Új Szó, 1979. június (32. évfolyam, 127-152. szám)

1979-06-12 / 136. szám, kedd

Harag Gvörgv fliabb nagy sikere BEMUTATÓ A GYŐRI KISFALUDY SZÍNHÁZBAN Régóta nem ■voltán) tanúja olyan nagy sikernek, mint ami­lyen Osztrovszkij Viharának az előadása volt a Győri Kisfaludy Színházban. A hosszú perceken át zúgó, szűnni nem akaró vas­taps elsősorban a jeles vendég­nek, Harag Györgynek, .1 Ko­lozsvári Állami Magyar Színház főrendezőjének szólt, aki telejt hetetlen színházi élménnyel ajándékozott meg bennünket. Harag György tudvalévőén az utóbbi időben számos orosz klasszikus színművet rendezett. Nyilatkozata szerint a nagy orosz drámaírók nagyon sokat tudnak rólunk, huszadik száza di emberekről, tetteink, kéte­lyeink, dilemmáink kibogozha­tó, és olykor szinte megfejthe­tetlen lélektani motívumairól. Az európai hírű rendező ezút­tal sem áporodott levegőjű, áhitatos, tőlünk meglehetősen távol álló darabot rendezett, hanem izgalmas értelmünket és érzelmeinket felkavaró előadást teremtett. Dobroljubov, az orosz kriti­kus írta a Vi­harról, hogy „a szabadságot akarta bevinni a sötétség biro­dalmába, s e szabadság fény­sugara, a hősnő, Katyerina." Harag rendezé­se Katyerinán kívül más fény- sugárt is ábrá­zol, hogy a kép, a látvány még döbbenete­sebb legyen. Katyerina tra­gédiájával párhu­zamosan bontja ki Kuligin szo­morú sorsát, mutatja be újat, emberibbet aka­ró szellemiségé- gének gúzsba- kötöttségét is. S megtalálja az ellenpontokat is. Katyeriná­nak Varvarát, aki duzzad az életerőtől, szeretné, ha szeret nék, ám megundorodik a há­zasságtól, szánja és szereti Ka- tyerinát, menekülni akar, ki­törni ebből a megalázó légkör bői. S itt van Sapkin, aki Ha­rag György értelmezésében rok­kant és süketnéma, heves gesz­tusokkal és artikulátlan han­gokkal jelzi kitaszítottságát és megalázottságát. Van az elő­adásnak egy jelenete, amely jellemző és- szívbemarkoló: Ku­ligin szárnyakat fabrikál és azokon szerelne elszállni. Lent Sapkin hadonászik a mankói­val, nyüszít, üvöltözik. Kuiigin ■nal tartana, de mindketten a porba hullanak, nincs menők vés, nincs kim. Harag György a cári Orosz országban játszódó történetben döbbenetes erővel ábrázolja, hogy az álerkölcsös, álhumánus jelszavakat hirdető, valójában tehát zsarnokoskodó, az em bért megalázó és semmibe ve vő rendszer érzelmeket és ér­telmeket, életeket aljasít le, életeket tör össze. S ez a fé­lelmetes, embertelen társada­lom kitermeli a sok és ugyan­olyan kegyetlen mikrotársadal mat is. Mindenhol volt olyan megkövesedett életszemléletű anya, aki tragédiákat okoz. mert nemcsak hirdeti, hanem tűzzel-vassal be is tartja s tart tatja, hogy csak az az erkölcs, csak az az életszemlélet a he l'örőcsik Mari lenetében és Ats Gyula a színmű egyik je­lyes, amelyet a hivatalos ideo­lógia uniformisába öltöztetve ő képvisel. Mindenhol léteznek Gyikojok is, akik a hatalom és a demagógia eszközeivel aláz­zák meg azokat, akik előbbre akarnak lépni, szeretnének dol­gokat művelni, emberségeseb­ben élni. Kuligin repülni akar, újítani, például a villámhárító előnyeiről akarja meggyőzni a tudatlan és félrevezetett töme­get. Katyerina érzelmekben gazdag életet akar élni, Varva­ra szintén, de nem tudnak ki­törni az anyák és Gyikojok ál­tal szilárdan őrzött kalodából. Tyihon és Borisz olykor talán át is érzik Kuligin és Katyeri­na szenvedéseit, de nincs ere­jük vagy nem is akarnak csele­kedni, ellenszegülni. Harag fi­nom célzatossággal figyelmez­tet a vállvonogatók, a közömbö­sök, a problémák fölött szemet hunyok erkölcsi felelősségé­re is. Hosszas elemzéssel pontosan ki lehet mutatni mennyire át­gondolt és pontosan megmun­kált Harag György koncepció­ja, milyen szuggesztív erővel ábrázolja a hatalom és az egyén konfliktusál, a diktatóri­kus társadalom és kiszolgálói­nak tragikus vétkeit, embert megalázó és elpusztító szörny­tetteit. Harag tudatosan él a színházi eszközökkel, így első­sorban a technika kínálta ki­fejező és így még megrázóbb képi hatást ért ed. Ugyanilyen kimunkáltak lettek a fényhatá­sok is. Elsősorban a rendezőt dicsé­ri az is, hogy a győri társu­latból erre az előadásra többé- kevésbé egységes gárdát ková­csolt. Külön kiemelést érdemel a vendégként fellépő Törőcsik Mari szenvedélyes, a megalá- zottságot az egyéniségében rej­lő drámai erőt és kételyeket szuggesztív erővel megjelente­tő Katyerinája. Gondosan felé­pített figura Baranyai Ibolya Varvarája is. Mértéktartó, ám mégis kifejező, mert tudatosan építkező alakítása Rács Ferenc Kuligin ja, s elismerést érdemel Sipka lAszló Sapklnja is. Az anya szerepét Kovács Máriát, Tyihon megformálásában Ats Gyulát kissé egysíkúnak érez­tem. Markánsabb jellemformá­lással főleg az előadás anya— Katyerina—Tyihon háromszöge több síkúvá, tragikusabb színe­zetűvé válhatott volna. Harag György döbbenetes ere­jű, gondolatokat ébresztő elő­adással, ritka színházi élmény­nyel ajándékozza meg a szín­házi látogatót. A győri üzle­tek előtt és a parkolókon na­gyon sok a csehszlovákiai rend- számtáblájú gépkocsi és autó­busz. Reméljük, ebben a hónap­ban és aztán ősszel esténként a színház előtti parkolónál is ugyanez a kép fogad majd ben­nünket és a szlovákiai nézők is emlékezetes színházi estet töl­tenek a győri színházban^ SZILVÄSSY JÓZSEF- ÚJ FILMEK ­Hogy mások is gyönyörködhessenek a szépben Egy prózamondó gimnazista lány portréja A vers- és próza mondó-verse­nyek nemcsak a rajtuk részt* •vevő fiatalokat, hanem egy ki­csit a versenyzőket felkészítő magyar szakos tanárainkat és népművelőinket is minősítik. E vetélkedők eredménye jelzi, hol milyen figyelmet szentelnek a fiatalok előkészítésének. Megállapíthatjuk, hogy a Ko­máromi (Komárno) Magyar Ta­nítási Nyelvű Gimnázium jó példával szolgálhat e téren. Diákjai közül ketten is első he­lyezést értek el az idei, XIV. Jókai-napokon. A versmondás­ban Sztrecskó Anikó (Nagy László-verssel), a prózamondás- ban pedig Csanda Márta. Mind­ketten a IV. C. osztály tanulói. Csanda Márta azon túl, hogy a közepesnél* jobb tanuló és ő az osztály kulturális „ügyinté­zője“, sokoldalú egyéniség. No­ha kissé zárkózott, mégis meg tudja találni diáktársaihoz, osz­tályfőnökéhez, Virág Szonyához és a többi tanáraihoz a közele­dés útját. Miben is áll Csanda Márta sokoldalúsága? Főként abban, hogy nemcsak megszervez egy- cgy kulturális akciót az osz­tály számára, hanem ő maga is részt vesz bennük, többnyire szereplőként is. — A CSEMADOK-rendezvé- aiyeken milyen műfajban kezd- ted a versenyzést? — Hat—kilencedikes korom­ban a népdaléneklést részesí­tettem előnyben. Nagyon sze­retem a népzenét. Hadd mond­jam el már az elején, hogy a vetélkedőkön az egyéni fellépé­seken kívül kettőst is énekel­tem, egyszer Varga Beával, majd Sztrecskó Anikóval. — A táncdalfesztiválokon sem ismeretlen a neved. — Az igazság az, hogy a táncdall is kedvelem. Tizen­négy éves korom óta énekelek táncdalt. Először a Dunai Hor­gony könnyűzenei fesztiválon léptem fel 1974-ben. Ezen a fesztiválon Csanda Márta három alkalommal el­nyerte a közönség díját, 1975- ben pedig második helyezést ért el. A Dunai Négylevelű Ló­here (Dunajský štvorlístok) el­nevezésű vetélkedő 1976-os ke­rületi döntőjében 64 résztvevő közül bejutott az első nyolc kö­zé, s negyedik lett. Prózamondói pályafutását a gimnázium első osztályában kezdte Csanda Márta. Azóta minden évben ott van az élme­zőnyben. 1977-ben országos első lett a komáromi jókai-napokon. Az idén újra ő lett a próza­mondás legjobbika. •— Meg tudnád fogalmazni, miért mondasz prózát? — Általában hobbim az iro­dalom, elég sokat olvasok, s ha rábukkanok valamilyen szép prózai műre, szeretném, ha az­zal mások is megismerkedné­nek. Hogy mások is gyönyör­ködhessenek szépségében. Az idei vetélkedőn Csanda Márta Maupassant Simon apja című művéből mondott részle­tet, kultiváltan, élményt adóan. Sikere Márta alma métere, a Komáromi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium jó hírnevét is öregbíti. — Elképzelésed a jövőről? — Ha leérettségizem, szeret­ném tovább folytatni tanulmá­nyaimat, mégpedig a Komenský Egyetem Bölcsészettudományi Karának kultúraelméleti tanszé­kén. Ha netalán nem sikerülne a felvételim, akkor a kétéves népművelési szakosító iskolán próbálok szerencsét. És termé­szetesen a prózamondást sem hagyom abba. KÖVESDI JÁNOS BLOKÁD II. rész (szovjet) A Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltásának 60. évfordulója alkalmából az idén Prešovon tartják meg a dolgozók film- fesztiváljának ünnepélyes meg­nyitóját. június 14-én — szov­jet filmművész küldöttség rész­vételével — bemutatják a Rio- kád című kétrészes szovjet fil­met, mely a leningrádi ostro­mot, a csaknem három éven ál tartó blokád nehéz napjait idé­zi fel. Az alkotás Alekszandr Csa- kovszkijnak, a háborús regé­nyek révén ismertté vált írónak a munkája alapján készült. Csa- kovszkij haditudósítóként élte át a blokád kiiencszáz napját s ezek az évek írói munkássá­gának meghatározó élményévé váltak. Az alkotó hatalmas, négykötetes regényében nagy­szabású történelmi freskót raj­zol, amelyben méltó emléket állít a peszkarovói temető hat­százezer halottjának s a város valamennyi védőjének. Csakovszkij regénye már megjelenése idején nagy érdek­lődést és vitát váltott ki. Nem­csak azért, mert eseményeinek rajza az újabb történelmi kuta­tások eredményein alapszik, ha­nem elsősorban a benne szerep­lő történelmi alakok új, reáli­sabb s kritikaibb ábrázolása miatt. A Lenin-díjas regény vé­gez azzal a tévhittel és hamis látszattal, hogy az orvul táma­dó hitleri csapatok az első hó­napokban veszteségek és ellen­állás nélkül hatoltak volna be mélyen a Szovjetunió területé­re. Éppen az alkotás központi tárgya, Leningrád védelmének megszervezése s az ellene fel­vonuló német csapatokra mért súlyos csapások bizonyítják a legjobban, hogy a szovjet had­vezetés hamar felismerte a hír­hedt Barbarossa-terv lényegét. A műből Mihail Jersov ren­dező készített filmet. Arra töre­kedett, hogy következetesen elevenítse meg a vásznon a re­gény szerteágazó történetét és a lehető leghívebben tárja a nézők elé Leningrád kilencszáz- napos élethalálharcát; azt, mi­lyen küzdelmek, erőfeszítések, áldozatok árán, mekkora hő­siességgel és kitartással sike rült Leningrád katonai védel­tó jegén át vezették autójukat a városba. így éltek és haltak a fasiz­mustól szorongatott s a vég­pusztulással fenyegetett város polgárai. Mivel hősies harcok árán megakadályozták, hogy a fasiszták rohammal betörjenek a városba, ezért az éhség bilin­cseit verték köréjük. A város­ban hetedrészére csökkeni az élelmiszer-fejadag. Naponként több tonna lövedéket lőttek 0. fasiszták a városra, mint ahány tonna élelmiszert kapott a há­rommillió éhező leningrádi. A filmben a politikusok, a hadvezérek tevékenységével párhuzamosan láthatjuk a tö megek, az egyszerű emberek életét, harcát. Ez a párhuzam is jelzi a nép és a vezetők kö­zösségét, egymásra utaltságát, azt, hogy egy katonai döntés végrehajtása csak közös össze­fogással lehetséges. A szovjet harcosok azonban nem ideali­zált hősök, az ellenség nem ostoba, a fasiszták gaztettei a valóságnál nem domborodnak ki erőteljesebben. Az alkotók kellő differenciáltsággal ábrá­zolták ezeket a jeleneteket is. A barbár kegyetlenségnek azon­ban így is számos példáját lát­hatjuk a filmen. Persze, ennek a hatalmas műnek is sok olyan részlete van, amely sem rendezői elkép­zelésben, sem operatőri kivitel­ben nem különbözik azoktól a háborút megelevenítő nagysza­bású filmektől, melyek az utób­bi évtizedekben készültek. Még­is miben különbözik Mihail Jersov filmje az előzőektől? Abban, hogy sikerült átmente­nie a regényből a drámai fe­szültséget, az alkotásban sze­replő történelmi alakok drá­máját. Az események meneté­ben döntő szerepet játszó sze­mélyek hiteles jellemrajza, dön­téseik drámája marad a törté­nelmi szemlélet középpontjá­ban, ez fogja össze a hatalmas eseménysor egészét. A Leningrád hősies védelmé­ről szóló film elkészítése nem csekély felelősséget igénylő művészi feladat elé állította az alkotókat. A monstrefilm rés? letesen kidolgozott képet nyújt a védelem katonai-politi­kai vezetéséről, gondos és őszinte elemzést ad azoknak a Jelenet a Blokád című monumentális szovjet filmből mének és polgári lakosai száz­ezreinek a fasiszta támadást lefékeznie, majd megállítania. A rendező négy részben dolgoz­ta fel a monumentális regényt; a filmeposz első két részét már 1975-ben láthattuk, most a har­madik és a negyedik részt mu­tatják be. A cselekmény az 1941-es tá­madás első hónapjait idézi, amikor a hitleri hadvezetés — iszonyatos erőfeszítések árán — hiába próbálja rohammal be­venni a várost. A filmélmény megdöbbentő és maradandó. Drámai helyzetek bontakoznak ki előttünk, amikor a hátország tulajdonképpen fronttá válik. Aztán szinte hátborzongató je­leneteket látunk, amikor az ostromlott városban az emberek életükért, megélhetésükért har­colnak. Bombák elől rejtőznek el, fagytól, éhségtől, betegség­től elgyötörtén vánszorognak, órákig várakoznak, hogy éjsza­ka talán átcsúszik néhány, ke­nyeret szállító teherautó a né­met blokádon, azon az úton, amely ezrek ha Iái veszedelmét jelentette, hiszen a sofőrök a bekerítő német csapatok puska­csöve előtt a befagyott Ladoga­személyiségeknek a szerepéről, akik a védelmet irányították. (A filmben 52 történelmi sze­mélyiséget láthatunk, köztük Sztálint, Zsukovot, Vorosilovot, Zsdariovot. A Blokád a harc kegyetlen­ségének ábrázolásában szigorú­an ragaszkodik a valósághoz. A csatajelenetek élethűek, még­sem hagyományos dokumen­tumfilmet látunk. Az a műfaj, amelyet az alkotógárda alkal­mazott, a történelem, az össze­függések, a látványosság szem­pontjából többet ad, mint amit eredeti felvételek nyújthatnak: a film hatalmas keresztmetszet, amelyben a történelmet látjuk dokumentumszerű pontossággal, de művészi szinten. A film Alekszandr Csakovsz­kij hiteles dialógusai, Mihail Jersov átfogó rendezői koncep­ciója, Anatolij Nazarov opera­tőri munkája révén valósághű képet nyújt a történelemnek e megrázó hősi eposzáról. A né­pes szereplőgárdából kiemelke­dik Jurij Szolomin, Jevgenyij I.ebegyev, Szergej Harcsenko, Ľanyiil Szagai, Irina Akulova, Mihail Ul Janov alakítása. —ym­1979. VI. 12

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom