Új Szó, 1979. június (32. évfolyam, 127-152. szám)

1979-06-07 / 132. szám, csütörtök

Igényes szövegek - hullámzó színvonalon A VERS- ÉS PRÓZAMONDÓK ORSZÁGOS DÖNTŐJÉRŐL Előbb egy kis statisztika. A vers- és prózamondók országos versenyének döntőjében 33 sze­replő lépett színpadra. Ebből a negyedik kategóriában 10-en verset, 11-en prózát adtak elő, az ötödikben 8 szavaló és 4 prózamondó versengett. Vala­mennyi magyarlakta járásnak, a Csallóköztől a Bodrogközig, beleértve Nyitrát is, volt egy­vagy több képviselője, többnyi­re gimnazista vagy középisko­lás. A dolgozó fiatalok, illetve idősebbek továbbra sem nagyon érdeklődnek a műfaj iránt, azok is elfordulnak tőle, mi­után munkaviszonyba léptek, akik korábban sikereket arat­tak. Vonatkozik ez a főiskolá­sokra is, elsősorban azokra, akik Szlovákiában vannak. Per­sze, az is meggondoikoztató, hogy a cseh főiskolákon, egye­temeken tanuló több száz ma­gyar diá'k közül senkit sem lát­hattunk a mostani döntőben, sőt gyanítom, annak idején egyetlen nevezés sem érkezett tőlük, talán mert nem ismer­ték a feltételeket. Tulajdonkép­pen e mondat előtt kellett vol­na említenem a Nitrán tanuló pedagógusjelölteket, akiket évek óta kérdezésre indító csend fog körül; sajnos, jelen­tősen megcsappant a számuk, mégis hiszem, hogy vannak kö­zöttük, akik e téren is példát mutathatnának. Mint ahogy és még inkább a gyakorló peda­gógusok is, akik énekkarban, színjátszó csoportban szerepel­nek, vállalják a munkát, vi­szont a vers- vagy prózamon­dástól idegenkednek, mintha restellenék a dolgot, „öreg fej­jel szavalni?!“ Nem hiszem, hogy a tehetséggel lenne baj, a komplexusokat, a visszatartó, begyepesítő konvenciókat kel­lene föloldani, no meg egy ki­csivel több időt áldozni az egyént és közösséget sajátosan kifejező, fölszabadító, gyönyör­ködtető, otthont adó műfajra, nagynevű amatőr és hivatásos elődök példáját követve. A pe­dagógustársadalmat mindössze ketten képviselték a döntőben, hárman a felsőbb, a negyve­nen felüli korosztályt. (A teljesebb tájékoztatás vé­gett ismétlem meg, hogy az első három kategóriába tartozó versenyzők, tehát az alapisko­lások, az idén — először — nem ezen a seregszemlén mér­ték össze erejüket, hanem még május elején, a IV. Dunamenti Tavasz 'gyermekfesztiválon.) Most pedig a műsorválasz­tásról! Igényesebb volt a sok­évi átlagnál, sőt, ha szabad költőkkel kapcsolatban ilyet mondani, divathullám is befo­lyásolta, méghozzá jó divat hulláma, ami természetesen önmagában még egyáltalán nem föltételez kitűnő végeredményt. Mert az, hogy négyen válasz­tottak hivatásos előadóművész­nek is komoly feladatot jelentő Nagy László-, ketten Szilágyi Domonkos-, továbbá egy-egy Zelk Zoltán-, Vas István-, Ju­hász Ferenc-verset, mindenkép­pen örvendetes, hiszen ez a vál­lalkozó szellemen kívül egyút­tal arról is jelzést ad, hogy egyre többen fedezik föl és sze­retik meg a korszerű, világun­kat, életünket tükröző költé­szetet. Ugyanakkor azonban azt is észre kellett vennünk, hogy nem minden versenyző mérte föl jól az erejét, képességét, érintetlenül hagyták vagy alig bontották ki ezeknek az össze­tett verseknek több rétegét, egybemosták, erőtlenül vagy mesterkélten (megjátszott át­éléssel, pusztán a hangerő vál­toztatásával) váltották a gon­dolati-érzelmi síkokat, érzékel­tették a súlyos tartalommal te­lített képrendszereket. Ilyen nehéz, mondjam azt is, modern verseket nem csupán az emlí­tett költőktől választottak a szereplők. Érdekes, hogy a múlt század költészetét egyet­len vers sem képviselte, [ha­csak a Verhaerenét nem szá­mítjuk ide), a csehszlovákiai magyar és a világirodaimat is csupán egy-egy, az imént emlí- tettő, illetve Zs. Nagy Lajosé. Akik Radnótit választották, bi­zonyára azért is, mert tiszte­legni kívántak, emlékezni a költőre, születésének 70. évfor­dulóján. A prózamondók verse­nyében is hallottunk Radnóti- szöveget, és hallottunk Móricz- és Móra-novellákat, közeleg az ő évfordulójuk is; a nemzetkö­zi gyermekévet Fábry Zoltán A gyermek évszázada című — egyébként pódiumra nem ép­pen alkalmas — írása idézte eszünkbe. Itt a világirodalom Bettyvel és Maupassant-nal volt jelen, a szlovák irodalom Ru­dolf Jašíkkal, a csehszlovákiai magyar prózát Fábry Zoltán, Lackóné Kiss Ibolya, Lovicsek Béla, Egri Viktor és Duba Gyu­la képviselte. Sajnos, az előadások szín­vonala alacsonyabb volt a ta­valyinál, kevés egyéniséggel találkoztunk, kiugró teljesít­mény mindössze kettő volt, két versmondó, a komáromi (Ko­márno) Sztrecskó Anikó és a Tornaiján (Šafárikovo) tanuló Varga Róbert nevéhez fűződik. Az ugyancsak komáromi Szabó Ildikó érzékletesen adta vissza a Móra-novella báját, hangula­tát, puritán egyszerűségével tűnt ki Jaďuct Margit Kétyről (Kvetná). Egyébként az esti döntőben — amely a nyilvá­nosság előtt zajlott, fullasztó melegbon, több mint két órán keresztül és szünet nélkül, ami sem a versenyzőkre, sem a 'közönségre nem volt jó hatás sál — 14 versenyző szerepelt, 6 versmondó a negyedik, 2 az ötödik kategóriából, és 6 pró­zamondó, 4 az előbbi, 2 az utób­bi kategóriából. Ez egyben kö­rülbelül kifejezi az egyes kate­góriában elért szintet is. Több, főként gyöngébb hanggal ren­delkező versenyző teljesítmé­nyét befolyásolta a zsúfolásig telt terem rossz akusztikája is, olyannyira, hogy a hátrább ülők gyakran nem hallották a szöveget. A jövőre gondolván, nem árt erre idejében figyel­meztetni a versenyzőket, és ar­ra is, hogy a versenyre leg­alább két verssel készüljenek. Továbbá, amit több előadás kapcsán újfent le kell jegyez­ni. Részben vagy teljesen le­rontja az előadást a hamis, nem átélésből fakadó pátosz; a figyelmetlenség, helytelen ér­telmezés (vagy csak az erős lámpaláz?) következtében el­sikkadt kulcsszavak, -szókap­csolatok, -mondatok; hangzók. Ha a szereplő, a felnőtt szerep­lő a saját világának legmegfe­lelőbb mozzanatokat emel ki a szövegből, és ezekre épít, úgy is, hogy nem minden írásjelet vesz figyelembe, és szokatla­nabb, a szabálynak ellentmon­dó pontokra teszi, de végig kö­vetkezetesen, tudatosan a hang­súlyokat, szép, egyéni pro­dukció születhet. Á hanyag hangsúlyozás, hanglejtés zi­lálttá teszi, mi több: szétrázza a szöveg eredeti szerkezetét is, aligha lehet szó érzelmi­gondolati egységről, fegyelmei- zett előadásról. A versenyt egyébként, különösen a próza­mondók negyedik kategóriáját, meglehetősen egyhangú és egy­síkú előadásmód jellemezte. Mindezen túl azonban megör­vendeztető és legfontosabb vo­nása a versenynek, hogy az idén is népes volt a mezőny, a vers- és prózamondás semmit sem veszített népszerűségéből. Kevesen juthattak a döntőbe, viszont annál többen juthattak el a művészi szövegekhez, an­nál több versenyzőben vált igénnyé a szép magyar beszéd. Azt hiszem, az idén is több száz győztese volt ennek a versenynek. És legyen jövőre is. Prágában, az óvárosi Városhá­za (Staromestská radnice) földszinti termében, tehát az idő változását jelző Orloj, a közép­kori csillagászati óramű közvet­len közelében, nemrégiben nyi­tották meg „Ember és az idő“ címmel a fotósok kiállítását. A visszatekintő és reprezen­tatív jellegű kiállítást a Cseh­szlovák Amatör Fényképészek Szövetsége megalakulásának 60 évfordulója tiszteletére rendez­te a Fővárosi Galéria a szövet­ség közreműködésével. Ember és az idő. Micsoda té­ma! A mondat már szinte baná­lis, hiszen úton útfélen hangoz­tatjuk, kicseng belőle: használ­juk az időt. Aki azonban türel­mesen végignézi a kiállítás anyagát, 233 fotós másfél ezer alkotását, képet kap arról, hogy miként változott az idő — ha­zánkban, s az utóbbi hatvan év­ben, — miként változott benne az ember és élete. Ez pedig élmény. Olyan él­mény, melyet csak művész, új­ságíró, dokumentáló és propa­ganda fotósok alkotásai adhat­nak olyan tömören, olyan ob- jektíven, mint ezen a kiállításon is. Ugyanakkor olyan élmény, mely fokozza, felerősíti a szo­cialista meggyőződésű ember küzdő szellemét, másokat pedig gondolkodásra késztet: Minek köszönhető a változás? A rendezők célja az volt, mi­ként azt Jírú Václav, a szövet­ség elnöke is hangsúlyozta meg­nyitó beszédében: „Obfektiven, rövid gyújtótávolsággal, tehát széles képen bemutatni, hogy mi történt.“ Túlzás lenne azt állí­tani, hogy ez maradéktalanul megvalósult, de tény: sokat tet­tek érte a rendezők. Korábban még nem volt példa hasonló vállalkozásra. A kiállítás anyagának egyik része az archívumokból került a terembe. Említésre méltó, hogy Antonín Zápotocký, elhunyt köztársasági elnökünk, újságíró korában készített felvételei kö­zül is látható néhány ezek kö­zött. Meghatározó jellegű, témából fakadó, hogy a kiállítás anya­gát időrendben, az évek sorát követve helyezték el, de csöp­pet sem erőltetett módon. Ezt inkább érzékeli a szemlélő, nem figyelmeztetik feliratok. Aho­gyan monoton, következetesen egyhangú az idő folyása, úgy következnek sorban a kort be­mutató alkotók felvételei egy­más után. Azok persze korántsem egy­hangúak, vagy szürkék, bár mindegyikük úgynevezett feke­te-fehér felvétel, egyik sem szí­nes. Nem különítették csopor­tokba műfajilag sem a felvéte­leket. Művészfotók, riportképek, portrék, magazinfotók kaval- kádja adja a hatást. Legtöbb a zsánerkép, vagyis az életkép, hiszen az időből ki­ragadott pillanatokat ezek örö­kítik meg. Táj-, sport-, színházi- és zenekari felvételek is látha­tók, de nem hiányoznak az ak­tok sem. A kor minden esetben „kiol­vasható“ a látványból. Elég csak egy pillantást vetni Mária Žitková „Bányászlakás“ című felvételére, Tamás István „Cím nélkül“ szereplő fényképére, vagy Ľubomír Stepan „A mezs­gye halála“ című felvételére, csak a pontosítás kedvéért kell megnézni, hogy az egyiket 1919- ben, a másikat 1939-ben, a har­madikat 1951-ben készítették. Érdekesek, eredetiek és ko­rántsem sablonosak a történel­mi eseményekről, mint például a felszabadulásról készített fel­vételek. Antonin Bláha, Jiŕí Je- niček, Karel Hajek. és mások alkotásai. Joggal tartanak számot az ér­deklődésre az olyan portrék, melyek ismert személyiségeket mutatnak be, de eddig ismeret­len, még nem látott módon. Ilyen többek között Jozef Ehm Klement Gottwaldról, František Drtikol Alojz Jirásekről készített portréja. Napjainkról vallanak Zuzana Mináčová, az ostravai Jiri Polá- sek, a lévai (Levice) Elena Košúthová, a lovosicei Miroslav Vlasák, s tegyük hozzá bátran: még sokan mások. — legalább harmincan — nagyszerű mű­vészfotóikkal. A fotósok művészi szemlélet- változása leginkább az aktké­peket nézve követhető nyomon. Az aktkép a teljesen meztelen, csaknem kizárólag női test íz­léses ábrázolása. Július Andres 1930-ban készített „Diana“ című felvételén látható magas 3arkú cipő és nyíl azonban kihangsú­lyozza a modell meztelenségét. Ezzel a kép magazinfotóvá vá­lik. Ez megfelelt a kor bizonyos közönsége ízlésének, a terjesztő üzleti érdekének, de ma már semmi esetre sem művészi. Mi­loslav Stibor 1977-ben készített, „Chloé“ című sorozatán azon­ban az akt a hibátlan testnek, a szép természeti alkotásnak ero­tikamentes ábrázolása. Órák hosszat lehet időzni az ember és az idő változásait szemlélve ezen a kiállításon. Ennek persze nem az a magya­rázata, hogy időt igényel a más­fél ezer fotó megtekintése, ha­nem inkább az, hogy egyetlen olyan felvétel sem került ide, mely ne ébresztene gondolatot a nézőben. Itt nincs olyan kép, melyre ez a megállapítás vo­natkozna: Szép, szép, de nincs semmi mondanivalója. Külön öröm a felvételeket nézve azt is észrevenni, meg­látni, hogy az utóbbi évtizedek fotósainak mondanivalója köz­érthető, s mindegyik igenli, he­lyeseli a maga módján életünk változásait. Sőt, többen közülük velünk együtt tevékenyek. Igen, ott, „az élet sűrűjében“. Aki megnézi Karéi Hrubý életképét, melynek címe „A bíráló és a megbírált“, vagy az opavai, kladnói klubok ifjú fotósainak felvételeit, észreveszi ezt. Sok szép felvétellel szerepel­nek a szlovákiai fotósok Tény azonban, hogy nagyobb számban a felszabadulás előtti korról vallva. És persze hiányérzete támad a Szlovákiából érkező szemlélőnek, látogatónak, ami­kor keresni kezdi a csallóközi, gömöri. bodrogközi felvételeket. Hírmondónak sem talál ilyet. Marad számára a kérdés latol­gatása: Szervezési, vagy színvo­nalbeli probléma miatt? Augusztus közepéig tart nyit- _ va a kiállítás, mely rangos se- regszemléje, bemutató)a a haza! Skill amatőr fotósok művészetének. lg7g Élményt jelent megtekintése. VI. 7 BODNÁR GYULA ZSELIZ '79 Holnap kezdődik az országos népművészeti fesztivál Tulajdonképpen már holnap este megkezdő­dik a XXIV. országos népművészeti fesztivál, igaz, még nem Zselizen (Želiezovce), hanem Kálnán (Kálna nad Hronom), ahol a magyar- országi Vasas művészegyüttes vendégszerepei. Szombaton délelőtt bonyolítják le a gyermek- táncegyüttesek versenyét a zselizi művelődési házban, ugyanitt nyitják meg délután azt a nép­rajzi kiállítást, melynek anyagát ezúttal a Bod­rogköz népi kultúrájából állították össze — népviseletekből, szőttesekből, faragásokból és más jellegzetes tárgyakból. Ezt bizonyára szé­pei! egészíti majd ki A Bodrogköz, Hegymege, Latorca és Ung vidékének népművészete című 'j!k!5rmüsor bemutatója. Este a Schubert-park- ban rendezik meg a Zseliz üdvözlése című mű­sort, amelyben a CSEMADOK menyhei (Meche- nice) és ipolynyéki (Vinica) helyi szervezetének folklórcsoportjai, a tolmácsi (Tlmače) szlovák dal- és táncegyüttes, valamint a Vasas mutat­kozik be. Ezután kezdődik a népmulatság. A vasárnapi program zenés ébresztővel és tér­zenével indul, majd a részvevők megkoszorúz­zák a hősök emlékművét. Szép látványt ígér a népművészeti csoportok fölvonulása, ugyan- ilyet a nemzetközi gyermekév tiszteletére össze­állított Körbe-körbe, karikába című műsor, melyben a legjobb magyar gyermek-tánccsopor- tok ’épnek közönség elé. Délután 14 órakor kezdődik az ünnepi nagygyűlés ezt követi a fesztivál gálaműsora: föllép a gyermek-tánc­csop^rtck országos versenyének első és máso­dik helyezettje, továbbá Nagyidáról f Veľká Ida) az llcsvai, Rimaszombatból (Rimavská Sobota) a Gömör, Léváró! (Levice) a Garammenti, Dió- szegrő! (Sládkovičovo) az Oj Hajtás, Dunaszer- dahelyrő] (Dunajská Streda) a Csallóközi, So- moriáró1 (Šamorín) a Csalló tánc-. illetve folk- lórnsopcrt, valamint a már említett szlovák és magyarországi együttes. Pergő ritmusban (Ladislav Cuper felvétele) A Dunamenti Tavasz és a Jókai-napok után tehát újabb, az idén immár harmadik központi seregszemle kezdődik holnap, a CSEMADOK Központi Bizottsága a nemzetközi gyermekév és a CSEMADOK megalakulása 30. évfordulójá­nak ;egyében rendezi meg a kerületi, járási és városi nemzeti bizottságok közreműködésével. A csehszlovákiai magyar dolgozók, köztük a pedagógusok, valamint a gyermekek hagyomány- ápolásból vizsgáznak ezen a fesztiválon, remél­jük, ismét sikerrel, hiszen bármerre járunk Dél- Szlovákiában, mindenütt tapasztaljuk, hogy a népi hagyományok fránt továbbra is élénk az érdeklődés, gyarapodik a hivatásos és amatőr gyűjtők, fölfedezők, alkotók tábora. (br) (haj) Könözst István felvétele Ember és az idő Amatőr fotósok országos seregszemléje

Next

/
Oldalképek
Tartalom