Új Szó, 1979. július (32. évfolyam, 153-178. szám)
1979-07-20 / 169. szám, péntek
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1979. július 29PÉNTEK BRATISLAVA m XXXII, ÉVFOLYAM 169. szám ára 50 fillér IflG ES IRKOlGS Bátran állíthatjuk, hogy nap* íjaink jogpropagandája már rendkívül széles körű tevékenység, amelynek elsődleges célja az állampolgárok jogismeretének gazdagítása, gyarapítása, Fontos társadalmi feladat ez, hiszen ennek híján a törvények és rendeltetek sajátos mechanizmusukkal ugyan kikényszerítőnek az állami, közösségi és egyéni érdékek tiszteletben tartását, de háttérbe szorulna a belőlük következő kötelességek tudatos vállalása és a jogok tudatos gyakorlása. Márpedig ezeknek az ismereteknek közkinccsé válása alapvető teltétele nemcsak a szocialista törvényesség megszilárdításának, hanem egyidejűleg a szocialista demokrácia további térhódításának Is. Egyszóval, csak örülhetünk annak, hogy az élet valanneny- nyi területén mind több hivatott intézmény, szerv és szer wexet veszi ki részét ebből «• felette hasznos munkából. Számokkal, adatokkal, tényekikel bizonyítható, milyen sok az ilyen akció, előadás, az isme* rét terjesztésnek milyen válto- xátosak a formái. Azonban nem lehetünk távolról sem elégedettek. Ennek magyarázata, hogy a mennyiség még nem minden. Társadalmi és föl felfogott egyéni igénnyé vált ebben a vonatkozásban is a minőségi szempontok előtérbe helyezése. Értjük ö*»« nemcsak azt, hogy jogpropagandát célravezetően valóban «sak nagy hozzáértéssel, szakavatottan és ugyanakkor közérthetően lehet, kell és érdemes folytatni, hanem az) is, hogy elsősorban azokra a területekre kell összpontosítanunk, amelyeken a legjobban érezzük hiányát. Ezzel Összefüggésben úgy érezzük, hogy az emberek jogainak ismertetésén túl az eddiginél nagyobb figyelmet kell szentelni annak, hogy tisztában legyenek kötelességeikkel is. Már csak azért is, mert amolyan emberi tulajdonság, hogy hajlamosak vagyunk az utóbbinak másodrendű szerepet szánni. S nem kevés az olyan állampolgár sem, aki csak a jogait hangoztatja fennszóval, de hangját veszti, ha számon kérik tőle kötelességei becsületes teljesítését. Tévedne azonban aki ezt a jelenséget kizárólag, vagy elsősorban jogi ismeretterjesztésünk számlájára írná. A jogpropaganda ugyanis csak egyik része a jóval szerteágazóbb, átfogóbb kommunista nevelésnek. S ennek egyik sarkalatos tennivalója, a rendelkezésére álló eszközökkel hatni az emberek erkölcsi arcélére, jellemük formálására, a szocialista ein- berközi viszonyok és életmód formálására, ami azután közvetlenül és közvetve is visszahat arra, hogy nagyobb tekintélyt szerezzünk a törvényeknek és a ren del eleiknek. Folyamatos, állandó tevékenység ez, amelyből ajánlatos lenne minél előbb száműznünk mindennemű formalizmust, hogy az eddiginél jobb eredményeket érjünk el a szocializmus korához méltó ember nevelésében, aki űj társadalmi morálunkat szentnek és sérthetetlennek tekinti. Csakis ezzel érhetjük el a köteless^gtudatnak és a felelősségérzetnek további izmosodását, ami — megfordítva a dolgot — nemcsak erkölcsi követelmény, hanem gazdasági és társadalmi fejlődésünknek is elmaradhatatlan és elhanyagolhatatlan tartozéka, sőt lendkerekeinek egyike. GÁLY IVÁN A CSKP KB üdvözlő távirata {(CSTK) —• Csehszlovákul Kommunista Pártja Központi Bi*ottoága üdvözlő táviratot küldött Harilaosz Florakisznak, a Görög Kommunista Párt Központi Bizottsága főtitkáré* nak 85. születésnapja alkalmán hói. A távirat nagyra értékeli Ha< rilaosz Flórák isznak a széles néprétegek érdekeiért vívott fáradhatatlan harcát, valamint a nemzetközi kommunista és munkásmozga lom egységének megszilárdításához való jelentős hozzájárulását a marxist* mus—leninizmus és a proletár internaciioiializuius elvei alap.: ján. MátyusföSdi búzatáblák Porfelhő mögé bújt kombájnok, búzával, árpával megrakott traktorok, hatalmas szalmakazlak, homlokukat törülgető mun kasok. Faluról falura ugyanez a látvány fogad. Amint felszá rád a reggeli harmat, kombájnok búgása töri meg a mátyus földi csendet. Aratnak. Jóba Istvánt, a martos! (Martov ce) csoportvezetőt éppen délidőben keresem. A szövetkezeti irodában nem tudnak pontos választ adni, hol találom őt. „Talán otthon ebédel ... de az is lehet, hogy valahol az aratók között van.“ Keresztül-kasul járunk a mar- ■tosi határban, míg csaknem fél órai keresgélés után rátalálunk. Gyöngyözik az arca a sok tennivalótól és a fülledt levegőtől. . — Tizenkettedikén kezdtük el az aratást, s az idő engedi, huszonkettedikére talán be is fejezzük. A 230 hektár búza fele már 'tető alá került; árpából 67 hektárt vetettünk, do ennek az aratását majd néhány nappal később kezdjük meg. Most még egy kicsit zöld ... Várnunk kell. Az első napokban pfibrami komba jnosok segítségével dolgoztunk, mivel szövetkezetünk csupán négy kombájnnal rendelkezik. S ráadásul az egyik három nappal kesébb búgott fel, mint a többi, mert komoly gondot okozott a hibás alkat(Folytatás a 2. oldalon} A Bős (Gaböikovo) — Nagymarosi Vízlépcsőrendszer építésének előmunkálataként a. Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Erdőgazdasági Üzem irtja az erdőt. Gútoron (Hamuliakovo) a Somorjat (Samorin / Erdőigazgatósag dolgozót az 1300 hektár összterületből eddig már 600 hektáron kiirtották az erdőt. Öt munkacsoport dolgozik itt, tagjai példásan, teljesítik feladataikat. Képünkön Tok Zoltán munka közbea (Felvétel P. Simončík — CSTK) (ČSTK j — Gustáv Husák köa* társasági elnök táviratban fe* Ježte !kí Jókívánságait dr. Jnlio Cesar Túr havának, a Kolumbiai1 Köztársaság elnökének az or* szág nemzeti ünnepe alkart* oiábók Ugyanebből az alkalomból Uuhuslav Chňoupek kÜlÜgytmU tnlszter üdvözlő táviratot kül« dött Oiego Uribeunu Vargas iko= lwnťblal (kü 1 ügymin tszte rmeik. Maipari seregszemle liberecben Tegnap délelőtt ünnepélyes ikeretek (között megnyitották az immár huszonnegyedszer megrendezett libereci árumintává"! sárt. A megnyitón megjelent Šlepau Horník cseh miniszter elnökhelyettes. A KGST-tagországok kiállítói országuk divatját reprezentáló divatbemutatókat tartanak. A legjobb termékeket az Idén is a vásár aranyérmével tüntetik ikt A 65 ezer négyzetméternyi területen 500 kiállító mutatja be termékeit. A kiállítás arnya-* gát ügy válogatták össze, hegyi az kifejezze a nemzetközt (gyermekév jelentőségét. A hbereci kiállítást kiegészíj ti a közeli Jablonec nad Ni-> souban meg rendezett Jablonec' ‘79 elnevezésű üveg- és por* ce liánipari kiállítás. Az áru.? mintavásár és a jablonecí kiállítás augusztus 5-ig tar Č nyitva, HELGAR1) SPILÍ5VÄ Megkezdődött az aratás a Malacky-i Állami Gazdaságban. Összesen 1700 hektár gabonaféle vár aratásra. A termésbetakarításban a Kutná Hora i járásból érkezett vendégkombájnosok is segítenek. Képünkön: a tarlóról betakarítják a szalmát (Felvétel: B. Palkovíö — CSTK} MÉRLEGVONÁS ÉS ÚTMUTATÁS Öt alapszervezet munkájának összehangolása £ A járási pártbizottság értékeléséből indultak ki ü Már a tagokkal beszélgetnek A Gúlái (Kolárovo) Egységes Földművesszövetkezet 13-tagú üzemi pártbizottsága öt alapszervezet munkáját hangolja össze. A lap szervezet létesült Nagygútán (Veľká Guta), Nagy- szigetben (Veľký Ostrov), Császtán (a város egyik részét nevezik így), és Ifjúságfalván (Dód ma mládeže). A segédüzem alapszervezetét is az üzenni pártbizottság irányítja. A város, üzemeinek ikülön párt* alapszervezetük van. Az üzemi pártbizottság, illetve az alap- szervezetek tevékenységéről Kiss Istvánnal, az üzemi pártbizottság elnökével beszélgettünk, aki tisztségét 1973 óta látja el. Kiss elvtárs gátat, az efsz alapító tagja, a káder- és személyzeti osztály vezetője. — öt alapszervezetünknek 248 tagja van mondta, amikor nemrég felkerestük. — Én a nagygútai alapszervezetbe tar tozom. Sző vet keze tünkből ketten a városi pártbizottságnak is tagjai vagyunk. Az efsz- ben 1075 aktív tag és 670 nyugdíjas dolgozik. A pártszervezetek életében jelenleg a legná^yobb esemény a tagokkal való beszélgetés, illetve a tagkönyvcsere előkészítése. Ezzel kapcsolatban Kiss elvtárs egyebek közt ezt mondta: — Még februárban jóváhagy, tűik azt a harmonogramot, melyhez a beszélgetések és a tagkönyvcsere élőiké szíté se során igazodunk. Ez azt. is tartalmazza, melyik alapszervezetben, mikor kell megtartani a beszélgetéseket. Természetesen a járási pártbizottság érté kiélésiéből indulunk ki. A beszélgetésieken mindig Jelen van valaki a járási pártszerv részéről is. A harmonogram szerint előbb a pártbizottsági tagokkal beszélgettünk, majd az alapszervezetek többi tagjával, Az alapszervezetek közül elsőnek (július elején) a 70 tagú császtai a lapszer vezet bem kezdték meg a beszélgetést Ennek a szervezetnek Tóth ürnre az elnöke. A tagok közül először az állattenyésztésijén és a gépesítésben dolgozókkal beszélgettek. (Folytatás a 2. oldalon) Véget ért n bécsi tárgyalások 18. fordulója Az előrelépés feltétele: A NYUGAT MONDJON LE IRREÁLIS KÖVETELÉSEIRŐL EMIL KE8LÚŠEK NYILATKOZATA (ČSTK) — Bécsben tegnap be fejező dött a közép-európai haderő- és fegyverzetcsökkentési tárgyalások 18. fordulója. Emil Keblúšek nagykövet, a csehszlovák küldöttség vezetője arra a kérdésre, hogy miért nem írták alá most sem az első megállapodást a csökkentésről —, amelyre egyébként a világ haladó közvéleménye már hat éve vár —, a következőket válaszolta a Csehszlovák Sajtóiroda tudósítójának: A haladás lehetősége adott volt. Hiszen a tárgyalások 18. fo rd uló já ra természetszerűen hatással volt Leonyid Brezsny«« és James Carter találkozója. <a SALT—II, aláírása. E kettő, n szó v jet—a m e r lka i csúc st a l á lko zó és a megállapodás igazolta, nem létezik olyan kérdés, amely tárgyalások útján ne lenne megoldható — természetesen (Folytatás a 2. oldalon/ Jókívánságok KOLUMBIÁBA