Új Szó, 1979. május (32. évfolyam, 102-126. szám)
1979-05-04 / 104. szám, péntek
a katolikus tanítást és általában a vallást. Oroszországban az első szabadon gondolkodók Ivan Pereszvetov Matcej Baskin és Fedoszij Koszoj voltak. A keleti országokban ateista szellemben filozofált Abu Rajban al Biruni (973—1048J, lön Szína és Avicenna, továbbá Omar Hajjam, a XI. és XII. században élt tadzsik-perzsa költő és filozófus, Ibn Rozsd arab filozófus és Averroes a XII. században. A burzsoáziának a feudalizmus ellen vívott küzdelme során támadnia kellett a feudalizmus ideológiáját is, amelyben a vallás és az egyház döntő szerepet töltött be. Az ateizmus intenzív fejlődése ezzel függ össze. E korszak ateizmusa szorosan összefüggött a reneszánsszal és a humanizmussal. Ezért a kapitalizmus kezdeti szakaszának ateizmusa az emberi méltóság és a szabad emberi fejlődés kérdéseivel foglakozik. Ezek a gondolatok különféle szempontokból vetődtek fel a teológia bírálatában, a művészetben, a természettudományok fejlődésében, s megtalálhatók Erazmusz németalföldi, Ulrich von Hutten német humanista, az olasz Pietro Pompanazzí és Leonardo da Vinci, valamint Kopernikusz munkáiban. Az ateista gondolkodást jelentős mértékben tovább gazdagította Giordanq Bruno, Galileo Galilei és Baruch Spinozza. Kutatási eredményeik nagy előrehaladást jelentették a természeti és a társadalmi jelenségek megismerésében és a tudományos világnézetért vívott harcban. A kapitalizmus körülményei között az ateizmust a már említett irányzatok, a felvilágosodás, a mechanikus materializmus, a forradalmi demokratizmus és a természettudományi ateizmus fejlesztette tovább. Két irányzat A XIX. században az ateista gondolkodás két nagy irányzatra szakadt. Az egyik irányzat a polgári ateizmus, amelynek követői őszintén humanista meggondolásokból indulnak ki, de a helytelen bölcseleti kiindulópontok és a társadalmi fejlődés ideális értelmezése miatt nem tudnak hatékonyan küzdeni a vallás ellen. A másik fő áramlat a következetesen tudományos marxista—leninista ateizmus. Ez a tanítás helyes elméleti és módszertani alap- elvekből kiindulva, hatékonyan küzd az emberek lelki szabadságáért. Az ateizmus nem a véletlen folytán jött létre, létezését társadalmi szükségletek idézték elő. Szorosan összefüggött az osztályharccal. Az emberi gyakorlat és a gondolkodás fejlődése során különféle fejlődési fokozatai voltak és állandó minőségi változásokon ment át. Az ateizmus marxista—leninista szakasza a legmagasabb fejlődési fok, de nem az ateista gondolkodás abszolút „plafonja“. A munkásosztály forradalmi tanítása fejlődésének keretében a tudományos ateizmus is szüntelenül fejlődik. Egyúttal visszahat az elméletre és a gyakorlatra, melynek célja a szocialista, vagy a kommunista társadalom felépítése. }. CELKO, kandidátus viszonylag nagy * mennyiségű ismeret felhalmozódására volt szükség a társadalom és a termelés fejlődése alapján. El kellett továbbá különülnie a fizikai és a szellemi munkának, ami a társadalom egy része számára lehetővé tette, hogy csak politikai, művészeti és tudományos tevékenységgel foglalkozzon. Az ateista gondolkodás története. még így is hosszú. A nem európai kultúrák közül ki kell emelni az ókori indiai és kínai gondolkodókat. Indiában már az í. e. 2. évezred közepe táján a védáknak nevezett vallási könyvekben polemizáltak Brihaszpati követőinek ateista nézeteivel. Hogy Kínában is dívott az ateizmus, ezt az i. e. 1. és 2. évezred fordulójáról származó értesülések támasztják alá, E nézetek szerint lehetetlen, hogy fel- söbbrendű lény létezzen, s a világ csak öt elemből áll, fémből, fából, vízből, tűzből és földből. Az ókori Babilónia újabb keletű irodalmi emlékeiben, pl. az úr és a rabszolga dialógusában a kortársak kétségbe vonják az istenek igazságosságát, az áldozathozatalt értelmetlenségnek bélyegzik meg és kétségbe vonják a vallási dogmákat. Ázsiából az ókori Egyiptomba áthaladva megemlíthetjük A hárfás dalát, amely szintén az i. e. 2 évezred közepéről származik, vagy egy későbbi alkotást a csalódott beszélgetését saját leikével. Mindkét alkotás az élet és a halál problémáival foglalkozva elveti a földöntúli élet gondolatát. Az ókori világ ateizmusa Görögországban és a római birodalomban érte el tetőfokát. Az ateista gondolkodást követő nagyszámú bölcselők közül megemlíthetjük Herakleitosz, Demokritosz és Epikurosz nevét. A görög ateisták a világról anélkül beszéltek, hogy természetfeletti lényeket hívtak volna segítségül, azt állították, hogy a világ atomokból áll és követelték, hogy szabadítsák meg az embereket a vallás terjesztette hamis félelemtől. Ezeket a nézeteket, főleg Demokritosz fejtegetéseit, az i. e. 1. évszázadban élt római költő, Lucretius Carus fejlesztette tovább, aki a világ lényegéről szóló költeményében elvetette a világ teremtésével kapcsolatos vallásos elképzeléseket és a világ létrejöttét természetes okokkal próbálta megmagyarázni. A haladás hívei Amikor a rabszolgatartó társadalmat felváltotta a feudalizmus, a vallás egyre jobban a szellemi elnyomás eszköze lett. A filozófia a teológia szolgájává vált, és ' a tudományos kutatásának nagyon szűk kereteket szabtak. Ennek következtében csökkentek az ateista gondolkodás lehetőségei. Az ateista magatartást antiszociálisnak tartották és ezért az ateizmus híveit a világi és az egyházi hatalom környörtele- nül üldözte. Az ateizmus fejlődését ezzel lefékezték, de teljesen megállítani nem tudták. Egyes gondolkodók, pl. Johannes Dus Scotus, Viliam Occam, Roger Bacon és Siger Braban- tius még így is bírálni merték A marxista—leninista tanítás egyik sajátsága, hogy érzékenyen és alkotóan közelíti meg a múlt kulturális örökségét. Lenin is sokat foglalkozott e problémával. A Proletkult 1920 októberében megtartott kongresszusának határozati javaslatában megállapítja: a marxizmus a forradalmi proletariátus Ideológiájaként azzal tett világméretű jelentőségre szert, hogy nem vetette el a burzsoá korszak legértékesebb vívmányait, hanem átdolgozta és elsajátította ezeket, mindazt, ami az emberi gondolkodás és a kultúra két évezredes fejlődésében értékes volt. Csak az e szellemben végzett munkát, amelyet felfrissítenek a proletár- diktatúra gyakorlatai tapasztalataival és a kizsákmányolás ellen vívott küzdelem konklúzióival, lehet elismerni a valódi proletárkultúra fejlesztésének. Az ateizmus gyökerei A kulturális örökség értékelésének elméleti és módszertani irányelve, amely a klasszikusok forradalmi tanításában található meg, az ateizmusra fs vonatkozik, jól tudjuk, hogy a marxista—leninista világnézet egyik alapeleme a tudományos ateizmus. A tudományos jelző nem véletlen. Az ateizmus ugyanis csak akkor válik tudományossá, ha tudományos módszerek segítségével kutatja a vallás lényegét, gyökereit, keletkezésének okait, társadalmi összefüggéseit és megszüntetését. Ez a feladat a marxista— leninista ateizmusra hárul, amely a problémákat számos természet- és társadalomtudományi összefüggésben vizsgálA tudományos ateizmus az előző korszakok ateista tanításainak eredményeire támaszkodik. Korábbi ateista tanítás volt elég, de egy részük az idők folyamán elavult. Több régi ateista tanítás azonban ma is időszerű, egyeseknek közülük ma is van mondanivalója. Nem véletlen, hogy Engels azt tanácsolta a német szociáldemokrata vezetőknek, hogy törődjenek a XVIII. század francia felvilágosodása és a materializmus ateista irodalmának lefordításával és tömeges terjesztésével. A harcos materializmus jelentőségéről szóló írásában Lenin is kiemelte e feladat fontosságát, persze már a munkás-paraszt állam körülményei között. Arra a kifogásra, hogy ez az irodalom már elavult, tudománytalan és naiv, azt válaszolta: a XVIII. század forradalmárainak ateista műveiben persze sok a tudománytalan és naiv elem. De senki sem akadályozza meg a kiadókat abban, hogy lerövidítsék és kiegészítsék e munkákat, megmagyarázzák, milyen előrehaladást tett az emberiség a XVIII. század vége óla a vallás tudományos bírálatában. Lenin tanítása a Szovjetunióban és a többi szocialista országban valósággá vált s a tudományos ateizmus folytatója a korábbi ateista hagyományoknak, s ezzel az elméletben és a gyakorlatban is gazdagítja magat. A francia felvilágosodás és a többi materialisták ateizmusa, a felvilágosodás oroszországi híveinek ateizmusával, a forradalmi demokratáknak és a múlt század polgári materialistáinak ateizmusával együtt a marxizmust megelőző ateizmus utolsó fázisát képezik. E tanítások fogyatékosságainak kiemelése nem jelenti a korábbi korszakok ateista gondolkodásának tagadását. E téren is tiszteletben kell tartani a fejlődést, amely egybekapcsolja a marxizmust megelőző ateizmust a korábbi korszakok ateista elképzeléseivel. Ösztönszeru materializmus A primitív vallásos elképzeléseket ellensúlyozó ösztönsze- rű materializmustól eltérően, amely az ősközösség! társadalmat jellemezte, a komolyabb ateizmus csak a szükséges feltételek létrejötte után fejlődhetett ki. Ehhez mindenekelőtt Ifjúsági komplex raciönalizációs brigád Josef Habrovanský vezetésével a gottwaldovi Svit nemzeti vállalatban megoldotta egy gép átszerelését, amely az ésszerűsítés után kisimítja a varratokat, egyben ragasztószalaggal leragasztja és a szalagot automatikusan elvágja. Felvételűnkön Jírí Hájek, a szocialista munkabrigád vezetője és Petr Sevela, a SZISZ üzemi szervezete ifjú szakemberek tanácsának elnöke, műszaki-fejlesztési előadó (Felvétel: CSTK — F. Nesvadba) A marxista—leninista világnézet egyik alapeleme @ A klasszikusok tanítása # Küzdelem az újért AZ ATEIZMUS EGYKOR ÉS MA Két új könyv Lenin: A nemzetközi kommunista mozgalom egységéről Kelemen János: A tudat és a megismerés Mindig, de napjainkban különösen időszerű arról beszélni, hogy milyen a párt- és a nemzetközi kommunista mozgalom egysége. A pártegység- a párt szervezeti felépítésének, működésének, belső életének egyik alapvető lenini elve. A forradalmi munkáspárt lényegének, belső állapotának ösz- szetett kifejezője. A pártegység mint belső törvényszerűség, a párt eszmei-politikai, szervezeti és cselekvési egységének állandóan érvényesülő és megmegújuló folyamatában nyilvánul meg. Kifejezi, hogy a párt tagjai a fő elvi-politikai és gýakorlati kérdésekben egyetértenek, s ennek alapján szervezetten egyöntetűen cselekszenek. Példák sokasága bizonyítja, hogy valamennyi forradalmi párt csak akkor vezetheti győzelemre a munkásosztály harcát, ha felvilágosítja, megnyeri és egységbe kovácsolja a proletariátust, megteremti a munkásosztály és a dolgozó nép politikai egységét. Erre az egyesítésre viszont a párt csupán akkor képes, ha felfogásában, törekvésében és cselekvésében önmaga is összeforrott és egységes. A párt egysége a munkásosztály harcának valamennyi időszakában nélkülözhetetlen. De — mint saját tapasztalataink, főleg az 1960-as évek végén előállt torzulások mutatják —* még inkább elengedhetetlenné válik a munkásosztály hatalomra kerülése után. Egyrészt azért, mert a szocialista társadalom vezetése meghatványozza a párt felelősségét, egyre bonyolultabb feladatok elé állítja a pártot, s ezáltal nagyobb próbának teszi ki egységét. Másrészt azért, mert a hatalmon levő osztály pártjának esetében az egység megléte vagy hiánya a legközvetlenebbül érinti a politikai hatalom sorsát. A pártegység így a politikai hatalom szilárdságának, a társadalom szocialista fejlődésének egyik legfőbb biztosítékát jelenti, hiánya viszont nemcsak a párt válságát idézi elő, hanem a munkáshatalomét is, s közvetlenül veszélyezteti a szocialista vívmányokat. Mindez nálunk konkrétan, kézzelfoghatóan 1968-ban mutatkozott meg. Alapvetően fontos az egység szélesebb körben, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom viszonylatában is. Lenin szavaival: „A munkásosztály számára szükséges az egység. Az egység csupán egységes szervezet révén valósítható meg, melynek határozatait az összes öntudatos munkások önként, meggyőződésüknek megfelelően végrehajtják. Megvitatni egy kérdést, különböző véleményeket nyilvánítani és meghallgatni, megismerni a szervezett marxisták többségé- nek a nézetét, kifejezésre jut' tatrtí ezt a nézetet az összes tagok nevében hozott határozatban, lelkiismeretesen végrehajt tani ezt a határozatot — ez az, amit a világon mindenütt, az összes értelmes emberek egysé- ségnek neveznek. S az ilyen egység végtelenül fontos a munkásosztály számára. A szét- forgácsolt munkásság — semmi. Az egyesült munkásság — min- den. A kommunista mozgalom eszmei egységének fogalma nem jelenti azt, hogy a kommunista pártok nézetei mindenben —■ másodrangú kérdésekben is — meggyőzőek, azonosak. Ismét Lenint idézzük: „Az egységet az alapvető, a fontos, a lényeges kérdésekben nemcsak nem zavarja, hanem biztosítja is a sokféleség a részletekben, a helyi sajátosságok- ban, az ügyek kezelésének módszereiben, az ellenőrzés megvalósításának módjaiban ..." A gyakorlat azt mutatja, hogy a kommunista mozgalomban a nézeteltérések nem azonos jellegűek, s differenciáltan kell őket megközelíteni. Egyes kevésbé lényeges nézeteltérések kétoldalú találkozókon és elv«! társi beszélgetéseken megoldódnak, vagy pedig az élet túlhalad rajtuk. Az elméleti kérdésekre vonatkozó nézeteltérések leküzdése hosszan tartó és megalkuvást nem ismerő eszmei harcot követel. A kommu- •' nisták ilyen harcot folytatnak a nemzetközi kommunista mozgalom marxista—leninista elvi pozícióinak védelmében a jobboldali és „baloldali“ revizio- nisták és opportunisták ellen. Lenin tanítását napjainkban a kommunista és munkáspártok realizálják. A kommunisták eszmei egységét konkrét formába önti a jelenkori kommunista mozgalomnak az 1957., az 1960. és az 1969. évi moszkvai tanácskozáson kidolgozott eszmei-politikai platformja. Leninnek a nemzetközi kommunista mozgalom egységéről szóló írásai azt sugallják, hngy a mozgalomban előforduló vitás kérdések nyílt megvitatása nemcsak lehetséges, hanem szükséges is. Azzal a feltétellel, hogy a vita nyugodt, tárgyilagos hangnemben, érvekkel alátámasztva, az álláspontok eltorzítása nélkül, kölcsönös támadások és sértegetések nélkül folyjék. A kommunisták és a kommunista pártok álláspontjának és egységének legjobb mércéje a tett, a gyakorlati munka. A nemzetközi kommunista mozgalom egységéről című kötet részleteket tartalmaz Lenin műveiből. Kitér a témával kapcsolatos szinte valamennyi lényeges kérdésre. A gyűjteményt a Kossuth Könyvkiadó jelentette meg. Ismeretes, hogy a tudat idealista értelmezésével szemben a materializmus a tudatot az anyagi lét fejlődése szükség- szerű eredményének és visszatükröződésének tekinti. Az utóbbi évszázadban a dialektikus materializmus, valamint a marxista világnézetre és a modern agyfiziológia adataira támaszkodó pszichológiának egyik központi feladatává vált a tudat lényegének és sajátosságainak kutatása. Kelemen János: A tudat és a megismerés című, öt fejezetre oszló tanulmánya a Természet és a társadalom, Az anyagi valóság és a tudat. Az emberi megismerés szakaszai, összetevői, Nyelv és megismerés, valamint a Gyakorlat és megismerés, Az igazság problémája című részekben fejti ki gondolatait, és számol be a témával kapcsolatos kutatások legújabb eredményeiről. A mű amellett érvel, hogy a tudat lényegét csak akkor értjük meg, ha megértjük a tudat eredetét. Kialakulásának története is csak olyan folyamatként érthető meg, amelynek alapját az emberi munka formáinak, az emberi viszonyok forrásainak létrejötte és fejlődése alkotta. A megismerési folyamat során tudatosodik bennünk a külvilág, ismereteket, fogalmakat nyerünk a reális jelenségről, amelyeket a gyakorlati tevékenységünkben a világ megváltoztatására, a természet emberi szükségleteknek megfelelő átalakítására alkalmazunk. A szerző szavaival: „az ismeretek megbízhatósága akkor tárul fel, ha kapcsolatba kerülnek a gyakorlattal. Az igaz ismeret a munkafolyamatot, a termelést, általában a kollektív emberi tevékenységet megbízhatóan orientáló ismeret.“ A tudat és a megismerés című kötet a filozófia világába kalauzolja a.z olvasót és napjaink gyakran emlegetett filozófiai kérdéseire ad világos, egyértelmű, marxista választ. Egyben segíséget nyújt a marxista filozófia néhány fontos fejezetének az átgondolásához, illetve világnézeti kérdések oktatásához. A Kossuth Könyvkiadó által megjelentetett kötetet a szövegben előforduló idegen szavak jegyzéke egészíti ki, és teszi olvasmányossá, könnyen érthetővé. BALÁZS BÉLA
