Új Szó, 1979. július (32. évfolyam, 153-178. szám)

1979-07-11 / 161. szám, szerda

Jói fel keli készülni a télre A népgazdaság továbbfejlesztésének döntő feltétele a fűtőanyag és az ener ^iaprobléma megoldása. Ezért ezzel a kérdéssel a legfelsőbb párt és állami szervák rendszeresen foglalkoznak. Júniusban a CSKP KB Elnöksége és a szö­vetségi kormány értékelte az elmúlt tél fűtőanyag és energiaellátásának hely­zetét, és kitűzte a feladatokat e téren a következő téli időszakra. Egyidejűleg megvitatta az észak-csehországi kerület fejlesztésére tett intézkedések teljesí­tését, a külszíni bányákban használt gépek rekonstruálásának és gyártásának előrehaladását, valamint a fűtőanyag- és az energiaellátás néhány más kérdé sét, elsősorban a lakosság fűtőanyaggal való ellátását. Egyúttal ellenőrizte a CSKP KU Elnöksége 1978 szeptemberében elfogadott, az elmúlt téli időszakkal kapcsolatos fűtőanyag és energiaellátásról szóló határozatainak teljesítését. Ezzel a problémával a CSKP KB Elnöksége által a kerületi (városi) és a járá­si pártbizottságokhoz intézett levél is foglalkozott. •’ A CSKP KB Elnöksége és a szövetségi ' kormány a helyzet bíráló elemzése dtapián konkrét intézkedéseiket: tett a széntermelés és -szállítás, a népgaz daság és a lakosság fűtőanyag és ener giaellátása, a fűtőanyag- és az energia- ipari bázis továbbfejlesztése, valamint i télre való felkészülés terén. A FEJLŐDÉS EGYIK LEGFONTOSABB PROBLÉMÁJA A múlt tél helyzetének értékelése és a további feladatok kitűzése során a CSKP KB Elnöksége és a szövetségi kormány mindenekelőtt abból indult ki, hogy népgazdaságunk fűtőanyag- és energiaszükségletének fedezése a kö­zei jövőben ugyanúgy, mint a távolabbi jövőben, a 80 as években fejlődésünk egyik legbonyolultabb problémája lesz. E kérdés rendezése sok társadalmi fesz közt emészt majd fel, és távlati erőfe­szítéseket követel meg. A fűtőanyag- és az energia behozatal növelésének lehetőségei korlátozottak A fűtőanyag és az energia világpiaci árának nagyméretű és fokozódó nőve kedése miatt e behozatal egyre* költsé­gesebb. Népgazdaságunk növekvő szük­ségleteinek kielégítését ezért a hazai széntermelés növelésével, a hatékony­ság fokozásával, az összes fűtőanyag és energiaforrás szigorúan takarékos hasznosításával érhetjük el. A szén kitermelése rosszabbodó tér mészeti viszonyok között megy végbe. Ennek következtében megnövekednek a költségek, és csökken a jó minőségű szénfajták részaránya. Főként az észak- esehországi barnaszénmedencében kell számos bonyolult műszaki és beruházá­si problémát megoldani. A fűtőanyag és az energiahelyzet táv­lati és gyökeres javítása céljából már jelentős lépéseket tettünk és teszünk, mégpedig az atomerőművek építésére vonatkozó program megvalósításával, a Szovjetunióval együttműködve. Szük­ségleteink kielégítése azonban megkö­veteli, hogy ezzel párhuzamosan telje­sítsük a széntermelésnek, valamint a fűtőanyag és az energiaipari bázis égé sze fejlesztésének tervfeladatait. Meg kell gyorsítanunk a fűtőanyag- és az energiafogyasztás ésszerűsítésének üter mét, gazdaságosan kell eljárni a fűtő­anyagok és az energia felhasználása terén, ahogyan ezt a CSKP XV. kong­resszusa, a CSKP KB 11. ülése és a CSKP KB Elnökségének 1978. szeptem­ber 15-én kelt levele is kiemelte. FEL KELL SZÁMOLNI AZ IRÁNYÍTÓM UNKA FOGYATÉKOSSÁGAIT A múlt téli időszak értékelése során a CSKP KB Elnöksége és a szövetségi kormány tekintetbe vette a fűtőanyag- és az energiaellátás nehézségeit, ame­lyekkel gyakorlatilag minden fejlett ipari országnak szembe kell néznie. Nagyra értékelte, hogy nálunk fokozott figyelmet fordítanak a fűtőanyag- és az energiahelyzet javítására és a fogyasz­tás gazdaságosabbá tételére. Alapjában véve kiállta a próbát a múlt télen gázellátásunk, amely főként a szovjet földgázszállításoknak köszön­hetően népgazdaságunk fontos támaszá­vá vált. Nagy politikai jelentősége volt annak, hogy néhány helyi problémától eltekintve egészében véve> sikerült biz­tosítani a lakosság folyamatos hő-, fű­tőanyag- és villanyáram-ellátását. Bár a bányászok áldozatkész munkával a ta­valyi utolsó negyedévben jó eredmé­nyeket értek el, a széntermelés nem teljesítette évi tervét. Ez, valamint a szénbehozatal néhány kiesése és a ter­vezett fogyasztás túllépése odavezetett, hogy a korábbi évekhez képest tavaly télen széntartalékaink kisebbek voltak. A CSKP KB Elnöksége és a szövetségi kormány egyidejűleg élesen bírálta a fűtőanyag- és az energiaipar terén, va­lamint több más népgazdasági ágazat­ban az irányítómunkában mutatkozó fo­gyatékosságokat. Nem készültek fel jól több helyen a tavalyi télre, nem dol­goztak ki takarékossági és szabályozá­si intézkedéseket rendkívül hideg idő esetére. A téli előkészületek leggyengébb te­rülete az erőművek szénellátása volt, különösen azoké az erőműveké (Chva- letice, Opatovice, Mélník), amelyek szállítási viszonyai igényesek. A Fűtő- anyag- és Energetikaipari Miniszté­rium és szervei megengedték, hogy novemberben és decemberben csök­kenjenek az erőművek szén tartalékai, s nem tették meg idejében a szüksé­ges intézkedéseket e helyzet leküzdé­sére. E tapasztalatok alapján a CSKP KB Elnöksége és a szövetségi kormány utasította a minisztériumokat, a köz ponti szerveket, a trösztöket és a nem­zeti bizottságokat, hogy már most a nyári hónapokban felelősen kezdjenek felkészülni a télre. Fontos feladat ez, amely megfelelő figyelmet követel meg a pártszervek és szervezetek részéről is. Mindenekelőtt teljesíteni kell az erőművek, a gáz- és hőművek, az el­vezető rendszerek és más fűtőanyag- és energiaipari létesítmények, továbbá a vasúthálózat, a mozdony- és a va­gonpark rekonstruálásával és javításá­val kapcsolatban a kormány által ki­tűzött feladatokat. A villannváram-, a gáz és a hőter­melésben, a külszíni szénbányászat­ban, a közlekedésben, a lakások hőel­látásában és a népgazdaság más terü_ létéin érvényesíteni kell a gépcsopor­tok, a berendezések és az objektumok felkészítésének szigorú rendszerét, tö­rődni kell a fűtőanyag- és a rtyers- anyagtartalékok feltöltésével, a pótal­katrész-utánpótlással még a tél bekö­szöntése előtt. A rendkívül fontos vállalatoknál, elsősorban a fűtőanyag- és az energia- ipari üzemekben ellenőrizni kell a féli időszakra való felkészülést a felettes szervek felelős dolgozóinak bevonásá­val. Az iparban, az építőipariján, a mező gazdaságban és más ágasatokban ugyanúgy, mint a nem termelő szfé­rában ellenőrizni kell a hőre nd sze pé­két, gondoskodni kell az épületek meg­felelő 4iőszige teleséről, s mindent meg kell tenni azért, hogy minél jobban gazdálkodjanak a hővel, a villamyáram- tnal a gőzzel és a meleg vízzel. Erre kell orientálni a nemzeti bizottságok és a lakosság kezdeményezéséi. A SZÉNTERMELÉS NÖVELÉSÉRE ÖSSZPONTOSÍTSUK FIGYELMÜNKET A CSKP KB Elnöksége és a szövet­ségi kormány konkrét feladatokat tű­zött ki az idei széntermelési terv hi­ánytalan teljesítésével kapcsolatban. Ezekkel összhangban törődni kell az­zal, hogy minden bányavállalat a mun­kavédelmi előírások szigorú megtartá­sa mellett teljesítse és ha lehet, túltel­jesítse tervfeladatait, fokozódjon a széntermelés kiegyensúlyozottsága, és megakadályozzák a termelés csökkené­sét a nyári hónapokban. A harmadik negyedév végéig 75 százalékra kell teljesíteni az egész évi tervet. Mivel a bányászokra ilyen igényes feladatok hárulnak, ezzel egyidejűleg átfogóan törődni kell munka-, szocíál- ükonómiai és egészségügyi körülmé­nyeikkel a CSKP KB Elnöksége és a szövetségi kormány által tavaly és az idén jóváhagyott intézkedésekkel össz­hangban. A legfelsőbb párt- és állaani szervek nagyra értékelik a bányászok áldozatkészségét és öntudatosságát, amelyről önkéntes munkájukkal, nem égy rendkívüli szombati és vasárnapi műszak vállalásával tesznek tanúságot. Ezért nagyobb teljesítményű gépek szállításával és munkaerőtoborzással kell megteremteni a feltételeket a túl­órák számának csökkentéséhez. Egyidejűleg konkrét feladatokat tűz­tek ki az erőművek, az ipar és más ágazatok tartalékainak idejében törté­nő feltöltésével kapcsolatban az 1979 —80-as téli időszakra. Nagy súlyt kell helyezni arra, hogy feltöltsék a föld­gáztárolókat is. A jóváhagyott intézkedések arra Is nagy súlyt helyeznek, hogy javulás áll­jon be a föld mozgatás terén az észak, c se h o r szág i ba r na szén m e d e n cé b en, mert ez fékezi a külszíni szénteníhe- lést. Kulcsfontossága van a bányagé­pek rekostrukciójával és korszerűsíté­sével kapcsolatban jóváhagyott kor­mányprogram megvalósításának, a szállítás fejlesztésének és annak, hogy növekedjen a szállítóeszközök megbíz­hatósága és teljesítőképessége. A fűtőanyag- és az energiaipar szá­mára dolgozó gépipari vállalatok rend. kívüli mértékben felelősek“ e felada­tok pontos és sikeres teljesítéséért. A földmozgatás terén tapasztalható lema­radás behozását az észak-csehországi bar na szén medence bányavállalatai irá. nyitó- és szervezőmunkájának javításá­val kell elősegítenie. Ez a követelmény a prievidzai szén- és lignitipari tröszt­re is vonatkozik. A CSKP KB Elnöksége és a szövet­ségi kormány szintén feladatokat tü 'zött ki a lakosság, a kórházak, az is­kolák stb. folyamatos fűtőanyag és hőellátásával kapcsolatban. Teljesíteni kell, sőt lehetőleg túl kell teljesíteni a szénszállítás tervét a lakosság szá­mára. Minden kerületben és járásban céltudatosan kell gazdálkodni a szén raktárak tartalékaival, törődni kell az eladás helyes megszervezésével, s az ellátás javítására nagyobb mértékben kell kihasználni a tűzifát. Mivel a ki­emelt szénfajták termelése csökken, egyes nagyfogyasztóknak más fütő anyagra kell átallniuk, például szénpor elégetésére, ,s a megmaradt minőségi szenet a lakosságnak kell eladni. A CSKP KB Elnöksége és a szövetsé gi kormány a fűtőanyag- és az ener­giahelyzet megvitatása során ellenőriz­te az észak-csehországi kerületben elő. irányzott beruházások megvalósítása céljából tett intézkedések teljesítését. Ez alapvetően fontos feladat a szén­termelés és a földmozgatás tervének teljesítése és a kerület dolgozói élet­feltételeinek javítása szempontjából. E téren már több pozitív eredmény szü­letett. Azonban hazánk minden kerü­letéljen biztosítani kell az építőipari kapacitások áthelyezését az észak-cseh­országi kerületbe, káderekkel kell megerősíteni a beruházó, a kivitelező és a karbantartó szervezeteket az észak-csehországi kerületben. Termé­szetesen az észak-csehországi kerület szervei is kötelesek saját hatáskörük­ben javítani a tervező, a területrende­ző és a beruházó munkát. A Cseh Épű- tőipari Minisztériumnak jobban keli irányítania szervezetei! az észak cseh­országi beruházások végrehajtása te­lén. TÖKÉLETESÍTENI KELL AZ ENERGIATERMELŐ RENDSZER ÜZEMELÉSÉT A múlt tél tapasztalatai alapján konkrét feladatokat tűztünk ki az ener­giatermelő rendszer üzemelésének tö ikéletesítése, a fűtőanyag-, ezen belül a szén fogyasztás csökkentése céljából. A viltenyá ram-fogyasztás területén pozitívan hatott a munkaidő kezdeté­nek módosítása, a nyári idő bevezeté­se és több más intézkedés. Továbbra is nagv kihasználatlan tartalék azon­ban az, hogy csökkenteni lehetne az áramfogyasztást a munkaidő alatt, egyes hónapokban, negyedévekben és az egész év folyamán. A minisztériu­mok, a trösztök, a vállalatok és az üzemek vezetői kötelesek intézkedése­ket tenni az áramfogyasztás kiegyensú­lyozottabbá tétele céljából és szünte­lenül kutatni a takarékosság további lehetőségeit. Az illetékes központi szer­veket utasították, hogy a tervezést, to­vábbá a villanyáram- és gáztermelés, valamint a fogyasztás területén az anyagi ösztönzést úgy módosítsák, hogy ezzel hatékonyan elősegítsék a gazda­ság növelésére való törekvést a terme­lők és a fogyasztók körében egyaránt. MEG KELL TARTANI A HATÁRIDŐKET Fűtőanyag- és energiaiparunk fejlesz­téséről új kapacitások létesítésével is gondoskodunk. Ezek határidőn belül és megfelelő műszaki szinten történő átadása alapvető politikai és gazdasá­gi feladat. 1979 ben és 1980-ban tovább kell folytatni a Makszim Gorkij, a breznói és a Citice-Bukovany-i külszíni bányák építését, át kell adni a Mélník III. erőmű és a Košice II. erőmű 500 megawattos blokkját, a Prunérov II. erőmű első blokkját, a feketevági vízi. erőművet, a České Budéjovice III., a Martin III. és a Košice II. hőtermelő egységet. Rendkívüli gondot kell fordítani a Jaslovské Bohunice-i V—1 atomerőmű második blokkjának az év vége előtt történő próbaüzembe helyezésére, a Jaslovské Bohunice-i V—2 és a Duko- vanyi V—3 atomerőmű építésének foly­tatására. NEM ELÉG KITERMELNI, EL IS KELL SZÁLLÍTANI A CSKP KB Elnöksége és a szövetsé­gi kormány a szállítással kapcsolatos határozatok teljesítését is- ellenőrizte, és kitűzte a vasút munkájának javítá­sával, a fegyelem növelésével és az üzemi balesetek számának csökkenté­sével összefüggő további feladatokat. Kiemelte azt a követelményt, hogy teljes egészében és kilengések nélkül kell a bányászok rendelkezésére bocsá­tani a vagonokat és gondoskodni a szén elszállításáról. Ugyanígy szüksé­ges, hogy a szállítók figyelmet szen­teljenek az átrakodás meggyorsításá­nak és kiegyensúlyozottá tételének. Alapvető fordulatot kell elérni a javí­tásban levő vagonok és a mozdonyok állományában. Ehhez a szállítóeszkö­zök gyártóinak is hozzá kell járulniuk a pótalkatrész-szállítások fokozásával, a szállítóknak pedig a vagonok jobb kezelésével, a vagon park Javítását cél­zó rendkívüli műszakok megszerveze­sével. A szénszállításhoz nagyol eb mérték­ben hozzá kell járulnia a folyami ha­józásnak is. i KÖVETKEZETESEBBEN KELL ÉSSZERŰSÍTENI A FÜTÖANYAG- ÉS AZ ENERGIAFOGYASZTÁST A fűtőanyag és az energia hazai for­rásokból és importból történő beszer­zésének nehézségei, különösen pedig az energiahordozók világpiaci árának állandó emelkedése arra késztet ben Hűnket, hogy komolyan foglalkozzunk a fűtőanyag- és az energiafogyasztás hatékonyságával. Ezért a CSKP KB El­nöksége és a szövetségi kormány rend­kívül nagy súlyt helyez mindenfajta fűtőanyaggal és energiával, a szénnel, a koksszal, a fűtőolajjal, a villany­árammal, a gázzal, a gőzzel és az üzemanyagokkal való gazdálkodás mi­nél takarékosabbá tételére. Ez a fűtő** anyag- és az energiahelyzet javításá­nak leghatékonyabb útja. Bár részered­ményeket már elértünk e téren, a gaz­dálkodás még távolról sem kielégítő, A fűtőanyag- és az energiafogyasztás ésszerűsítésével kapcsolatban a hato­dik ötéves terv időszakára az állami tervben kitűzött számos feladatot nem sikerült következetesen teljesíteni. Vo­natkozik ez elsősorban a félvezetőkön alapuló erősáramú elektrotechnika, va­lamint a gyengeáramú elektrotechnika és a mikroelektronika területére, mi­vel a gépipari reszortok és a tervező szervek mindeddig nem fordítanak megfelelő figyelmet e munkaterület fellendítésére. Ugyanúgy vonatkozik ez a regulációs, a mérő- és a világítás­technikai progresszív termelés kiter­jesztésére, a kazánházak korszerűsíté­sére. a fáradtolaj összegyűjtésére és regenerálására, valamint más olyan tartalékokra, amelyek kihasználása előmozdítaná a fűtőanyagokkal és az energiával való gazdálkodás javítását és hatékonyabbá tételét. Szigorúan takarékosabbá kell tenni a fűtőanyag- és az energiafogyasztást a nem termelő szférában, a lakásgaz-! dálkodás területén és a háztartásoké ban. NAGYFOKÚ SZEMÉLYES FELELŐSSÉGRE VAN SZÜKSÉG A CSKP KB Elnöksége kötelezte a pártszerveket és -szervezeteket, vala­mint az állami és a gazdasági szervek­ben, a nemzeti bizottságokban és a Nemzeti Front szervezeteiben dolgozó kommunistákat arra, hogy hatáskörük­ben nagy felelősséggel törődjenek a téli időszakra való felkészüléssel. Határozottan meg kell követelni a vezető dolgozók személyes felelősségét a fűtőanyag- és az energiaellátás hely-* zetéért, küzdeni kell a fogyatékossá-' gok ellen, élesen bírálni kell a pazar­lást, s le kell leplezni a fellelhető tartalékok kihasználásának elmulasz­tását. A pártszerveknek és -szervezetek-^ nek, valamint az állami és gazdasági tisztségekben, a nemzeti bizottságok­ban, a szakszervezetekben, a Szociális-: ta Ifjúsági Szövetségben és más társa­dalmi szervezetekben dolgozó kommu­nisták fontos feladata, hogy a CSKP KB Elnökségének 1978 szeptemberében kelt levelével összhangban az eddigi­nél nagyobb lendülettel fejlesszék a fűtőanyag- és az energiahelyzet javí­tását, a fogyasztás ésszerűsítését célzó politikai-szervező, nevelő és ellenőrző munkát. Szükséges, hogy e tevékeny­ség még eredményesebb legyen. A politikai-nevelő munkában és a tömegtájékoztató eszközök munkájában is rendszeresen és meggyőzően kell magyarázni a fűtőanyag- és az energia­takarékosság rendkívüli fontosságát népgazdaságunk és egész társadalmunk továbbfejlesztése szempontjából. Konk­rét munkahelyi tapasztalatokkal és progresszív külföldi ismeretekkel kell rámutatni a takarékosság lehetőségei^ re és módjaira. Nem kevésbé fontos, hogy terjesszék a kiváló munkások, technikusok, kutatók, kollektívák és egész vállalatok progresszív tapaszta­latait a szakágazatokban és a népgaz­daság különböző területein. A fűtő* anyag- és az energiagazdálkodás haté­konyabbá tételéért vívott küzdelemben anyagilag és erkölcsileg jobban kell támogatni azokat, akik érdemeket sze­reztek a jó eredmények elérésében. A fűtőanyag- és az energiaprobléma megoldása számunkra ugyanúgy, mint a világ minden iparilag fejlett országa számára a gazdaságfejlesztés döntő kérdésévé vált. Ezért szükséges, hogy minden kommunista és dolgozó aktív, felelős munkával támogassa a kitűzött feladatok megvalósítását, és ezzel meg­teremtsék a feltételeket nemcsak a jövő télen felmerülő problémák leküz­déséhez, hanem egyúttal a fűtőanyag- és az energiaipar alapjának továbbfej* lesztéséhez is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom