Új Szó, 1979. május (32. évfolyam, 102-126. szám)
1979-05-10 / 108. szám, csütörtök
MEGKEZDŐDÖTT A 32. KERÉKPÁROS BÉKEVERSENY Lengyel győzelem a nyitó napon Michal Klasa o második helyen Q A csapatversenyt Lengyelország nyerte £ 19 ország 114 versenyzője o mezőnyben A mai útszakasz: Prága — Pardubice (127 kilométer) Prágában tegnap délelőtt ünnepélyes köretek : között megnyitották a 32. kerékpáros Békever- • senyt, melyen 19 ország 114 kerékpározója vesz részt. A megnyitóra a Žižkov hegyen levő nemzeti emlékműnél került ser. A CSKP KB küldöttségét Jindrich Poledník. a CSKP KB titkára vezette. Jelen volt továbbá Oldŕich Švestka, a CSKP KB titkárságának tagja, a Rndé právo főszerkesztője, Antonín Hinil. a CSSZTSZ KB elnöke, Gerd König, az NDK prágai nagykövete, valamint az egyes csapatok képviselői, a szervező bizottság tagjai és további vendégek. A rendező országok — Csehszlovákia, Lengyelország és az NDK — csapatainak képviselői. Michal Klasa, Czeslaw Lang és Hans Joachim Hartniek a résztvevők nevében az ismeretlen katona sírjánál koszorút helyeztek el. Az ünnepi megnyitó a csehszlovák állami himnusszal ért véget. Ay, első nap műsorán az ■egyenkénti indításos verseny .szerepelt. A Prága—Žižkov városnegyed utcáin 6 kilométert teljesítettek a versenyzők. Sokáig a szovjet Averin állt az élen, 7;00 perces idejét az utána következő kerékpározók nem tudták túlszárnyalni. Az utolsó húsz indulónál szinte állandóan változott a legjobbak sorrendje. Piikkuus 7,0 másodperccel megjavította honfitársa Váltakozó sikerek A Kölnben folyó ökölvívó Európa-bajnok ságon a Císeh- g&lovák versenyzők váltakozó sikerrel szerepelnek. A középsúly negyeddöntőjében Osička pontozással győzött a svéd Vamnonen ellen. A félnehézsúlyú Pusztai pontozással alulmaradt a lengyel Skrzeczcsel szemben. Karpov és Tál az élen Montrealban befejeződött a csillagok sakktornája. Az utolsó fordulóban a csehszlovák Hort győzött a dán Larsen ellen. A további eredmények: Karpov — Kaválek döntetlen, Tál — Timman döntetlen, Por- Dsch — Szpaszkij döntetlen. A torna végeredménye: 1.—2. Karpov és Tál 12—12, 3. Por- ľisch — Szpasszkij döntetlen. A Szpasszkij és Timman 8.5—8,5, 7. Kaválek (amerikai). Hübner (nyugatnémet) és Hort 8—8, 10. Larsen 5,5 pont. idejét, majd a hazai szurkolók nagy örömére a csehszlovák Klasa b:46 p-es idővel került az élre. Az utolsó előttiként induló fiatal lengyel Janklewicz meglepetésre 3.00 mp cél jobb időt ért el, mint a csehszlovák Klasa, és ezzel az első nap győztesének bizonyult. Az első három helyezett több mint 51 km órás átlagsebességet ért el. A csehszlovákok közül még Be- náceknek sikerült a legjobb tíz közé jutnia — hetedik lett. A prológus végeredménye: 1. Jankiewicz (lengyel 6:43, 2. Klasa 6:46, 3. Pikkuus ti:53, 4. Sujka (lengyelj 6:57, 5. Bogáért (belga) 6:58, 6-9. Peter- tnann (NDK), Benáček, Nyiki- tyenko és Mytnik (lengyel) 6:59, 10. Averin (szovjet) 7:00 perc. Csapatban: 1. Lengyelország 20:39, 2. Csehszlovákia 20:47, 3. Szovjetunió 20:52, 4. NDK 21:02, 5. Belgium 21:27, 8. Bulgária 21:43 p. ...15. Magyarország 22:56 perc. A mai, 1. útszakasz Prágában lesz és 127 km megtétele után Pardubicén érnek célba a versenyzők. JÓ RAJT RÓMÁBAN Jól kezdték szereplésüket a csehszlovák teniszezőnök a Rámában rendezett tornán. Az első fordulóban Tomanová 6:4, 2:6, 6:4 arányban győzött a kiemelt ausztrál Turnbull ellen. MarŠíková az amerikai Stevenson ellen 6:3, 7:5 arány- tan diadalmaskodott. Az első íórduló legnagyobb meglepetése a wimbledoni győztes angol Wade veresége 1:6, 3:6 arányban a nyugatnémet Riedeltől. LABDARÚGÓ SZNL A Nitra közelebb került az L ligához A 24. fordulóban az éllovasok közül a Plastika Nitra szerepelt sikeresebben, otthonában nagyon értékes két pontot szerzett a Púchov ellen. A žilinaiak ružombermkt veresége után a Plastika már hárompontos előnnyel várja a hátralevő hat mérkőzést. 1979 V. 10. Nitra—Púchov 2:0 12:0), gól- lövők: Ťažký (tizenegyesből) és Hodúr. A kezdeti óvatos erőfelmérés után a nyitraiak fokozatosan átvették a játék irányítását. A 23. percben szabadrúgáshoz jutottak, melynek során az egyik púchovi játékos kézzel ért a labdához. A megítélt büntetőt Ťažký értékesítette. Alig tíz perccel később egy újabb hazai szabadrúgás után Hodúr jól irányzott lövése közvetlenül a jobb kapufa mellett vágódott a hálóba. Ezután ellaposodott a játék, unalmas perceik következtek. A második félidő sem hozott változást. A Plastikának gyengébb játékkal is sikerült megőriznie vezető helyét, sőt a žilinaiak veresége után három pontra növelte előnyét. (Giiányi) Ružomberok—Žilina 1:0 (1:0), góllövő: Guzy (tizenegyesből). A hazaiak végig nyomasztó fölényben játszottak és a helyzeteik alapján nagyobb arányban is győzhettek volna. CH Bratislava—Trebi&ov 3:0 (3:0), góllövők: Taraba, Šajá- neik, Micheller. Az első félidőben a hazaiak, szünet után a Trebišov irányította a játékot. Michalovce—Senica 1:0 (0:0), góllövő: Velas. A Michalovce győztes gólja két perccel a befejezés előtt esett. Sp. Nová Ves—Detva 5:0 (2:0), góllövök: Tom fiák (2), Kohoutek, Urtwin és Kováč. A vendéglátóik ilyen arányban is megérdemelten győztek. Pov. Bystrica—Huntenné 3:0 (2:0), góllövök: Stavych (2), Pichňa. Kiegyensúlyozott első félidő után a jfól játszó hazaiak gólokban is kifejezték fölényüket. Martin — Hlohovec 5:1 (1:0), gól lövőik. Hu fka (3), Kunért, Brňák, ill. Urban. Szünet után összeomlott a vendégeik védelme. Kys. Nové Mesto—Dubnica 0:0. A kiesés ellen küzdő ha- zaiaik csalódást okoztak 1. Nitra 2. Žilina 3. CH 4. Humenné 5. Dubnica fe. Puchov 7. Ružomberok 8. Pov. Bystrica 9. Martin 10. Senica 11. Michalovce 12. Trebišov 13. Hlohovec 14. Sp Novü Ves 15. Kys. N. Mesto 16. Detva 24 17 3 4 55: 24 16 2 6 47: 24 14 2 8 42: 24 11 5 8 31: 24 7 12 5 24: 24 6 11 7 24: 24 9 5 10 21: 24 7 7 10 32: 24 8 5 11 26: 24 7 7 10 24: 24 7 7 10 18: 24 9 3 12 22: 24 8 5 11 22: 24 7 6 11 25: 24 8 3 13 22: 24 4 11 9 17: 17 37 22 34 29 30 29 27 24 26 23 23 34 23 29 21 29 21 31 21 25 21 35 21 36 21 35 20 30 19 29 19 A LOKOMOTÍVÁÉ Ä CSEHSZLOVÁK KUPA Lok. Košice — Baník Ostrava 2:1 (1:1) Tegnap a Sparta Praha stadionjában Móder József, a Lokomotíva Košice kapitánya vette át a Csehszlovák Labdarúgó Kupát, miután 90 perces küzdelemben sikerült csapatának a Baník Ostrava felett kiharcolni a győzelmet. A két együttes egyenlő eséllyel kezdte a játékot és a kupa sorsa csak az utolsó percekben dőlt el a kassaik javára. A Lokomotíva kezdett lendületesebben és már*a 4. percben megszerezte a vezetést. Móder Vojáöek elöl elcsípte a labdát, a kapujából kifutó Mi- chalík melleit ellWizolt, de lövését Šrubaŕ kifejelte. A labda vesztére a jókor érkező Feeko elé pattant, aki biztosan továbbította az üres kapuba. Nemsokkal később ismét Fecko lövése adott sok gondot az ostravaiák kapusának. Változatos, de nem nagy iramú játékot láthatott a közönség és a két kapu csak ritkán lorgott veszélyben. A ikassaiak a gól után igyekeztek fékezni a lendületet, az ostravaiak azonban így is némi fölényt harcoltak ki, de lövéseik elkerülték a kaput. A 3ti. percben a Bánik egyenlíthetett volna, ám Licka nem értékesítette a tizenegyest. Lövésébe Seman #belevetödött, s bár Líčka isimét rálőtte, a kassai kapus hárítani tudott. Šrubaŕ helyett Némec jött be és mindjárt góllal mutatkozott be. Egyenlített az Ostrava. Szünet után mindkét csapat növelte az iramot, felváltva vezettek támadásokat ellenfelük kapuja ellen, de az össz- játékba sok hiba csúszott és a kapura lövések is pontatlanok voltak. Kilenc perccel a mérkőzés vége előtt Šrámek hazaadása rövidre sikerült, józsa elcsípte a labdát, Michaiík mellett Móderhez továbbította, aki védhet etienül bombázott a hálóba. A Lokomotíva ismét megszerezte a vezetést.' A hátralevő percekben gól nem esett és igy az eredmény nem változott. (kJ SPORTHÍRADÓ • Athénben befejeződött a ,férfi röplabda EB selejtezője. A csehszlovák és a görög csapat jutott tovább a Franciaországban októberben sorra kerülő döntőbe. Az utolsó napi eredmények: Csehszlovákia — Görögország 3:0, NSZK — Nagy- Britannia 3:0. & A Szovjet Jégkorong Kupa döntőjében: CSSZKA Moszkva — Dinamó Moszkva 4:2 (2:0, 2:1, 0:1), gólütők: Bahleris, Fetiszov, Zslutikov, Volcserokov, ill. Gyevjatov és A. Golikov. Netiefmsh káprázatos világcsúcsa Los Angelesben nagy nemzetközi atlétikai versenyt rendeztek, amelyen hazai, afrikai, európai, sőt hosszú évek után kubai sportolók is részt vettek. A 110 méteres gátlu- tásban a 20 éves amerikai Re- naido Nehemiah 13,00 mp-re javította nemrégi 13,16 mp-es világcsúcsát. A második helyen a volt világrekorder, a kubai Casanas végzett 13,23 mp-cel. Nehemiah a verseny után kijelentette: „Még ez a tizenhárom másodperc sem a végső határ számomra, úgy érzem jobb eredményre vagyok képes.“ A 400 méteres férfi síkfutásban meglepetés a kubai Juantorena harmadik helye. A sorrend: 1. W Smith 45,55 — a világ idei legjobbja, 2. Frazier (amerikaiak) 46,04, 3. Juantorena 46,20. 100 m: 1. McTear (amerikai) 10.17, 2. Leonard (kubai) 10.18, távolugrás: King 800 cm, rúdugrás: Twlly (amerikaiak) 533, diszkosz: Tuokko (finn) 67,16 ... 3. Oerter 63,94, hármasugrás: Banks (amerikai) 17,24 — a megengedettnél erősebb hátszéllel. Sikerrel szerepelnek a szovjet atléták Japánban. A tokiói versenyen Szedih 77,20 m-rel győzött a kalapácsvetésben. További eredmények — gerely: Grebnyev 80,20, hármasugrás: 1. Livers (amerikai) 16,92, 2. Piszkulin (szovjet) 16,83, női távolugrás: Bartíaus- kene (szovjet) 653 cm. • A Vízilabda Világ Kupa utolsó fordulójában Rijekában Jugoszlávia 8:7-re győzött Magyarország ellen. A végső sorrend: 1. Magyarország, 2. Egyesült Államok, 3. Jugoszlávia, 4.' Szovjetunió, 5. NSZK, 6. Olasz ország. • Budapesten barátságos nemzetközi női kosárlabda-találkozón a hazai BSE 74:110 arányú vereséget szenvedett Moszikva válogatottjától. ® Az f. vízilabda-liga bajnoki nyitányának eredményeiből: ČH Košice—Slávia UK 7:2, Slávia Košice—Slávia VŠ Praha 7:5, CH Košice—Slávia VŠ Praha 6:0, Slávia Košice—Slávia UK 5:7. • Barátságos nemzetközi la bda r úg ó - mé rk őzé s eredménye: Hertha Nyugat-Betiin— Dynamo Dresden 0:1 (0:1). & Az I. angol labdarúgó-divízió legutóbbi eredményeiből: Bolton Wanderers—Tottenham Hotspur 1:3, FC Liverpool— Aston Villa 3:0, West Bromwich Albion—Southampton 1:0. Az élcsoport állása: 1. FC Liverpool 64 (már biztos bajnoknak tekinthető), 2. West Bromwich 57, 3. Nottingham 54 pont. 9 Autóbaleset érte Hans Kranklt, az FC Barcelona osztrák gólgyárosát. Gépkocsijával egy szembejövő autóval karambolozott, felesége életveszélyesen megsérült, ő maga, valamint két utasa ugyancsak kórházi ápolásra szorult. f A Bologna elleni 0:0^ás döntetlennel az AC Milan csapata már megnyerte az olasz labdarúgó-bajnokságot. A volt válogatott csatár, Rivera ötszá- zadszor játszott a klub színeiben. A sn!irtfo*aiiás hírei A Sazka 18. játékhetének ti- zemkéítalálatos szelvénye: 123456789 10 11 12 1102100101 1 1 m csehszlovák kosárlabdaJA sport az idén ünnepli megalakításának 60. évfordulóját. A jubileumok mindig köteleznek, mert általában a szépre emlékezünk, s így a múlt sikerei jobban kidomborodnak. Ezt persze nem tekinthetjük hibának, sőt a megfelelő eredményekre jobban lehel építeni, könnyebb a sikerekben gazdag hagyományokra hivatkozni. A csehszlovák férfi kosárlabdázók — rájuk vár az idén a nehezebb feladat — elmúlt években nyújtott teljesítménye ellen nem lehetett kifogás. A nagy világversenyeken többnyire megfelelően szerepeltek és huzamosabb időn át az európai élvonalba tartoztak. Az utóbbi években kiegyen-, lítődtek az erőviszonyok. Több ország átszervezte válogatottját, fiatal, megfelelő fizikai adottságokkal rendelkező magas játékosok jutottak szóhoz, kaptak bizalmat. Ezek az országok azután fokozatosan felzárkóztak az élvonalhoz, amiről a lengyelek és a jugoszláv Hcsapat elleni találkozók is tanúskodtak. A csehszlovák együttes teljesítményével bizony nem voltak elégedettek. Védekező játéka, valamint a gyors ellentámadások felépítése még mindig nem megfelelő. Az edzők állandóan a hiányosságok felszámolásával vannak elfoglalva, s igy a fejlődés üteme lassúbb a kelleténél, az ellenfelek így mindig egy lépéssel előbbre vannak. Mindez időben érkezett fi-, gyelmezetés, mivel a csehszlovák együttesre az idei, jubileumi eszendőben komoly feladutok megoldása vár. Először — már a napokban — az Interkontinentális Kupa első ré- szélyen kell megállni helyüket a technikás, tetszetős játékot produkáló és amellett erőteljes amerikai kosárlabdázókkal szemben. Ezen a tornán a világ élvonalába sorolható tapasztalt Brabenec, Kropilák, Kos és Pospísil mellett fiatal játékosok is szóhoz jutnak. A szakvezetés kíváncsian várja Skála, Rajniak, Böhm, Žáŕek és Zuffa bemutatkozását, az olimpiai bajnok Egyesült Államok, a világ- és Európa-baj- nok Jugoszlávia, a kétszeres Interkontinentális Kupa-győztes Szovjetunió, valamint Argentína, Puerto Rico és Mexikó elleni összecsapásokon. A csehszlovák válogatott ge-. rincét természetesen az 1976- os montreali olimpián bevált játékosok alkotják és az Interkontinentális Kupa után az EB n is nekik kell majd a hagyományokat tovább istápolni és legalább úgy helytállni, mint az 1977-es belgiumi Európa bajnokságon, ahol a csehszlovák együttes bronzérmet nyert. Nem lesz könnyű, mivel az első helyre esélyes Szovjetunió és Jugoszlávia csapatán kívül Olaszország hazai környezetben veszélyes ellenfélnek ígérkezik. De nemcsak az érmekért, hanem a helyezésekért is heves és kiegyensúlyozott küzdelem várható, mivel kitűnő erőt képvisel Izrael, Hollandia, Franciaország, sőt Svédország és Görögország is. A versenyfutás már most májusban a Görögországban megrendezésre kerülő B-cso- port összecsapásaival kezdődik. A továbbjutást jelentő négy helyre Spanyolország, Görögország, Franciaország, Lengyelország és Svédország esélyes. Az előző EB első nyolc helyzettje ugyanis már bizosította részvételét az idei kontinens bajnokságon. A csehszlovák válogatott legfontosabb célja természetesen az olimpiai részvétel. Ennek biztosítására jövő májusban a Genfben megrendezésre kerülő tornán adatik meg a lehetőség. A selejtezőből három együttes jut Moszkvába. A Szovjetunió és Jugoszlávia távollétében a legtöbb esélyt Olaszországnak, Csehszlovákiának és Spanyolországnak adják, de kívülük még legalább hat csapat indul majd hasonló elhatározással. A lehetőség tehát adva van, csak megfelelően kell rá fikészülni, megfelelően kell rá felkészülni. (kollár) A csehszlovák színek képviselői a kerékpáros Békeversenyen — balról: Konečný, Benáček, liartolsic, Klasa. Novák és Ferebauer (ČSTK-felv.) Jubileumot ünnepelnek