ki. De nemcsak ezt, hanem ök elégítik ki a vállalatok és üzemek országos viszonylatban tetemes mennyiséget kitevő energiaigényeit is. . Naponta kapunk híreket, jelentéseket az erőmüvekből. Ezekből tudjuk, hogy az energetikusok gondosan felké­szültek a télre és hosszú távra szóló értékes kötelezettsé­geket vállalnak az energiatermelés zavartalan menttié- nek biztosítására. A Szlovák Energetikai Konszern válla­latai és üzemei nemrég Záhorská Bystrieán aktívaértc- kezletet tartottak, amelyen a téli felkészülés eddigi eredmé­nyének értékelésén, további feladatainak kitűzésén kívül áttekintették a szocialista munkaversenyben eddig elért eredményeket. Az első félévben több mint 15 millió ko­ronával gazdagították népgazdaságunkat a munkaverseny keretében. A szlovákiai energetikusoknak több mint a fele bekapcsolódott a szocialista rminkabrigád cím elnyerésé­ért folytatott versenybe. A 784 versenyzöbrigád közül 530- an elnyerték a címet. Jó munkát végeznek a komplex ra­cionalizációs brigádok tagjai is. A 150 csoport a tél beáll­ta előtt 120 millió koronát takarított meg. Vajánból (Vo- jany) is jó híreket kaptunk: a Szlovák Szocialista Köztár­saság e legnagyobb energetikai központjának dolgozói az idén az eltelt háromnegyed év folyamán 105 százalékra teljesítették feladataikat. Ezekben a napokban lelkiismere­tesen átvizsgálják és javítják a berendezéseket, így a meg­terhelő téli időszak nem éri őket felkészületlenül. Hazánk második legnagyobb ifjúsági építkezésén, a Mélník III. erő­műben, befejezéséhez közeledik a technológiai berendezé­sek nagyjavítása. Ebben az erőműben az elvtársi segítség szép példájával találkozhatunk. Tavaly télen konstrukciós hiba következtében elromlott a legnagyobb emelőszerke­zetük, melynek következtében jelentős kiesések keletkez­tek a kazánház szerelésében. A Pi-erovi Gépgyár kölcsön­zött egy nagy teljesítményű darut, melyet már üzembe is helyeztek. Az erőmű építésében több vállalat és üzem vesz részt. Értékes 'közös és vállalati szintű felajánlások szület­nek, melyek közül az Első Brnói Gépgyár Vállalat Klement Gottwald Üzemének fiataljai a Nagy Októberi Szocialísita Forradalom 62. évfordulójának tiszteletére vállalt köte­lezettsége érdemel külön dicséretet. Ezek a példák — melyek mindössze elenyésző töredékei az energetikai üzemek téli felkészülésének — azt bizonyít­ják, sehol sem vették félvállról az előttünk álló, kemény­nek ígérkező négy-öt hónapot. Kérdés azonban, hogy a ma­ga háza táján mindenki megtesz-e mindent a zavartalan energiaellátásért? Az erőművek dolgozóinak igyekezete ugyanis csak akkor lesz eredményes, ha ésszerűen gazdál­kodunk a villamosárammal, gázzal, meleggel. Ezekben a napokban máris tapasztalhattuk pazarlását: a kinti meleg ellenére néhány helyen túlfűtik a lakásokat, sok lakóház­ban a gyakori sürgetések ellenére sem szigetelték kellően az ajtókat, ablakokat, feleslegesen fűtik a városi tömeg- közlekedési eszközöket és számtalan izzólámpa világit a délelőtti, déli napsütésben. Talán már elfelejtettük: mennyi gondot okozott januárban és februárban az áramkiesés? Az energetikai üzemek és a munkájukat segítő vállala­tok okultak az említett időszak problémáiból, gondjaiból, éppen ezért kár lenne, ba munkájuk eredményességét fe­lelőtlenségből, nemtörődömségből csökkentenénk, ugyanis elsősorban magunk látnánk ennek a kárát. KÜMLÓS1 LAJOS Az újkori aranyláz központja a Neu) York-i börze, ahol októ­ber harmadikán 440 dollárért kelt el az arany unciánként lár iránti bizalmat ez" a látvá­nyos alkció sem fokozta, épp az aranyár szédületes felfutása bizonyítja. Az árfelhajtó ténye­zőik közül semmiképp sem le­het döntő oz a körülmény, hogy az arany kitermelése év­ről évre költségesebb “és ezt tükrözi a magas ár (az arany- bányászattal összefüggő ráfor­dítások sem drágulnak olyan ugrásszerűen, amennyire za­bolátlanul felkúszott az arany­ár.). Már valamivel közelebb jár a valódi okhoz az a ma­gyarázat, hogy a többi nyersanyag világpiaci árában is robbanás történt, tehát az arany sem kerülhette el ezt a sorsot. Mindkét felsorolt ok azonban csak másodlagos. A valódi ok akkor derül iki, ba közelebbről megvizsgáljuk, kilk is vásárolnak tömegével aranyat. Azok, akik eddig dol­lárjaikat betétikünyvön tartot­ták, most pedig úgy vélik, biz­tos ami biztos, a dollár csak papírpénz, az arany viszont mindig értékes nemesfém ma­rad, és ami a fő, értékéből semmiképpen sem veszít, sől egyre növekszik. A gyenge dol­lár iránti bizalom megrendülé­sének nyilvánvaló jele a jelen­legi pánikszerű menekülés a dollártól az aranyhoz. Napjainkban tehát az arany világméretű vándorlásának va­gyunk tanúi. De téved az, akt úgy véli, hogy az arany első* sorban Európába vándorol, mert legfőbb vásárlói a közel- keleti olajtermelő országok. Ezek közismerten már régóta háborognak az ellen, hogy a gyengülő dollárral fizetnek ne­kik olajukért. Az utóbbi hóna­pokban már nemegyeszer fe* nyegtőztek, hogy nem fogadják el fizetőeszközként a dollárt, sőt az olajminiszterek tanács­kozásán felmerült egy speciális pénzeszköz bevezetésének gon­dolata is. Egyelőre ugyan meg­maradtak a dollárnál, de amint azt az utóbbi események bizo­nyítják, csak addig, amíg azt be nem váltják aranyra. Ezt tá­masztja alá az augusztusban Washingtonban megtartott aranyárverés is. A kalapácsaié bocsátott 750 000 uncia (23,3 ‘tonna) aranyból 720 000-et a nyugatnémet Dresdner Bank vett meg nyilvánosságra nem hozott közel-keleti partnere számára. Vajon mi lesz, ha a decem­beri soros OPEC-értekezleten ismét emelik az olajárat. Ez pe­dig valószínűnek látszik. Ha ez bekövetkezik, az arany árának szédületes emelkedése töretlen marad, és a dollár a mélypont­ra zuhan. P, VONY5K ERZSÉBET 1979 X. 17.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom