Új Szó, 1979. június (32. évfolyam, 127-152. szám)
1979-06-26 / 148. szám, kedd
JELENTŐS NÉPGAZDASÁGI TÉNYEZŐ TERVEZÉS ÉS ÖJlTÖMOZGALÖM Ősidőktől Edisonig — a mába Termékeny három évtized 0 Törvény és hatása Most, u harmadik évezred küszöbén, a tudományos-műszaki haladás jelenlegi fokán, esetleg lekicsinylőén nézhetjük azokat a szerszámokat, egyszerű gépeket, amelyek szinte forradalmasították a maguk idejében a termelést, de egyúttal azt is tudatosítanunk kel'l, hogy nélkülük nemi jutottunk volna el idá'ig. Ha tovább haladnánk visszafelé az emberiség fejlődésének vizsgálatában, végső fokon megállapíthatnánk azt is, hogy egy valamiféle t a Iái m án yt ö r t é n et eg y - korú lenne az emberiség történetével. S mindez aikár köteteiket kitevő műszaki—történetfilozófiai értekezések témájául is szolgálhatna, pedig nagyon is úgy tűnik, hogy korábban a műszaki haladás állandó velejárója éppen az ösz- tönösség volt. Mindezt azért is állíthatjuk, mivel nagyjából száz éve, hogy minden idők egyik legnagyobb feltalálója — Edison — létrehozta a földkerekség első kutató-f eltaláló kollektíváját. Ezzel nemcsak egész sor felfedezés és találmány fényjedzi tevékenységét, hanem neve mellé oda került a műszaki kutatómunka szervezett folytatásának a „találmánya“ is. Száz év... Szinte elhanyagolható időintervallum az emberiség történetében. Manapság mégis elképzelhetetlen az edi- son.i példa nyomán kifejeződött szervezett kutató-fel találó-újító tevékenység. Hazánkban a találmányok, újítások kérdéseivel a Találmányi Hivatal foglalkozik, bratislavai kirendeltségének veze tője, Martin Srámek mérnök, akitől interjút kértünk az újítómozgalom társadalmi szere péről, annak jelentősebb állomásairól: — 1948 februárját követően az e*!múlt harminc. évben az újító-feiltaláló mozgalom jelentős eredményeket ért el, és a szocialista társadalomépítős szerves részévé vált. Sőt, tovább is léptünk. Együttműködésünk ezen a téren a Szovjetunióval és a többi KGST-or- szággal ma már számottevő, és továibbi fejlődés várható. Már közvetlenül a felszabadulás után tudatosítottuk, hogy nem elég pusztán becsülettel elvégezni minden területen a ránk háruló feladatokat, hanem a termelést hatékonyabbá tévő tényezők fejlesztése legalább ennyire fontos követelmény. Ez pedig a tudományos-műszaki haladás vívmányainak bevezetését is jelenti, amelynek szerves része az újító-feltaláló mozgalom. Ennek három évtizedes története számos értékes ta paszta latot ered ményeze t t. & A három évtized milyen fejlődési szakaszokra osztható? — Rohamos fejlődés jellemezte az 1948—1961-es idősza1979. Ví. 26. Oj házgyárat helyeztek próbaüzembe a bratislavai Ma- gasépitő Vállalat dolgozói. A Hajkál házgyárnak elnevezett létesítmény berendezéseit a Magasépítő Vállalatok kutatóintézetének Banská Bystrica-i . munkatársai fejlesztették ki. A próbaüzemelés idején az új házgyár NKS-S típusú házgyári elemeket készítv. A képen az új házgyár betonöntő gépe lat ható (Felv.: Š. Petráš — ČSTK) <H Jelentőségnövekedés kot. E mozgalom szervezésében és irányításában következetesen a lenini elvek jutottak érvényre. A párt irányítása alatt a mozgalomban termékeny együttműködés jött létre a szakszervezetek, az ifjúsági szövetség és a Csehszlovák Tudományos-Műszaki Társaság szervei között. 1962—1966 között stagnálás, sőt visszaesés volt tapasztalható, és ez a kedvezőtlen helyzet 1968—69 ben csúcsosodott amikor az új í t ómozgalomban is a lenini elvek tudatos eltorzítását ta pasztallhattuk. 1970 óta újabb fellendülés tapasztalható, éppen a korábbi helyes irányítási elvekhez való visszatérés eredményeként. Az elmúlt 30 év számszerű eredményeit tekintve: csaknem 150 ezer találmányt és 5 milliónál több újítása javaslatot nyújtottak be dolgozóink, ebből mintegy 47 ezer találmány és több mint 2 millió 700 ezer újítási javaslat valósult meg, s ez mintegy 130 milliárd korona hasznot hozott a népgazdaságnak ® A hatvanas évek deformációi által okozott kedvezőtlen helyzet leküzdésében bizonyára nagy jelentősége van a 84/1972 számú törvénynek is. — Ez a találmányokról, felfedezésekről, újítási javaslatokról és ipari mintákról szóló törvény rögzíti azok kihaszná lásáiban a szocialista állam ki-, zárólagos jogait. Az állam, a vállalatok és szervezetek kötelességei törődni ezekkel, mint a szocialista vagyon szerves részével, s felhasználásukkal a társadalom javára. Egyúttal biztosítja a feltalálók és az újítók jogait, például a javaslatok részletes feldolgozásában, kipróbáláséban, bevezetésében, és természetesen megszabja jogaikat a felhasználás eredményezte társadalmi haszon utáni díjszabásra is. Az elmúlt időszak igazolta a törvény életképességét, hasznosságát és helyességéit. Sajnos, a gyakorlatban azonban tanúi lehetünk annak is, hogy akiket érint, kevésbé vagy alig ismerik e törvény alapvető vonatkozásait. így aztán gyakran előfordul, hogy megszegik vagy megkerülik a 84/1972-es törvény rendelkezéseit. Ezek a hiányosságok gyakran nem kívánt bírósági eljárásokhoz vezetnek, ami sok esetben kedvezőtlenül hat az újító-feltaláló mozgalom fejlődésére. Ezek a hiányosságok nemcsak az újítók és feltalálók, hanem a javaslatok bevezetéséért felelős szervek részéről is megfigyelhetők, de ez nem mentesíti egyik felet sem. A törvény küldetését akkor tölti be, ha mindig egyformán értelmezzük és alkalmazzuk. # Az eddigiekből kitűnik, hogy az újítómozgalom népgazdasági szerepe jelentős. Hogyan mutatkozik meg ez a gyakorlatban? — Jelein t ős tény az egész mozgalom számára, hogy az újító-feltaláló mozgalom tervezése szerves részét képezi a népgazdasági tervek megállapításának is. Része tehát a tudományos és műszaki kutatás tervezésének, a komplex szocialista racionalizációnak, hiszen fő feladatai az energia- gazdálkodás ésszerűsítésével, a gyártmányok műszaki színvonala nak növelésével, azok minőségével függnek össze. Ugyancsak ide tartozik a gépek, berendezések, technológiai el j á r ások, üzemelésbizt onsá gá - nak fokozása, az élőmunka gazdaságos kihasználása, az egészségügyi gondoskodás fejlesztése, a munkabiztonság növelése és az életkörnyezet további javítása. Vagyis a mozgalom felölel valamennyi olyan területet, amely összefügg a tervezéssel, tehát minden területen aláhúzza jelentőségét az a tény, hogy már a tervezésnél szerepet kap. MÉSZÁROS JÁNOS A SZAKSZERVEZET, TECHNIKA ÉS KULTÚRA HÁZÁNAK ÉPÍTÉSE Bratislavában a szakszervezet, technika és kultúra háza második részének építése jó ütemben halad, ezt mutatják az eredmények is. A Hydrostav és a Bratislavai Magasépítő Válla lat építőipari dolgozói az építkezés kezdetétől 1978 végéig 41263 000 korona értékű munkát végeztek el. A kormány által kiemelt építkezésen azonban az eredmények nem kielé- gítőek. 1979. és 1980. évben még nagyobb erőfeszítéseket kell tenni az igényes feladatok teljesítéséért, főleg a Magasépítő Vállalat dolgozóinak. Ezen az építkezésen jó munkára törekednek a bratislavai Hydrostav munkakollektívái, Roman Torma mérnök vezetésével, aki arra a kérdésre, vajon mit szeretne elérni az idén, a következőket mondotta: „Azt szeretném, ha kollektívám a a feladatait az építkezési terv szerint végezné, amivel nagymértékben hozzájárulna az épí fési határidők megtartásához, hogy az egész épületet 1980- ban befejezhessük.“ Imrich. Hatala, a Magasépítő Vállalatok fő építésvezetője kijelentette: ,,A mi kollektívánk tagjai is mindent megtesznek a tervfeladatok teljesítéséért, hogy az idén és a következő években is határidőre és a kívánt minőségben teljesítsék a feladato- kat.“ Hogy pedig a fenti óhaj valóra váljon, a szakszervezetek háza második részének cpítői szünet nélkül folytatják a munkát, nem álltak le a téli hónapokban sem. A Magasépítő Vállalat dolgozói az építkezés belső részén dolgoztak. A jó idő beköszöntővel pedig az építkezés többi részein is nagyobb ütemben folytathatják a munkát. Céljuk az, hogy ebben az új épületben tarthassák meg 1981 tavaszán Szlovákia Kommunista Pártjának kongresszusát. —mfs— ÉS PÓTOLTÁK A KIESÉST... Dušan Oravec azon a bizonyos januári napon jól sejtette, hogy miről lesz szó a párt ala pszervezet bizottságának műszak utáni gyűlésén, hiszen a kemény januári fagyok éreztették hatásukat a Banská R ystri ca - i S z ám.í tás t e c hn i ka i Művekben is. Áraimhiány következtében a tervet nem teljesítették és a hiányuk egyre nagyobb lett. Zdenek Pupala, a pártszervezet elnöke akkor a következőket mondotta neki: „Nagyon jól tudod, hogy a helyzet rossz, de a tervet teljesítenünk kell. Oravec elvtárs, a holnapi rendkívüli pártbizottság! ülésre magaddal hozod a szükséges intézkedések névre szóló tervezetét, amelyben rögzíted, hogy a dolgozók hogýan és milyen módon pótolják a lemaradás okozta kiesést. Részlegetek látja el anyaggal és alkatrészekkel a többi műhelyt, tehát a tervteljesítés mindenekelőtt rajtatok múlik. És tudod menynyi a vállalat kiesése? Több mint 20 millió korona értékű áru. Tehát gondolkodj el a helyzeten és a lehetőségeken, s holnap már konkrét javaslatokat terjessz a gyűlés elé. A sikerhez vezető kulcsot te jól ismered. Mindenekelőtt a lakatosműhely dolgozóival kell beszélned, de meg kell vitatnod a helyzetet és a lehetőségeket a megmunkáló, a préselő és a többi részleg dolgozóival is.“ A pártszervezet elnökének teljes mértékben igaza volt. Dušan Oravecnek, a mechanikai részleg vezetőjének még élénken az emlékezetében éltek az öt évvel ezelőtti árvíz napjai. A medréből kilépett Ga- ram a régi épületekben elhelyezett részlegeiket is elöntötte, s dolgozóik szinte emberfeletti erővel fáradoztak a termeléskiesés pótlásán. Éjt nappallá téve dolgoztak, s hamarosan egyenesbe kerültek. Bajban ismered meg a barátod, munkatársad jellemét. Az elmúlt tél is levizsgáztatta az ern bér eket á Idoza t készségből, tenniakarásból. Oravecék ftiká- sán is nem egy téli vasárnap csengett a telefon, a drót túlsó végén Juraj Oravkin mérnök, termelési igazgatóhelyettes beszélt: „Dušan, mára 60 kilowatt energia áll rendelkezésünkre. Ki kell használnunk. Jössz? Dušan Oravec és a többiek, akikkel szintén tudatták a helyzetet, hamarosan a munkahelyen találkoztak. Akire 8zükség volt, mind ott volt vasárnap is gépe, munkapadja mellett.' Az is megtörtént, hogy egy munkacsoport vállalta — a járáson kívüli részlegükben — az éjjeli műszakot, azért, hogy a vállalatukban elegendő anyag legyen. Húsz dolgozót vittek minden este Železná Breznicába, akik reggelente fáradtan tértek vissza otthonukba. De a Banská Bystrica-i üzemben nem hiányoztak az alkatrészek és a különböző szükséges anyagok! A megmunkáló részleg párt- est ) p ő r t j ána k f e br u ár elej e i tanácskozásán pedig Puvel Matuska részlegvezető figyelmeztette az elv társakat: „Nem várhatunk ölhetett kézzel, míg teljesen helyre áll az energetikai helyzet. Kötelezem ma- gam, hogy a rendes munkaidőn túl 200 darab alkatrészt készített el.“ Dušan Bulla csatlakozott hozzá: „Én is túlórában készítem el a hiányzó alkatrészeket.“ Utánuk továbbiak jelentkeztek- A pártcsoport tagjai konkrét feladatok ismeretében hagyták el a termet. A feladat pedig a következő volt: megbeszélni a többi dolgozóval is a rendkívüli műszakok szükségességét, s megnyerni őket is az ügyüknek. S az eredmény? A rendkívüli műszakokra az emberek többsége megjelent. A hiányt fokozatosan pótolták. Dušan Oravec részlegvezető ezért már március 10-én jelentette a pártbizottságnak, hogy az emberek áldozatkészségének köszönhetően a lemaradást behozták, s már előnyt is szereztek. Az első tavaszi napon Dušan Oravec a következőkkel dicsekedhetett: „Már néhány napja az áprilisi terv- íeladatok teljesítésén dolgozunk.“ Ürömmel jegyeztem le ezt a tényt. Viszont azt kevesen tudják, mi minden rejlik e mondat mögött. A dolgozók túlnyomó többsége négy-öt vasárnapot nem a családja körében, hanem a munkahelyén töltötte. Köztük volt Vlasta Košíková, Milan Bodnár mester, Jana Davidová munkásnő, Dana Studená és több más dolgozó, mester, kommunista. Áldozatkész tetteik valóban a vállalat krónikájába illenek. Az éjjeli, illetve a rendkívüli műszakok idején nem egyszer a vállalat igazgatója, Lep or is mérnök is megjelent közöttük. Beszélt a gépek mellett dolgozó emberekkel, meghallgatta javaslataikat, hozzászólásaikat, panaszaikat. „így volt“ — tanúskodik Dušan Oravec részlegvezető. „Az emberek érezték és tudták, hogy a terv teljesítéséért nem egyedül küzdenek. S ma már előnyünk van.“ S előnnyel persze még nem minden vezető, dolgozó dicsekedhet. Elegendő egy pillán-. tást vetni a sajtolórészleg faliújságára, amelyen pontosan feltüntetik az egyes dolgozók teljesítményét. Mindenki megtudhatja belőle, kik a lemaradok. Csupán három név mellett volt 100 százalékon aluli teljesítmény feltüntetve. Magyarázatot is kaptam rá, miszerint új munkásnőkről van szó. A következő műhelyben az automata esztergagépek állandó zaja közben beszélgettünk Dušan Bulla fiatal lakatossal. A kérdésemre, hogy kötelezettségvállalását — miszerint 100 órát dolgozik le a rendkívüli műszakokban — teljesítette-e, csaknem megsértődött. „S miként lehetne ez másképp. Hiszen kommunista vagyok. Ürülök annak, hogy velünk tartottak a pártonkívüli dolgozók is. Nélkülük semmire sem jutottunk volna.“ A Banská Bystrica-i Számítástechnikai Művekben jó hangulat uralkodik. Megalapozottan, mert a januári termelés- kiesést idejében pótolták. Etela Poöarovská mérnök, a vállalati pártbizottság elnöke szerint ez nagy részt a mechanizációs részleg dolgozóinak köszönhető. BÁTORI JÁNOS Az állatni utak senica/ járási kirendeltségének dolgozói elhatározták, hogy idén időben lekaszálják az utak mentén a füvet. Az igényes munkába bekapcsolták a gépeket, de ahol szükség volt rá, a dolgozók kézikaszával is kaszállak. Képünkön: Anton Pi sečný és Anton Pánik a Sološnica és Jablonica közti útszakaszon a legkorszerűbb géppel kaszálja az árok parti füvet. (Jozef Sluka felvétele) fana Dávidová munka közben. (F. Kocian felvétele)