Új Szó, 1979. július (32. évfolyam, 153-178. szám)
1979-07-24 / 172. szám, kedd
ríňíOľn v^1 UGANDAI küldöttség érkezett Moszkvába, élén Ateker Ejaluval, az Ugandai Nemzeti Felszabadítási Front Végrehajtó Tanácsa tagjával. PONCET francia külügyminiszter hivatalos látogatásra az NDK-ba érkezett, ahol kollégájával, Oskar Fischerrel folytat megbeszéléseket. HUSSZEIN Jordániái király és Asszad szíriai elnök Damasz- kuszban megbeszélést folytatott néhány nemzetközi problémáról, elsősorban a közel- keleti helyzetről, továbbá a kétoldalú kapcsolatokról. A VSZK-ban kétnapos nemzeti gyászt rendeltek el az elhunyt Nguyen Luong Bang alelnök tiszteletére. OLASZORSZÁGBAN sikeresen folyik a kommunista párt hagyományos kampánya, melynek során kicserélik a tagkönyveket és új tagokat toboroznak. Az Unita, az OKP napilapja szerint már 1750 000 ember kapott új párttagkönyvet. NICARAGUA FOKOZATOSAN HELYREÁLL A REND Szórványos hétvégi összetűzések (CSTK) — Az ideiglenes kormány törekvésének — hogy biztosítsa a lakosság ellátását, a közlekedést és helyreállítsa a rendet — köszönhetően a ni- caraguai fővárosban fokozatosan normalizálódik az élet. Két hónap után tegnap volt Managuában az első normális munkanap. Az üzleteik nyitva tartanak, megindult a városi közlekedés, és hamarosan megnyitják a I.as Mercedes nemzetközi repülőteret is. A hét végén a diktátorrezsim nemzeti gárdájá. nak volt tagjai zavargásokat próbáltak kirobbantani; egy autóból tüzet nyitottak a Camino Real szállodára, ahol az ideiglenes kormány átmenetileg-székel. Szórványos összetűzésekre került sor az észaiki körzetekben is, ahol a sandinisták meg akarják akadályozni a gárda kompromittált tagjainak Ilon- durasba való menekülését. Sergio Ramirez Mercado, az ideiglenes kormány tagja beje. lentette: Nicaragua felkéri az Egyesült Államokat, hogy adja ki Somoza diktátort. Hangsúlyozta, hogy Somozát bíróság elé kell állítani a nicaraguai nép ellen elkövetett bűntetteiért. A hírügynökségek szerint Washington azonban megígérte Somozának, hogy nem adja őt ki. Caracasban a latin-ameriikai újságírók II. kongresszusán a nicaraguai néppel való szolidaritásról fogadtak el határozatot, amely felszólítja a kormányokat, a nemzetközi és nemzeti szervezeteket, hogy nyújtsanak segélyt Nicaraguának az ország újjáépítéséhez. Daniel Rodriguez, a FSLN venezuelai képviselője köszönetét mondott az újságíróknak a nicaraguai néip nevében támogatásukért. BETILTOTTÁK A FELVONULÁSOKAT Leleplezték az államellenes erők tervezett akcióját (ČSTK) — Az ugandai kormány betiltotta az országban a felvonulásukat és a tüntetéseket — jelentette be az ugandai belügyminisztérium. A kormány tudomást szerzett államellenes erők tervezett tüntetéséről, melynek célja a normális élet megzavarása és nyugtalanság szítása lett volna. A tüntetés szervezőit már kihallgatták és szabadon bocsátották. A tervezett nyugtalanságoktól szóló hírek már a múlt héten szárnyra keltek . Ugandában, Juszuf Lule volt ugandai elnök kenyai titkos látogatásával kapcsolatban. Lule a közelmúltban mondott le elnöki tisztségéről, mert azzal vádolták, hogy parancsait nem beszélte meg a nemzeti konzultatív tanáccsal, amint azt az ugandai alkotmány előírja. Ugandában még sokan támogatják Lulét, mindenekelőtt a baganda törzs tagjai, akik közé ő maga is tartozik. Az öt leváltott miniszteren kívül a többi marod (ČSTK) — Carter, az USA el. tioike rövid sajtóértekezleten jelentette be, hogy öt miniszter leváltásával befejeződött az amerikai kormány átszervezése, és további változások nem várhatók. A modern amerikai történelemben eddig még nem volt rá példa, hogy az elnök ily módon próbáljon úrrá lenni a belső válsághelyzeten. Az átszervezés áldozatai elsősorban azok a miniszterek lettek — órvasági járadékot — eltekintve azoktól az alacsony járadékoktól, amelyeket az előbb említett módon lényegesen nagyobb mértékben növelnek — havonta 30 koronával emelik. Ameny- nyiben egy személynél több ilyen járadékról van sző, pl. ha az özvegy egyidejűleg öregségi és özvegyi nyugdíjat élvez, akkor az emelés az egész nyugdíjat érintően csak egyszeri lesz. Augusztus elsejei hatállyal így emeljük a már kifizetésre kerülő minden járadékot. Azonos összeggel növekednek majd az augusztus elseje után elismert új járadékok is. Ugyanakkor a 30 korona emelést jogilag a járadék önálló, szilárd részének tekintik,* s ezért például sem az özvegyi járadék kiszámításakor, sem más esetekben, amelyekben eddig csőikként a törvényes járadék, ez az összeg nem fog csökkeni. Ilyeténképpen, több mint egyimilliárd korona ráfordítással, mintegy 3 millió járadék összegét emeljük. Amennyiben a járadékélvező egyedül él, járadéka évente 360 koronával nő. Az ilyen nem dolgozó nyugdíjasok az összes járadékélvezőnek hozzávetőleg egyhatodát teszik ki, s közben sokan közülük kevesebb tüzelőanyag és energia fogyasztásával járó, kisebb lakásokban laknak. Amennyiben két nyug- 1979. díjas egy lakásban él, nyugdíjuk havonta 60, évente 720 koronával emelkedik, s ez már jelentős hozzájárulás fokozott költségeik fedezéséhez. A társadalom erre a két móS cli lesül ger energetikai, BIu- iiT&nthal pénzügyi, Califano egészségügyi, Adams közlekedésügyi és Bell igazság ügy-miniszter — akikre az elnök áthárította a felelősséget a politikai energetikai és egyéb gazdasági nehézségekért. Az elnök a változásokat pozitívnak minősítette, és meggyőződését fejezte ki, hogy az új kormány alkalmasabb lesz a legégetőbb problémák megoldására. ISMÉT DESZAI ALAKÍT KORMÁNYT (ČSTK) — Jesvantrao Csáván, az ellenzéki Indiai Nemzeti Kongresszus Párt parlamenti csoportjának vezetője, akit Reddi indiai államfő a múlt csütörtökön kormányalakítással bízott meg, vasárnap bejelentette, hogy a megbízatást visszaadja. Szandzsiva Reddi Indiai államfő Morardzsi Deszait bízta meg az új indiai kormány megalakításával. Mint ismeretes, Deszai kormánya 11 napja nyújtotta be lemondását. CRAXI NEM ADTA FEL (ČSTK) — Bettina Craxi, az Olasz Szocialista Párt főtitkára tovább kívánja folytatni kormányalakítási tárgyalásait annak ellenére, hogy mindeddig nem sikerült megszereznie a Kereszténydemokrata Párt támogatását. Politikai körökben arra számítottak, hogy Craxi meghátrál, és felhagy a további próbálkozásokkal, éppen ezért általános meglepetésre úgy döntött, hogy folytatja a tárgyalásokat. Egyes vélemények szerint még van esélye a sikerre, mivel a keresztény- demokrata vezetésben egy erős csoport „egyedül a szocialistáké re sz té n y d e mo k ra t.a sző ve t sé g - ben látja az új kormány megalakításának lehetősé gé f. “ VII. 24. dosításra évente mintegy 1,7 milliárd koronát fordít. A törvényerejű intézkedés meghatározza, miként kell eljárni a két nagy módosítás megvalósítása során. A nyugdíj- biztosító hivatalok a csaknem 3 millió járadék havi 30 koronával történő emelését a törvényerejű intézkedés hatályba lépésének napja után esedékes első nyugdíjkifizetés keretében, vagyis augusztusban hajtják végre. Ezek a hivatalok az egyetlen jövedelmi forrást képező, egy személyre eddig is 6 00, két személyre pedig 1100 koronában megállapított nyugdíjakat már augusztusban maguk emelik fel — a nyugdíjas külön kérelme nélkül — 780, illetve 1330 koronára, tekintettel arra, hogy már megállapítást nyert, hogy egyetlen jövedelmi forrásról van szó, és a hivatalok külön nyilvántartják mindezeket a nyugdíjakat. Ezzel szemben az olyan legalacsonyabb nyugdíjakat, amelyek egy személyre meghaladják a 600, két személyre pedig az 1100 koronát, a nyugdíjbiztosító hivatalok — a többi járadékhoz hasonlóan — kérelem nélkül 30 koronával emelik, mégpedig első ízben augusztusban. Ha ezt az emelést követően a járadék egy személyre nem éri el a megállapított új szintet, vagyis egy személyre a 780, két személyre az 1330 koronát, akkor ezeket a járadékokat az egyes járad%él- vezők kérelme alapján emelik fel erre az új szintre. Ameny- nyiben a járadékélvezőnek egyéb jövedelme is van, járadékát úgy emelik, hogy a járadék és a további jövedelem ösz- szesen elérje a legalacsonyabb járadékok megállapított szintjét. Természetesen a társadalom- biztosító osztályoknak minden kérelmet felül kell vizsgálniuk abból a szempontból, hogy vajon a járadékélvezőnek van-e és összegszerűen milyen további jövedelme. Ezért az ilyen járadékokkal kapcsolatos döntések meghozatala bizonyos időt igényel. Természetesen a nyugdíjemelést minden járadékélvező augusztusig visszamenőleg megkapja. Kérelemre emelni fogják az ellenállási mozgalom résztvevői hozzátartozóinak és a fiatal korban rokkantakká váltaknak járadékait is. Intézkedéseket teszünk avégett, hogy az ilyen kérelmek nyilvántartásba vételét és megtárgyalását a járási nemzeti bizottságok szakosztályai nagyon operatív és rugalmas módon végezzék a járadékélvezők tartós lakhelye szerint, tekintetbe véve érdekeiket. A járadékélvezők a járadék emelését rendszerint a helyi vagy a városi nemzeti bizottságok, Prágában, Bratislavában és más nagyvárosokban a városkerületi nemzeti bizottságok szociális ügyosztályai útján fogják kérvényezni. Az említett törvényerejű intézkedések arról tanúskodnak, hogy pártunk és társadalmunk tartósan gondoskodik hazánk minden rétege és csoportja kedvező létfeltételeinek megteremtéséről. Róluk — nélkülük Az amerikai égisz alatt megkötött közel-keleti különalku folytatásához is szükségeltetik az amerikai jelenlét: Carter megbízottja részt vett a palesztin autonómiáról folytatott tárgyalások negyedik fordulóján. Robert Strauss, a külömmegbízott valószínűleg nem érkezett üres kézzel, erre vall az ís, hogy már a tárgyalások előtt kapcsolatba lépett különböző palesztin politikusokkal, s találkozott Szadat egyiptomi el nőikkel is. A tárgyalások témája — a palesztin kérdés volt. A Camp David-i ke re tm egá 1 la po dá sra hivatkozgat az eddig sikertelenül tárgyaló két fél —, de ketten egymásnak homlokegyenest el le n tm o nd ő k ö v e t k e z te té se k re jutnak. Izrael szerint legfeljebb közigazgatási autonómiáról lehet szó Izrael állam kebelén belül. Az egyiptomi álláspont szerint ennél többről van szó; a tárgyalásoknak és a békeren de zésnek el kell vezetnie az önálló palesztin államiság meg teremtéséhez. Tel Aviv a tárgyalások alatt is folytatja a megszállt területek betelepíté sét — Kairó ezt törvénytelennek tartja. A különbség tehát alapvető, nem is lehet csodálkozni, hogy a megelőző három tárgyalási forduló sem vezetett semmiféle eredményre. A kérdés csupán az: a Camp David-i dokumentum megfogalmazói talán nem tudták, hogy a kétértelmű, illetve a többféleképpen értelmezhető megfogalmazással milyen aknát helyeztek el a további tárgyalások útján. Ez aligha hihető. Annál kevésbé, mivel az arab kormányok egyebek közt éppen amiatt bírálták a megállapodást, hogy az meglehetősen kilátástalan jövőt ígért a palesztinai araboknak. Olyant, amilyenről Izrael most konkrétan tárgyalni aíkar. Tel Aviv valódi szándékait kifejezésre juttatta már a küldöttség protokolljával is. A zömmel közismert héjákból álló izraeli delegációt Burg belügyminiszter vezeti, kifejezésre adva azt is, hogy ezúttal nem nemzetközinek számító kérdésekről lesz szó, hanem olyasvalamiről, amit Izrael — belügyinek tekint. Az eddigi tárgyalási menetekben Egyiptomot érthetően ingerelte, hogy Izrael taktikája - és propagandája Kairót még kedvezőtlenebb színben tüntette fel az arab közvélemény előtt. Vagyis tovább fokozódott Egyiptom elszigetelődése az arab világban. Khaddam, szíriai miniszterelnök-helyettes nemrég értésre adta, hogy Damaszkusz a „békerendezésnek1' ebbe a szakaszába sem kíván bekapcsolódni. Adnan Abu Odah, jordániai propagandaminiszter pedig Amman álláspont.- ját leszögezve jelentette ki, hogy Jordánia nem érdekelt a korlátozott palesztin autonóm miáról folytatandó tárgyalásokban. Najef Havatmeh, a Demokratikus Front Palesztina Felszabadításáért nevű szervezet ve-* zet.ője egyértelműen meg bél ye-: gezte a korlátozott önkormány^ zatról folyó tárgyalásokat. Idézhetnénk még arab és más po li t ik usoka t, kormánynyilatkozatokat, állásfoglalásokat, amelyek bizonyítják: az a szöveg, amelyet Egyiptom Camp David- ben elfogadott, magában foglalja a palesztin ügy elárulását, a palesztin kérdés lefokozását. Vagyis lényegében feljogosítja Izraelt arra, hogy olyan politikát folytasson, amely eddig is jellemezte. " Az egyiptomi tiltakozásnak, a tárgyalásokon fellobbanó ellentéteknek eszerint nem valamiféle véletlen kétértelműség az oka. (Bár megszoktuk, hogy a Közel-Kelettel foglalkozó nemzetközi dokumentumokban fölös mértékben szerepelnek zavaró kétértelműségek.) Sokkal in- tkább arról van szó, hogy Egyiptom nem elég erős ahhoz, hogy minden következmény nélkül önként, magabiztosan továbbjárja a Camp David-i utat. Kairó lendületét lefékezte fokozódó elszigetelődése, ez pedig könnyen „begyűrűzhet“ a kairói belpolitikába is. Vagyis: veszelybe kerülhet az amúgyis kényes belső stabilitás. Emiatt kényszerül Kairól arra, hogy a nagy kompromisszum — amelyet az arab világ kapitulációnak tart — után kéresse magát akkor, amikor a számára kisebb horderejű következő kompromisszum előkészítésére ke. rülne sor. Az amerikai közvetítő szerep minden valószínűség szerint nem korlátozódhat a különalku egyes passzusai körüli értelmezési vitákra. Az egyensúlyozga- tás inkább arra irányul, hogy esetleg újabb részengedmények megvásárlásával kimozdítsa a holtpontról a tárgyalásokat. Washington nem tartja taktikusnak a tárgyalások légkörét előre mérgező izraeli megnyilatkozásokat, amelyekben talán az a legzavaróbb, hogy nyilvánosságra kerülnek. Ezeket Kai-’ ró amúgy sem hagyhatja szó nélkül, — így a tárgyalási esélyek is, tovább romlanak, ha a folyamat feltartóztatására nem lesz elegendő az amerikai segítség. A júliusi újabb — negyedik — tárgyalási forduló sikertelenségét tehát nemcsak az Izraelben és Egyiptomban összeállított dossziék tartalma okozta, hanem az ls, hogy kevésnek bizonyult az, amit Carter elnök megbízottja magával hozott. KRAJCZÄR IMRE Teljes nézetazonosság A moszkvai Pravda Gustáv Husák és Leonyid Brezsnyev találkozójáról (ČSTK) — A moszkvai Pravda nemzetközi összefoglalójában Gustáv Husák és Leonyid Brezsnyev krími találkozójának eredményeivel foglalkozik. Többek között megállapítja: a Krímben az elmúlt héten tárgyalt Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke Gustáv Husák- kal, a CSKP KB főtitkárával, köztársasági elnökkel. Ez a baráti találkozó ismét megerősítette a két párt és állam teljes nézetazonosságát a szovjet— csehszlovák együttműködést és a nemzetközi helyzetet illetően. A két testvérország vezetőinek szívélyes megbeszéléséről kiadott jelentés hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió és Csehszlovákia sikeresen bővíti a termelési kooperációt és szakosítást s ezt mind kétoldalú alapon, mind pedig a KGST-ben. A szó. cialista országoknak e gyümölcsöző együttműködése az egyes országok népgazdaságai tervszerű növekedése biztosításának és a dolgozók életszínvonala állandó emelésének megbízható módja. A gazdasági tervek és az em.- berek százmillióinak javára végzett munka megköveteli, hogy béke legyen és elmélyüljön a nemzetközi feszültség enyhülése. Leonyid Brezsnyev és Gustáv Husák találkozójukon kifejezték közös véleményüket, hogy a szovjet—amerikai csúcs- találkozó eredményei, valamint a SALT—II. szerződés aláírása új lehetőségeket teremtenek a világháború veszélyének csők" kentésére és a lázas fegyverkezés elleni harcra. Ma, amikor a világ reakciós erői a pekingi vezetéssel együtt rágalomhadjáratot indítottak a Vietnami Szocialista Köztársaság ellen, a szovjet és a csellé szlovák nép támogatja a VSZK- nak a délkelet-ázsiai tartós béke megteremtéséért kifejtett erőfeszítéseit. Leonyid Brezsnyev és Gustáv Husák kijelentette, hogy az indokínai menekültek ügyében Genfben megtartott konferenciának hozzá kell járulnia a probléma humá-> nus oldalának rendezéséhez és semmi esetre sem szabadi korj látoznia Indokína országainak szuverenitását.