Új Szó, 1979. május (32. évfolyam, 102-126. szám)
1979-05-14 / 111. szám, hétfő
1979 V. 14. EREDMÉNYEK JEGYÉBEN... KözelmUnban eneiceiiék az elmúlt év munkáját a Zlaté Klasy j nagy magyar i) Agroprogres Sportegyesületben. Erről beszélgettünk Németh Lászlóval, a 278 fős egyesület elnökével, aki elöljáróban leszögezte, hogy az egyesületben négy szakosztály működik, amelyek közül a labdarúgók épp tavaly ünnepelték fennállásuk 50. évfordulóját, s így az egyesületben folyó mindennemű tevékenység a jubileumi év jegyében zajlott. Ebből adódóan tehát az értékelést is a „foci* szakosztály tevékenységével kezdte. t A jArAs legjobb sportegyesülete Eredményekben gazdag tevékenységről adott számot a fel- sőpatonyréti (Horná Potôň Luky) sportszervezet vezetősége az idei évzáró taggyűlésen. A festői környezetben fekvő, a Kis-Duna jobb partján elterülő csallóközi falucska a dunaszerdahelyi járás legkisebb községei közé tartozik. Mindössze 360 lakosa van. A lakosság többsége a helyi állami gazdaság alkalmazottja. A járásban azonban nem csupán a mezőgazdasági területen elért kiváló eredmények által ismert, hanem a tömegsport és testnevelés fejlesztésében kifejtett példás aktivitása következtében is. Az egyesület a múlt évben is aktívan bekapcsolódott a Februári Győzelem 30. évfordulója tiszteletére meghirdetett szocialista munkaversenybe. A rendszeres, tervszerű munka meghozta a remélt eredményt. A faluban nagy népszerűségnek örvendő „Dynamo“ immár negyedik alkalommal diadalmaskodott ebben a versenyben — az abszolút sorrendben is —, s így végleg elnyerte a Szlovák Testnevelési Szövetség KB által adományozott vándorzászlót, amely a járás legjobb sportegyesületét illeti. A szervezetnek 166 regisztrált tagja van. A tagság négy szakosztályban tömörül. A labdarúgó-szakosztálynak 102, a sakknak 15, az asztalitenisznek 17, a rekreációs-szakosztály naik pedig 101 tagja van. Az egyesület élén 17 tagú vezetőség áll, amely lelkiismeretes munkája, valamint a tagsághoz való nyílt viszonyulása folytán méltán vívta ki annak megbecsülését és támogatását. A határtalan lelkesedésért és jó szervezőkészségért külön elismerést érdemel Varga László, a szervezet elnöke és Fiaska Lénárd titkár. A sikeres tevékenységet illetően meghatározó jellegű, hogy a sportszervezet nagyon jó kapcsolatokat tart fenn a községben működő többi tömegszervezettel. Ugyanez mondható el a helyi iskolával való együttműködésről is. A közös munka azonban a leggyümölcsözőbb az ifjúsági szervezettel, amit a közösen megrendezett sikeres testnevelési akciók bizonyítanak a legmarkánsabban. A vezetőség a szervezet-tevékenységét tömegbázisokra alapozta. Az év folyamán ráter- mettségi versenyeket rendezett, amelyekbe az aktív sportolókon kívül bevonta a kisiskolásokat, az idősebb sporttagokat és az ifjúsági szervezet tagjait is. Ékes bizonyítéka ennek, hogy 52 tag szerezte meg a ráter- mettségi jelvényt Az egyesület az elmúlt év folyamán is képviseltette magát sakk. labdarúgó és asztalitenisz csapataival a járási bajnokság különböző osztályaiban. A sakkszakosztály elnöke Mészáros József, aki nagyon sokat tesz a sportág népszerűsítése érdekében. A sakkcsapat a járási bajnokságban eddig nem ért el kiemelkedő eredményeket. Örvendetes azonban, hogy egyre több fiatal nyilvánít érdeklődést iránta, s ez a jövőre nézve jó biztosíték. Az asztalitenisz-szakosztály elnöki teendőit Vydra László látja el. Rajta kívül a vezetőségben Füle Lajos és Pudme- ricky István munkálkodik nagyon agilisan. Méltóképpen demonstrálja ezt az a tény, hogy a csapat bajnokságot nyert a második osztályban, s ősztől kezdődően a járási I osztályban szerepel. A labdarúgó-szakosztály jó tevékenysége Varga György és Ladányi Ferenc sporttársnak is köszönhető, akik minden tőlük telhetőt elkövetnek a csapat jó szereplése érdekében. A labdarúgó együttes az 1977—78-as bajnoki idényben a második helyen végzett. Az ifjúsági csapat ugyancsak jól szerepelt. A nyár folyamán a csapat három labdarúgótornán vett részt. Mindhárom esetben az első helyet szerezte meg. Ezenkívül kétszer megmérkőzött a magyarországi Uraiújfalu NB III-as labdarúgócsapatával is, amely- lyel baráti kapcsolatot tart fenn. Felsőpatonyréten 4:2-es arányú győzelmet aratott, idegenben pedig 2:2-es döntetlent ért el. A vezetőség komoly hangsúlyt helyezett a politikai-nevelő munka hatékonyságának növelésére. A tagság részére politikai oktatást tartott, amelyen 134 sporttag vett részt. A jelentős politikai évfordulókat a sportegyesület vonzó sportrendezvényekkel köszöntötte. A Februári Győzelem tiszteletére sakktornát, a felszabadulás ünnepén sportnapot, a Nemzetközi Gyermeknapra sportdélutünt, az SZNF tiszteletére sportnapot, a NOSZF tiszteletére pedig asztalitenisztornáí rendezett. A tagság a társadalmi munkák szakaszán sem henyélt. A faluszépítési akció keretében 2026 órát, a nyári mezőgazda- sági munkálatoknál 1702 órát, az őszi betakarítási munkálatoknál pedig S91 órát dolgozott le. A múlt évekhez viszonyítva a kádernevelés szakaszán is jelentős előrelépés történt, hiszen 9 tag szerzett edzői, illetve játékvezetői képesítést. A térítésmentes véradáson 34 személy vett részt. A szolidaritási alapra 200 koronát juttatott el a sportszervezet vezetősége. Az elért eredmények a vezetőség és a tagság jó munkáját, összefogását, kezdeményezőkészségét dicsérik. A szép sikerekben nagy része van a védnökség! üzemnek, a Duna- tökési Állami Gazdaságnak is, mivel a működéshez elengedhetetlenül szükséges anyagi és erkölcsi támogatást tőle kapja a felsőpatonyréti sportegyesü- let. ROSTÁS ALAJOS Elmondotta, hogy korábban már egyszer feljutott a nagymagyari csapat a kerületi osztályba, de azután kiesett, s az utóbbi évtizedben csuk h járási bajnokságban szerepelt több-kevesebb sikerrel. Aztán tavaly Trpá Michal edző irányításával kellő alapozási munka után végre a csapat teljesítménye olyannyira feljavult, hogy a játékosok a sportszerűségi verseny mellé a járást bajnokságot is megnyerve a kerületi I. B-osztály- ba léphettek. így tehát az őszi idényt már a felsőbb osztályba lépve, új edzővel, Michal Medvíd'gyel az élen kezdték, ahol szintén helytállva — csoportjukban a középmezőnyben — fejezték be. Ennél szebb ajándékot talán nem is kaphattak a jubileumi évben a labda „bűvöletében“ élő szurkolók, jegyezte meg Csermák László szakosztályvezető. Ez érthető is, hisz a felsőcsallóközi nagyközségben az üzemek, tömegszervezetek, párt- és állami szervek minden lehetőséget biztosítanak a tömegsport fellendítésére. Elég ha megjegyezzük, hogy a korszerű stadionban még a szaduritborítású négypályás tekecsarnok is helyet kapott, de ugyanakkor egyéb labdajátékok és atlétikai számok lebonyolítására is lehetőség nyílik. A „nagyok" mellett az utánpótlásról sem feledkeznek meg — folytatta a vendéglő^ tóm. Az ifjúsági csapat is helyt állt a járási bajnokságban, és a 4. helyezés mellett első helyre került a sportszerűségi versenyben. A diákcsapat pedig a kerületi osztályból visszakerülve ismét magára talált, s a kilenc csapat közül a második helyen végzett a járási bajnokságban. Tehát elmondhatjuk, hogy jó eredményekkel zárták az évet a nagymagyari labdarúgók, így a téli alapozásra és felkészülésre is jó légkörben kePrágában április végűn bemutattak az litöü-3s spartakiád gj...•tor- lataíl. Az ünnepélyes esemény általános tetszést aratott. Ízelítőül közöljük a Honvédelmi Szövetség tagjai által bemutatott gyakorlat egyik mozzanatát ábrázoló fclvétr.lt (ČS' K-felv.) A férfiak gyakorlatának ejjv rész" ÜSTK-felv.) rülhetett sor, amelynek jótékony hatása most a tavaszi fordulók során mutatkozhat meg. A tekeszakosztály tevékenységét mérlegre téve sajnos gyengébb eredményekről számolhatnak be. A Nemzeti Ligában való több éves sikeres szereplés után a játékosok kissé elfáradtak, így a megingás elég volt ahhoz, hogy visszaessenek a kerületi I. osztályba, ahol most ismét igyekeznek az élre törni. A 37 tagú tenisz-szakosztály munkájáról annyit, hogy Sajarit Béla vezetésével végig egyenletes teljesítményt nyújtottak a kerületi bajnokságban, míg Saíarit Béla, aki edző is a csapatnál, járási felnőtt teniszbajnokságot nyert a szakosztálynak és ezért elismerés illeti. A kézilabda-szakosztály (16 tagja van) pedig a legfiata- labbakat, az iskolásokat tömöríti Dávid László pedagógus irányításával, akik szintén a járási bajnokságban szerepelnek — váltakozó sikerrel. A közeli napokban ötödikként a sakk-szakosztály került megalakításra Matus Pál pedagógus vezetésével, s remélik, hogy e szép szellemi sportág is majd sok sikert hoz az egyesületnek és növeli a község hírnevét. összegezésképpen elmond hatjuk, hogy a Nagymagyari Agroprogres sportegyesül et tagsága és vezetősége sikeres munkát végzett, amelyet főleg a játékosokkal foglalkozó edzők és a vezetőség együttes, összehangolt szakmai és politikai nevelő munkájának köszönhető. Ez egyúttal biztosítékot jelent a kitűzött feladatok megvalósításához, amelyben a-sportbeli helytállás mellett 1300 óra társadalmi munka ledolgozására is kötelezettséget vállaltak a különböző községfejlesztési akciók során. MÉRI ISTVÁN A VERSENYLOVAK ÉHTÉKE EMELKEDIK Azt már ismételten leszögeztük, hogy a lósport iránt szerte a világon mind nagyobb érdeklődés nyilvánul meg, s ebben Csehszlovákia sem képez kivételt. A hazai lótenyésztési vállalatok alapos munkáját dicséri, hogy az eladásra felkínált telivérek és félvérek nagyon kapósak külföldön is, sőt a lovak szerelmesei nagy ösz- szegeket kínálnak egy-egy te- livér paripáért. Ma már nem ritkák a több százezres, sőt milliós összegek sem, amelyekért egy-egy lovat megvesznek. Az eladási árak mindennél jobban bizonyítják, hogy a méntelepeken végzett körültekintő, föradságos munka vé- gülis meghozza a gyümölcsét. _ ---Mi ndig szép számú közönséget vonzanak az akadályversenyek. Az új idény már hetekkel ezelőtt megkezdődött. Felvételünk a ligetfalusi pályán megrendezett verseny egyik számának, a 4200 méteres steple chease harmadik helyzettjét — Mateidest Anilin nyergében örökíti meg IČSTK-felv.) Szlovákiában is szaporodnak a lovas-szakosztályok. Az elmúlt esztendőben is alakult egy-két új szakosztály, sazok, akik megalapításukat szorgalmazták, minden dicséretet megérdemelnek, hiszen ebben a sportágban még mindig kevés a szakember, legyen edzőről, ápolóról vagy más, versenyistállóban dolgozóról szó. A lósport egyes szakaszaira ugyanis szakosítani kell a versenyzőkkel, lovakkal foglalkozóikat, legyen akár ügető-, akadályversenyről vagy díjugratásról szó. Az elmúlt évi eredményekből az tükröződik visz- sza, hogy nemcsak a férfiak, hanem a nők között is számtalan kitűnő lovast találhatunk, ami egyúttal azt is jelenti, hogy mindenki számára nyitva áll az út, s aki kedvet érez, ennek a sportágnak is hódolhat. KMOSKÖ LÁSZLÓ