Új Szó, 1979. szeptember (32. évfolyam, 206-230. szám)
1979-09-20 / 222. szám, csütörtök
Munkáshétköznapok kertje K inézek az ablakon, és a Dunára lótok. A nagy folyó fénylő felületén éppen szárnyashajó suhan, oly közel, hogy kiszólhatnék az utasokhoz, sőt, egy nagyobb ugrással akár közéjük is csöppenhetnék. De nyugton mara- dók, másféle utasokról akarok én szólni. Meg aztán jobb most itt az örökös száguldásban meg-megroppanó léleknek, ebben az iskolában, megnyugtató környezetben, és még jobb a kőhajításnyira lévő gazdasági udvarban, ahol a régi diákotthon áll, műhelyek sorakoznak, levegős étkezdébe, rendezett könyvtárba, kultúrterembe nyílnak ajtók, melyeket lassan elérnek a fák. A kádárműhelyből kopogás hallatszik, öreg hordó újul meg az idős mester keze nyomán, a tangazdaság szőlőjéből ömlik majd belé a must. Az asztalosműhelyben tanulók álijál. kirül a gyakorlatvezetőt, bizonyára az augusztus végén -útadott új diákotthonhoz kell még valamilyen faszerkezet, az készül, miközben gyarapszik a mesterségbeli tudás. Van ennek a csupazöld, csupatermészet környezetnek a hangulatában valami romanti- Ikára, dalteremtő időkbe csábító. A békés munkáshétköznapok kertjének nevezném, bár nem felnőttek, hanem, többnyire, jövendő mezőgazdasági szakmunkások, tizenöt-tizenhét éves fiatalok dolgoznak itt, akik talán másképpen látják, érzik ezt a környezetet, mint a vendég. A hátsó kerítésen túl néhány lépésnyi zöld, és megint a Duna, amelyet néhány perccel később ismét az iskola épületéből nézek, amíg Duka •István agrármérnök, igazgató- helyettes a szomszédos terembe siet, hogy évfordulós jelvényeket és aranyszínű emlékpla- kettet tehessen elém, lehet, azért is, hogy a csillogó fémek közöljék velem először: a karvai (Kravany nad Dunajom) magyar tanítási nyelvű mező- g zdasági szaktanintézet tavaly ünnepelte huszonötödik születésnapját. Illő hát, hogy visszapillantsunk a múltba, mert az ember életében sem akármilyen születésnap a huszonötödik, hát még egy iskola életében, mely szüntelenül változott, fejlődött, gyarapodott, nem csekély mér- /tékben az eddig végzett közel 2500 tanuló munkájának nyomán is. Az egykori Láng- és Szarvasi-féle birtok, a hozzá- jtaríozó épületekkel együtt, ma égészen más arcot mutat. De erről már nem a születésnapi tárgyak beszélnek, hiszen amit ők mondhattak, elmondták, hanem az igazgatóhelyettes, aki iKarván született, és azóta van (jelzett tisztségében, amióta Tarina Ottó igazgató, 1964 Szeptemberétől. Azért írom le e dátumot, mert nem sokkal Jkésőbb 90 hektárra bővült az iskoláihoz tartozó tangazdaság területe, a korábbi 7 hektáron ugyanis már nem lehetett ele get tenni a tanterv által előírt feladatoknak, a tanulók máshová, szövetkezetekbe, állami gazdaságokba jártak szak- gyakorlatra, ami bizony pedagógiai szempontból sem volt mindig a legjobb megoldás. A megnövekedett területen azóta szőlőskertek, gyümölcsfák ontják a termést, kocsiszámra szállítják innen a zöldségféléd két, konyhakerti növényeket. Egyszóval a „saját földjükön1* dolgoznak és kapnak hasznos ismereteket a magyarlakta tájakról idesereglet’t mezőgazda- sági szakmunkásjelöltek miközben termelési tervet is teljesítenek, hozzájárulnak a közellátáshoz. Mondanom sem kell, hogy az elmúlt negyed században újabb és újabb segéd- és munkaeszközökkel, berendezésekkel, gépekkel, különböző célokat szolgáló helyiségekkel gazdagodott és gazdagodik az iskola, jövőre kilencről tizenötre növekszik a tan termek száma, elsősorban a szaktantermeké, és a tornaórákat sem kelt majd másutt megtartani, helyben edzhetik testüket a gyerekek télen is, mint nyáron, a salakpályán, melyet a faluval közösen építettek. V oltak más változások is — az oktatás rendszerében, többször alakult a képzés típusa, az egyes szakok tanulmányi ideje. Ma szőlészetet, kertészetet, kovács és asztalos szakmát tanul itt — három évfolyamban — a mintegy 300 gyerek. Az első két szakon összesen 228-ain (ebből 155 lány) tanulnak, az utóbbi kettőn 71-en. A számok jelzik az egyes szakok iránti érdeklődés fokát, de ha elmondom, hogy a mostani tanévet a tervezett 96 elsős helyett 153 kezdte meg, akkor egyúttal arról is árulkodnak ezek a számok, hogy megnövekedett az iskola és egyáltalán, a mező- gazdaság iránti érdeklődés, ami — az iskolát tekintve — részben a kiváló toborzó munkának köszönhető, részben meg annak, hogy 1978. szeptember 1-től a kertészeti és szőlészeti szakon középfokú oktatás folyik, és már nem három, hanem. négy év a tanulmányi idő. A negyedik évfolyam azonban, melybe fölvételi vizsga után lehet bejutni, nem kötelező. Aki akar, a harmadik évfolyam be fejezése után jelentkezhet hasonló irányzatú szakközépiskolába, és egy év alatt (bennlakóként), vagy két év alatt (Ieive lező ként) sz erezhet m a ga - sabb fokú képesítést, illetve érettségit. Ehhez, tegyük hozzá, Karván is megvannak már a feltételek, és az űj típusú oktatási rendszerben, a térMIKOR KEZDŐDJEK? Az érzelmek igen sokféle szempontból osztályozhatók, Tudunk kellemes és kellemetlen, lekötő és felo'idó, egyszerű és összetett érzelmekről. Aztán beszélünk érzelmeikben szegény és érzel, mekben gazdag emberekről. Lehetséges-e érzelmi nevelés? És ha igen. mikor kezdődjék? Meggyőződésem, hogy az érzelmi nevelésinek nagyon korán, a családi otthonban kell kezdődnie. Már a kicsi gyereik is megérzi a gondoskodást és a szeretet. Ha a családban kiegyensúlyozott az élet, a gyerek testi, lelki fejlődése az életkori sajátosságoknak megfelelően alakul. Amikor például már egyedül kezd játszani s papírt, ceruzát vesz a kezébe, a felnőttek számára sokszor érthetetlen, hogy miért rajzolja olyan fáradhatatlanul a család tagjait, először is az édesanyát vagy a kedvenc állatait. Szeretettel beszélget a rajzokhoz mesél nekik, megeleveníti őket. Aztán ott a mesehallgatási A gyerekek együtt élnek a mese pozitív hőseivel, izgulnak a győzelemért. Ne felejtsük, hogy a mesének még sokáig érzelemgazdagító ereje van. A mese, mint rejtett forrás, táp'.álja és formálja az embert. Az évek során találkoztam olyan szülővel, de nevelővel is, akinek az volt a véleménye, hogy az értelem, így az értelmi nevelés a'ieg. fontosabb, mert eszes, értelmes emberekkel mindent meg lehet oldani. Csaik éppen arról feledkezett meg, hogy ez kevés, hiszen érzelmek nélkül sivár lenne minden emberi é’iet. S amikor az érzelmek fejlesztéséről esik szó, nem szabad figyelmen kívül hagyni a költészetet, az irodalmat, az éneket, a zenét, a festészetet, a szobrászatét, a művészet és népművészet számtalan ágát, mindezeket sikerrel használhatjuk gyermekeink érzelmi életének gazdagítására. Sokszor beszélünk hátrányos helyzetű gyerekekről. S ilyenkor amyági hiányokra gondolunk. Pedig bizony hátrányos helyzetben van az érzelemszegény gyerek is. Csak éppen nehezebben észlelhető, általában már későn. B. KISS JÖZSEF vek szerint, itt is érettségivel zárul majd a négyéves tanulmányi időszak. Tizenegy tanító, tizenegy gyakorlatvezető és tíz nevelő foglalkozik a lányokkal, fiúkkal. Összeszokott, jó közösséget alkotnak, mondja Duka István, aki mezőgazdasági főiskolát végzett. De nemcsak ő képezte magát, többen vannak a tantestületben, akik itthoni vagy magyarországi egyetemeken, főiskolákon szereztek oklevelet, illetve tanulnak a jelen pillanatban, hogy minél magasabb szinten tehessenek eleget a társadalmi elvárásoknak — az elméleti és a gyakorlati oktatás területén egyaránt. A kétféle, de egy célt szolgáló oktatás egyébként a következőképpen oszlik meg: az első évfolyamban heti egy nap a gyakorlat ideje, a másodikba,n kettő, a harmadikban fele-íele. De a harmadik évfolyamban is, a szaktantárgyak mellett, tanulják az általános tantárgyakból például a magyar és szlovák nyelvel, a matematikát, vegytant, Í deje azonban, hogy Duka Istvánt idézzem, hiszen ő belülről látja azt, amiről én külső szemlélőként, hall-, gatóként aligha tudok híven szólni,, ahhoz legkevesebb egy hetet kellett volna Karván töltenem. — Arra ösztönözzük a gyerekeket, hogy közösen tanuljanak, segítsék egymást. Amióta módosult az oktatás, nagyobbak a követelmények. És ezeknek a követelményeknek összefogással tkell eleget tennünk. Évenként kétszer találkozunk a szülőkkel, kilencven százalékuk megjelenik az értekezleteken, a nagyobb távolságok ellenére. Meglátogatnak bennünket a kiküldő üzemektől is, vagyis azoktól, melyekhez szerződés köt minden egyes tanulót. Ez a szerződés egyébként, s tanulmányi eredményeken és a tanuló személyének írásos értékelésén kívül, feltétel ahhoz, hoigy fölvehes- sük a jelentkezőt. Felvételi vizsga nincs nálunk, csak a már említett szakosító évfolyamba. Legtöbb tanítványun- ban sikerül eredményesen alakítanunk a munkához való viszonyt, az iskolán kívül is, különböző szakkörökben. Táncosok, énekesek, szavalok képviselik iskolánkat a községi rendezvényeken, élénk a sportélet, járási és kerületi versenyeken értünk el szép helyezéseket. A tianu'iók zöme tagja az ifjúsági szervezetnek, amelyben fontos szerepet játszik a világnézeti nevelés, pártalap- szervezetünk által megbízott pedagógusok irányításával. MA- TESZ-előadásokra, moziba visz- szük a gyerekeket, akik szabad idejükben olvashatnak, a diák- könyvtárunkból kölcsönzött könyveket is, tévézhetnek, társasjátékokban, teadélutánokon vehetnek részt. Említhetném a tanulmányi és honismereti kirándulásokat, téli üdüléseket, sítúrákat, azokat a kölcsönös (kapcsolatokat, melyeknek keretében évenként számos tanulónk utazott és utazik nyári szakgyakorlatokra Magyarországra, Bulgáriába. Villanások csupán ezek a szavak az itteni oktató-nevelő munkáról, az itteni élet érzékeltetésére. Hogy aztán az iskola elvégzése után, a mindennapokban, az igazi, nagy gazdaságokban, a Dunánál kisebb folyók mentén hogyan alakulnak az egyéni sorsok, hogyan, milyen eredményekben látni viszont a karvai magyar tanítási nyelvű mezőgazdasági szaktanintézetben tanultakat, az itt végzett szakmunkások és a velük együtt dolgozók, a kollégák tudnának mesélni. Annyit mindenesetre megjegyez Duka István, hogy a volt tanulók ötévenként rendezett találkozóján jó hallgatni a sorsok alakulásáról, a helytállásról szóló szavakat. És ha ez így igaz, ha jó hallgatni, akkor a pedagógusok, gyakorlatvezetők, nevelők lelkiismerete is nyugodt. Mint a lélek, ebben a csupazöld, csupatermészet környezetben, melynek hangulatában van valami romantikára, dalteremtő időkbe csábító. BODNÁR GYULA Kézfogás helyett... Nem is olyan régen, egy fogadáson találkoztam vele. Elgyötörtén, fakuló hangon mondta: — Baf van, kedves kolléga, már ez a konyak sem ízlik. Csak akkor ocsúdott föl egy keveset, amikor az irodalomról, emlékiratairól beszélt, és terveiről. Mi az, amit meg akar írni, kik azok, akiket bármilyen nehéz is ilyen megrok kant egészségi állapotban, l e kell fordítania. Az utóbbi hetekben sokasodtak a baljós hírek, nem láttam őt a Luxorban sem, ahol napi vendég lett, miután törzshelyét, a Štefánkát városrendezési okokból bezárták. Most gyötör a bűntudat, miért áltattam magam, hogy nem is olyan súlyos a betegsége, s hogy ez a vitális, örök mozgó, szenvedélyes ember ennyi tervvel, nemes szándékkal még nem halhat meg. Még egyszer kezet kelteit volna fogni vele, köszönetét mondani éleiéért, életművéért... Legendás hírű ember volt, századunk szinte valamennyi neves magyar, francia és sok szovjet költőjéhez bensőséges barátság fűzte. Már ifjú korában költőóriások emléke és eszménye formálta izmosította elhatározásait, életcéljait. Ab- ixin a Selmecbányái (Banská Štiavnica} líceumban tanult, ahol korábban Petőfi és Slád- koviö. Meleg hangú cikkekben emlékezett vissza Klaniczay tanár úrra, akinek az indulás éveiben édesanyján kívül a legtöbbet köszönhetett, akitől először hallott a népek testvériségéről, egymás kultúrájának megismeréséről, egymás megbecsüléséről. Emil Boleslav Lukáč költőként és emberként is e nemes eszméket szolgálta. Nem véletlenül nevezték őt a magyar irodalom szlovákiai nagyköve tének. Több mint fél évszázadon át hirdette: „Léteznek olyan kon- juktúrán kívüli hidak és szilárd pillérek, melyeket semmi sem tud megrendíteni. Ilyen, az egymás megértésén és megbecsülésén alapuló kölcsönös rokonszenv, mely csak a kulturális értékek rendszeres cseréjével és tanulmányozásával jöhet létre. A közép-európai kulturális kapcsolatok elmélyítéséről van szó. Ma, amikor a magyar és a szlovák nemzet is azonos szerkezetű társadalomban él, már megszűnt minden régi akadály, s ezért a szocia- lista társadalom talaján a meglévő kapcsolatokat tovább kell mélyíteni, fejleszteni, hogy egymás megismerése ne legyen valamiféle kötelező hivatalos tevékanység, hanem váljon mindkét nép közügyévé és szükségletévé.“ Nemcsak hirdette ezt a fenn- költ eszmét, hanem egész életében ennek értelmében cselekedett. A néhány éve megjelent, maga nemében egyedülálló műfordításkötete, a Spoveď Dunaja (A Duna vallomása/ igazolja, hogy Balassitól egészen a kortárs költőkig milyen hatalmas értéket ültetett át szlovák nyelvre. Tiszteltük, és közeli barátként ismertük, hiszen még az utóbbi években is sok dél-szlovákiai helységben szavalt, előadott, a szó legszebb értelmében agitált a szlovák és a magyar kultúra még alaposabb megismerése érdekében. Mint szlovák költő is jelentős köteteket, verseket hagyott maga után. ö sem volt tévedhetetlen, hibátlan, de volt ereje bevallani, amikor rossz útra tévedt, volt bátorsága levonni a tanulságokat is. Néhány éve Budapesten, amikor átvette a Pen Club kitüntetését egy sok vihart,- sorsfordulót átélt nemzedék nevében jelentette ki: „Nem hulltunk ki az idő rostáján, amitől Ady váteszien félt, nem rázott le síkos hátáról a nagy Cet hal — hogy újra Adyt idézzem. Meg- újhodva, sokszorozottan, elmélyülve, s felemelkedve mint fönixmadarak repülünk előre új sorsszabta utainkon. A múltnak nem szabad, nem lehet megismétlődnie. Ránkhagyta életművét, amely az elkövetkező nemzedékekhez szól: „Tovább, tovább, ezer akadályon, gátlásokon és gátakon át az irodalom és kultúra vérlezetébeh szolgálni a Látomást, a dunatájl nemzetek testvéri összefogását.“ Most is magam előtt látom tiszta, csillogó szemét. Mintha Fábry Zoltánunkkal ^ együtt mondaná: „Add tovább! SZILVÁSSY JÓZSEF Korunk ábrázolója Teodor Baník Tárlata A város peremén, sivár munkásnegyedben született egy fél évszázaddal ezelőtt. Apja munkás volt. Környezete, a válságos harmincas évek küzdelmes napjainak nyomát magukon viselő, hozzá legközelebb állók meghatározták életfelfogását, érzés- világát. Alig nőtt ki a gyereksorból, amikor a hitleri barna viharfelhők már országunk fölött is elborították az eget. v A modrai kerámia üzemben tanulta meg, hogyan kell a képlékeny anyaggal bánni, hogyan lehet vele elképzeléseit plasztikusan megvalósítani. A bratislavai Képzőművészeti Főiskolán Jozef Kostka és Alexander Tri- zuljak tanárok növendékeként sajátította el a tér és az anyag formálásának művészetét. Kostka irányította figyelmét a belga Constantin Meu- nier, híres munkásábrázoló szobrász alkotásaira. Döntő hatással volt rá a humanista és a szocialista szellemű Küthe Kollwitz művészete. Érdeklődései- középpontjában a munkások álltak. Emberközelből tanulmányozta őket a podbrezovái vasműben is. Baník a valóság alapos ismerője. Mondanivalóját kezdettől fogva törvényszerűen csakis éles realizmussal fogalmazhatta meg. A bratislavai Mirbach Palotában megnyílt kiállításon ezúttal mintegy 25 évnek 25 alkotását láthatjuk. Az ötvenes években anyja és apja arcmását idézte bronzban. Képzeletét szüntelenül foglalkoztatja a háborúban gyermekeiket elvesztett asszonyok gyásza. Az expresz- szíven formált XX. századi fájdalmas anyák kétségbeesetten hajolnak fiuk teteme fölé. Megtört alakjaikat, erőteljes munkásfigurák váltják föl, a ma dolgozói. Izmaik feszülnek, bátrak és öntudatosak, korunk jellegzetes típusai, Baníknak a realitásról való ítéletét fejezik ki. A hatvanas években részben jelképesen alakítja a békében, biztonságban élő meghitt családot, a gyermek-anya viszony önfeledt boldogságát. Teodor Baník: Munkás A 70-es évek töprengő Ham- letje irodalmi indíttatású. Szilárdan formált arcmásai felületét finom vonalak ékesítik. (Leány mellszobra, Hálaadás/. Keramikus múltjára utalnak a hagyományos népi típusokat, ízesen átfogalmazott Kenyér és só, és a Menyecske. További munkái Žiar nad Hronomban az SZNF emlékmű, valamint Bratislavában és néhány vidéki városban az új lakónegyedek egyhangúságát élénkítő, meleg emberséget su^ár^ő szobrai. BÄRKÄNY JENÖNÉ 1979 IX. 2
