Új Szó, 1979. augusztus (32. évfolyam, 179-205. szám)
1979-08-28 / 202. szám, kedd
LEVEUEZOINK_ ÍRJÁK Méltóképpen köszöntik a Szlovák Nemzeti Felkelés 35. évfordulóját A Szlovák Nemzeti Felikelés 35. évfordulójának tiszteletére értékes szocialista kötelezettséget vállaltak az ágcsernyői (Čierna nad Tisou) átrakőállomás dolgozói. Vállalásukat a napokban értékelte az üzemi pártbizottság, ’ mely szerint: a Szovjetunióból érkező árumennyiség ki- és átrakását határidő előtt három nappal, 101,01 százalékra teljesítették. A munkafegyelem és -biztonság szigorú megtartásával balesetmentesen dolgoztak. A tavalyi évhez viszonyítva öt százalékkal csökkent a kocsik rongálódása. Vállalták, hogy a Kassa (Košice) felé indított tehervonat- szerelvények rakterének ésszerű kihasználásával az év végéig száz mozdonyt takarítanak meg. Az így feltételezett 200 000 korona anyagi megtakarítás helyett az értékelt időszak alatt 364 488 koronát takarítottak meg. 'A vállalt 500 komplett tehervonat helyett összesen 624 szerelvényt indítottak útnak, melynek értéke 1 248 000 korona. Az önköltség csökkentése terén tett felajánlásuk kétszázezer korona volt, melyet 235 814 koronával túlteljesítettek. A vilKimagasló eredmények Kommunista szombatot és munkaaktivitási hetet rendeztek az elmúlt hetekben a Szlovák Nemzeti Felkelés 35. évfordulójának tiszteletére a losonci (Lučenec)» járásban. Az akció elsődleges célja az év eleji kedvezőtlen energiahelyzet okozta károk enyhítése, valamint a munka hatékonyságának fokozása, minőségének javítása, a választási programban meghatározott tervfeladatok teljesítése és a mezőgazdasági idénymunkák segítése volt. A járási pártszervezetek, a szakszervezet és a Nemzeti Front tömegszervezetei által szervezett, s irányított megmozdulás most is visszhangra, támogatásra talált a lakosság körében és szép eredményeket hozott. Az értékelt időszakban az iparban 18 698 személy 163 734 órát dolgozott társadalmi munkában, melynek értéke tízmillió korona, ebből több mint kilencmillió koronát a termelésben állítottak elő. A nemzeti bizottságoknál és az általuk irádyított gazdasági egységekben 44 055 személy 296 396 órát dolgozott, közel ötmillió korona értékben. A mezőgazdaságban 4589 idénymunkás 32 885 órát dolgozott mintegy félmillió korona értékben. Mindezekért a kimagasló sikereikért a pártszervezet és a Nemzeti Front járási bizottsága, valamint a járási nemzeti bizottság köszönetét fejezte ki a társadalmi megmozdulásban aktívan részt vevő valamennyi intézmény, szervezet, üzem dolgozóinak. Kanizsa István lanyáram és az üzemanyag észszerű gazdálkodásával 490 555 koronát takarítottak meg. Az év végéig vállalt 70 újítási javaslatból már 37-et benyújtottak, ezek elfogadásával és bevezetésével lOö 595 koronát takarítottak meg. A műhelyben az alkatrészek javításánál és a gépek karbantartásánál szintén szép eredményeket érteik el. A munkagépek kihasználását az eltelt fél évben 70,34 százalékra teljesítették. Az átrakóállomás évi szocialista kötelezettségvállalása 4 millió 220 900 korona, melyet az értékelt időszakra 3 511 132 koronára teljesítettek. A szép eredmény eléréséhez nagyban hozzájárultak a szocialista munkabrigádok tagjai, s méltóképpen köszöntük a jelentős történelmi esemény évfordulóját. Sivák Béla Tábortűz a Zobor alatt Az Antifasiszta Harcosok Szövetségéneik Nyitrai (Nitra) Járási Bizottsága, a Honvédelmi Szövetség és a Csehszlovák- Szovjet Baráti Szövetség városi szervezete nagy körültekintéssel rendezte meg a napokban a már hagyományos tábortűz melletti összejövetelt. Mint minden évben az idén is a gerencsért (Hrnčiarovce) lövöldében rendezték meg az ünnepséget. A régi harcosok már délelőtt megérkeztek a baráti kézfogásra, majd megtekintették néphadseregünk legújabb harci technikáját és a honvédelmi sportbemutatókat. Este meggyújtották a hagyományos tábortüzet, s az ünnepség késő estig tartót. Az idei jubileumi partizántalálkozó igen sok érdeklődőt vonzott. Mártonvölgyi László Fokozott munkakezdeményezés Baráti találkozó A Szlovák Nemzeti Felkelés jegyében tartott baráti találkozót a Vágfüzesi (Vrbová nad Váhom) Efsz SZISZ-szervezete és a csárda~zállási (Magyarország) Petőfi Tsz KlSZ-szerve- zete. Az Ifjúsági szervezet tagjai a határátkelőhelyen várták a vendégeket, majd megtekintették Komárom (Komárno) nevezetességeit. A szívélyes fogadtatás után megismerkedtek az efsz gazdaságával, szárító- és szerelőcsarnokával. A délutáni akció a sporttelepen barátságos futballmérkőzéssel kezdődött. Este a művelődési házban találkoztak. A vendégek a művelődési házban megtekintették a kiállított agitációs és propagá- clós anyagot, mely felidézi a Szlovák Nemzeti Felkelés történelmi eseményeit, továbbá betekintést nyerhettek a szövetkezet és a község tömegszervezeteinek életébe. Másnap a két ifjúsági szervezet tagjai közös kiránduláson vettek részt. Kurucz Sándor Mezei csokor Ezzel a címmel rendezett műsoros délutánt a Vöröskereszt nagycétényi (Veľký Cetín) szervezete a Szlovák Nemzeti Felkelés 35. évfordulójának tiszteletére. Az ünnepségen felléptek a nagykéri (Milanovce), a berencsi (Branč), a pogrányi í túlira nice) és a nagycétényl folklórcsoportok, valamint a helyi alapiskola színjátszócsoportja, az óvodások és nem hiányoztak a szólóénekesek sem. Mészáros Ferenc A tömegszervezeteik, a lakosság és a helyi iskolák diákjai fokozott munkakezdeményezésének köszönhető, hogy Nagyidán (Velká Ida) példásan teljesítik a Szlovák Nemzeti Felkelés 35. évfordulójára tett kötelezettségvállalást. Az évforduló tiszteletére 486 egyéni és 26 kollektív felajánlást tettek, valamint vállalták, hogy társadalmi munkában 45 633 órát dolgoznak. A lakosság bekapcsolódott a községfejlesztési és -szépítési akcióba. Utakat és járdákat po r ta l a n í to t tak, c sa t o r n a h á 1 őza - tót építettek, díszfákat és -cserjéket ültettek, hulladékanyagokat gyűjtöttek. Segítettek a helyi földművesszövetkezetnek a takarmánybegyűjtésben, az aratásban és a szalma betakarításában. Rend be hozták az iskola és lakóházuk környékét. Nem feledkeztek meg a kulturális-művelődési tevékenységről sem. Ennek keretében számos kulturális-társadalmi akciót szerveztek. Az értékelt időszakban a lakosság már több ezer órát dolgozott társadalmi munkában. A második félévben újabb csatornákat építenek, portalanítjáik az utakat és egy közös kutat fúrnak. A felsoroltak csak néhány fontosabb pontjai a Nemzeti Front választási programjának, melyet a hnb vezetői a lakosság segítségével akarnak megvalósítani. Bartolomej Soltés LELKES BRIGÁDTAGOK A lévai (Levice) járás mező- gazdasági üzemeiben 152 szocialista munkabrigád működik, melyek keretében mintegy kétezer dolgozó tevékenykedik. Az alsópéli (Dolný Piai) Egységes Földművesszövetkezetben a közelmúltban alakult meg az állattenyésztési részlegen az Anna Lukádová vezette öttagú brigád. A Szlovák Nemzeti Felkelés 35. évfordulójának tiszteletére értékes szocialista kötelezettséget vállaltak a munka- csoport tagjai. Vállalták, hogy 10 000 koronával több értéket állítanak elő, mint amennyit tervbe vettek, 30 000 koronával csökkentik az anyagi költségeiket, ötezer korona értékű üzemanyagot és 4650 korona értékű abraktakarmányt takarítanak meg. Mindemellett 150 órát dolgoznak társadalmi munkában a Nemzeti Front községfejlesztési programja keretében. Szocialista kötelezettségvállalásuk értéke 65 000 korona. Ábel Gábor Mindig az elsők között Az érsekújvári (Nové Zámky) 16. számú választókörzet állampolgárai a Szlovák Nemzeti Felkelés 35. évfordulójának tiszteletére az idén 28 193 óra ledolgozására vállaltak kötelezettséget. Ebből eddig már 23 ezer órát dolgoztak le, melynek értéke 278 500 korona. Vállalásuk teljesítésére a lakosok sokrétű tevékenységet fejtettek ki. Gondozták a zöldövezeteket, ápolták a fákat és a díszcserjéket, összegyűjtötték a hulladékpapírokat, rendbe hozták a játszótereiket. Jelentős segítséget nyújtottak az egységes Pótidónök számítódik-e a rokkant gyermek ápolása? N. K.: Az 1975/121 számú törvény 11. §-ának 1. bek. e.| pontja értelmében a nyugdíj szempontjából pótidőként be kell számítani a női dolgozó esetében azt az időt, amíg gyermekéről annak hároméves ko ráig vagy rokkant fiatalkorú gyermekéről gondoskodott, aki állandó gondozást igényelt a három éven túl is. Valószínűnek tartjuk, hogy a cukorbajos gyermek ápolását (inzulininjek ciók beadása, diétás koszt elkészítése stb.) kellő orvosi iga zolások alapján elismerik. Apaság megtámadása és más problémák D. I.-né: Házasságuk már hosszabb ideje feldúlt és feltehetően a gyermek és saját érdekében is nem marad más hátra, mint a válás. Ami a kisgyermeket illeti, férje feltehetően már nem élhet a Családi Törvény 57. §-ában biz-, tosított jogával, hogy 6 hónapon belül, amikor tudomást szerzett arról, hogy nem ő a gyermek apja, apaság-megtagadási pert adjon be a járásbíróságon. Ezt Ön és az apa is, az említett 6 hónapos határidőn belül megtehette volna. Mivel mindkettőjük számára ez a határidő lejárt, már nincs jogigényük per útján az apaság megtagadására. Csak kérhetik (egyikük vagy másikuk, esetleg mindketten külön vagy együtt), hogy a Legfelsőbb Ügyészség (Generálna prokuratúra) adjon be keresetet a gyermek apaságának megtagadása iránt. A kérelmet ajánlatos a kerületi ügyészség útján beadni. A legfelsőbb Ügyészség a közérdekeket és a gyermek érdekét veszi figyelembe. Forduljon a jnb gyermekvédelmi osztályához Részleges rokkantság és munka az efsz-ben L, H.: Részleges rokkantnak ismerték el, s az orvos véleménye alapján csak könnyebb munkát végezhet. Eddig nem tudtak önnek ilyen munkát biztosítani és csak a részleges rokkantjáradékát kapja. Az efsz köteles önnek könnyebb munkát biztosítani, természetesen önnek is kellő munkakészséget kell kikutatnia. Ha felróható a szövetkezetnek, hogy eddig még nem gondoskodtak az ön elhelyezéséről, egy éven belül érvényesítheti elmaradt kereset- ikülönbözetét a járásbíróságon beadott keresetben. Ha nem lehet felróni az efsz-nek a kötelességmulasztást és ön másutt sem tud elhelyezkedni, kérhetné a teljes rokkantság elismerését. Mivel betegsége nem foglalkozási betegség, tárgyi felelősség alapján keresetkülönbözetet a részleges rokkantjáradék leszámítása után nem igényelhet. Az a körülmény, hogy ön rokkanttá vált, nem ok tagságának és munkaviszonyának megszüntetésére. Kártérítés V. I.: Csak tényleges kárát érvényesítheti. Ha nem elége* dett a felajánlott kártérítéssel, egy éven belül a járásbíróságon .perelheti a különbözetet. A bíróság valószínűleg szakértőt is kihallgat az ügyben. A Polgári Törvényikönyv értelmében a károsult is köteles mindent megtenni annak érdekében, hogy kára a legkisebb legyen. Földadó B. L.: Nézetünk szerint adójukat helyesen számították ki. Föld jövedelmi adót tartozik fizetni az az efsz-tag is, aki a többi között olyan állat tartásával foglalkozik, amely számára nincs elegendő saját takarmánya. Szerzői jog megsértése. Szülési szabadság K. É. Ha ismerőse az Ön által készített szoborról az Ün beleegyezése nélkül másolatot készítettetelt, ezzel megsértette az 1965/35 számú szerzői törvényt, és Ön az idézett törvény 32. paragrafusa értelmében jogosult követelni, hogy a szerzői jogába történt jogtalan beavatkozást (visszaélést) szüntesse meg. ön ennek alapján megfelelő elégtételt kérhet. Ha békésen nem tudnának megegyezni, joga van az igényeit a járásbíróságon beadott keresetben érvényesíteni. A magányosan élő nő fizetett szülési szabadságának ideje 35 hét. Gyermeke korábbam született és 6 hétig kórházban maradt. Ha a gyermek kórházi kezelésben részesül, erre az időre rendszerint megszakad a fizetett szülési szabadság. Az Ön esetében azonban nem, mert ez a 6 hét egybeesett a gyermekágyi védelem idejével, amely idő alatt Önnek még akkor is járt a fizetett szülési szabadság, amikor gyermekéről közvetlenül nem gondoskodott. Ezzel szemben nem igényelheti, hogy fizetett szülési szabadságát a 35 héten túl az említett 6 héttel meghosszabbítsák. (Kvičala—Kalina: Dávky v materstve a prídavky na detí, Práca, 1976. 51. old.) Nyugdíjügyek T. J.: Ha a nyugdíj a nyugdíjas egyetlen megélhetési forrása, nyugdíját 600 koronáról 780 koronára emelik, házaspároknál, illetve több személy együttélése esetén 1100 koronáról 1330 koronára. Lehet, hogy a hnb bizonyos összeget beszámított és ezért folyósítottak csak 1300 koronát. A hnb, illetve a jnb szociális osztályán érdeklődjék ennek okáról. T. V:: Kisebb összegű rokkantsági járadékot kap (hadirokkant), és mint ilyen, rendes munkaviszonyban dolgozott. A nyugdíjkorhatárt a 60. életéve betöltésével éri majd el, és öregségi nyugdíját az utolsó 5 vagy 10 év eredménye alapján fogják majd kiszámítani az Ön számára kedvezőbb változat szerint. Ha elismerték az ellenállás résztvevőjének, és erről az 1946/255 számú elnöki dekrétum alapján igazolása van, mint az ellenállók III. csoportjába tatrozónaik már 59. életévének betöltésével lenne igénye öregségi nyugdíjra. M. L.: Ha mint teljes rokkant elérte közben az öregségi nyugdíj korhatárát, nem kell kérvényeznie az öregségi nyugdíj folyósítását, mivel a két járadék egyenjogúnak számít, és csak az egyik jár. Feltehető, hogy rakkantjáradéka még előnyösebb is. A járadékosok havi átlegkeresetét a járadékuk szempontjából az 1975/121 számú társadalombiztosítási törvény 14. §-ának 4. bekezdése értelmében a havi 2000 koronát meghaladó átlagkeresetet illetően csak egyharmad összegben lehet beszámítani (redukció). Dr. F. J. földművesszövetkezet nek a z idénymunkákban. A különböző akciókban 1745-en vettek részt. Szorgalmuk dicséretet érdemel, de szólni kell azokról is, akik az akciókat megszervezték. Főleg Szabó István, Rajni- ak Valér, Farkas Mihály, Václav Mihal és Kupecký Vladimír érdemel elismerést. Figyelemre méltó tény, hogy a városi nemzeti bizottság által meghirdetett, a választókörzetek között folyó versenyben ők mindig az elsők között vannak példás szorgalmukkal. Štefánik György A TŰZOLTÓK VÁLLALTÁK A tűzoltószövetség farkasdi (Vlčany) helyi szervezete értékes kötelezettségvállalást fogadott el a Szlovák Nemzeti Felkelés 35. évfordulójának tiszteletére. Vállalták, hogy társadalmi munkában 300 órát, a mezőgazdasági csúcsmunkák idején 100 órát, a gépek karbantartásánál 150 órát dolgoznak le, valamint minden kulturális akción tűzrendészeti szolgálatot biztosítanak. A rétéi (Reca) önkéntes tűzol tószervezet tagjai az SZNF 35. évfordulója alkalmából szintén értékes vállalást fogadtak el. A tűzoltószertár építésénél 150 órát dolgoznak, a sportpálya építésénél 40 órát. Segítenek a helyi szövetkezetnek a mezőgazdasági csúcs- munkáik idején. Egy ifjúsági tűzoltócsoporttal beneveztek a Láng '79 tűzvédelmi játékok versenyébe. Száraz Pál 1979. VIII. Ó A Szlovák Nemzeti Felkelés 35. évfordulójának tiszteletére Nyitrán (Nitra) a Lenin sugárúton üzembe helyeztek egy óra- szerkezetet, amely egyidőben mutatja a világ városaiban mért pontos időt. Az óra egyedülálló mestermű hazánkban Pavel Matis