Új Szó, 1979. augusztus (32. évfolyam, 179-205. szám)

1979-08-21 / 196. szám, kedd

LEVELEZŐINK ÍRJÁK JÓL GAZDÁLKODNAK a Műszaki és Rekreációs Szolgáltatások nyitrai f Nitra) üzemé- tipk dolgozói jól gazdálkodnak a villanyárammal és a fütőanyag- gat. Az első félévben a városi közvilágításnál 1 503 262 kilo­wattórát spóroltak meg. Az aszjultozók az év elejétől hat tonna /urootajat takarítottak meg. A felvételen Jozef Grác és Zdenek Simko aszfaltozok, akik nagyban hozzájárultak az elért szép ered menyŕlez. Pavel Malis A Pionírberek III. Az egykori vásártéren már régebben elkészült az új lakó negyed, a Pionírberek I., arnely több mint ezer lakos számára biztosít kényelmes ottthont. A Pionírberek II. most épül. Másfél ezer lakásba már be­költöztek boldog tulajdonosaik. Az év végéig még 1640 család kap itt otthont. Készülnek az óvodák, bölcsődék, üzletek, szolgáltatóházak is. Jobbára csak a járulékos beruházások —a közvilágítás kiépítése, par­kosítás, stb. — megvalósítása van hátra. Losonc (Lučenec) távlati fejlesztési terve szerint — a 7. ötéves tervidőszakban — el­készül majd a legnagyobb la­kótelep, a Pionírberek III. Ez a városnegyed 2400 lakással gazdagítja majd a várost. Talajjavítást végeznek A mezőgazdasági termőföl elek védelme mellett egvik fon­tos feladat a földalap tartalé­kainak a lehető legjobb kihasz­nálása, a szántóterületek minő­ségének javítása. Ennek érde­kében a földművesek a loson ci (Lučenec) járásban mindent megtesznek. Erre jó példát ta­lálhatunk a málineci Szlovák Nemzeti Felkelés Efsz-ben, ahol 630 hektárnyi föld minőségi javítását vetlék tervbe, s ebből eddig már több mint 420 hek­táron végezték el a munkát, mintegy 15 millió korona rá­fordítással. Sportkomiiiitát épül Régi hiányt pótol az az űszóversenyek megrendezésére is alkalmas, hideg- és meleg- vizű medencékkel, kádfürdők­kel, 800 nézőt befogadó lelá­tóval, valamint teremsportver­senyek lebonyolítására is al­kalmas és minden szükséges tartozékkal ellátott korszerű sportkombinát, amely Losoncon (Lučenec) épül. A város la­kossága tevékenyen hozzájárul felépítéséhez. Z-akcióban negy­venmillió korona ráfordítással készül az új létesítmény. Kanizsa István Falumúzeum nyílt A C séma dók szálkái (Salika) helyi szervezetének kezdemé- aiyezésére népviseleti bemuta­tót tartót lak a napokban, me­llyen részt vettek a C se mattak iKB-nak néprajzosai és koreo­gráfusai, akik az alsó Ipoly mente népviseletét és népi tan­úsait örökítették meg Szia'dkai la­kodalmas néven. Ezze'i egy idő­ben nyílt meg a falumúzeum, ahol a földművesek által hasz­nált bútorokat, szerszámokat, (használati tárgyakat mutatják J>e. Dicséretre méltó a szerve­zet kezdeményezése, hisz a né­pi értékek megmentése miind- annykink érdeke. A szímői (Zemné) Haladás Efsz vezetősége felhívta a fa­lu tömeg- és társadalmi szer­vezeteinek figyelmét, hogy az aratás befejezése után, néhány órás társadalmi munkával já­ruljanak hozzá a szalmabálák összehordásához és a kazalo­zás elvégzéséhez. A Gyüinölcs­A Start Túrái CHIRANA nemzeti vállalat dolgozói nem­csak gyártmányaifkkal szolgál­ják az embereik gyógyításának ügyét. Emberségüket azzal is termesztők és Kertbarátok Szö­vetségének tagjai a hívó szót magukévá tették, ás vasárnap húsz markos fiatalember fogott villát, néhányan traktorra ül­tek, hogy eleget tegyenek a felhívásnak. így a szalma az utolsó húsz hektárról is ka­zalba került. Bnkor József bizonyítják, hogy a Vöröske­reszt üzemi szervezetének irá­nyításával évente általában kétszázan adnak díjmentesen vért. A napokban negyvenen jelentek meg a trenčíni véradó- állomáson. Tizenkét dolgozó már megkapta a Példás véradó címet. Dicséretes iff. Milan Antala, Alexander Búda és Branislav K'ovár tette. Oľga Hvožďarová munkatársuk beteg kisfiának rendszeresen adtak vért. Mató Pál Kedvezően alakul Az állattenyésztési ter­mékek felvásárlási tervének teljesítése az első félévben az óbarsi (Starý Tekov) Bars Efsz-ben kedvezően alakult. Michal Bóna, a szö­vetkezeit elnöke elmondta, hogy 1 millió 104 000 liteir tejet adnak el további fel­dolgozásra, ami jóval több a tervezettnél, s meghaladja az elmúlt év ugyanezen idő­szakában eladott mennyisé­get. Népgazdaságunknak 4650 mázsa húst adtak, ami 111,5 százalékos tervteljesí­tést jelent. Ábel Gábor V. M.: Az elhunyt testvér után. mivel házastárs és utód nélkül halt meg, és végrende­letet sem bagyptt hátra, a ha Iái pillanatában élő testvéreik örökölnek, de a korábban el­halt testverek gyermekei már nem. Ezenkívül az is örököl, aki az örökhagyóval annak ha Iá la előtt legalább t éven át közös háztartásban élt, és arról az örökhagyóval együtt gondos kod ott Tulajdonjog igazolása M. L.: Ha a régebbi előírások értelmében a kérdéses szerző dést 1964. március 31-én re­gisztrálta az állami jegyzőség, és feltehetően megvan az 1951/65 számú rendelet értei mében a jnb jogerős jóváhagyá­si döntése Ts, ez a tuki|don|og megszerzését kellőiképpen iga zolja, és Önök jogosultak arra, hogy a "Geodézia az idézett ipa tok alapján a tulajdonjogot a négy vevő részére a telkek nyil­vántartásában (Evidencia ne- hnutelností, Stredisko geodézie a kartografie) a tulajdonlapon feltüntesse. A telekkönyvije 1964. április 1-től újabb beírás nem engedélyezhető, csupán újabb átruházás vagy öröklés esetében jegyzik be a teleik könyvi betét lezárását, és utal­nak a vonatkozó újabb iratok számára. Mellékkereset megadóztatása M. J.: ün mint kőműves sza Iwd idejélien családi házaik épí­tésénél dolgozik, és erre a ke­resetre a hnb adót vetett ki. Mivel Ün nem munkaviszony­ban dolgozik, és nem fizet a keresete után m u uik abéra dót, ezt a Ikeresetet jogosan adóz­tatják meg az 1961/145 számú jövedelmi adótörvény értelmé­ben. Az adókulcs erősen emel­kedő. Ha a hnb engedélyével végez munkát, ugyanezen tör­vény alapján köteles adót fi­zetni. Rokkantjáradék kiszámítása H. I.: Először teljes rokkant volt, majd több éven át csupán ré s^t e ges rolcik a n tnfftc i sm er ték el. Most újból teljesen rokkant Mivel alacsony volt a kerese-. te, teljes rokkant járadékát a korábbi átlagkeresetből állapí­tották meg, mert ez volt ked­vezőbb Ün számára. A Nyugdíi- biztosító Hivatal eljárása he­lyes, és összhangban volt az ér­vényes előírásokkal. Mivel felesége nem volt munkaviszonyban, saját bizto­sítása alapján nem kaphat rok­kantjáradékot, ellenben kérheti, hogy a jnb nyugdíjbiztosítási véleményező bizottsága őt rok­kantnak ismerje el. Ezen az alapon az új rendelkezések ér­telmében kettőjük részére 1330 koronáig emelhetnék fel az ün teljes rokkantjá radé ká t. Magatehetetlenségi pótlék J. A.: Anyósa nyugdíját az új rendelkezések értelmiében fel fogják emelni 780 koronára, s kapja a megállapított 200 ko­rona mag a tehet etlenségi pótlé­kot is. Ennek havi összege 200 —400 korona a tehetetlenség foka szerint, melyet az orvos állapít meg. Alacsony nyugdíj emelése M. I.: Az új rendelkezések alapján kettőjük részére au­gusztus 1-től havi 1330 koroná­ra emelnék fel az ün nyugdí­ját, ha ez lenne kettőjük egyet­len megélhetési forrása. Amíg felesége saját munkájával tud hozzá jár u In i m égé l he fésűkhöz, ezt az emelést nem kérhetik. Nem számítana az egy év alat­ti 60 munkanap alatt szerzett kereset, illetve a 70 évnél idő­sebb nyugdíjasnak vagy család­tagjának keresete. Vállalt határidő megtartása P. Gy.: Az építővállalat ha­táridőre és kulcsra való áta­dásra kötelezte magát családi házuk felépítésével kapcsolat­ban. A kitűzött határdiőt nem tartották meg. Kérdi, hogy mint magánszemélynek van-e joga pönálé felszámítására. A ma­gánszemély a szocialista válla­lattól késedelem címén az 1964/ 46 számú hirdetmény 5. §-ánaik 1. bekezdése értelmében árén gedményt igényelhet. Ennek Összege 10 százalék, legfeljebb csak azonban 50 korona min­den befejezett 7 nap után, az egész késedelem idejére azon­ban legfeljebb 30 százalék. Ha a késedelem következté­ben kiadásaik keletkeztek, a szükséges kiadások megtéríté­sét attól az időponttól számított 30 napon belül kérheti, amikor a megrendelt tárgyat (családi házat) átveszi. A Polgári Tör­vénykönyv 234. § -a értelmében, ha az épület az utólag meg­hosszabbított határidőben sem készülne el a megállapított arányban, jogink lenne a szer ződéstől visszalépni. Ebben az esetben azokat a kiadásokat lenne köteles a vállalatnak megtéríteni, amelyekből haszna van, és egy hónapon belül ér­vényesíthetné azokat a kiadása it, amelyek a vállalat késedel­me következtében keletkeztek (Polgárjogi Törvényikönyv 266 paragrafus.) Tehetetlenségi pótlék R. K.: Az 1975/121 számú tör­vény 47. § a értelmében inaga- te he tét len ség esetében a jnb já­radékosat á lyán 200—400 korona összeg ű maga tehe tét 1 enségi pótlékot igényelhet, ha azt egészségi állapota alapján a vé­leményező bizottság indokolt­nak találja. Az esetleges eluta­sító határozat ellen fellebbez­het. Gyermekgondozási segély G. M.: Első, most 10 éves gyer­meke a testi fogyatékos gyer­mekek otthonában van. Önök, szülőik a gyermeket rendszere­sen látogatják, fizetik az előírt illetékeket, és a szünidőik alatt gyermekükről saját maguk ott­hon gondoskodnak. Most második gyermekével fizetett szülési szabadságon van és kérdi, hogy a 26 hét letelte után, ha igénybe veszi gyerme­ke kétéves koráig a meghosz- szabbított, fizetetlen szülési szabadságot, igényelheti- a ha­vi 500 korona összegű gyer­mekgondozási segélyt? Mivel első gyermekük nem az Ünök hanyagsága miatt van kü­lönleges nevelőotthoniján, a tör vén yma g ya rá za t é rt e lm é ben (lásd Kvičala-Kalina: Dávky v materstve a prídavky na deti, Práca, Bratislava 1976, 231. ol­dal) joggal igényelheti máso­dik gyermekére annak kétéves koráig a gyeremkgondozási se­gélyt. Felmondás érvényessége T. M: Mivel édesapját csök­kentett munkaképességűnek is­merték el, a vállalat felmondá­sának érvényességéhez nem elegendő az üzemi bizottság hozzájárulása, hanem a Munka­törvénykönyv 50. §-a értelmé­ben szükség van a jnb munka­ügyi osztályának előzetes hoz­zájárulására is. A részleges rokkant járadék kérdésében még döntést kell édesapjának kapnia, ez ellen esetleg még tovább fellebbez­het a jnb járadékosztálya útján a kerületi bírósághoz. Munkaviszony megszüntetése D. I. Az ün által felhozott egész­ségi ok a munkatörvénykönyv 54. §-a alapján feljogosítja Ont munkaviszonyának azonnali megszüntetésére, ha a munka­adó vállalat az orvosi igazolás alapján az Ün kérelmére 15 na­pon belül nem helyezte át egészségi állapotának megfele­lő más munkahelyre. Ha nem forogna fenn a komoly egész­ségi károsodás vészéivé, a Mun- katörvéns'könyv 51. §-ánaik 1. bekezdése a.) pontja értel­mében korára való tekintettel írásban a 2 havi felmondási idő megtartásával adhat felmon­dást. Dr. F. J. Miajerszky Márton Sokakat csábít A Banská Stiav- nica-i Bányamú­zeum a legnagyobb muzeális értékű bányaemlékmű Szlovákiában. Ez a páratlan szabad­téri múzeum a Klinger-tó mellett van. A skanzenben a felszíni bánya objektumán, a gé­peken és a beren­dezéseken kívül a látogatók számára hozzáférhető az 1300 méteres föld­alatti bányatérség is a 18—19. szá­zadból. A bányafo­lyosón fúrókészle­tek, kalapácsok, lapátos rakodó, kis Diesel-moz­dony és a további kiállított tárgyak Ttotik le a látoga­tók figyelmét. Nem hiányoznak a régi tipikus bányagépek sem a kőzet kézi fej­téséhez. Az év elejétől a szabadtéri múzeumot közel 15 000 hazai és külföldi turista látogatta meg. Július Tadian HP M lg " " 1 k * •> * % 5, \ ../ '.."i m' íjl ,' ' "jfl ■■ š- S* Vb . ... yv * , , 4. < mii : V ;" VvX: -V ;v>:ÍK*; ' ••• ... • ..$áP ''■ ■ • -V ; . . •' • • ’ / . ' •X' * • '• r V :*■- i ; , r t ' " v ; ; iJ' '­' ' " 'Mfžtyi ■' ~ ■■’s> •>. •. "■••• • . • - <• * A Zsófia-aknatorony (A szerző felvétele) szép eredményeket értek el a galántai (Galanta) rendelőintézet és kórház szocialista munkabrigádjai. A közelmúltban a fül és gége, valamint az ortopédiai osztály dolgozói közül tizen megkap­ták az ezüst-, huszonegyen pedig a bronzérmet. A sebészeti osz­tály szocialista munkabrigádjának tagjai is átvették az ezüstér- ineKei Benkovics Zoltán PÉLDÁS VÉRADÓK ELEGET TETTEK A FELHÍVÁSNAK

Next

/
Oldalképek
Tartalom