Új Szó, 1979. augusztus (32. évfolyam, 179-205. szám)

1979-08-23 / 198. szám, csütörtök

A Szlovák Nemzeti Felkelésben a szlovák nép oldalén 27 nemzet és nemzetiség tagjai küzdöttek A Szlovák Nemzeti Felkelés elválaszthatatlan része volt uz európai nemzetek fasisziaelle nes internacionalista kiizdel mének, a nemzeti szabadsá­gunkért, az ország független ségéért vívott harcunknak. A* SZNF-nek, amelyben Csehszlo vákia Kommunista Pártja alko tó módon juttatta érvényre a marxizmus—leninizmus alapel­veit, nagy belpolitikai, nemzet­közi és internacionalista jelen tősége volt. A párt vezette fel kelés nemzeteink leghaladóbb és legforradalmibb hagyomá­nyaira támaszkodott. Az SZNF legjellegzetesebb Internacionalista megnyilvátiu lésa az volt, hogy a Szovjetunió ra támaszkodott, s az sokolda lú segítséget nyújtott a szlo­vák felkelőknek és egész nem­zeti felszabadító mozgalmunk nak. A két körülmény Azokban az országokban, amelyeknek kormányai a népet akarata ellenére a fasiszta Né­metország oldalán háborúba, hajtották, egyre érlelődött a forradalmi helyzet, nőtt az el határozás, hogy minél gyorsab­ban és véglegesen megsemmi­sítsék a fasiszta uralmat. A megszállt Európában ezt az ob­jektív tényt két körülmény ha­tározta meg: a belpolitikai fej­lődés és az általános nemzet­közi és háborús helyzet, főleg a szovjet hadsereg győzelmes előrenyomulása a keleti fron­ton. A fasizmus elleni harcban a nemzetközi szolidaritás nagyon sokféle formában nyilvánult meg. S ez a szolidaritás nem halt ki a koncentrációs tábo­rok drótkerítései mögött, sem a gázkamrákban vagy a tö­megsírokban, megsemmisíthe tetlen volt. Legjellegzeteseb­ben azonban valamennyi meg szállt országban a partizán csa­patok közös harci akcióiban nyilvánult meg. A szlovák nemzet és a csehszlovák nép haladó erői is nagy szerepet játszottak az ellenség ellen ví­vott harc szolidaritási áram­latában. Ukrajnában, Belorusz- sziában, a Krímben, Jugoszlá­viában, Lengyelországban, Fran­ciaországban, Belgiumban, Bul­gáriában, Magyarországon és Olaszországban a szlovák an­tifasiszták százai harcoltak a partizáncsapatok tagjaként nemzetünk szabadságáért, a csehszlovák köztársaság felújí­tásáért, amely új, demokrati­kus elvekre épül. Másrészt vi­szont a Szlovák Nemzeti Fel­kelés harcaiban huszonhét nemzet mintegy hétezer an­tifasiszta harcosa vett részt, nemcsak a csehszlovák nemze­tek tagjai és a hitlerellenes koalíció országainak népei, ha­nem magyar és német antifa­siszták is. A Szlovák Nemzeti Felkelés Internacionalista jellege abban is megmutatkozott, hogy a ha­ladó és forradalmi erők által képviselt szlovák nemzet az egész világ előtt kimutatta a hitleri fasizmus és hazai ki­szolgálóik elleni elítélő maga­tartását. A felkelés harcosai nyíltan felléptek a nemzetközi reakció erői ellen, s aktív har­cukkal felzárkóztak a haladá­sért, a demokráciáért, maid a szocializmusért vívott harc áramlatába. Maga a felkelés politikai programja is internacionalista jelleget tükröz. Egyértelműen meghirdette, és a gyakorlatban meg is valósította az egész Csehszlovák Köztársaság felú­jítását mint két egyenjogú nemzet, a csehek és a szlová­kok közös államát. A szovjet segítség A legnagyobb é.s leghatéko nyabb segítséget a nemzeti fel szabadító mozgalmunknak, te­hát a Szlovák Nemzeti Felke­lésnek is a Szovjetunió nyúj­totta. Segítsége nemcsak esz met, hanem anyagi, erkölcsi, politikai ás katonai téren is megnyilvánult. Ez a segítség legjellegzetesebben a fasiszta megszállók elleni harcban ju­tott kifejezésre, ahol a szov­jet partizánok és katonák szo­rosan együttműködtek a felke­lés partizánjaival. Még a fel­kelés kitörése előtt a partizán- csapatok sikeres harci akció­kat hajtottak végre, s ezek nagy erkölcsi erőt és lelkese­dést adtak a szlovák népnek a hitleri megszállók és a hazai kiszolgálóik elleni nyílt, össz- nemzeti fellépésre. A szovjet segítség hatéko­nyan nyilvánult meg a parti­záncsapatok és a katonai egy­ségek felfegyverzésében is. A fegyvereket és a harcokhoz szükséges más felszerelést lé­gi úton s'’’ nagyon nehéz fel­tételek közepette szállították Szlovákia területére. A felke­lésnek nyújtott szovjet segít­ség anyagi és műszaki terje­delmét pontosan meghatározni lehetetlen, mivel a szállít­mányt legtöbbször harci felté­telek közepette közvetlenül a hegyekbe dobták le, s általá­ban nem készült róluk semmi Íven kimutatás. A magyar antifasiszták A szlovák nép nemzeti fel­szabadító harcából a magyar antifasiszták is kivették ré­szüket. Magyar partizánok küzdöttek a Bardejov és Pre­šov térségében harcoló Kirov- egységben, az I. csehszlovák partizánbrigádban, a Ján žižka és a Nitrai partizán-brigádban, a Thälmann-egységben, és szá­mos más alakulatban. A magyar és a szlovák el­lenállási mozgalom kapcsolata kölcsönös volt. Az SZNF ide­jében néhány partizánegysé­get Szlovákiából Magyarország­ra vezényeltek át, így példá­ul a Nógrádi-csoportot. Nógrá­di alezredes, aki a „partizán­iskolát“ Kijevben járta ki, ej­tőernyős csoport parancsnoka­ként érkezett a felkelés terü­letére, s itt magyar partizán- csoportot szervezett. Ez a cso­port hírszerző és egyéb meg­bízatást teljesítvén, október végén tért vissza ismét Szlo­vákiába. Staré Horyban a cso­portot átszervezték, s Nógrádi alezredes Zvolenen keresztül Salgótarján térségébe vitte csapatát, itt folytatták a har­cot. Magyar antifasiszták küzdöt­tek a mintegy 200 főt számlá­ló Petőfi partizán-egységben is, amelynek szervezője Adler Ká­roly volt. A csapat a magyar —szlovák határ mentén, főleg Rozsnyó (Rožňava), Jolsva (Jel­šava) és Dobšina környékén harcolt. Adler Károlyt a Ges­tapo elfogta, és 1944. decem­ber 20-án Dobšinán kivégezte. Utána a parancsnoki tisztet b'ábry József vette át, aki Nóg­rádihoz hasonlóan kemény ej­tőernyős kiképzésben része­sült. A Rákosi Mátyás partizánbri­gádba u is sok magyar felkelő harcolt. Az egység parancsno­ka, a szovjet hadsereg őrnagya, V. M. Kozlov 1944. szeptember 19 én kis csapattal érkezett a Szlovák Érchegységbe s rövid időn belül nagyszámú partizán- csapatot szervezett, amely 1945 január—februárjában egyesült a szovjet hadsereggel. Losonc (Lučenec) térségében működött Magyarország Kom­munista Pártjának illegális Központi Bizottsága, s innen szervezte a magyarországi el­lenállási harcot. A Tri Duby repülőtérről távozott a Szov­jetunióba az a héttagú ma­gyar küldöttség — élén Fara­gó vezérezredessel —, amely a szovjet szervekkel Magyaror­szág kapitulációjáról tárgyalt. Ehhez a fegyverletételhez a felkelők nagy reményeket fűztek, mert ezáltal lehetővé vált volna, hogy a szovjet egységek délről érkezzenek, s így sikerült volna egy össze­függő felkelési övezet megvé­dése. Az SZNF harcaiba több mint 800 magyar antifasiszta kap­csolódott be. A magyarok és a szlovákok között a közős harc időszakában létrejött in­ternacionalizmus pozitív hatás­sal volt Magyarországon a belpolitikai fejlődés jellegére, valamint a nemzeteink közötti új baráti kapcsolat alapjainak megteremtésére. Közös cél, együttes küzdelem A csehszlovák—német köl­csönös kapcsolatok nagyon bo­nyolultak voltak. Baráti kap­csolat csupán a két ország leg­haladóbb erői, főleg a kommu­nisták között létezett. A kom­munista párt öreg harcosai, akik hűek maradtak meggyőző­désükhöz, s néhány német ka­tona is csatlakozott a fasiszták elleni harchoz. Szlovákiában önálló német partizánegység küzdött, több német partizán harcolt más csapatokban is. Mintegy 400-ra tehető az SZNF francia résztvevőinek a száma. De Laurienne kapitány­nyal az élen önálló francia partizáncsapatot hoztak létre, amelyet főleg hadifoglyok és a hazájuktól távol kényszer- munkára hurcolt férfiak alkot­tak. A felkelésben a felsoroltakon kívül több más nemzet fiai is harcoltak; lengyelek, bolgárok, jugoszlávok, angol és amerikai repülősök, osztrákok, belgák, olaszok, hollandok, románok, spanyolok, görögök' — volt hadifoglyok, kényszermunká­sok, a német és a magyar hadsereg volt katonái. Az a tény, hogy a felkelés­ben a szlovák nép oldalán 27 nemzet és nemzetiség tagjai küzdöttek a fasizmus ellen, ar­ról a hatalmas nemzetközi szo­lidaritásról tanúskodik, amely a közös harc és a végső győ­zelem érdekében minden aka­dályt le tudott győzni. A Szlo­vák Nemzeti Felkelés 35 év után is az internacionalizmus élő forrása és példája. VIERA VALENTÍKOVA, az SZNF Múzeumának munkatársa, Banská Bystrica Kommentáljuk HOGYAN JOBBAM? Az Érsekújvár! (Nové Zámky) poliklinika szakszervezeti üzemi bizottsága, mely 418 egészségügyi dolgozó ügyét szolgálja, három saját, kis üdülővel rendelkezik. Zvolen- ban 11, Kamočán (Komorra) 6, a magyarországi Zamárdi- Felsőn 8 személy számára tud üdülési lehetőséget biztosí­tani. Június 15-tói szeptember 15-ig üzemeltetik ezeket az üdülőket, rendszerint hetenként váltják egymást a csopor­tok. A kamocsai üdülő más időszakban is igénybe vehető a hétvégi üdülésre. Az üdültetést akciók kezdeti szakaszában a kis üdülők létesítése is pozitív jelenség volt. Ma azonban csak Rajkin, a neves szovjet színész szavaival lehet érdemben minősí­teni az ilyen üdülési lehetőséget: „Van... valami van, van ... dp nem az igazi!“ Nyilvánvaló, más kellene, vala­mi jobb. Bizonyara az sem vigasztalja a poliklinika dolgozóit, hogy a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom üdültetési Fő- igazgatóságának jelentése és értékelése szerint nem ők az egyedüliek, mert a nyugat-szlovákiai kerületben nagyon sok, hasonló, kis üdülőt üzemeltetnek, a férőhelyek átla­gos kihasználása 13,81 százalékos. Az persze őket is, másokat is elgondolkoztatja, hogy az észak-csehországi kerületben sokkal jobb a helyzet, a fé­rőhelyek átlagos kihasználása 24,58 százalékos. Mindjárt felvetődik a kérdés: Miért ilyen nagy a különbség az üdü­lők férőhelyeinek kihasználásában? Választ ad erre az üdültetési Főigazgatóság jelentéséhez csatolt elemzés. Más a terület jellege, az iparosítás foka, a városi és a falusi lakosság aránya, de ami a legfon­tosabb: bizonyos összefüggés mutatkozik az üdülők nagy­sága és kihasználása között. S felsorolja a különbséget okozó tényezőket: a fűthető és nem fűthető üdülőik aránya a nyugat-szlovákiai kerületben 1:3, az észak-csehországi kerületben fele-fele, az üzemeltetési költség, átlagosan szá­mítva, egy személyre, egy napra a nyugat-szlovákiai ke­rületben 102 korona, az észak-csehországi kerületben 54,2 korona. Ezek ismeretében arra a kérdésre, hogyan jobban, már nem is olyan nehéz válaszolni. Úgy, ahogy azt a legutóbbi szakszervezeti kongresszus irányvonala megszabta: „Nem­csak az üdültetési lehetőségek számbeli növelésére, hanem egyre jobb anyagi feltételeinek megteremtésére, a lehető­ségek egyre nagyobb arányú kihasználására is töreked­nünk kell.“ Más szóval: a kis üdülők, tehát a hiányosan felszerelt üdülők építésének folyamatát le kellene fékezni, ugyanakkor meg kellene szervezni a nagyobb üdülők épí­tését, melyek igényes ellátásban részesíthetik vendégeiket. A nagy üdülők építése megköveteli több vállalat, több üzemi bizottság összefogását, s ez nem történhet meg a felettes gazdasági és szakszervezeti szervek támogatása nélkül. Előny azonban, hogy a közös vállalati üdülők épí­tésében már a Szakszervezetek Központi Tanácsa is részt vesz. Érsekújvárott is található ilyen vállalkozásra példa. A beruházási eszközök összevonása a kis vállalatok szá­mára is megteremti annak lehetőségét, hogy saját üdülte­tési kapacitásra tegyeneik szert, s ez a megoldás végső so­ron a vállalati és a társadalmi érdekek egyeztetését jelenti. Természetesen a dolgozók javára. Ami az üdülők építése­kor is elsődleges szempont. HAJDÚ ANDRÁS francia partizánok a streCnói harcokban (Archívumi felvétel) A TITKÁRNŐ Az emberek bizalommal fordulnak a szakszervezethez Nincs két egyforma napom — mondta a 23 éves Kmetty Vilma, a komáromi (Komárno) hajógyár szakszervezeti üzemi bizottsága elnökének titkárnő­je, amikor munkájáról beszél­gettünk. Az emberek gyakran felkere­sik őket, ezért sokrétű munkát végeznek. — Legutóbb mivel fordultak önökhöz? — kérdem. — Óvodai férőhely* iránt ér­deklődtek, de az sajnos, ke­vés. Ilyen ügyben nők és fér­fiak egyaránt felkeresnek ben­nünket. Persze, én mint titkár­nő csak azt válaszolhatom, hogy a döntés a bizottság dol­ga. Reálisan kell tájékoztat­nom az embereket. Nemcsak az a fontos, kinek mit mondunk, hanem az is, hogyan mondjuk. Már a kérdező hangsúlyából ki kell érezni, hogyan kell az illetőnek válaszolni. Ha nincs itt az elnök, a titkárnőhöz for­dulnak az emberek. Minden­képpen meg kell őket hallgat­nom, hogy tanácsot adhassak nekik. — Szóval érdekes a titkárnői munka? — Igen. De az sem mindegy, hol titkárnő valaki — jegyzi meg. — Én például előbb a gazdasági részlegen voltam tit­kárnő, de itt sokrétűbb a mun­ka. Ügy is mondhatnám, hogy most azt végzem, amiről az iskola padjaiban álmodoztam. A gazdasági szakközépiskola megadta az alapokat. A gya­korlat, az élet azonban egé­szen más. Van, amire csak a munkahely taníthatja meg az embert. Elmondta, hogyan telik el egy-egy munkanapja. Vannak dolgok, melyek az ő sokszínű munkájában is minden nap megismétlődnek. Például az, hogy reggel megérkezik a pos­ta. Utána átnézi mi sürgős, mit kell azonnal elküldeni. Az üzemi bizottság elnöke osztja el, melyik levél kihez tartozik. — Azt a munkát végzem, ami­ről álmodoztam — vélekedik Kmetty Vilma. A meghívókat el kell juttatnia az egyes bizottságok elnökei­nek, akik közül sokan a terme­lésben dolgoznak. Néha több, néha kevesebb érkezik. A ki- kiildendő leveleket délben vi­szi el a gyári postás. Néha csak négyet-ötöt, de olykor harmin- cat-negyvenet is. — Csak azt nem szeretem, ha sok minden összejön és szo­rít a terminus — mondja. — Szerencsére ez ritkán fordul elő. Nem túl gyakori a felső szerveknek szóló beszámolók másolása sem. — És a kávéfőzés? — kíván­csiskodom, mert egyesek sze­rint a titkárnők élete anélkül el sem képzelhető. — Az főleg olyankor vár rám, ha ülésezik az üzemi bizott­ság — válaszolja mosolyogva. Nemcsak a munkájáról be­szél derűlátóan és nyíltan, ha­nem elképzeléseiről, álmairól is. — Naponta utazom Komá­romba Ógyalláról. Ez kissé megterhelő, de semmi esetre sem szeretnék munkahelyet változtatni. Inkább ideköltöz­nék. Hogy mik a terveim? — Szeretnék sokat utazni, sze­retném jobban megismerni a világot. FÜLÖP IMRE 1979. VIII.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom