Új Szó, 1979. május (32. évfolyam, 102-126. szám)

1979-05-29 / 124. szám, kedd

1979. V. 29. 5 Tűző napsütésben FELTÁRJÁK a termésnövelés rejtett lehetőségeit Napirenden a mezei mező- gazdasági munkák második szakasza. A határból eltűntek a magágykészítők és a vetőgé­pek, helyüket a motoros járva- szecskázók, a rendvágok és a rendeket forgató, hárító, va­lamint felszedő gépek foglal­ták el. A Nádszegi (Trstice) Egységes Földművesszövetkezet ben május második hetében ment végbe a váltás. — Az időszerű mezei mun­kákat elvégeztük, és felszaba­duló erőinket késedelem nél­kül átcsoportosítottuk a lucer­na betakarítására. Az első tíz napon csak a takarmányszárí­tó három műszakos üzemelésé­hez szükséges mennyiséget vág­tuk le. Kicsit gyengébb volt még a növény, de így, amikor befejezzük a 417 hektár lucer­na első kaszálását, a május elején vágott növény már má­sodszor is megnő, és a szárí­tóval nem kell leállni,. Csemege a teheneknek Juhos Dezső főagronómus egy fontos tanácskozás szünetében mondta a H fentieket, útravaló- nak a határi kőrúthoz. Szőcs Boldizsár agronómus már a fenti gondolatokat fűzte tovább. — Jelenleg, persze, már tel­jes a lucernabetakarítási nagy­üzem. Nemcsak a takarmány- lisztnek szánt 139 hektár ter­mését kaszáljuk, hanem min­den rendelkezésre álló gépet bevetettünk. Az első kaszálás keretében szenázst egyebként 107, szénát pedig í20 hektár­nyi terület terméséből készí­tünk. — összeadva egy kevés hiány­zik a 417-hez... ­— Fontos a téli készlet, de azért egy kis csemegét most is megérdemelnek a tehenek. Különösen, ha olyan szépen fi­zetnek érte, mint a mieink. Ja­nuár elején 5648 litert fejtünk naponta, jelenleg közel vagyunk a 7200 literhez. Hatszáz tehe­nünk van. Egyébként hasznosí­tunk minden termésnövelő ér­téket, így a zölden megetetett mennyiség nem fog hiányozni. Nagyobb hitelt adva szavai­nak a rejtett értékeket kezdte boncolgatni. Például messzeme­nően szem előtt tartják a sze- názskészítés törvényeit. Ügyel­nek arra^ hogy az alapanyag 24—25 százalék szárazanyagot tartalmazzon, és maximum négy nap alatt megtöltik a vermet. Volt már úgy, hogy csak vasár­nap délután hagyták abba a munkát, mert akkor telt meg a verem. A hőségből kevesebb is elég lenne A következő tartalékot már konkrét képpel szemléltette. — Nézze ezt a lucernát! — kezdte, miközben a kaszáló traktorra várva pár lépésre be­gázoltunk a növénybe. — Gyommentes, sűrű és akkor sem mondok sokat, ha 60 cen­timéterre becsülöm a magassá­gút. Etazint kapott tavasszal. Az igaz, vagy 300 kilométert kocsikáztunk a vegyszerért, de megérte. Közben megérkezett a trakto­ros, Szőcs Sándor. Előbb meg­beszélték a legfontosabbakat, a munkafeltételeket és a minő­ségei, csak azután következhe­tett a többi. — Ritkán kaszál az ember ilyen növényt, nemcsak mi, ha­nem még a legkorszerűbb rotá ciós kaszálógép is megizzad be­ié, a traktor pedig csak tejes- gázzal bírja. Egyébként két műszakban dolgozunk, és úgy szól az egyezség, hogy napi 15 hektár alatt nem adjuk — mondta az agronórausra moso­lyogva. — Ezt eddig egyéb­ként teljesítettük. Az idő ked vez, de azért a hőségből ne­künk, itt a határban, 'kevesebb is elég lenne. A napi norma ok volt a gyors búcsúzásra, és mert szé­nának szánták a terület termé­sét, a szénakészítés házi tör­vényei következhettek. — Kettő van. Az egyik, nem „rőzsét“, hanem szénát takarí­tunk be. Azt tesszük, ami eh­hez kell. A rendeket kaszálás után szétterítjük, hogy egyen­letesen száradjon a növény, a begyűjtéshez pedig hajnalban mozgósítunk minden rendelke­zésre álló embert. A másik tör­vény pedig, hogy a szénát fe­dél alatt tároljuk és hideg le­vegővel utánszárítjuk. Hüs'ölés harminc fokon Rövid pihenőre még a kerté­szetben is megálltunk. Nem­csak ezért, mert útba esett, ha nőm azért i.s, hogy igazolód­jon, miszerint a szövetkezetben minden szakaszon alapkövetel­mény a termésnövelő értékek hasznosítása. Különben aligha lehetne elérni, hogy a 43 hek­táros kertészet a tavalyi 3,2 millió korona helyett az idén ugyanakkora területen már 4 millió korona értékű növényt termeljen meg Sárkány Alojz kertész, a hogyant részletezte. — Bővítettük a primőrök termesztését, vállaltuk a több munkát és gondot adó növé­nyek, valamint igényesebb faj­ták termesztését, mivel ezek ugyanakkor nagyobb bevételt is jelentenek. A szükséges idő­többletet a más területen fel­szabaduló órákkal nyerjük. Például úgy, hogy a paradi­csom, az őszi káposzta és a fűszerpaprika esetében bővít­jük a magról történő termesz­tést. És újdonság ez is — mu­tatott a földön húzódó fekete fóliasávokra, amelyekbe para­dicsompalántákat duggattak. — Egy hónappal előbb ad ter­mést, mint a vele egyidőben és hagyományosan kiültetett palánta, a bevétel pedig az ed­digi 60—70 000 korona helyett 170 000 is lehet hektáronként. A nap kiadósan öntötte me­legét, még árnyékban is a 30-as közelébe kúszott fel a hőmérő higanyszála. Az asz- szonyok az egyik fóliasátor előtt pihentek, ahogy mondták, „palántázás közben kijöttek egy kis hideg levegőt szívni.“ — Hideg levegőt?... — Azt, hiszen a sátorban a 40 fok is megvan. — Meg bizony —- állapítot­tam meg odabenn. — Napozás­ra alkalmasabb lenne, mint pa­lántázásra. Még nem kértek bikiniket munkaruhának? — Gondoltunk már rá — fe­lelték többen is, folytatva a tréfát —, de előbb női szö­vetkezetei létesítünk, mert mi pallérszemeik nélkül is tudunk szorgalmasan dolgozni. ... és négymilliót kitermel­ni. Kitartó, nehéz munka mel­leit s a biztonság adta jókedv­vel. EGRI FEREVC > ' mm : ~ ‘ ^ Aé ** ^ * V Szőcs Boldizsár agronómus fbalról) és Szőcs Sándor traktoros megbeszélték i> legfontosabbakat Hasznos segítőtárs A Žilirtai Téglaipari Gépesítési és Automatizációs Kutatóintézet feladatai A sátorban még a kinnriPL n nagyobb volt a meleg (A szerző felvételei) A be nem avatottak számára a téglagyár kellemetlen munka­környezetet, nehéz fizikai mun­kát jelent. Még néhány évvel ezelőtt túlnyomórészt indokolt is volt ez az elképzelés, a helyzet azonban rendkívül meg változott. A megváltozott mun­kafeltételekről szólt Miloslav Tomus mérnök, a Žilinai Tégla­ipari Gépesítési és Automatizá­ciós Kutatóintézet osztályveze tője. — Igen, az új téglagyárak ban, illetve téglaipari üzemek­ben már nyoma sincs a meg­erőltető fizikai munkának és egyre inkább javul a helyzet a régi téglagyárakban is. Ebben a folyamatban fontos szerepet töltenek be a kutatóintézetünk dolgozói is. A téglagyártás technológiájában az egyik leg- megerőltetőbb munka a nyers téglák kíégetés előtti összera­kása. A kutatóintézet már a hetvenes évek elején bekapcso­lódott a KGST-tagállamok ke retében e probléma megoldásá­ba. Ma már a téglaipari üze­mek egész sorában rakodóau­tomaták végzik ezt a munkát, Forgatókönyv szerint A Kassa (Košice)-vidéki já­rás együk legnagyobb szövetke­zetében, a buzitai (Buzica) Má­jus 1 Efsz-ben az utóbbi időben egyre jobban kikristályosodik az emberekben a felelősségtel­jes, pontos munka iránti igény. Erről győződtem meg a minap is, amikor a takarmány begyűj­tés megszervezéséről, 'meneté­ről tájékozódtam. Csoltkó fenő növénytermesz­tő-gyakornok, miután közlöm vele jövetelem célját, egy hat­oldalas brosúrát tesz elém az asztalra. — Simkó Béla és Bodnár Ká­roly főagronómusok főgépesí- tőnk közreműködésével dol­gozták ki ezt a forgatóköny­vet — mondja a fiatal agronó- musjelölt, majd így folytatja: — Semmiről sem feledkeztek meg: Itt — hogy úgy mond­jam — fehéren 1 feketével le van fektetve: hány hektár őszi keverékünk, évelő takar­mányunk vár begyűjtésre, mi­lyen gépeink vannak ehhez a munkához, kik fognak dolgoz­ni velü'k, milyen lesz a begyűj­tés módszere stb. Meggyőződé­sem, hogy szükség van a ten­nivalók és feladatok ilyen le­bontására, mert így kifogásra, tétovázásra senkinek sem lehet oka. Ez pedig azért fontos, mert a munkának jó ütemben, siikeresen kell haladnia, úgy, mint egy olyan színházi elő­adásnak, amelyben a rendező aprólékosan, a legkisebb rész­letekig kidolgozta a cselekvés módozatát. Nincs okom, hogy kételked­jek Csoltkó Jenő szavaiban, már csak azért sem, mert a „ fo rga t ók ö n y v be n “ le fék tetett te n n i va 1 ók megvalósulófél be n vannak. Az őszi takarmányke­verékek begyűjtését ugyanis május 14-én megkezdték, s az 52 hektárnyi területről már na­pokkal ezelőtt jó helyre került a takarmány. Ez idő tájt Buzi- tán a 659 hektárnyi évelő ta­karmány begyűjtése jelenti a legfőbb napirendi pontot, nem beszélve arról, hogy a 279 hek­tárnyi réten is kaszálnivalóra nőtt a fű. — Ma az alsólánci részlegen, a Mogyorós dűlőben 27 hektár lucerna kaszálását kezdtük meg — tájékoztatott Csoltkó Jenő. — Van egy Bs—6-os szá­rítóberendezésünk, mely három műszakban üzemel, de kihasz­nálva a száraz, napos időjárást a lucerna egy résziét rendre vágjuk, s így jelentős mennyi­ségű energiát tudunk megta­karítani. Szmolnicky János és Novák István traktorosok Alsóláncról (Nižná Lánec) elég hamar Bu­zitára érnek egy-egy fuvar zöldtakarmánnyal,-ami azt iga­zolja, hogy Fazekas László ér­ti a dolgát a takarmánykom­bájn nyergében. — Teljes gőzzel, jobban mondva levegővel, mert meleg levegős szárítónk van, dolgo­zunk — mondja Hornyák Já­nos, a szárító és a takarmány­préselő ugyancsa'k fiatal veze­tője, aki ma reggel hattól es­te halig Takács Pál mester, Schreiber Imre és Horváth Sándor kisegítők társaságában dolgozik. — Szárítóberendezésünk ál­talában májustól novemberig üzemel. A rajt az idén is jól sikerült. A gépek jól működ­nek, úgyhogy egy műszak alatt 70 mázas takarmánylisztet tu­dunk készíteni, bár az idei re­kordunk már 80 mázsa. Tavaly 400 vagon takarmánypogácsát és 150 vagon takarmánylisztet készítettünk. A szárító három, a takarmánypréselő két mű­szakban üzemel. Húszán dolgo­zunk itt összesen. A gárda jó, Összeszokott. Kettő kivételével mind fiatalok. Hogy a munka jó ütemben halad, ez elsősor­ban azért van, mert dolgosak az emberek, ismerik munkájuk fotosságát — és hát az sem lebecsülnivaló, hogy nyáron itt 4000, télen pedig 2800—3000 koronát is meg lehet keresni. Én például a kassai ipari kö­zépiskola elvégzése után a Ke- let-szlová'kiai Vasműbe, majd szülővárosomban, Rozsnyón egy szellőzőbeiendezéseket gyártó vállalatban dolgoztam, de nem bántam meg, hogy néhány év­vel ezelőtt eljöttem ebbe a szö­vetkezetbe — vallja Hornyák János, és mivel látom, hogy sok tennivalója van, nem is faggatom tovább. Mielőtt azonban búcsút ven­nék a szövetkezettől, Csoltkó Jenő társaságában felkeresem még Papp Zoltán főzootechni- kust, hiszen ez az igyekezet, amely most kint, a mezőn s itt bent, a szárítóban tapasztalha­tó, az állattenyésztés érdeké­ben történik. — Az utóbbi években főleg a sertéstenyésztésben értünk el kimagasló eredményeket. Ma­lacelválasztásunk kocánként például jelenleg is húszon fe­lül van — mondja Papp Zol­tán, majd így folytatja: — A tejtermelésben a járási átlagot még nem tudtuk felülmúlni, s ennek egyik oka az, hogy siló- kukoricából a tömegtakarmány- alapot csak télre tudjuk bizto­sítani. 4900 tömegtakarmányt fogyasztó állatunk van. 3700 szarvasmarha és 1200 juh. Si­lókukoricából az évi szükség­letünk minimum 17 000 tonna lenne, de eddig 12 300 tonná­nál több még nem volt. Ki­egyenlítő takarmányként ezért taka rmá n y p ogác sá t etetünk, melyből 3800—4200 tonnányira van szükségünk. Évente 4200 hektárnyi silókukoricát vetünk. Ennek bizonyos százalékát vi­szont szükséges még zölden megetetnünk. Noha a takar­mányalapot minden évben biz­tosítani tudjuk, jómagam an­nak örülnék, ha silókukoricá­ból annyi teremne, hogy a si­lóból nyárra is maradna. — Borúlátásra természetesen nincs okunk. Az idén szép a határ, jó a lucerna, a lóhere, és úgy tűnik, hogy a rétekről is jó termést takaríthatunk be. Már beszéltünk is róla, hogy az idén kevesebb silót fogunk készŕ'eni, s inkább szénával fogjuk a téli időszakban etetni a teheneket. SZÁSZAK GYÖRGY nem csupán a csehszlovákiai, hanem a külföldi rendelők tel­jes megelégedésére. — Az intézet dolgozói mi­iyen feladatot oldottak meg és mi nehezíti munkájukat? — Eddig már kifejlesztették es megvalósították a rakodó- automaták néhány alaptípusát. A munkát azonban rendkívül megnehezíti az a tény, hogy a sok üzemrészleg közül alig akad kettő, ahol ugyanazt a gépet módosítás, változtatás nélkül alkalmazni lehetne. Ne­hezíti a helyzetet továbbá az is, hogy a kemencék különböző szerkezetűek, a nyílások is kü­lönböző nagyságúak, valamint az, hogy a téglaipari szakmá­ban nagy választékot termel­nek. A rakodóautomaták irányítá­sa is idejét múlta már a relé­automatától kezdve a tranzisz­torautomatáig, sőt az egyete­mes modellező berendezésig. A rakodóautomaták fejlesztése terén azonban továbbra is a teljes gépesített gyártásvonalak bevezetésére törekszünk. Az in­tézet a jövőben mikroprocesz- szorokra bízza az ilyen gépso­rok irányítását. — Az említett berendezések segítségével milyen eredmé­nyeket értek el? a — A berendezések haszna el­sősorban a munkaerő-megtaka­rításban, a nehéz testi munka kiküszöbölésében rejlik. Már az első gépek beállításakor kide­rült, hogy a pontos és stabili­zált rakodással lényegesen ja­vult a téglagyári égetőkemen­cék teljesítménye, ezzel jelen­tősen csökkent a termékek egy kilogrammjára eső üzemanyag­fogyasztás, csökkent a selejtes termékek százalékaránya. Az­által, hogy a rakodógép rá­kényszeríti munkaritmusút a gyártásvonalra, fokozza annak teljesítményét is. —■ Ezen kívül milyen felada­tokat oldanak meg, és mik a terveik? — A kutatással foglalkozó munkatársak a kutatásfejlesz- tés-termelés-felhasználás ciklus gyorsítása érdekében elsősor­ban az energiafogyasztás terén fennálló feszült helyzet kérdé­seinek, problémáinak megoldá­sában segítenek, mert tudják, hogy a téglagyár' -'■? rendkívül energiaigényes. A églagyártás- ban és a csempegyártásban még gépesíthető több munkafolya­mat. Az életkörnyezet védelmé­nek egyre sürgetőbb problémá­jában jelentős szerepet játsz­hat az építőanyagipari terme lésnek ez a része jsT A felso­rolt célokat az irányítás új, ha­ladó módszereinek alkalmazá­sával kell egybekapcsolni. Az intézetben foglalkozunk a tech: nológiai folyamatok autómat!-, kus irányítási rendszerének megoldásával, tehát már a, .kö­zeljövőben néhány technoló­giai berendezést közvetlenül számítógép segítségével fogunk irányítani. Társadalmunk nagyra becsü­li á Žilina Téglaipari Gépesíté­si és Automatizációs Kutatóin tézet munkájának eredményeit. Az egyének és a kollektívák számos ágazati, szakmai kitün­tetésben, oklevélben részesül tek. Az elismerések az intézet dolgozóit még nagyobb erőfe­szítésekre, az igényes felada­tok megoldására kötelezik. MIKULAŠ MATESEJE

Next

/
Oldalképek
Tartalom